<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Kongóba küldött az Úr, és én válaszoltam a hívására – Interjú Hardi Richárd szemorvossal</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2022. január 23., vasárnap | 20:04<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/kongoba-kuldott-az-ur-es-en-valaszoltam-hivasara">https://www.magyarkurir.hu/hirek/kongoba-kuldott-az-ur-es-en-valaszoltam-hivasara</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g119577']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119577&v=1&img=c_AE6A9086.jpg" style="margin-right: 0px;" width="479" height="319"><span class="gmail-galcount" title="6 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 6</span></a></div><h3 class="gmail-lead">Hardi
 Richárd szemorvos, a Nyolc Boldogság Közösség tagja január 10-én a 
Sándor-palotában a Magyar Becsület Rend kitüntetést vehette át Áder 
János köztársasági elnöktől.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><em>A 
kitüntetést „a hazai orvostudomány jó hírnevét a kongói szegények és 
rászorulók körében végzett, áldozatos gyógyító munkájával erősítő, 
embertársai számára a cselekvő kereszténység szép és követendő példáját 
adó, negyedszázados szolgálata elismeréseként” vehette át. Küldetéséről,
 szakmai terveiről kérdeztük.</em></p>
<p><strong>– Gratulálunk a kitüntetéshez! Mit jelent Önnek ez az elismerés?</strong></p>
<p>– Amikor értesítettek arról, hogy felterjesztenének a Magyar Becsület
 Rend kitüntetésre, nagyon meglepődtem. Mások számára bizonyára 
különleges, egzotikus az afrikai tevékenységem, pedig nem teszek többet,
 mint egy becsületes szülő vagy egy munkásember. Engem Kongóba küldött 
az Úr, és válaszoltam a hívására, teszem, ami tőlem telik. Huszonöt 
esztendő hosszú idő, hálát adok azért, hogy ennyi éven át bírtam a 
munkát, ami nem volt mindig könnyű vagy látványos.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g119577']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119577&v=1&p=1&img=c_AE6A8800.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Kezdjük a missziója elején. Hogyan került Kongóba?</strong></p>
<p> – 1994-ben szereztem szakorvosi diplomát szemészetből, akkor már a 
Nyolc Boldogság Közösség tagja voltam. Kiderült, hogy a közösségnek van 
egy kórháza Kongóban, s ott nagy szükség van szemorvosra. Akkoriban 
itthon elég sok volt a szemész, és Afrika egyébként is vonzott; 
középiskolás koromban a családunk öt évet töltött Algériában. Persze 
Közép-Afrika egészen más. Mindent egybevetve nagy örömmel és 
várakozással mentem ki 1995-ben Kabindába, ahol a Nyolc Boldogság 
Közösség kórházat tart fenn.   </p>
<p><strong>– Hogyan kapcsolódik ehhez a katolikus közösséghez?</strong> </p>
<p>– Örökfogadalmas vagyok, 2014-ben pedig a közösség laikus ágában 
köteleződtem el. A tisztaság, az engedelmesség és a szegénység melletti 
fogadalmam megmaradt, ugyanakkor civilben dolgozom, nem hordok 
szerzetesi ruhát. Úgy gondolom, az orvosi munkámnak ez jobban megfelel, a
 laikus szellemiség pedig a közösség eredeti karizmájára is jellemző 
volt.</p>
<p><strong>– Rendszeresen jár haza, Magyarországra?</strong></p>
<p>– Édesanyám nagyon idős már, idén kilencvenhárom éves, ezért az 
utóbbi években igyekszem hathavonta hazajönni. A korábbi 
missziós formula szerint háromévente egyszer jártam haza, de amióta a 
kongói életemben a szemészet egyre dominánsabb helyet foglal el, ez nem 
tartható. Gyorsan fejlődik a szakma, és az újdonságokat nem lehet 
Kongóban élve elsajátítani. Másrészt a tevékenységünkhöz támogatókat 
csak személyes kontaktusokon keresztül lehet szerezni. Évente egyszer 
hazajönni nem luxus. </p>
<p><strong>– Tehát hazajár továbbképezni magát?</strong></p>
<p>– Igen, ugyanakkor Belgiumban is sok orvos barátom van, a sebészet 
újdonságainak egy részét ott lesem el a kollégáktól. Emellett pénzt 
gyűjtök, „kéregetek” a kongói missziónkhoz. Sikerült is mindkét 
országból jelentős segítséget kapnunk az ottani munkánkhoz.</p>
<p></p>
<p><strong>– Talált rendszeres támogatót is?</strong></p>
<p> – Az utóbbi öt évben már igen. A korábbi időszak gyakorlata, az 
ajándékokon, felajánlásokon alapuló tevékenység már nem volt 
fenntartható. Belgiumban találtam szponzort, egy 2010-ben létrejött 
szervezettel kialakult az együttműködésünk. Éves periódusokra kötünk 
szerződést, s ebben elkötelezzük magunkat arra, hogy az ő felfogásuk 
szerint végezzük a gyógyítást, strukturáljuk a munkát. Az elveik pedig 
éppen egybevágnak a mi terveinkkel: alacsony árakat szabunk meg, minél 
több szegényt és rászorulót szeretnénk felkarolni, vizsgálni, operálni. 
Azt kérték tőlünk – nagyon helyesen –, hogy jogi szempontból is 
szervezzük meg a tevékenységünket. Létre is hoztunk egy kongói 
bejegyzésű nonprofit szervezetet. Azelőtt minden az én nevemhez 
kötődött, azt csináltuk, amit jónak láttam. Most hivatalossá vált 
minden, aki szeretne adakozni, már megteheti a nonprofit szervezeten 
keresztül. </p>
<p><strong>– Ma már szemészeti központ működik az irányítása alatt.</strong></p>
<p>– Pontosítanék. A Mbuji-Mayiban lévő kórházunk igazgatását három 
évvel ezelőtt átadtam egy fiatal afrikai orvosnak, jómagam jelenleg a 
szakmai képzésért vagyok felelős. Ennek a centrumnak a kialakításához a 
magyar kormánytól kaptunk nagy támogatást. Már a belgákkal 
való kapcsolat előtt létrehoztunk egy magyarországi bejegyzésű 
alapítványt, és ezen keresztül próbáltuk megismertetni az itthoniakkal a
 kongói helyzetet.</p>
<p><strong>– Milyenek a mostani körülmények Kongóban orvosi szempontból?</strong> </p>
<p>– Botrányosak. Nincs elegendő orvos, nincsenek megfelelő intézmények.
 A ma már könnyen gyógyítható szürkehályog is rengeteg ember esetében 
kezeletlen marad, és vaksághoz vezet. A hazai alapítványon keresztül 
próbáltuk mindezt tudatosítani, így egyre ismertebbé vált a munkánk. A 
tevékenységünk híre végül eljutott a magyar kormányhoz is. Már korábban 
megszületett bennünk a vágy, hogy saját klinikánk legyen. Pályázatot 
nyújtottunk be, ami egy műtőblokk megépítéséről szólt. A Hungary Helps 
programtól érkezett nagy összegű támogatás erre. A pénzből jutott 
építkezésre és műszerfejlesztésre, valamint a központunktól távolabb 
lévő misszióink támogatására is.</p>
<p></p>
<p><strong>– A távoli missziókban hogyan képes ellátni a bonyolultabb eseteket?</strong></p>
<p>– Hordozható műszereink is vannak, s ami a legfontosabb, előre 
felmérjük a várható helyzetet. Közkórházakba megyünk. A szolgáltatásunk 
nem drága, de nem is ingyenes, és a bevétel egy része az adott kórháznál
 marad. Ezzel is segítjük a helyi egészségügyet. Egy ilyen misszió sok 
szervezéssel jár. Fel kell mérnünk az adott kórház állapotát, például az
 elektromos rendszerét, hogy mit bír, milyen kábelek vannak a falban, az
 1920-as években helyezték oda azokat vagy később. Ilyesmire is 
gondolnunk kell. Hosszabbítót, elosztókat viszünk magunkkal az útra, 
nehogy ott találjuk magunkat egy olyan helyzetben, hogy képtelenek 
vagyunk ellátni a glaukómás vagy szürkehályogos beteget.</p>
<p><strong>– Hány emberrel dolgozik?</strong></p>
<p>– Mbuji-Mayiban, a klinikánkon negyvenfős a stáb. Amikor misszióba 
megyünk, legalább heten vagyunk, három orvos, három szakápoló és egy 
optikus, aki a gyógyszerellátásról, szemüvegkészítésről gondoskodik. </p>
<p><strong>– Sok a szembetegségben szenvedő ember Kongóban?</strong> </p>
<p>– A szakorvosi ellátás gyenge, a nyolcvan-százmilliós országban 
százöt diplomás szemész dolgozik. Többségük a nagyvárosban él, a belső 
vidékek teljesen ellátatlanok. Európában egymillió lakosra nyolc-tízezer
 szürkehályogműtét jut évente, a százmillió lakosú Kongóban tavaly 
nyolcezer szürkehályogműtétet végeztünk. Ez katasztrofális. Rengetegen 
maradnak ellátatlanul. Igaz, Kongó lakossága fiatalabb az európainál, 
ugyanakkor az is tény, hogy az általunk operáltak nagy százalékánál 
rendkívül előrehaladott, bilaterális, elszürkült hályoggal volt dolgunk.
 Ezt a betegséget Európában jóval korábbi fázisában kezelik.</p>
<p><strong>– Naponta hány műtétet végez?</strong></p>
<p>– A szürkehályogműtét nem túl időigényes; ha nincs komplikáció, és a 
beteg jól elő van készítve, akkor öt-tíz perc. Egy jól bejáratott 
teammel egy óra alatt öt-hat műtétet tudok elvégezni, így egy napon 
huszonöt beteget is kezelhetünk. </p>
<p><strong>– Az elvégzendő feladat ugyanakkor beláthatatlanul soknak látszik…</strong> </p>
<p>– Tesszük, amit tehetünk, elvégezzük a feladatunkat, annyit, amennyit csak bírunk.</p><p><strong>– Melyek a szakmai tervei?</strong> </p>
<p>– Mbuji-Mayiban van a központunk, s a terveink szerint további három 
megyényi embert próbálnánk ellátni újabb központok létesítésével. Ez 
összesen hét-nyolc millió embert jelentene, a legtávolabbi missziónk 
hat-nyolcszáz kilométerre van. Ehhez minél több orvosra, ápolóra lenne 
szükségünk. Most van elég műszerünk, szeretnénk megismertetni velük a 
modern technikát. Ez az öt-tízéves célunk. Csodálatos a műtőnk, lehet 
dolgozni. A magyar segítséggel értékes éveket nyertünk, mert már nem 
kell foglalkoznunk az építkezéssel és a műszerbeszerzéssel sem. Másrészt
 már nem egyedül gondolkodom a jövőn, hanem egy kis csapattal, afrikai 
emberekkel. </p>
<p><strong>– Ők is kapcsolódnak a Nyolc Boldogság Közösséghez?</strong> </p>
<p>– Nem, de a munkatársaim hívő emberek. Reggelente imával kezdjük a 
napot. Nagy ajándék, hogy mindig pontosan érkeznek, fél nyolcra, pedig 
itt, Afrikában akár az egyórás késés sem számít jelentősnek. Egyébként a
 Nyolc Boldogság Közösségünk szeretne egy kis női közösséget alapítani 
itt a klinikánk mellett. </p>
<p><strong>– Mi jelent az Ön számára lelki feltöltődést, kikapcsolódást?</strong> </p>
<p>– Jó kérdés. Vigyázni kell, hogy a misszió ne egye meg az embert. A 
vasárnapjaim szabadok, és az utóbbi években általában szabadabban 
mozgok, hiszen vannak szakképzett kollégáim. A közösségből egy afrikai 
testvérrel élünk itt, mindennap imádkozzuk a laudest. Kabindából (ahol a
 Nyolc Boldogság Közösség tartja fenn a kórházat<em> – a szerk</em>.) hetente jönnek közösségi tagok, s olyankor együtt imádkozunk.</p>
<p><strong>– Milyen a jelenlegi társadalmi-politikai helyzet Kongóban? Kedvez a munkájuknak?</strong></p>
<p>– Most béke van, és a vezetés törekszik arra, hogy rend legyen, ami a
 fejlődés alapja. Három éve új elnököt választottak, a következő 
választásokig még két év van hátra.</p>
<p>Az állami egészségügyi szervezetekkel jó viszonyt tartunk fenn. 
Anyagi juttatást nem kapunk, ugyanakkor szigorúan ellenőriznek 
bennünket. Fontos a velük való kapcsolat, mert az egyre jobban 
szerveződő kongói egészségügyi programba beilleszthetővé válhat a mi 
tevékenységünk is. Az biztos, hogy látják az eredményeinket. Az említett
 tavalyi nyolcezer szürkehályogműtét tizenöt százalékát mi végeztük el. 
Nagyon sokat dolgozunk, a múlt évben harmincötezer beteget láttunk el.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g119577']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119577&v=1&p=1&img=c_AE6A9123.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Gondolom, szegény emberek tömegeiről van szó.</strong></p>
<p>– Nálunk hetven dollár egy szürkehályogműtét, a misszióban ezt le 
kell vinni húszra, vagy még annál is lejjebb. Ha valaki azt mondja, 
nincs semmim, de hozok egy tyúkot, akkor azt kell elfogadnunk.</p>
<p><strong>– Rengeteg embert látnak el. Tudományos munkára, megfigyelésekre van lehetősége?</strong></p>
<p>– Statisztikát természetesen vezetek, ugyanakkor a kutatáshoz idő és 
pénz kellene. Szeretnék bizonyos irányban kutatni, de időhiány miatt ez 
most leállt. Hat-hét évvel ezelőtt különleges parazitákat találtam a 
szemben, ebben az irányban kutattam. Egy olyan betegségre bukkantunk rá,
 amit korábban már ismertek, de azután elfeledkeztek róla. Kongóban 
előszeretettel fogyasztanak az emberek kígyót, a termetes állatok húsa 
csemegének számít. Ezek a kígyók azonban erősen parazitált állapotúak, s
 az élősködők az embert is képesek megfertőzni, ami a szemre is hatással
 van. Egy időben sok cikket írtam erről. Most azonban más feladatok 
várnak rám. Szeretnénk kiépíteni Kongóban az említett kórházi hálózatot.</p>
<p><strong>Szerző: Körössy László</strong></p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>

</div>