[Grem] Borvendég Zsuzsanna, történész megfontolásai a választások előtt

[Emoke Greschik]

BORVENDÉG ZSUZSANNA ENGEDÉLYÉVEL TOVÁBBÍTOM a választások előtti
megfontolásait, amit egy másik emaillistára küldött.
*KÉRLEK, NE TOVÁBBÍTSÁTOK. Én csak a tavalyi számunkra tartott előadása
kapcsán kértem és kaptam engedélyt.*

*NE TOVÁBBÍTSÁTOK!*

Nem szeretek és nem is szoktam történészként megnyilvánulni aktuálpolitikai
kérdésekben, mert az olyan látszatot kelt, mintha szakértőként tenném,
pedig nem vagyok politológus, igyekszem a közéleti vitákat kellő
távolságból követni. Nem azért, mert nem érdekel, hanem azért, mert
rengeteg fenntartásom van a hazai közbeszéd és közélet minőségével és
felszínességével szemben. (A gyakori alpári stílust bármelyik oldalról már
nem is említem.) Amit most írni fogok magánvélemény és nem szánom
vitaindító beszélgetésnek. Nem kívánok meggyőzni senkit semmiről,
tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét, a megélt tapasztalatait.
Legfeljebb annyit kérek, hogy aki még gondolkodik a holnapi döntésén, az
mérlegelje ezeket a szempontokat is. (De engem se akarjanak meggyőzni
mindannak az ellenkezőjéről, amit leírok, mert nem lehet.)

Valójában ma Magyarországon nincs döntési lehetőség, ebben az értelemben
tényleg demokráciadeficit van. Nincs B-terv. Ezért írtam a levél elején
azt, hogy sajnos. Ez nem jó, sőt: egyenesen rossz. Lehet azon gondolkodni,
hogy ez kinek a felelőssége, nyilván a Fidesz is sokat tett azért, hogy az
ellenfeleit ellehetetlenítse, de ez nem feltétlenül róható fel neki, hiszen
úgy működik, mint egy politikai párt, amelyik küzd a választók
szavazataiért. Ez a normális üzemmódja egy politikai formációnak. Lehet azt
mondani, hogy ott van a ballib koalíció alternatívaként, és egyébként van
példa arra máshol is, hogy nagyjából két párt küzd egymással négyévente
(lásd: USA), vagyis ez még önmagában nem a demokrácia hiánya. De nálunk
most tényleg nincs valódi alternatíva. Számos ok miatt felelőtlenségnek
tartom az ellenzéki „összefogás” támogatását. Nincs programjuk, nincs
jövőképük, nincs közös elképzelésük. Egyetlen központi mondanivalójuk van,
amelyben egyetértenek és amellyel megszólítják a választókat: le Orbánnal.
Ez nem program és ezzel csak április 4-ig lehet összefogást mutatni,
hiszen, ha holnap megbukik a Fidesz, hétfőn már nem lehet azt mondani, hogy
le Orbánnal. Másról pedig eddig még nem beszéltek. (Valójában tudjuk, mi
fog történni. Az, ami 2019 után Budapesten történt, és ami 2002 és 2010
között az egész országban.) Amellett, hogy nincs programjuk, nincsenek
szakértőik sem. Azt már tudjuk, hogy az LMBTQWERTZUI jogok felelőse
Buzinkay lesz.... És ez náluk nem vicc, hanem a kőkemény valóság.
Hallottuk, hogy Vadai Ágnes a honvédelemről értekezett. Most komolyan? A
szomszédban háború dúl, gondoljanak bele, hogy mi történne, ha Vadai Ágnes
kerülne döntéshozó pozícióba a hadügyi kérdésekben. De ugyanígy
felhozhatnám a gazdaságot is. Nagyon kemény évek elé nézünk, nem vagyok
derűlátó. A 2008-as gazdasági válság piskóta volt ahhoz, ami most már a
nyakunkon van. Hosszútávon kríziskezelésre lesz szükség, amire a
progresszív baloldalnak nincsenek válaszaik, ők egyet tudnak: adókat
emelni, szociális kiadásokat megkurtítani, állami beavatkozást a minimumra
csökkenteni, minden terhet azokra hárítani, akik bérből és fizetésből
élnek. Ismerjük ezeket a válaszokat, tudjuk, hogy eddig mindig zsákutcát
jelentettek, miből gondolja bárki, hogy most máshogy lenne? Ha a felmerülő
problémákra megfogalmazott kérdésekről és a rájuk adott válaszokról
kiderül, hogy tévesek, bolond, aki újra és újra mégis ugyanezt a kérdést
teszi fel, még akkor is, ha a válaszokon igyekszik kicsit módosítani. Rá
kell jönni, hogy a kérdésfelvetésnél van a hiba. A 2008-as válságnál a
férjem fizetését a felére csökkentették, tőlem elvették a gyedet – kétsége
ejtő helyzetbe kerültünk. Ma már elképzelhetetlen, hogy a válságokra ilyen
válaszok érkezzenek, pedig sokkal komolyabb gazdasági krízis közepén
vagyunk.

Én 2001 és 2007 között szültem három gyereket. Nemhogy támogatást nem
kaptam a társadalom és az állam részéről, de azt is elvették, ami volt, és
még engem nevettek ki, hogy minek vállalok ennyi gyereket, normális
vagyok??? Én voltam a hibás, a felelőtlen. (Majd akkor, amikor az én
gyerekeim fogják megtermelni a nyugdíjukat, azzal biztos nem lesz
problémájuk, de azt is tudom, hogy szellemi képességeik nem terjednek
addig, hogy az összefüggést a két dolog között felfogják.) Általános
szánakozás, lenéző mosoly volt a válasz a nagycsaládos létünkre. Ez a
hozzáállás 2010 után alapvetően megváltozott. Aki az elmúlt 12 évben
alapított családot, az el sem tudja képzelni, micsoda különbség ez!
Hallottam olyat ismerőstől, hogy oké, megkapta az adóvisszatérítést, de
miért mellékelt hozzá levelet a kormány, adta volna szó nélkül. Nem is
értettem a problémáját: miért gondolja, hogy ez és a többi családtámogatás
magától értetődően jár? A korábbi kormányoknak eszébe sem ötlött ilyesmi...
A gyermek a jövő, aki ma nem születik meg, holnap már nem fog. Mi értelme
és öröme van az emberi létezésnek, ha nem a gyermekvállalás? És mi lesz
nélkülük? Látjuk, hogy a Nyugat már feladata az önfenntartás képességét,
nem kellene idáig jutnunk.

De nem igazak azok a vádak sem, amelyek az egészségügyről szólnak. Sajnos
én az elmúlt 20 évben számos vidéki és fővárosi kórházat végig jártam a
fiaimmal. Látom a folyamatos fejlődést. Össze sem lehet hasonlítani a
kórházak mai állapotát és az ellátás színvonalát a 2010-essel. Van még hova
tovább? Persze, de legalább nem vizitdíjat vezettek be és kórházi
trezorokat vásároltak, hanem érdemi fejlesztések voltak. (Megint a
különböző kérdések megfogalmazásánál tartunk: mi a valódi probléma az
egészségügyben és mi a hamis mellébeszélés.)

A tanárok fizetése alacsony. Nagyon nagy baj. De melyik az a kormány,
amelyik egyáltalán belekezdett valamiféle bérfejlesztésbe? Talán a
progresszívek? Nem.

Mészáros és Tiborcz. Ugyan, kérem! A hatalom minden időben és mindenhol
korrupt. Ez van. (Lehet moralizálni, hogy ez jó vagy sem. Természetesen
nem. De erre is csak egyetlen válasz van, amit soha nem vett komolyan az
emberi gyarló természet: Krisztus. Kövessük az Élet szakralitását és akkor
nem lesz korrupció sem. Naivitás? Tudom. Ezért ne kezdjünk azon vitatkozni,
hogy helyes-e a korrupció vagy sem, hanem számoljuk bele a létezésünkbe.)
Tehát nem a korrupció léte vagy nem léte a kérdés, hanem a mértéke és a
formája. A valóság az, hogy nemzeti nagytőke nélkül nincs nemzeti
szuverenitás. Ha azon sopánkodunk, hogy a csehek mennyivel előbbre
tartanak, nézzük meg a 10 leggazdagabb cseh listáját: egy magyar se férne
be közéjük. Ez baj. Miért? Azért, mert egy gazdasági krízis esetén, ha van
nemzeti nagytőke, lehet belső erőforrásra támaszkodni. Ha nincs, csak a
külső hitelek maradnak, ami függéshez és kiszolgáltatottsághoz vezet.
2008-ban ez a belső erőforrás mentette meg a spanyolokat és a portugálokat,
és ennek hiánya döntötte be a görögöket. 2002 és 2010 között az állami
korrupciós pénzek külföldi vállalkozókhoz folytak sokkal nagyobb arányban,
mint ma a Mészáros csoporthoz. Az nem zavarta a magyar embert, mert nem
látta, hogy a számára felfoghatatlan gazdagsággal rendelkező multik
tulajdonosai mennyivel gazdagodtak az ő bőrén. Azok a pénzek elvesztek
Magyarország számára: a profitot kivitték, adózni kint adóztak,
befektetéseket nem nálunk finanszíroztak, fogyasztani nem itt
fogyasztottak, fizetéseket nem itt fizettek és a társadalmi szolidaritás
kifejeződése idegen országokban történt a nálunk megtermelt haszonból. Ez
szimpla fosztogatás, törvényes eszközökkel. Abban a pillanatban azonban, ha
egy magyar vállalkozó kezd gyarapodni (ennek mértékét össze sem lehet
hasonlítani a multikéval), az agyak végőzössé válnak. A szomszéd tehene
csak dögöljön meg. Lehet, hogy én sem fogok tejhez jutni a piacon, vagy
csak sokkal drágábban, de az összefüggések felismerése már szellemi munkát
és önkritikát igényelne, ami nehéz és fájdalmas. Hazai nagytőkére
szükségünk lenne, Trianon után is az mentett meg minket. Ha nincs ilyen,
meg kell teremteni. Az eszközök kérdése vitatható, én sem vagyok benne
biztos, hogy csak így lehetne csinálni. Vagy ha igen, lehetne kicsit
szerényebben és kevésbé hivalkodó módon. De hogy szükség van rá, ez biztos.

Hosszan érvelhetnék még a döntésem mellett, de már lassan az olvashatóság
küszöbére érek, így a legfontosabbat emelem ki végezetül: a nemzetállami
szuverenitás és a birodalmi függés szembenállását. Ez az a kérdés, amely
évszázadok óta megosztja a magyar társadalmat. Mindig is megvolt a
„kuruc–labanc” szembenállás. Ez nem véletlen: olyan földrajzi helyen élünk,
amely átmenet volt mindig is két világ között, egyfajta „kapurégióról”
beszélhetünk. Ezért soha nem leszünk lényegtelenek egyetlen nagyhatalom
számára sem, soha nem fogják hagyni, hogy önállóan, szuverén módon döntsünk
a saját életünkről. Nem véletlen, hogy a magyar történelem a folyamatos
szabadságküzdelemről szól. Most a történelem egy újabb korszakhatárához
értünk. Ha eléggé érzékeny szellemmel figyeljük a jelen eseményeit, akkor
tudjuk, hogy egy újabb kataklizma előtt állunk, valami új fog kezdődni az
előttünk álló évtizedekben. Volt már ilyen a történelemben és mindig volt
kibontakozás, de azt is tudjuk, hogy az átmenet évtizedei (akár évszázada)
maga volt a földi pokol. Az átmenet mindig nehéz, vérzivataros,
kiszámíthatatlan, csaknem élhetetlen volt, és mi benne vagyunk egy ilyen
átalakulásban. Történelmi léptékkel ez sem lesz más, mint a Római birodalom
bukása vagy a harminc éves háború gyötrelmei, de emberi léptékkel nézve ez
az életünk, nekünk kell végigcsinálni, és nem biztos, hogy meglátjuk majd a
kibontakozást. Európa rossz kérdéseket tett fel, így a válaszai
köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Mi ezer szállal kapcsolódunk
hozzá, Európa részei vagyunk, így osztozni fogunk a sorsában. De nem
mindegy, mekkora önállóságot, szuverenitást tudunk kiharcolni, mennyire
tudjuk képviselni a saját érdekeinket. Ahogy a történelem számos esetben
bebizonyította, soha nem az volt a jó válasz, hogy vakon mentünk egy – akár
nyugati, akár keleti – nagyhatalom után, hiszen az soha nem a mi
érdekeinket, hanem a sajátját nézte. De nem is az, amikor hősies
elszántsággal, vakmerően szembeszálltunk mindenkivel, mert azt –
geopolitikai helyzetünk miatt – nem szokták eltűrni. Akkor volt virágzó a
Kárpát-medence, amikor sikerült kiegyensúlyozott külpolitikával (keleti és
nyugati szövetségi kapcsolatokat létrehozva) megőrizni a szuverenitást és
az integritásunkat a saját életünk döntéseit illetően.

A konklúzióm tehát ugyanaz, mint a kiinduló állításom. Nincs választás,
nincs B-terv. Erre a felelősségteljes kormányzásra ma egyetlen erő képes
Magyarországon: a jelenlegi kormány. (A kutatásaimmal kapcsolatos hálózati
működések és a jelenlegi gazdasági-politikai erőterek szuverenitáscsökkentő
hatásainak elemzésébe azért nem megyek bele, mert számos cikkben,
tanulmányban leírtam, interjúkban elmondtam, nem szeretném ismételni magam,
így terhére lenni a csoportnak.)

Köszönöm a figyelmüket! És imádkozom azért, hogy a lehető legjobb döntést
hozzuk holnap.

Barátsággal,

Borvendég Zsuzsanna
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220402/77be06b0/attachment.html>