[Grem] 'A hun rokonság tagadásának végre bealkonyult"'/ Benkő Mihály történész

[Emoke Greschik]

 Benkő: A hun rokonság tagadásának végre bealkonyult

Kutatóink visszanyúlnak a korábban mesének nyilvánított krónikák
leírásaihoz, és más – például régészeti – bizonyítékokat is keresnek a
hun-magyar kapcsolatokra. Úgy tűnik, hogy a hun rokonság tagadásának végre
bealkonyult – nyilatkozta Benkő Mihály történész a 92. Ünnepi Könyvhét
előestéjén.
*– Manapság ismét egyre többet lehet hallani a magyar–hun kapcsolatokról. A
jelen forrásaival mennyire ismerhetők meg a múlt eseményei?*

– A magyar–hun kapcsolatok történetírásunkban egyáltalán nem mondhatók
ismeretlennek. A kereszténység felvételétől a 13. század közepéig, az
óriási traumát okozó tatárjárásig a Magyar Királyság mindent megtett, hogy
ideológiailag is beilleszkedjen Európa királyságai közé. Ezeknek a
birodalmaknak a hunok a pusztítást, dúlást, kemény adók fizetését
jelentették, és így csakis borzadállyal írtak róluk.

*Mégis, Anonymus a 12. században utal az Árpád-ház hun eredetére.*
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2020/07/13-század.jpg>

Mongol harcos a 13. században (Forrás: Wikipedia.org)

A tatárjárás után, amikor uralkodóink közeli rokoni kapcsolatba kerültek a
Magyarországra betelepülő kunokkal, hiszen *IV. Béla *fia, *V. István
király* kun hercegnőt vett feleségül, az ő fiuk volt *Kun László*
királyunk. Ekkor a hun-magyar rokonság témája egyre inkább előtérbe
került. *Kézai
Simon*, aki magyar krónikáját Kun Lászlónak ajánlotta, az általa
feljegyzett csodaszarvas legendában a magyar és a hun népet azonos
gyökérből származó testvérnépként írta le. Ő ezzel nyilván a magyarság
körében elterjedt korábbi hagyományokat elevenített fel, olyanokat,
amelyeket a pogány kun kapcsolatok kialakulásáig krónikáink nem adtak közre.

*Kézai Simon után valamennyi középkori krónikánk az ő szellemében írt a
hun–magyar kapcsolatok kérdéséről.*

A magyar nemesség körében a 19. század közepéig magától értetődőnek vették
a hun származást. Gondoljunk csak arra, hogy még a Himnusz soraiban is az
áll, hogy: „Bendegúznak vére”. Az 1848-as szabadságharc után, a magyar
nemesség elleni támadás során a hun–magyar kapcsolatot – és krónikáink
ezzel kapcsolatot leírásait – mesének nyilvánították. Ez is lett a
hivatalos álláspont napjainkig, főként a rendszerváltás előtti években.
Jelenleg ezen a téren változás jelei látszanak. Kutatóink visszanyúlnak a
korábban mesének nyilvánított krónikák leírásaihoz, és más – például
régészeti – bizonyítékokat is keresnek a hun–magyar kapcsolatokra.
<https://vasarnap.hu/2021/09/02/hun-magyar-rokonsag-benko-mihaly/vakcinainfo.gov.hu>

*Úgy tűnik, hogy a hun rokonság tagadásának végre bealkonyult.*


<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/07/mongolia-4517727_1280.jpg>

Jurta Mongóliában. Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay.com)
*– A mondák, mítoszok, népművészeti motívumok valóban árulkodhatnak a közös
eredetről?*

– Ázsiai útjaimon tapasztaltam, hogy a nomádok, akik között az írásbeliség
korábban kevéssé volt elterjedt, szóban évszázadokra, sőt, akár egy
évezrede is visszamenőleg megőrzik hősi eposzok, mondák, legendák
formájában a történelmi eseményekről szóló hagyományaikat. Ezeknek a
kutatása most egyre inkább elterjedt. Oral historynak nevezik a
néprajzi-történeti hagyományok kutatásának ezt a formáját. Amikor a 20.
század kilencvenes éveinek végén először hallottam a keleti magyarok
fennmaradásáról Kazahsztánban, Nyugat-Szibéria, a Mongol Altaj kazakjai
között, azonnal azt terveztem, hogy amennyiben eljutok közéjük,
eredetmondákat fogok gyűjteni. Arra gondoltam, hogy még ha azt is mesélnék,
hogy a mongol vitte el őseiket a Kárpát-medencéből – mint rabszolgát –
azzal is olyan adatot hozhatnék haza, amelyek segítik identitástudatunk
fejlesztését. Azonban, akiket meg tudtam szólaltatni, nem beszéltek
ilyesmiről.

*Nekem is az volt a tapasztalatom, mint Mándoky Kongur Istvánnak, hogy a
kazak-magyarok egy nagy Nyugatra származott nép Keleten maradt
leszármazottjainak tekintik magukat.*

A szarvasmonda különböző változataival is találkoztam a Mongol Altaj
mazsarjai és a torgaji argün-magyarjai között. A legendáknak mindig van
hagyományőrző értéke. Azonban a változó világban ezek kutatása egyre
nehezebb lesz: az emberek elvándorolnak a nagyvárosoktól távoli
lakhelyeikről, a fiatalok felejtenek, nem ismerik eleik hagyományait,
tudását.

*Mégis, ezeket a kutatásokat folytatni kellene – abban a reményben, hogy
találunk még valamit.*

Továbbá kiemelkedő jelentőségűek a genealógiai táblázatok és azok a
sírfeliratok is, amelyeken a „magyar” szó is szerepel nemzetség-törzs
meghatározásként. Az ilyen típusú kutatásokkal is sietni kellene. Az utolsó
pillanat van itt az adatgyűjtésre, ha már el nem múlt.
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2020/07/DiezAlbumsArmedRiders_I.jpg>

Mongol lovasok ábrázolása a 14. század első negyedéből ( Forrás:
Wikipedia.org)
*– Ázsiában mely népek tartanak bennünket rokonnak?*

– Ott valamennyi török nép rokonnak tekint minket. A kazakok még inkább,
mint mások, mert az ő törzsi rendszerükben Mándoky Kongur István szerint a
20. század hetvenes éveiben még élt egy nagy létszámú madjar, mazsar,
magyar törzs. Ezenkívül rokonnak tartanak minket a kaukázusi népek –
dagesztániak, csecsenek –, az afgánok és a mongolok, akik saját magukon
kívül egyedül a magyarokat és a székelyeket ismerik el hun utód népnek.
Ezek a rokoni kapcsolatok mind arra vallanak, hogy a magyarság a hun-szkíta
világból származik.
*–* *Milyen területen érhető áttörés az őstörténet-kutatásban?*

– Új adatok elsősorban a régészettől várhatók, hiszen más forrásaink –
például a krónikák – mindössze újra értékelendők, Magyarország egyedülálló
abból a szempontból, hogy kutatóink egy része lebecsüli, mesének
nyilvánítja a krónikák leírásait. Pedig ezek a magyar népi hagyományokat is
felhasználták. A meglévő forrásokat figyelembe kell venni, így egyetértek
azokkal a kutatókkal, aki szerint:

*ha a forrásokat nem vesszük figyelembe, akkor minden lehetséges.*

Ami a régészeti feltárásokat illeti, nagy jelentősége van annak, hogy a
Magyarságkutató Intézet mongol–magyar együttműködés keretein belül
felújítja azokat az ásatásokat Mongólia ázsiai hun temetőiben, amelyeket a
magyar–mongol régészeti expedíciók keretein belül még *Erdélyi István*
kezdett meg és folytatott a 20. század hatvanas éveitől kezdve a nyolcvanas
évek végéig. Az ő munkáját abban az időben lebecsülték, kevéssé értékelték
idehaza, pedig fontos régészeti adatokat hozott rossz körülmények között
folytatott ásatásairól.

*Lezsák Gabriella kaukázusi ásatásai is értékes adatokat hozhatnak
elsősorban a már nyugati vándorútra indult ősmagyarokról.*
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/08/yurt-486866_1280.jpg>

Mongol jurta napjainkban. Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay.com)
*– Ha jól tudom, idén ismét kint lesz könyveivel a hétvégi **92. Ünnepi
Könyvhéten.*

– Igen, dedikációra is sor kerül majd (szeptember 3. péntek 11.00–13.00 és
szeptember 4. szombat 13.00–15.00 között) a Tortoma Kiadó és a Heraldika
Kiadó standján. Az *Őseink nyomában Ázsiában* című kötetemet ajánlom az
olvasóknak. Benne húszéves terepmunkám tapasztalatait foglalom össze. A
Mongol Altaj kazakjai között elsősorban az ázsiai népek és a honfoglaló
magyarok temetkezési szokásainak párhuzamait kutattam, de találkoztam
ottani mazsarokkal, a velünk meglévő rokonságukat bizonyító legendákkal,
művészi tárgyakkal Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában az argün-magyarok és
a magyar-kipcsakok legendáit, írott emlékeit kutattam. Ahogy már fentebb
jeleztem, ez a terepkutatás folytatandó lenne, amíg még lehetséges a mai
gyorsan változó világban.

*Tóth Gábor*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210902/209b0349/attachment.html>