[Grem] Beszélgetés a nyolcgyermeke Tóthalmi házaspárral

[Emoke Greschik]

 Isten áldását érezzük nehézségeink közepette is – Beszélgetés a
nyolcgyermekes Tóthalmi házaspárral
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2022. április 11., hétfő |
11:45

https://www.magyarkurir.hu/hirek/isten-aldasat-erezzuk-nehezsegeink-kozepette-is-beszelgetes-nyolcgyermekes-tothalmi-hazasparral
21
A Magyar Katolikus Egyház az 1%-os adófelajánlásról szóló idei kampányában
– melynek mottója: „Egyként hitben, közösségben!” – többek között a család
fontosságára is felhívja a figyelmet. Tóthalmi Ferenc építészmérnök és
felesége, Tóthalminé Pesti Hajnalka tizenhat éve házasok. Nyolc gyermekük
született, öt fiú és három lány; a legidősebb 15 éves, a legfiatalabb 6
hónapos.

*A házaspárral kecskemét-hetényegyházai családi otthonukban beszélgettünk.*

*– Hogyan és milyen körülmények között ismerkedtek meg? Szerelem volt első
látásra?*

*Tóthalminé Pest**i Hajnalka: *Húsz évvel ezelőtt ismertük meg egymást,
amikor meghívást kaptam a kecskeméti Szentcsalád Plébánia egyik ifjúsági
közösségbe. Fecó már korábban is járt a hittanos alkalmakra, ott
találkoztunk először. Meghatározó pillanat volt, amikor nem sokkal később,
egy közösségi szülinapozáson többeket ünnepeltünk, és valahogy egymás mellé
keveredtünk. Nagyon jót beszélgettünk, könnyen egymásra hangolódtunk.

*Tóthalmi Ferenc: *Nekem két dolog jutott most eszembe. Az egyik, hogy
abban az évben december 21-én színházba mentünk, és nagy élmény volt, hogy
együtt lehettünk. A másik, hogy Hajni a kecskeméti megyei kórházban
dolgozott, én pedig a szomszédban laktam. Ügyeletek idején többször
meglátogattam, és hosszan beszélgettünk. A beszélgetéseink alapvető
élmények voltak számunkra a kezdeti időszakban, éreztük, hogy lelkileg
azonos hullámhosszon vagyunk. Örültünk egymásnak.

*– Ezek szerint nem telt bele sok idő, és már a házasságra gondoltak?*

*T. F.: *A kapcsolatunk alakulása egy folyamat volt, nem annyira szerelem
első látásra. A szerelem később alakult ki bennünk. A plébánián a közösségi
alkalmak, a közös szolgálatok természetes közeget jelentettek a barátságunk
kibontakozásához. A kapcsolatunk időközben egyre inkább elmélyült, és
érzelmileg átalakult.

*– Mikor házasodtak össze? *

*T. P. H.: *Négy év ismeretség után, 2006-ban.

*– Nagycsaládból származnak?*

* T. P. H.: *Háromgyermekes családból származunk mindketten.

*– Kezdettől fogva sok gyereket terveztek? *

*T. F.:* Három-négy gyerek volt az elképzeléseinkben, ennyit biztosan
szerettünk volna. Ebben egyrészt az motivált bennünket, hogy mindketten
nagycsaládba születtünk, másrészt az, hogy a plébániai közösségünkben is
sok volt a három-négy-ötgyerekes család.

*T. P. H.:* Az én szüleim elváltak, de sokat jelentett, hogy mindkettőnknek
volt pozitív mintánk azzal kapcsolatban, hogy a nagycsalád élhető. Az, hogy
most nyolc gyermekünk van, menetközben alakult így. Egy-egy baba érkezése
után soha nem éreztük azt, hogy nem akarunk több gyereket. Ott volt bennünk
a vágy és a nyitottság a következő gyermek iránt.

*– Tizenhat évi házasságuk alatt nyolc gyermekük született. Ezek szerint
soha nem gondolkoztak úgy, mint a mai házasok – vagy gyakran inkább
élettársak – közül sokan, hogy először legyen otthon, kocsi, nyaralás,
közösen élt évek, aztán majd jöhetnek a gyerekek.*

*T. P. H.:* Csak akkor költöztünk össze, amikor összeházasodtunk. Először
édesanyámnál laktunk, aztán egy huszonnyolc négyzetméteres önkormányzati
lakásban; lényegében albérletben kezdtük a közös életünket. Én ekkor
huszonnyolc éves voltam, Fecó huszonkilenc.  Úgy gondoltuk, nem szeretnénk
sokat várni a családalapítással, bármikor jöhet a baba, és az első jött is
nem sokkal az esküvő után. Szerettünk volna autót, és mire megszületett a
gyermekünk, lett is. Az életünkben azt tapasztaltuk, és tapasztaljuk ma is,
hogy ahová az Isten báránykát ad, oda legelőt is. A második gyerekünk már a
saját otthonunkba érkezett. Anyagi szempontból nem volt szülői hátterünk,
mindig magunk igyekeztünk megteremteni, ami a családunk számára szükséges.
A férjem sokat dolgozik, mivel én a gyerekek miatt már tizenöt éve itthon
vagyok. Eddig még nyaralni is eljutottunk a gyerekekkel minden évben.
Érezzük Isten kegyelmét. Soha nem bővelkedtünk az anyagi javakban, de amire
szükségünk volt, az valahogy mindig megérkezett.

*T. F.: *Ami a kérdésében említett fontossági sorrendet illeti, mi
máshogyan gondolkodtunk erről. Meg sem fordult a fejünkben, hogy a gyerekek
érkezése előtt mindenképpen egzisztenciát kellene teremtenünk. Hittünk
abban, amit Hajni is mondott, hogyha vállaljuk a gyerekeket, Isten biztosan
megadja azt is, ami a felnevelésükhöz szükséges. Így is történt. Mindig
akkor kaptuk meg a Jóistentől, amire szükségünk volt, amikor igent mondtunk
egy újabb babára. Amikor a huszonnyolc négyzetméteres albérletben laktunk,
és a második gyermekünket vártuk, egyszer csak adódott egy olyan munka,
melynek révén egy ötvenkilenc négyzetméteres új lakásba költözhettünk. Az
évek múlásával hat főre gyarapodott a családunk. Az ötödik baba érkezésekor
költöztünk a jelenlegi otthonunkba. Ahogy tovább nőtt a létszám, és a
gyerekek egyre idősebbek lettek – a nagyobbak most kamaszodnak –, ezt a
családi házat is szűkösnek éreztük. Úgy gondoltuk, nagyobb élettérre lenne
szükségünk, így belefogtunk a ház bővítésébe. Érdekes, amit az egyik
szerzetes barátom mondott: két fiatal összeházasodik, vállalják a
gyerekeket, és ahelyett, hogy csődbe mennének, egyre csak gyarapodnak. Mi
ezt tapasztaljuk az életünkben. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek
nehézségeink, de mindig érezzük a Jóisten áldását.

*T. P. H.:* Nem egyszerű nyolc gyermeket nevelni, sok áldozattal jár, de
semmit sem csinálnék másként. Nagy segítség nekünk, hogy ott van a
plébániaközösség, és benne sok nagycsaládos szülő, akik hasonlóképpen
gondolkoznak, mint mi. Ez megtartó erő, hiszen látjuk, hogy nem vagyunk
egyedül a nehézségeinkkel. Örülünk, hogy a gyerekeinknek is vannak ott
barátaik.

*– A plébániaközösség egyfajta védőhálót jelent Önöknek?*

*Mindketten: *Igen, mindenképpen!

*–  Nyolc gyermek biztosan rengeteg örömet ad, de problémákkal,
feszültségekkel is járhat a nevelésük, ami időnként akár kettejük között is
gondokhoz vezethet. Hogyan próbálják kezelni ezeket a helyzeteket?*

*T. P. H.: *Előfordul, hogy haragszunk valamiért, de tudunk bocsánatot
kérni egymástól, ami nagyon fontos. Nem mindig egyezik a véleményünk a
neveléssel kapcsolatban, de törekszünk arra, hogy a gyerekek ezt ne lássák,
inkább négyszemközt beszéljük meg az ilyesmit.

*T. F.: *A gyereknevelésben rengeteg a lehetőség az elbukásra, de
igyekszünk mindig felállni ezekből. Nem túl gyakran, de előfordult, hogy
amikor túl sok volt a feszültség, kimentem a kertbe kicsit füstölögni. Ez
segített megnyugodnom.

*T. P. H.: *Ez is egy megoldási stratégia. Fecónak jó, ha ilyenkor sétál
egyet. Máskor meg ő tartja a frontot a gyerekeknél, és én tudok elvonulni.
Mindig megbeszéljük az ilyen helyzeteket. Kölcsönösen igyekszünk segíteni
egymásnak. Mostanában különösen nehéz időszakot élünk. Belevágtunk a
tetőtér beépítésébe, fél évvel ezelőtt megérkezett a nyolcadik gyermekünk.
A nagyobbak is rengeteg változáson mennek keresztül, sok köztük a
konfliktus. Egyensúlyban kellene tartanunk a lelkivilágukat, s eközben
mindenre és mindenkire oda kell figyelnünk. Szinte lehetetlen, hogy
mindenre jusson idő és energia. A gyerekeket bevonjuk az itthoni
feladatokba, a nagyok segítenek a kicsiknek, de az eltérő korosztályok
miatt is akadnak feszültségek, és a nagy létszám miatt is.

*– És ezeket a helyzeteket mindig meg kell oldaniuk valahogy…*

*T. F.: *Nagyon lényeges a logisztika: reggel közösen készítjük össze a
gyerekeket, én viszek mindenkit óvodába, iskolába, Hajni marad otthon a
kicsivel. És ott van még az építkezés is...  Előfordul, hogy valamelyik
kamasznak lelki gondjai vannak. Ilyenkor időt kell szánnunk arra, hogy
leüljünk vele és meghallgassuk. Ráadásul jó lenne, ha csak őrá tudnánk
figyelni, nem pedig arra, hogy az egyiket pelenkázni kell, a másik vizet
kér, a harmadik játszani szeretne. Nagyon érdekes dolgok derülnek ki ilyen
alkalmakkor. A tizenkét éves, kamaszodó nagylányunk például időnként
piszkálta a kisebb testvérét, bezárkózott, duzzogott… Mi lehet emögött?
Amikor megnyílt, kiderült, hogy az egyházi iskolai közösségben nehéz
megélnie a mi „másságunkat”, azt, hogy sok testvére van, és azt is, hogy
keresztény.

*– Ezt nem igazán értem. Egy katolikus iskolában? *

*T. F.:* Az egyházi iskolákba sem csak keresztény családok gyerekei járnak.
Mi rendszeresen visszük a gyerekeinket misére, közösen imádkozunk velük. Az
iskolában viszont voltak, akik gúnyolták emiatt, ezért azt mondta, nem akar
velünk misére jönni, sem együtt imádkozni, nem akar kilógni a sorból. Az
ilyen nehézségeket csak akkor tudjuk kezelni, ha időt szánunk rájuk. De
persze minél többen vagyunk a családban, annál többen igénylik, hogy velük
is törődjünk. Ha Hajni vagy én több időt töltünk valamelyik gyermekünkkel,
ha beszélgetünk, többet foglalkozunk vele, akkor a másikunkra marad a többi
hét minden gondja. És bennük, főleg a kamaszokban, tovább halmozódik a
feszültség.

*– A sokgyermekes házaspároknál gyakori gond, hogy a család mellett
egymásra már nem jut idejük. Önök hogy vannak ezzel?*

*T. P. H.: *Igen, ezt nálunk is nehéz megoldani.

*T. F.:*  Az elmúlt tizenöt évben kétszer sikerült kettesben elutaznunk
egy-egy hétvégére. Mindkétszer elég sok szervezést igényelt, hogy megoldjuk
a gyerekek felügyeletét. Hajni anyukája korábban sokat vigyázott a
gyerekekre, így időnként be tudtunk iktatni egy közös sétát, vagy beültünk
valahova kettesben. De a kora miatt most már nem akarjuk nagyon terhelni őt.

*– Nincs különösebb feszültség emiatt Önök között?*

*T. P. H.:* A vágyaink megvannak, de látjuk és elfogadjuk, hogy ez most nem
az az időszak, amikor sok időt tölthetnénk együtt.

*T. F.: *Egy kapcsolat nagyon gyorsan beporosodhat, erre nekünk is
vigyáznunk kell. Amikor végre sikerült kettesben elutaznunk egy-egy
hétvégére, eltelt fél nap, mire kezdtünk egymásra hangolódni. A
minennapjaink jó része a logisztikáról szól. Idő kell ahhoz, hogy két ember
közelebb kerüljön egymáshoz nemcsak fizikálisan, hanem lelkileg is. Erre
kevés idő jut sajnos.

*– Nem elég az, hogy összeköti Önöket Isten nyolc csodája? *

*Mindketten: *Egyszer majd kirepülnek a fészekből…

*– Mikor lesz az még!*

*T. F.: *Nálunk sokkal idősebb házaspároktól hallottuk: amikor a gyerekek
kirepülnek, nem jó érzés, ha föl kell tennünk magunknak a kérdést, kicsoda
mellettem ez a másik ember. Ezt elkerülendő folyamatosan életben kell
tartani a kapcsolatot, és ez bizony munkát igényel.

*– De ugye nem tartanak attól, hogy Önök is eltávolodhatnak egymástól?*

*T. P. H.:* Én bízom abban, hogy velünk ez nem történik meg, pont azért,
mert tudjuk, a kapcsolatunk építésére tudatosan oda kell figyelnünk.

*T. F.: *Mindkettőnkben megvan, hogy esténként nemcsak azt kérdezzük meg
egymástól, mit csináltál ma, hanem azt is, hogy vagy. Erre mindig próbálunk
odafigyelni.

*T. P. H.: *Erőforrást jelent számunkra az is, ha visszagondolunk a
kapcsolatunk kezdeti időszakára. Lelki közösséget alkottunk egymással, és
tudjuk, hogy ez milyen fontos.

*– Bőségesen van szeretettartalékuk?*

*T. F.: *Igen, és nagyon figyelünk arra, hogy újratöltsük ezeket a
tartalékokat.

*– Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámájában a szerző, Visky
András a szülei történetét írta meg. Édesapja református lelkész volt, akit
a román kommunista hatalom 1958-ban huszonkét év börtönre ítélt. Felesége a
hét gyermekükkel barakktáborba került. A műben az is elhangzik, hogy a
házasság igazából szerelmi háromszög a férj, a feleség és a teremtő Isten
között… *

*T. P. H.: *Egy katolikus paptól hallottam, hogy a harmadik-negyedik
gyerektől kezdve már hit kérdése a gyerekvállalás. Úgy gondolom, a
házasságban is nagy szerepe van a hitnek. Ha felmerül valami nehézség, nem
mindegy, hogy csak a társamra és az érzelmeimre támaszkodom, vagy van egy
belső biztonságom, a Jóisten, akiről tudom, hogy szeret. Ha ő az alap,
akkor a vele való bensőséges kapcsolat adja a legfőbb stabilitást, és van
honnan erőt meríteni. A szerelmi háromszöget én úgy képzelem el, hogy itt
vagyunk egymás mellett, a Jóisten pedig közöttünk. Ha mindketten rá
támaszkodunk, akkor kibírjuk egymás mellett a nehézségeket is, és a másik
különbözőségét is jobban el tudjuk fogadni.

*T. F.: *Amikor még együtt jártunk, kétszer is rövidebb szünetet
tartottunk. Volt bennünk egyfajta bizonytalanság, hogy együtt vagy külön
kell folytatnunk. Szerelmesek voltunk egymásba, és felvetődött bennünk a
kérdés, hogy akkor most miért van ez. Óriási ürességet éreztem magamban,
utána viszont nyugalmat; jó volt a tudat, hogy semmiképpen sem maradok
egyedül, tudok kibe kapaszkodni. Később, amikor Hajninak nehézségei voltak,
a Jóistenhez fohászkodtam. A teljesen bizonytalan állapotban sem maradtam
egyedül, megvolt a fogódzó. Ennek kell meglennie a mindennapokban is,
amikor hol az egyikünk, hol a másikunk van rosszabbul. Idetartozik az is,
hogy persze mi sem vagyunk megkímélve a kísértésektől. Egyszer előfordult,
hogy szimpatikus lett egy kolléganőm. Ezt azonnal, rögtön az elején el
kellett vágni.  Hajninak nehezebb volt ez az időszak, de megbeszéltük,
lezártuk, és mentünk tovább. Ilyen helyzetekben csak a Jóistenbe
kapaszkodhat az ember. Ahogy például a betegségek idején is. Édesanyám két
éve stroke-ot kapott, azóta fekszik. Édesapámnak nagyon nehéz, küzdelmes
élete volt, öt- vagy hatéves koráig máshol nevelkedett. Rengeteg erőszakkal
találkozott az élete során, de édesanyámmal együtt felneveltek három fiút,
negyvennyolc éve házasok. Két éve ápolja, gondozza édesanyámat, persze
ápolók is járnak hozzájuk. Természetes számára, hogy nem hagyja magára a
beteg feleségét, mert annak idején megfogadták, jóban-rosszban kitartanak
egymás mellett. Ami az ő életükben már előállt, amit most megélnek, mi még
nem tapasztaltunk. Nekünk most még másfajta feladataink, örömeink és
terheink vannak.

*Az 1% felajánlásával és felhasználásával kapcsolatban további
információkat találnak az egyszazalek.katolikus.hu weboldalon
<https://egyszazalek.katolikus.hu/>.*

*Szerző: Bodnár Dániel*

*Fotó: Daubner-Birkás Bianka*

*Magyar Kurír*

*Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. április 10-i számában
jelent meg.*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220411/f9dd9c9d/attachment.html>