[Grem] !!! Egy rendőr, aki gyerekként nyomorgott, hamarosan 3 diplomás felnőttként másokat segít

[Emoke Greschik]

 Egy rendőr, aki reménységet mutat a szakadék szélén állóknak – D. Tóth
Norbert gyerekként nyomorgott, felnőttként másoknak segít
Háver-Varga Mariann <https://kepmas.hu/hu/haver-varga-mariann>
2022. 11. 18.
<https://kepmas.hu/#copy_link>
Copy Link <https://kepmas.hu/#copy_link> <https://kepmas.hu/#email>Email
<https://kepmas.hu/#email> <https://kepmas.hu/#facebook>Facebook
<https://kepmas.hu/#facebook> <https://kepmas.hu/#facebook_messenger>
Messenger <https://kepmas.hu/#facebook_messenger>
<https://kepmas.hu/#linkedin>LinkedIn <https://kepmas.hu/#linkedin>
<https://kepmas.hu/#pinterest>Pinterest <https://kepmas.hu/#pinterest>
<https://kepmas.hu/#twitter>
Twitter <https://kepmas.hu/#twitter>

*Rendkívül nehéz gyermekkorral, mindenféle hátránnyal indult az életben.
Aztán a sors mégis segítette őt abban, hogy jó irányba forduljanak a
dolgok. Rendőr, s a diplomája mellé hamarosan újabb kettőt szerez. Rengeteg
segélyakciót szervez bajba jutott családoknak, közben irodalmi esteken
neves művészek olvassák fel írásait. Élettörténete szerepel a „Kiállok
magamért” című ifjúsági előadásban, amely komplex színházpedagógiai,
társadalomérzékenyítő program. D. Tóth Norberttel beszélgetünk
gyermekkorról, küzdésről, akaratról, hitről és családról. *
[image: D. Tóth Norbert]
Fotó: D. Tóth Norbert

Negyedik fiúként érkeztem a családba, utánam még két húgom született.
Kilenc hónapos koromban állami gondozásba kerültem, aminek pontos okait a
mai napig nem sikerült feltárni. Két-három hetente hazavittek egy-egy
napra, de erre az időszakra egyáltalán nem emlékszem. Arra viszont igen,
ahogy kétévesen állok a lakóotthon kerítésénél órákon keresztül, várok és
kántálom, hogy *„anya, anya”*. Mindennap ott álltam és vártam. Nem volt
köztünk szeretetteljes anya–gyerek kapcsolat, én mégis ragaszkodtam hozzá.
Négyéves korom körül a nagymamám unszolására hazahozott, de nem mondhatom,
hogy kellemesebb időszak következett. Anyám engem magázott, én voltam az,
aki soha semmit nem csinált jól.

Debrecen külvárosi részén laktunk egy fűtetlen, komfort nélküli, nagyon
rossz állapotú 35 négyzetméteres házban: anyám, nagyanyám, a három bátyám,
a két húgom meg én. Anyám akkor már intenzíven ivott, nem is dolgozott, így
mi, gyerekek harminc napból huszonötöt éheztünk otthon. A szomszéd Julika
néni hozott nekünk ételt, ha mondtuk, hogy nagyon éhesek vagyunk. Azt
tudom, hogy az osztálynaplóban ott volt a nevem mellett a 3H (halmozottan
hátrányos helyzetű), de a családból kiemelésről szó sem esett. A három
bátyám elég hamar csavarogni kezdett, az sem véletlen, hogy mindhárman
megjárták a börtönt. Két bátyám azóta jó útra tért, rendezett életet élnek.
Ők néha napokig nem kerültek elő, én meg a két húgommal ott voltam anyám
mellett. 12 évesen dolgozni kezdtem egy debreceni vállalkozónál, szemetet
szedtem a piacokon suli után, nem sokkal később már teljes munkakörben
voltam.

Mindegy volt, nyár van vagy tél, iskola után hazamentem, este 6-7 óra felé
rákötöttem a kempingbiciklire a seprűt, és elindultam, hogy Debrecen három
különböző piacán takarítsak. Általában éjfél körül végeztem.

Mellette hetedik-nyolcadikban gödröket, árkokat ástam egy hőszolgáltató
cégnek.

*Milyen irányba szerettél volna továbbmenni?*

Nyolcadik vége felé jött a suliválasztás, és én mondtam anyámnak, hogy nem
akarom ezt egy életen át csinálni. Szakmunkát szeretnék tanulni és
dolgozni, szeretnék jelentkezni szobafestő-tanulónak. Anyám azt mondta, túl
hülye vagyok ehhez, és azt ordította, hogy takarodjak, én pedig fogtam egy
táskát, és elindultam.

Három napig egy buszmegállóban aludtam, aztán Kati, az osztálytársam és a
szerelmem mondta, hogy az apukájának van egy tanyája, megengedik, hogy
odamenjek. Így is lett. Közben jelentkeztem a 108-as számú Povolny Ferenc
Szakképző Iskolába, ahova a jegyeim alapján felvettek, és a tanyáról
kezdtem bejárni az iskolába. Később bekerülhettem kollégiumba, de esténként
onnan is eljártam dolgozni, persze nem hivatalosan. A tanáraim és a
kollégiumigazgató nagyon sokat segítettek, sokat köszönhetek nekik. Jó
körülmények között voltam, nem fáztam, nem éheztem, mint kisgyerekként,
amikor bebújtunk a testvéreimmel egy kabát alá, és ott vacogtunk. Akkoriban
behunyt szemmel mindig elképzeltem, hogy egy meleg ágyban vagyok a saját
szobámban, játékok vesznek körül. Valahogy tudtam, hogy ez nekem gyerekként
nem fog összejönni, és akkor arról kezdtem álmodozni, hogy ha felnőtt
leszek, szép autóval járok, szép házam lesz szép kerttel, a gyerekeimnek
szép szobával. Ha hazaérek, csak kinyitom a távirányítóval a garázs
ajtaját, és begurulok.

Sikerült. Nem azonnal, nagyon sok dolgot apránként tudtam megvalósítani, de
most úgy élek, ahogy akkor, ott dideregve, éhezve elképzeltem.

*Abban, hogy később rendőr lettél, lehet valami sorsszerűség? A családi
tragédiák folyamatának megállítása, a szabályok, a tisztességes dolgok
tudatos felvállalása? Vagy véletlenszerűen alakult?*

Azt nem mondom, hogy véletlenszerű volt. Bevittem a két húgomat a
családsegítő szolgálathoz, hogy segítsenek elhelyezni őket. Azt hazudtam,
hogy 18 elmúltam, így engem nem helyeztek vissza állami gondoskodásba. De,
amikor meghalt anyám és nagyanyám 1999-ben, és kiderült, hogy én még mindig
csak 17 vagyok, bekerültem újra egy lakásotthonba Hajdúsámsonban, aztán még
két helyen. Kaptam enni, volt ruhám, mert a szociális ellátórendszer
gondoskodott rólam, így nyugodtan be tudtam fejezni a szakmunkásképzőt.
Leérettségiztem és jelentkeztem a miskolci rendészeti szakközépiskolába,
mellette elkezdtem az egyetemet szociálpedagógia szakon Debrecenben.
Hétköznap nappalin tanultam a miskolci rendőriskolában, hétvégén jártam a
Debreceni Egyetemre. Nagyon nehéz volt, de csak sikerült az akkori párom
támogatása mellett. Ahogy végeztem, azonnal járőr lettem Debrecenben, majd
körzeti megbízott. Később Pesten lettem bűnügyi területen vizsgáló, majd
kiképző. Ezután szakirányítóknál dolgoztam, jelenleg a BRFK Kommunikációs
Osztályát erősítem. Haladok lépésenként előre.

*A rendőri hivatás mit szimbolizált akkor, amikor elkezdted, és mi az, amit
most jelent számodra?*

A rendőrség kicsit olyan nekem, mint egy összezáró család, egy különleges
társadalom. Gyökértelen voltam, és azt gondoltam, itt, a rendőrök között
jobban gyökeret tudok ereszteni, mint más szakmában. Mindemellett fontos
volt, hogy szabálykövető jellegű munkát végezzek, amiben rendszer van, ami
nekem is mutatja az utat. Az is fontos volt, hogy segítsek másokon, mert én
tudom, milyen a családon belüli erőszak, milyen az, amikor elkóborolnak
fiatalok, tudom, milyen amikor valaki állami gondozottként sokadjára szökik
a GYIVI-ből. Ha valaki a pillanatnyi helyzete miatt elkövet egy jogellenes
cselekményt, én mögé látok, és tudom, hogy ez nem feltétlenül azt jelenti,
hogy ő velejéig rossz. Egyszer járőrként ki kellett vonulni egy betöréshez.
Az egyik elkövető sráccal együtt voltam nevelésben egy lakásotthonban.

Nagyon furcsa volt, amikor felismertük egymást. Tudtam, milyen helyzetben
lehet, de nyilvánvalóan a hatóság nevében jártam el. Ő értette, és azt
mondta, örül neki, hogy én fogtam meg, mert tudja, hogy emberséges leszek
vele.

Más kollégáim is emberségesek lettek volna, de a rendőri pályafutásom során
azóta is sokszor kerültem ilyen helyzetbe, ahol azonnal el kellett
választanom a munkát és a privát életemet. A rendőri szakma egyik
specialitása az, hogy töményen találkozunk az élet szomorú oldalaival,
amiket egy átlagember nem lát. Amikor egy fiatal rendőr elkezd dolgozni
ebben a szakmában, ez sokkolhatja, de idővel mindenki megtanulja kezelni.

*Nagyon érdekes a kapcsolódásod az irodalomhoz. Számos irodalmi est volt az
elmúlt években, ahol neves művészek, közéleti személyiségek olvasták fel a
novelláidat, verseidet. Hogyan indult mindez?*

Úgy másfél évtizede kezdtem el írni, csak leírtam a gondolataimat, az
emlékeimet a gyerekkoromról. Egyszer *Szalóczy Pál*lal beültünk valahova
együtt kávézni, ő mondta, hogy látta a Facebookon az egyik írásomat, van-e
még ilyen? Átküldtem neki, majd felhívott, hogy csináljunk egy
felolvasóestet. Nekem ez megrendítő volt. Szabadkoztam, hogy ne
vesztegessék erre az időt, de akkor Pali átküldte *Bőzsöny Ferenc*nek meg
Szersén Gyuszi bácsinak, és utána ők hívtak fel, hogy legyen irodalmi est.
Az egyik előadásnak az volt a címe, hogy „A rendőr lelke”. Ezek kis
novellák, színpadi jelenetek, amelyekben szerepel a gyermekkorom, egy erős
társadalmi rajz meg persze a rendőri hivatás.

Azt szoktam mondani, amennyit a sors elvett, ugyanannyi jót is kapok. Én
már gyerekként nagyon szerettem, amikor a nagymamám a Szokol rádión
hallgatta a Kossuthot. *Debrenti Piroska*, Bőzsöny Ferenc és más nagy
rádióbemondók orgánumát is imádtam, majd a tévében Szalóczy Pál, *Mohai
Gábor, Zahorán Adrienn *hangját. Isten és a sors úgy alakította, hogy én
ezeket az embereket megismerhettem személyesen, majd barátság alakult ki
közöttünk, pedig némelyikükkel 50 év a korkülönbség.

Bőzsöny Ferenccel, *Szersén Gyulá*val már van köztünk egy Föld és egy Ég,
de a kapcsolat fennáll, és én nem hagyom elveszni.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezek az emberek az én műveimet felolvasták,
innentől kezdve egy csoda vált ezekből az írásokból.

*Nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalásod, a jótékonysági akciók is,
amiket szervezel egy-egy bajba jutott családnak, anyukának. Velük hogyan
kerülsz kapcsolatba?*

Az anyai nagymamám nagyon jólelkű ember volt, és én gyerekként megfogadtam,
hogy amikor majd lehetőségem lesz az életben, én is segítek. Rendőrként
számos információ eljut hozzám, ha egy gyerek éhezik, ha bántják, ha egy
család krízisben van. A nejem is nagyon sokat segít. Kiírom a Facebookra
egy posztban, hogy bajban van egy család, segítségre lenne szükség, és
annyi, de annyi jólelkű embert ismerek, akik szó nélkül jönnek és
segítenek! Nemrég 24 óra leforgása alatt 300 ezer forintot gyűjtöttünk
össze egy anyának, aki egy bántalmazó apukától hozta el a két gyermekét, és
nem tudtak hova menni. Van úgy, hogy egy ismerősöm hívja fel a figyelmemet,
hogy valaki most nagyon nehéz helyzetben van, de sokszor engem keresnek meg
közvetlenül.

Most is két egyetemet végzek egyszerre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet
és a Károli Gáspár Református Egyetem jogász karát, meg ott van a családom,
a két gyönyörű gyerekem és persze a munkám. Örülök, hogy a jogot ezen az
egyetemen végezhetem, hiszen a hit közel áll hozzám. Bár Isten házába
keveset járok, az égiekkel kötött paktum szerint élek.

Nekem nagyon fontos, hogy ennyi jó ember vesz körül, akik ténylegesen
segítenek, nem csak szomorú emojikat nyomnak egy segítségkérő poszt alá.

Arany János azt írja, „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben / Ember
lenni mindég, minden körülményben.” Ez a hitvallásom, hogy mindenki a saját
maga szintjén, de segítsen, ha tud, mert ennek van értelme a földön.

*Hamarosan már három komoly diploma lesz a kezedben. Maradsz a rendőrség
kötelékén belül, vagy szeretnél más, esetleg nemzetközi helyszínre lépni,
ahol kombinálhatod az eddigi tapasztalataidat?*

Szeretnék továbbra is a rendőrség kötelékében maradni, a tudásomat,
tapasztalataimat a rendőri munkába integrálni. Az utóbbi időben sokat
változott, fejlődött a rendőrség szociális érzékenysége, az a
tapasztalatom, hogy jó irányba megy a rendőri szervezet, és én ezt az ívet
szeretném még inkább felfele húzni. De a legfontosabb továbbra is a
családom! A gyönyörű kislányom, a kisfiam, aki a „klónom”, és a párom, aki
a legfőbb társam, támaszom, aki a családi fészket melegíti. Ők az én életem
centrumai.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221203/a5da203b/attachment.html>