<div dir="ltr"><div></div><div>BORVENDÉG ZSUZSANNA ENGEDÉLYÉVEL TOVÁBBÍTOM a választások előtti megfontolásait, amit egy másik emaillistára küldött.  <u><b>KÉRLEK, NE TOVÁBBÍTSÁTOK. Én csak a tavalyi számunkra tartott előadása kapcsán kértem és kaptam engedélyt.<br></b></u></div><div><br></div><div><u><b>NE TOVÁBBÍTSÁTOK!</b></u></div><div>
<p class="MsoNormal">Nem szeretek és nem is szoktam történészként
      megnyilvánulni
      aktuálpolitikai kérdésekben, mert az olyan látszatot kelt, mintha
      szakértőként
      tenném, pedig nem vagyok politológus, igyekszem a közéleti vitákat
      kellő
      távolságból követni. Nem azért, mert nem érdekel, hanem azért,
      mert rengeteg
      fenntartásom van a hazai közbeszéd és közélet minőségével és
      felszínességével
      szemben. (A gyakori alpári stílust bármelyik oldalról már nem is
      említem.) Amit
      most írni fogok magánvélemény és nem szánom vitaindító
      beszélgetésnek. Nem
      kívánok meggyőzni senkit semmiről, tiszteletben tartom mindenkinek
      a véleményét,
      a megélt tapasztalatait. Legfeljebb annyit kérek, hogy aki még
      gondolkodik a
      holnapi döntésén, az mérlegelje ezeket a szempontokat is. (De
      engem se
      akarjanak meggyőzni mindannak az ellenkezőjéről, amit leírok, mert
      nem lehet.)</p>
    <p class="MsoNormal">Valójában ma Magyarországon nincs döntési
      lehetőség, ebben
      az értelemben tényleg demokráciadeficit van. Nincs B-terv. Ezért
      írtam a levél
      elején azt, hogy sajnos. Ez nem jó, sőt: egyenesen rossz. Lehet
      azon gondolkodni,
      hogy ez kinek a felelőssége, nyilván a Fidesz is sokat tett azért,
      hogy az
      ellenfeleit ellehetetlenítse, de ez nem feltétlenül róható fel
      neki, hiszen úgy
      működik, mint egy politikai párt, amelyik küzd a választók
      szavazataiért. Ez a
      normális üzemmódja egy politikai formációnak. Lehet azt mondani,
      hogy ott van a
      ballib koalíció alternatívaként, és egyébként van példa arra
      máshol is, hogy
      nagyjából két párt küzd egymással négyévente (lásd: USA), vagyis
      ez még
      önmagában nem a demokrácia hiánya. De nálunk most tényleg nincs
      valódi
      alternatíva. Számos ok miatt felelőtlenségnek tartom az ellenzéki
      „összefogás”
      támogatását. Nincs programjuk, nincs jövőképük, nincs közös
      elképzelésük.
      Egyetlen központi mondanivalójuk van, amelyben egyetértenek és
      amellyel megszólítják
      a választókat: le Orbánnal. Ez nem program és ezzel csak április
      4-ig lehet összefogást
      mutatni, hiszen, ha holnap megbukik a Fidesz, hétfőn már nem lehet
      azt mondani,
      hogy le Orbánnal. Másról pedig eddig még nem beszéltek. (Valójában
      tudjuk, mi
      fog történni. Az, ami 2019 után Budapesten történt, és ami 2002 és
      2010 között
      az egész országban.) Amellett, hogy nincs programjuk, nincsenek
      szakértőik sem.
      Azt már tudjuk, hogy az LMBTQWERTZUI jogok felelőse Buzinkay
      lesz.... És ez
      náluk nem vicc, hanem a kőkemény valóság. Hallottuk, hogy Vadai
      Ágnes a
      honvédelemről értekezett. Most komolyan? A szomszédban háború dúl,
      gondoljanak
      bele, hogy mi történne, ha Vadai Ágnes kerülne döntéshozó
      pozícióba a hadügyi
      kérdésekben. De ugyanígy felhozhatnám a gazdaságot is. Nagyon
      kemény évek elé
      nézünk, nem vagyok derűlátó. A 2008-as gazdasági válság piskóta
      volt ahhoz, ami
      most már a nyakunkon van. Hosszútávon kríziskezelésre lesz
      szükség, amire a
      progresszív baloldalnak nincsenek válaszaik, ők egyet tudnak:
      adókat emelni,
      szociális kiadásokat megkurtítani, állami beavatkozást a minimumra
      csökkenteni,
      minden terhet azokra hárítani, akik bérből és fizetésből élnek.
      Ismerjük ezeket
      a válaszokat, tudjuk, hogy eddig mindig zsákutcát jelentettek,
      miből gondolja
      bárki, hogy most máshogy lenne? Ha a felmerülő problémákra
      megfogalmazott
      kérdésekről és a rájuk adott válaszokról kiderül, hogy tévesek,
      bolond, aki
      újra és újra mégis ugyanezt a kérdést teszi fel, még akkor is, ha
      a válaszokon
      igyekszik kicsit módosítani. Rá kell jönni, hogy a
      kérdésfelvetésnél van a
      hiba. A 2008-as válságnál a férjem fizetését a felére
      csökkentették, tőlem
      elvették a gyedet – kétsége ejtő helyzetbe kerültünk. Ma már
      elképzelhetetlen,
      hogy a válságokra ilyen válaszok érkezzenek, pedig sokkal
      komolyabb gazdasági krízis
      közepén vagyunk.</p>
    <p class="MsoNormal">Én 2001 és 2007 között szültem három gyereket.
      Nemhogy
      támogatást nem kaptam a társadalom és az állam részéről, de azt is
      elvették,
      ami volt, és még engem nevettek ki, hogy minek vállalok ennyi
      gyereket,
      normális vagyok??? Én voltam a hibás, a felelőtlen. (Majd akkor,
      amikor az én
      gyerekeim fogják megtermelni a nyugdíjukat, azzal biztos nem lesz
      problémájuk,
      de azt is tudom, hogy szellemi képességeik nem terjednek addig,
      hogy az
      összefüggést a két dolog között felfogják.) Általános szánakozás,
      lenéző mosoly
      volt a válasz a nagycsaládos létünkre. Ez a hozzáállás 2010 után
      alapvetően
      megváltozott. Aki az elmúlt 12 évben alapított családot, az el sem
      tudja
      képzelni, micsoda különbség ez! Hallottam olyat ismerőstől, hogy
      oké, megkapta
      az adóvisszatérítést, de miért mellékelt hozzá levelet a kormány,
      adta volna
      szó nélkül. Nem is értettem a problémáját: miért gondolja, hogy ez
      és a többi
      családtámogatás magától értetődően jár? A korábbi kormányoknak
      eszébe sem
      ötlött ilyesmi... A gyermek a jövő, aki ma nem születik meg,
      holnap már nem
      fog. Mi értelme és öröme van az emberi létezésnek, ha nem a
      gyermekvállalás? És
      mi lesz nélkülük? Látjuk, hogy a Nyugat már feladata az
      önfenntartás képességét,
      nem kellene idáig jutnunk.</p>
    <p class="MsoNormal">De nem igazak azok a vádak sem, amelyek az
      egészségügyről
      szólnak. Sajnos én az elmúlt 20 évben számos vidéki és fővárosi
      kórházat végig jártam
      a fiaimmal. Látom a folyamatos fejlődést. Össze sem lehet
      hasonlítani a
      kórházak mai állapotát és az ellátás színvonalát a 2010-essel. Van
      még hova
      tovább? Persze, de legalább nem vizitdíjat vezettek be és kórházi
      trezorokat
      vásároltak, hanem érdemi fejlesztések voltak. (Megint a különböző
      kérdések
      megfogalmazásánál tartunk: mi a valódi probléma az egészségügyben
      és mi a hamis
      mellébeszélés.)</p>
    <p class="MsoNormal">A tanárok fizetése alacsony. Nagyon nagy baj.
      De melyik az a
      kormány, amelyik egyáltalán belekezdett valamiféle
      bérfejlesztésbe? Talán a
      progresszívek? Nem.</p>
    <p class="MsoNormal">Mészáros és Tiborcz. Ugyan, kérem! A hatalom
      minden időben
      és mindenhol korrupt. Ez van. (Lehet moralizálni, hogy ez jó vagy
      sem. Természetesen
      nem. De erre is csak egyetlen válasz van, amit soha nem vett
      komolyan az emberi
      gyarló természet: Krisztus. Kövessük az Élet szakralitását és
      akkor nem lesz
      korrupció sem. Naivitás? Tudom. Ezért ne kezdjünk azon vitatkozni,
      hogy helyes-e
      a korrupció vagy sem, hanem számoljuk bele a létezésünkbe.) Tehát
      nem a
      korrupció léte vagy nem léte a kérdés, hanem a mértéke és a
      formája. A valóság
      az, hogy nemzeti nagytőke nélkül nincs nemzeti szuverenitás. Ha
      azon sopánkodunk,
      hogy a csehek mennyivel előbbre tartanak, nézzük meg a 10
      leggazdagabb cseh
      listáját: egy magyar se férne be közéjük. Ez baj. Miért? Azért,
      mert egy
      gazdasági krízis esetén, ha van nemzeti nagytőke, lehet belső
      erőforrásra
      támaszkodni. Ha nincs, csak a külső hitelek maradnak, ami
      függéshez és
      kiszolgáltatottsághoz vezet. 2008-ban ez a belső erőforrás
      mentette meg a spanyolokat
      és a portugálokat, és ennek hiánya döntötte be a görögöket. 2002
      és 2010 között
      az állami korrupciós pénzek külföldi vállalkozókhoz folytak sokkal
      nagyobb
      arányban, mint ma a Mészáros csoporthoz. Az nem zavarta a magyar
      embert, mert
      nem látta, hogy a számára felfoghatatlan gazdagsággal rendelkező
      multik
      tulajdonosai mennyivel gazdagodtak az ő bőrén. Azok a pénzek
      elvesztek Magyarország
      számára: a profitot kivitték, adózni kint adóztak, befektetéseket
      nem nálunk
      finanszíroztak, fogyasztani nem itt fogyasztottak, fizetéseket nem
      itt fizettek
      és a társadalmi szolidaritás kifejeződése idegen országokban
      történt a nálunk
      megtermelt haszonból. Ez szimpla fosztogatás, törvényes
      eszközökkel. Abban a
      pillanatban azonban, ha egy magyar vállalkozó kezd gyarapodni
      (ennek mértékét
      össze sem lehet hasonlítani a multikéval), az agyak végőzössé
      válnak. A
      szomszéd tehene csak dögöljön meg. Lehet, hogy én sem fogok tejhez
      jutni a
      piacon, vagy csak sokkal drágábban, de az összefüggések
      felismerése már
      szellemi munkát és önkritikát igényelne, ami nehéz és fájdalmas.
      Hazai nagytőkére
      szükségünk lenne, Trianon után is az mentett meg minket. Ha nincs
      ilyen, meg kell
      teremteni. Az eszközök kérdése vitatható, én sem vagyok benne
      biztos, hogy csak
      így lehetne csinálni. Vagy ha igen, lehetne kicsit szerényebben és
      kevésbé
      hivalkodó módon. De hogy szükség van rá, ez biztos.</p>
    <p class="MsoNormal">Hosszan érvelhetnék még a döntésem mellett, de
      már lassan az
      olvashatóság küszöbére érek, így a legfontosabbat emelem ki
      végezetül: a nemzetállami
      szuverenitás és a birodalmi függés szembenállását. Ez az a kérdés,
      amely
      évszázadok óta megosztja a magyar társadalmat. Mindig is megvolt a
      „kuruc–labanc”
      szembenállás. Ez nem véletlen: olyan földrajzi helyen élünk, amely
      átmenet volt
      mindig is két világ között, egyfajta „kapurégióról” beszélhetünk.
      Ezért soha
      nem leszünk lényegtelenek egyetlen nagyhatalom számára sem, soha
      nem fogják
      hagyni, hogy önállóan, szuverén módon döntsünk a saját életünkről.
      Nem véletlen,
      hogy a magyar történelem a folyamatos szabadságküzdelemről szól.
      Most a
      történelem egy újabb korszakhatárához értünk. Ha eléggé érzékeny
      szellemmel
      figyeljük a jelen eseményeit, akkor tudjuk, hogy egy újabb
      kataklizma előtt
      állunk, valami új fog kezdődni az előttünk álló évtizedekben. Volt
      már ilyen a
      történelemben és mindig volt kibontakozás, de azt is tudjuk, hogy
      az átmenet
      évtizedei (akár évszázada) maga volt a földi pokol. Az átmenet
      mindig nehéz,
      vérzivataros, kiszámíthatatlan, csaknem élhetetlen volt, és mi
      benne vagyunk egy
      ilyen átalakulásban. Történelmi léptékkel ez sem lesz más, mint a
      Római
      birodalom bukása vagy a harminc éves háború gyötrelmei, de emberi
      léptékkel
      nézve ez az életünk, nekünk kell végigcsinálni, és nem biztos,
      hogy meglátjuk
      majd a kibontakozást. Európa rossz kérdéseket tett fel, így a
      válaszai köszönőviszonyban
      sincsenek a valósággal. Mi ezer szállal kapcsolódunk hozzá, Európa
      részei
      vagyunk, így osztozni fogunk a sorsában. De nem mindegy, mekkora
      önállóságot,
      szuverenitást tudunk kiharcolni, mennyire tudjuk képviselni a
      saját érdekeinket.
      Ahogy a történelem számos esetben bebizonyította, soha nem az volt
      a jó válasz,
      hogy vakon mentünk egy – akár nyugati, akár keleti – nagyhatalom
      után, hiszen
      az soha nem a mi érdekeinket, hanem a sajátját nézte. De nem is
      az, amikor
      hősies elszántsággal, vakmerően szembeszálltunk mindenkivel, mert
      azt –
      geopolitikai helyzetünk miatt – nem szokták eltűrni. Akkor volt
      virágzó a Kárpát-medence,
      amikor sikerült kiegyensúlyozott külpolitikával (keleti és nyugati
      szövetségi kapcsolatokat
      létrehozva) megőrizni a szuverenitást és az integritásunkat a
      saját életünk döntéseit
      illetően.</p>
    <p class="MsoNormal">A konklúzióm tehát ugyanaz, mint a kiinduló
      állításom. Nincs
      választás, nincs B-terv. Erre a felelősségteljes kormányzásra ma
      egyetlen erő
      képes Magyarországon: a jelenlegi kormány. (A kutatásaimmal
      kapcsolatos
      hálózati működések és a jelenlegi gazdasági-politikai erőterek
      szuverenitáscsökkentő hatásainak elemzésébe azért nem megyek bele,
      mert számos
      cikkben, tanulmányban leírtam, interjúkban elmondtam, nem
      szeretném
      ismételni magam, így terhére lenni a csoportnak.)</p>
    <p class="MsoNormal">Köszönöm a figyelmüket! És imádkozom azért,
      hogy a lehető legjobb döntést hozzuk holnap.</p>
    <p class="MsoNormal">Barátsággal,</p>
    <p class="MsoNormal">Borvendég Zsuzsanna<font color="#888888"><br>
    </font></p>

</div></div>