[Grem] Sztehlo Gábor evang. lelkész, aki a nyilasoktól mentette, majd egy külön országot alapított a gyerekeknek

[Emoke Greschik]

Aki egy külön országot alapított a gyerekeknek – Sztehlo Gábor élete
<https://mandiner.hu/cikk/20210925_sztehlo_gabor_elete>
2021. szeptember 25. 9:48
https://mandiner.hu/cikk/20210925_sztehlo_gabor_elete
*Írta: Sal Endre <https://mandiner.hu/szerzo/sal_endre> *
Egy igazi lélekember, aki a II. világháború alatt számtalan üldözött életét
mentette meg – többek között a későbbi Nobel-díjas kémiaprofesszor, Oláh
Györgyét is –, s aki a háború után megalapította a gyermekköztársaságot, a
Gaudiopolist. Következzék Sztehlo Gábor evangélikus lelkész példaértékű
élete! Ismét egy izgalmas írás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága
Facebook-oldaláról.

1909. szeptember 25-én (napra pontosan 112 esztendeje) született
Budapesten, Szenczy Gábor néven. Jómódú családban látta meg a napvilágot,
anyai ágon rokona volt a híres gyáriparos Haggenmacher-famíliának, apai
ágon pedig többen is evangélikus lelkészként szolgálták az egyházat. A
későbbi életmentő is hamar a vallás felé fordult, a teológiát is elvégezte
és 1932-ben evangélikus lelkésszé avatták.

Három évvel később, amikor Nagytarcsára került lelkipásztornak, megismerte
a későbbi feleségét, Ilonát, aki két gyermekkel ajándékozta meg. Ekkor már
Sztehlo Gábort, hiszen 1938-ban nevet változtatott. Aztán a történelem tőle
is szerepvállalást kért. 1944-ben az evangélikus egyház is csatlakozott a
zsidó származású protestánsok védelmére létrehozott Jó Pásztor
Bizottsághoz. Amellett, hogy Sztehlo képviselte az egyházát a bizottságban,
ő lett a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti irodán belül a zsidó származású
keresztény gyerekek megmentéséért létrejött B osztály vezetője is. Sztehlo
nem késlekedett.
A munkatársaival 32 épületben nyújtott fedelet, ellátást az üldözött
gyerekeknek.

Jellemző módon az első gyermekotthont a nagybátyja, Haggenmacher Ottó budai
villájában nyitotta. Habár eredendően a kikeresztelkedett zsidó gyerekek
megmentésére jöttek létre az otthonok, a lelkész egy idő után már ezzel sem
törődött, minden gyereket megpróbált megmenteni a haláltól.

*Az Örömváros kis lakói éppen ruhát kaptak (Fotó: Arcanum/Szivárvány)*



Azzal sem foglalkozott, hogy ezzel az életét kockáztatta, hiszen ha
lebukott volna, valószínű, hogy a nyilasok vele is végeznek. A nyilas
rémuralmat gyerekként a Bogár utcai otthonban átvészelő Rác András, már
felnőttként, a következőképpen emlékezett Sztehlo hősiességére:* „Ha a
nyilasok rájöttek volna, hogy itt mi van, akkor nemcsak minket meg a
Sztehlót lőtték volna a Dunába, hanem a családját is”. *
A lelkész és jólelkű segítői a vérzivataros időkben 1600 gyermeket és
fiatalkorút mentettek meg az otthonokban,

s 400 felnőttet is, akik alkalmazottként az épületek falai között vészelték
át a nyilasterrort. A megmentettek között volt például Oláh György, aki
felnőttként Nobel-díjas kémiaprofesszor lett. Sajnos egy alkalommal
mindenki tehetetlen volt, ekkor harmincnál több gyereket hurcoltak el a
nyilasok az egyik otthonból.

A háború véget ért, az önfeláldozó lelkész viszont hamar belátta, nem
pihenhet, hiszen a rommá lőtt Budapesten és vidéken csapatokba verbuválódva
kóboroltak az árva, megsebzett lelkű gyerekek (ezt az embertelen traumát
dolgozta fel később a Valahol Európában című film, Gábor Miklós és Somlay
Artúr főszereplésével). De visszatérve Sztehlo Gábor hősiességéhez. Több
mint 200 árva gyermeket fogadott be, zsidó kisgyerekeket is, akik közül
volt olyan, akinek a szeme láttára lőtték agyon a szüleit. Sztehlo Gábor
ötlete volt a Gaudiopolis (Örömváros) létrehozása, amely idővel nem csupán
menhelyet nyújtott a fiataloknak, hanem valódi közösségre találtak. A
lelkész nem válogatott, minden gyermeket befogadott. Ezzel kapcsolatban így
emlékezett a már korábban idézett Rác András:* „Bizony, azt mondta, hogy
ahogy ő 1944-ben a zsidókat és a kommunistákat menekítette, ugyanúgy
menekítené most azokat, akiket kitelepítenek. És ez bár nagyon emberi és
érthető volt, furcsa volt, hogy ezt valaki így kimondja.”*
Gaudiopolis állam volt az államban.

Élén a polgárai által választott államelnök állt. A fiatalok szakmát
tanultak, mellette pedig az önellátás reményében gyümölcsöt is
termesztettek. Örömváros lakója volt a későbbi híres rendező, a Szomszédok
teleregény direktora, Horváth Ádám is, aki a gyerekköztársaságban a
kultuszminiszteri posztot töltötte be. A munkájáért „bért” is kapott,
méghozzá lisztet, szardíniát vagy éppen földimogyoróvajat. Még külön
valutájuk is volt, az úgynevezett Gapo-dollár, amellyel persze csak
Gaudiopolison belül lehetett fizetni. A gyerekek egy vidám élclapot is
szerkesztettek Gapo Matyi néven, s Sztehlo arról is gondoskodott, hogy a
fiataloknak könyvtára és színjátszó társulata is legyen.

Tette mindezt azért, hogy megtartsa őket, hogy a megannyi fájdalmas emléket
valami jóval, emberivel takarja el. Talán Orbán Ottó költő, a miniállam
egykori lakója fogalmazta meg a legtökéletesebben, miről is szólt a jólelkű
lelkész állama: *„Miközben a hadseregek azzal foglalkoztak, hogy egymást
legyőzzék, ő azzal foglalkozott, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel,
akikkel senki nem törődik.” *Aztán
a mindent ellenőrizni akaró kommunista rezsim 1950-ben felszámolta Sztehlo
Gábor „országát”,

a nagykorúakat szélnek eresztették, a kicsik pedig állami nevelőintézetbe
kerültek. A lelkészt megviselték a történetek, de dolgozott tovább.
1956-ban aztán a családja úgy döntött, elhagyják az országot, ő viszont
maradni akart. Négy évvel később meglátogathatta Svájcban letelepedett
feleségét és gyermekeit, s ott kapott szívrohamot. Mivel egészségi állapota
miatt nem tanácsolták, hogy hazatérjen, itthon a kommunista rezsim
disszidensnek könyvelte el, és nem engedte többé hazajönni.

Sokáig várt rá, hogy ismét magyar földre léphessen, s a legtragikusabb,
hogy már megvolt az engedélye, amikor is 1974. május 28-án egy svájci
városka, Interlaken egyik padján ülve kapott immár végzetes szívrohamot. 64
évesen.

Sztehlo Gábort még életében béke Nobel-díjra terjesztették fel, ám nem
kapta meg, 1972-ben a Világ Igaza címet ellenben igen. A hős lelkész azóta
már itthon, a Farkasréti temetőben alussza örök álmát. Utcákat neveztek el
róla, s ma már szobra is van Pesten, a Deák téren. De ez a legkevesebb,
amit megérdemel a gyermekek önzetlen megmentője.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210926/bf2c2b64/attachment.html>