[Grem] !!! Interjú a fiatal (32 éves) Holló Gábor atyával

[Emoke Greschik]

 Holló Gábor: A fiatalok szomjazzák Isten jelenlétét, szeretetét
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2022. január 19., szerda |
14:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/hollo-gabor-fiatalok-szomjazzak-isten-jelenletet-szeretetet

4
Holló Gábor 1989-ben született, Egerben nőtt fel. Az egyetemen az
anglisztika szakot már nem fejezte be, helyette jelentkezett a
szemináriumba. 2017-ben szentelték pappá. Kezdetben Gyöngyösön szolgált,
majd 2020-ban a miskolci Szent Anna Plébániára helyezték. Hivatásáról,
Szentlélek-szemináriumokról és az ifjúságról beszélgettünk vele.

*– Mesélne a múltjáról?*

– Egri katolikus családban nőttem fel, gyermekkorom óta ministráltam, de a
papi hivatás gondolata sokáig fel sem merült bennem. Az egri Gárdonyi Géza
Ciszterci Gimnáziumban érettségiztem. Nem volt konkrét elképzelésem a
jövőre vonatkozóan. Az idegen nyelvek jól mentek, ezért a Pázmány Péter
Katolikus Egyetemre jelentkeztem anglisztika szakra, gondoltam, majd csak
jó lesz valamire. Aztán az első tanév második félévében egyre világosabbá
vált számomra, hogy Isten a papságra hív.

Még elkezdtem az egyetemen a második évet, de már éreztem, hogy nem ott van
a helyem. A tanév végén jelentkeztem az egri szemináriumba.

*– Az egyházi gimnáziumban hogyan élte meg a hitét?*

– Akkor úgy éreztem, elég az, amit ott kapok. Nagyon jó hittanárom volt,
szívesen emlékszem vissza rá, a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Az
egyetemi időszakban viszont már belső késztetést éreztem, hogy jobban
keressem Isten közelségét. Úgy gondolom, ez az indíttatás a Szentlélektől
jött. Az egyetem alatt egyik este bulizni hívtak, de nekem inkább
elcsendesedni, elvonulni lett volna kedvem. A kollégium kápolnájában
találtam meg ezt a lehetőséget. Ekkortájt kezdett igazán személyessé válni
a hitem.

Csend és nyugalom fogadott a kápolnában, és ott hallottam meg igazán Isten
hangját, ami először nem a papságra hívott, de lassanként, szépen, finoman
rávezetett, hogy az lesz a következő lépés.

*– A szülei miben mutattak példát Önnek?*

– Édesanyám katolikus családban nevelkedett, édesapám pedig édesanyám
mellett tért meg. Akkor lett elsőáldozó, bérmálkozó, és azt hiszem, akkor
is keresztelkedett meg, amikor a házasságkötésük volt. Azután együtt jártak
a Házas Hétvége alkalmaira. Két és fél évvel fiatalabb nálam a testvérem, ő
megnősült, feleségével családot terveznek. Gyerekkoromban Egerben, abban a
városrészben, ahol laktunk, volt egy kispap, aki a nyári szünetben
ministrálni tanított. Ezt nagyon élveztem. Kötődtem a plébániához is,
tetszett, hogy segíthetek, télen havat lapátolhatok, ősszel levelet
söpörhetek. De nem ezek az élmények voltak a meghatározók a papság
szempontjából.

Az elhívás számomra sokkal inkább a személyes istenélményből, a hitem
növekedéséből fakadt.

Szüleim jártak velünk templomba, reggel és este együtt imádkoztunk. Ezeket
hoztam otthonról.

*– Mikor jött el az életében az a pont, amikor elhatározta, hogy igent mond
a papságra? Milyen érzés volt ez?*

– Egyfajta kiválasztottság-élményt éltem meg. A kápolnai magányom idővel
rendszeressé vált, hetente többször is úgy éreztem, szükségem van arra,
hogy elvonuljak, elcsendesedjek, Isten elé vigyem a dolgaimat. Az oltár
előtt aztán érezni kezdtem magamban a válaszokat. Egy ilyen estén Isten
megmutatta, hogy születésemtől kezdve mennyi mindent köszönhetek neki az
életemben. A szüleim kilenc évig éltek házasságban gyermekáldás nélkül, az
orvosok sem tudtak segíteni nekik. Az imák hatására azonban mégis
megszülettem, és a testvérem is. Felismertem, hogy az életemet Istentől
kaptam ajándékba. Nem is egyszer. Négyéves koromban ugyanis átestem egy
nagyon komoly betegségen, ami akár végzetes is lehetett volna, de
maradéktalanul felépültem. Emiatt úgy éreztem, Isten azt akarja, hogy
éljek. És egyszer csak

felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az enyém-e az életem. Miért vagyok
ezen a világon?

A létezésem célja biztosan több, mint az a motiváció, amivel jelentkeztem
az anglisztika szakra, mondván, majd csak jó lesz valamire. Rájöttem, hogy
Isten nem így lát engem, nem azt gondolja, „majd csak jó leszel valamire”,
hanem nagyon is konkrét elképzelése van rólam. Idővel aztán megértettem,
hogy a papságra hív. Elbeszélgettem az akkori egri káplánunkkal, elmentem
hivatástisztázó lelkigyakorlatra, és fokozatosan megerősödött bennem, hogy
ez lesz az utam.

*– A családja hogyan fogadta a döntését?*

– Édesanyám nagyon örült, ugyanis régi vágya teljesült ezzel, amiről
azelőtt sosem beszélt nekem. Ahogy említettem, a szüleimnek sokáig kellett
várniuk az érkezésemre, és mint kiderült, már a születésem előtt
felajánlottak Istennek. Édesanyám azt kérte tőle, hogy ha a papságra hív
majd, akkor adja meg neki azokat a kegyelmeket, amelyek ahhoz szükségesek,
hogy abba az irányba tereljen engem. Ezt azonban soha nem mondta nekem,
mert nem akart befolyásolni. Amikor elárultam neki, hogy pap szeretnék
lenni, úgy érezte, Isten meghallgatta az imáit. Érdekes helyzetet teremtett
a családban, hogy az öcsémmel egyszerre kezdtük el a szemináriumot, de ő a
második év után elment szabad évre, és aztán nem jött vissza. Sajnos
édesapám már nem érhette meg a pappá szentelésemet, de biztos vagyok benne,
hogy ő is nagyon örül neki.

*– Hogyan emlékszik vissza a szemináriumi évekre?*

– Hihetetlenül gyorsan elrepült az a hat év, szerettem odajárni. Persze
voltak megpróbáltatások és nehézségek, de soha nem kerültem
hivatásválságba. Nagyon biztos hivatástudattal léptem be a szemináriumba,
és megerősödtem, mire elérkezett a felszentelésem. Nagyszerű elöljáróim
voltak. A legjobb élményem ezekből az évekből a Szentlélek-szeminárium,
amit ötödévesen sikerült elvégeznem. Nagyon mély, személyes tapasztalatot
jelentett. Ott kezdődött a szentlelkes megújulásom, ami új dimenziót hozott
a hitembe és a lelki életembe.

Természetesen a szentségek a legfontosabbak, de megtapasztaltam – és
tapasztalom azóta is –, hogy a Szentlélek új kiáradása megeleveníti a már
megkapott szentségi kegyelmeket.

Ferenc pápa nem véletlenül mondta,
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-karizmatikus-megujulashoz-szolgaljatok-egyutt-mindenki-javara>
azt várja a Karizmatikus Megújuláshoz tartozó közösségektől, hogy az Egyház
minden tagjával megosszák a Lélek-keresztséget. A Szentlélek-keresztség óta
úgy érzem, egyre nagyobb teljességben élek, de ez még sehol nincs ahhoz
képest, ami előttem áll. Ha visszatekintek a korábbi éveimre, el sem tudom
képzelni, hogyan élhettem keresztényként a Lélek-keresztség megújító
ajándékai nélkül.

*– Ekkor, ötödéves kispapként találkozott először a Karizmatikus
Megújulással?*

– Nem, már korábban is. Hugyecz János atya volt a prefektusunk, vele már az
első évben eljutottunk egy országos találkozóra, de az az alkalom nem
hagyott bennem jó emlékeket. Születésnapomra megkaptam tőle Josip Lončar *Erő
a magasból* című könyvét, ami alakítani kezdett. Janó atya szemléletmódja
is sokat formált rajtam, de akkor még nem éreztem a magaménak. Aztán
ötödéven, a Szentlélek-szemináriumon, a Lélek-áradásért mondott ima során,
az értem imádkozókon keresztül olyan látást kaptam, ami megváltoztatta az
addigi hívő életemet, a lelkiéletemet, az egész kereszténységemet.

*– Miben lett más az élete?*

– A Szentlélek-keresztség elindított egy új úton, és azután kezdett
kibontakozni bennem ez a kegyelem. A második Szentlélek-szeminárium, ami
Gyöngyösön volt, nagy ugrást jelentett. oot én voltam a főszervező, és
nagyon jó csapat állt össze. Amikor a kérügma (igehirdetés) pontjai alapján
a tanításokra készültem, amiket én tartottam, az nagy lökést adott a
hitemnek. A szemináriumon aztán én is egyre mélyebben átéltem hitünk
valóságát, ahogyan beszéltem róla.

Az életünk nem két vágányon fut, hogy egyrészt keresztény vagyok, másrészt
meg élem a mindennapi életemet.

A Szentlélek azt akarja, hogy az egész életünkre kiterjedjen a hitünk
valósága. A kérügma és a Lélek-áradásért mondott ima élővé tette a hitemet.

*– Milyen emlékei vannak a Gyöngyösön töltött évekről? Adódtak olykor
nehézségei is?*

– Nagyon szerettem Gyöngyöst, családias, befogadó közeg vett körül, a
barátságukba fogadtak az emberek. Az ottani szolgálatomból a legszívesebben
az imént említett Szentlélek-szemináriumra emlékszem, illetve az abból
kinövő Isten szántóföldje nevű közösségre, ami azóta is megvan. Kicsit
megcsappant ugyan a létszám, de aktívak a tagjai, és nagyon szép
gyümölcsöket teremnek. Miskolcon most iskolalelkész is vagyok a Fráter
Gimnáziumban, ahol egy hétvégén tizennégy diáknak hirdettük a kérügmát,
majd imádkoztunk a Szentlélek kiáradásáért. A szolgáló csapatban volt
valaki, aki Gyöngyösön tért meg. Beszámolt arról, hogyan élte meg a
Szentlélek kiáradását, és ez milyen változást hozott az életében, sőt, az
ismeret szavának karizmáját is megkapta a Szentlélektől, amikor a
gyerekekért imádkoztak.

Nehézséget az iskolával kapcsolatos dolgokban éltem meg. A pedagógusok még
nem egy evangelizált közeg. Amikor a felszentelésem után, huszonhét évesen
Gyöngyösre kerültem, úgy éreztem, oda kellene mennem ezek közé a nálam
többségükben idősebb és tapasztaltabb emberek közé, és mondanom nekik
valamit, ami hatással van rájuk. Ez nagy kihívást jelentett akkoriban. És
az is, hogy úgy éreztem, nem sok karizmám van a fiatalokhoz. Felnőttekkel
könnyebben, jobban megtalálom a közös nevezőt.

*– Hogyan élte meg a Miskolcra helyezését?*

– A Gyöngyösön kialakult személyes kapcsolataim miatt nehéz volt, de
szerencsére máig vannak, akikkel jó ismerősök, barátok maradtunk.

A szemináriumba való belépésem óta meggyőződésemmé vált, hogy mindig azért
vagyok éppen ott, ahol vagyok, mert Isten pont ott akar látni.

És ha az Istent szeretőknek minden a javukra válik, akkor nekem az jó lesz.
Így viszonyulok az új szolgálati helyemhez is.

*– Van közössége, ahová rendszeresen eljár?*

– A miskolci Imádság Házába járok, amit Szent Ferenc Kisnővérei
üzemeltetnek. Kéthetente van itt felekezetközi dicsőítő alkalmunk. Emellett
régóta vágyom már arra, hogy a Karizmatikus Megújuláshoz tartozó papoknak
legyen valami közös fórumuk, ahol rendszeresen találkozhatnak, együtt
lehetnek. Azért lenne jó egy ilyen, csak papokból álló közösség, mert mi
jól ismerjük egymás gondjait, nehézségeit, és segíthetnénk egymás épülését.

*– Mik a tervei itt, Miskolcon?*

– Több mint egy éve vagyok már ezen a plébánián, jó kapcsolataim,
ismeretségeim alakultak ki, barátokra is találtam. Vannak fiatal felnőttek,
egyedülállók, házasok és családosok, akikből jó lenne közösséget alakítani,
hogy együtt épülhessenek, növekedhessenek. Mindemellett örülnék, ha
sikerülne elindítani egy ificsapatot is. A Fráter Gimnáziumban is
szeretnénk további hétvégi alkalmakat tartani, mert a gyerekek igényelnék a
rendszeres közösségi összejöveteleket.

*– Az iskolalelkészség révén rálátása van az ifjúságra. Milyennek látja a
miskolci, illetve általában a magyar fiatalokat?*

– A valódi, a hiteles dolgokat keresik, és ez nagyon nagy érték. Ami
felszínes, arra nincs szükségük. A gimnáziumi hétvégén megtapasztaltam,
hogy amikor igazi mélységekkel találkoznak, akkor nagyon meg tudnak nyílni.
Szomjazzák Isten jelenlétét, szeretetét. Ami pedig bennünket illet: nem
kell félnünk megmutatni nekik Isten arcát. Nem kell attól tartanunk, hogyan
fogadják majd, amivel találkoznak. A Szentlélek-keresztség átütő erő.
Szeretettel és megértéssel kell a fiatalok felé fordulni. Ha úgy megyünk
oda hozzájuk, hogy számonkérjük őket, azt kérdezzük, hol voltál vasárnap,
miért nem láttalak templomban, akkor semmi sem fog megváltozni. De

ha igyekszünk átérezni az élethelyzetüket, ha próbálunk az ő fejükkel
gondolkodni, az ő szívükkel látni, azt örömmel fogadják, és elindulnak abba
az irányba, amit mutatunk nekik.

*– Nem nagy a korkülönbség Ön és a gimnazisták között, de kommunikációs
szempontból ők már egy másik generáció. Hogyan tudja kezelni ezt a
helyzetet?*

– Sok szempontból másként kell közelíteni hozzájuk, mint a saját
korosztályomhoz, és ez nehéz, nem mindig megy automatikusan. Néha úgy
érzem, mintha fényévekre volnánk egymástól. Ma minden annyira más, mint
amikor én voltam középiskolás. Nem könnyű az ő nyelvükön megszólalni.

*– A szobájában itt áll egy gitár. Elő szokott kerülni az órákon is?*

– Előfordul olykor, főleg itt a plébánián. A gyöngyösi
Szentlélek-szeminárium idején kezdtem gitározni, hogy legyenek dicsőítések
az alkalmakon. A hétfő reggeli iskolai áhítatokon is elő szoktam venni a
hangszert. Imával indítjuk az új hetet, és a gitár jó szolgálatot tesz,
amikor a fiatalokkal közösen dicsőítjük Istent.

*– Hogyan éli meg a hivatását?*

– Azt hiszem, mi, papok az emberek közé vagyunk meghívva, ott kell lennünk,
ahol ők vannak. Ferenc pápa kezdettől fogva hangsúlyozza, hogy a pásztorok
bárányszagúak legyenek.

Az életemet úgy élem, hogy nem zárkózom be a plébániára, a templomba.

Ezen a héten is találkoztam fiatalokkal, elmentünk pizzázni, de edzésre is
járok, heti két-három alkalommal. Rögtön az elején kiderült rólam, ki
vagyok, honnan jöttem. Az edzések során nagyon sok olyan emberrel
találkozom, akik eltávolodtak Istentől és az Egyháztól, vagy soha nem is
kerültek a közelébe. Már az sokat jelent, hogy látják, ahogy ott vagyok
közöttük. Edzés után időnként nagyon jó beszélgetések alakulnak ki, és ha
van egy-egy humoros megszólalásom, ami persze hívő humor, az általában
bekerül a köztudatba – valaki felteszi egy közösségi oldalra, ahol mindenki
látja. Ez is egyfajta tanúságtétel. Nagyon jó alkalmak kínálkoznak az
evangelizálásra, ha bele merünk menni helyzetekbe, ha nem zárkózunk be a
magunk világába.

Ez döntés kérdése, amit mindenki csak maga tud meghozni. Fel kell tenni a
kérdést, hol van az a közeg, ahol találkozhatunk nem hívő, templomba nem
járó emberekkel. Másképpen nem jutunk el hozzájuk. Soha nem szabad
elfelejtenünk, hogy mi az evangelizációra vagyunk meghívva.

*Szerző és fotó: Árki Kristóf *

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220119/ff308a4c/attachment.html>