[Grem] A családi boldogságról, -talanságról Tolsztoj idézetből kiindulva Szent Család ünnepén!

[Emoke Greschik]

Fotó: Pixabay

„*A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a
maga módján az.” (Lev Tolsztoj)*

*Igaz vagy hamis?*

Tolsztojnak részben igaza volt. De a történetnek több rétege van.

A karácsony jó alkalom arra, hogy feltegyük a címben szereplő kérdést,
hiszen az emberek hagyományosan családi körben ünnepelnek. Ez a kérdés már
régóta jár a fejemben, különösen mostanában, látva, hogyan bánnak a
házastársak, szülők, és gyermekek egymással. Összefoglalva a lényeget:
Fájdalmat okozott nekem, sőt megbotránkoztatott, ahogy a családtagok
egymással bánnak. (És engem nagyon nehéz megbotránkoztatni!)

Engedjenek meg nekem néhány példát a fentiek illusztrálására: A szüleim
ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más. Valódi erősségekkel és valódi
gyengeségekkel. Mégis a házasságuk 53 éve alatt következetesen tisztelték
egymást. Úgy nőttem fel, hogy természetesnek vettem, hogy vannak bizonyos
hangnemek és szavak, amelyeket a házaspárok nem használnak egymással
szemben. Következésképp megdöbbent és elszomorít, amikor a házaspárok, akik
Isten színe előtt ígéretet tettek arra a szeretetre, ahogy Krisztus és az
Egyház szereti egymást, megvetéssel és keserűséggel beszélnek egymással.
Ezzel a hosszantartó neheztelés termékeny magvait vetik el.

Láttam szülőket, akik megfelelően gondoskodtak gyermekeik táplálásáról,
ruházkodásáról és iskoláztatásáról, és olyan szülőket is, akik sosem
emeltek kezet gyermekeikre, de elpusztították gyermekeik lelkét pusztán
azért, mert gyermekek, akik gyermeki létükből fakadóan zajonganak,
rendetlenséget csinálnak, vagy pénzbe kerülnek, és megszégyenítették őket a
gyermeklét eme elkerülhetetlen „mellékhatásaiért”. Talán még ennél is
rosszabb: láttam olyan szülőket is, akik képtelenek voltak (vagy legalábbis
nem akarták) elismerni, hogy gyermekeikből milyen remek fiatal felnőtt
vált. Tanárként gyakran estem abba a kísértésbe, hogy azt mondjam: „Ha
meghalnék, tiszta lelkiismerettel állnék Isten színe elé, ha olyan
nemeslelkű fiatal felnőtteket neveltem volna, mint amilyenekké a te
gyermekeid váltak – miért nem dicséred meg őket?”

Láttam olyan szülőket is, akik figyelmesen, szeretettel, áldozatkészen és
bölcsen viszonyultak gyermekeikhez, mégis a gyermekeik úgy bántak velük,
mint valami csalódást okozó fizetett alkalmazottal. „De mit tettél értem
mostanában?” Arra a tinédzserre gondolok, aki megkeserítette szülei életét,
mert azok nem engedték meg neki, hogy ébrenlétének minden pillanatát az
Instagramon töltse. Hogyan lehetséges ez?

És így tovább… Azokra az ifjú házasokra gondolok, akik kevesebb mint egy
hónapnyi házasság után már válásról beszélnek. Idősebb párokra, akik a régi
haragot úgy ízlelgetik újra és újra, mint egy különleges évjáratú bort.
Szülők és gyermekek vetélkednek egymással valamiféle boldogságért, amelyről
úgy gondolják, hogy megilleti őket. Bizonyos vagyok abban, hogy ezek a
viselkedési módok és az ebből fakadó hatások az emberi lélekre, nem Isten
szándéka szerint valók.

Körülbelül egy hónapja annyira elszomorított és megzavart az, amit a
családokban láttam, hogy felhívtam spirituális apámat, hogy megbeszéljem
vele az észrevételeimet. „Apa, te és Nanny több mint 60 éve vagytok
házasok. Épp mint a szüleim esetében, tudom, hogy vannak módok, ahogyan
sohasem beszélnétek egymással. Mégis vannak házaspárok, akik oly könnyedén
megteszik ezt. Miért?”

A válasza igaznak bizonyult: „Fiam, ők nem tértek meg Krisztushoz. Nem
engedték át neki a bűneiket; nem kérték a kegyelmét; nem kötelezték el
magukat, hogy úgy szeressenek, ahogyan ő szeret – ami megköveteli Krisztus
keresztjének átölelését. A szeretet nem tud olyan szívben növekedni, amely
felett a bűn uralkodik.”

Spirituális apám bölcsessége segít nekünk, hogy Tolsztoj idézetét új
fényben lássuk. A boldogság ott található, ahol a szeretet munkálkodik, és
a szeretet abban a földben működik és növekedik, amelybe Krisztus
keresztjét plántálták. A bűn nő, mint a dudva, megfojtva a szeretet és a
kegyelem jó gyümölcseit. A bűn paradoxona az, hogy úgy tűnik, mint ha csak
magától nőne, és váratlanul lepne meg minket. Pedig a bűn sok gondozást
igénylő termény, amelyet bosszankodással, zúgolódással, rosszindulattal, és
önsajnálattal kell táplálni és öntözni.

Tolsztojnak azért van igaza, mert a boldog családok – azok, amelyek tagjai
igyekeznek Krisztushoz idomulni – azért boldogok, mert úgy szeretnek,
ahogyan Krisztus szeret. Azonban Tolsztojnak csak részben volt igaza: a
boldog családok is egyediek, amennyiben önálló egyénekből állnak, akik az
egyedi körülményeik között is törekednek krisztusi módon szeretni.

Tolsztojnak igaza volt abban is, hogy a boldogtalan családok mindegyike
sajátos nyomorúságban él, hiszen a családtagok önálló személyiséggel
rendelkeznek, ezért mindenki a maga módján vétkezik, ahogyan azt sajátos
körülményeik lehetővé teszik. De Tolsztojjal részben vitatkoznék: a
boldogtalan családok is hasonlítanak egymásra abban, hogy azért
boldogtalanok, mert elutasítják Krisztus szeretetének elfogadását és
továbbadását.

Amint közeledünk az újévhez, és mielőtt elfelejtenénk újévi fogadalmainkat,
végezzünk lelkiismeretvizsgálatot. Hadd idézzem az Apostolok
cselekedeteiből a 16. fejezet 31. versét: „Higgy Jézus Krisztusban, és
üdvözülsz te is, a tieid is.”

*Írta: Robert McTeigue SJ*
*Fordította: Ujvári Szonja*
Forrás: Aleteia
<https://aleteia.org/2022/01/07/how-can-family-bring-out-the-worst-in-us/>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221230/8291dd1d/attachment.html>