[Grem] Egy magyar fokolárés pap, aki kommunista pártházban is misézett + sok minden

[Emoke Greschik]

 Egy pap, aki kommunista pártházban is misézett – Jávorka Lajos „Azzal a
vággyal készültem a papságra, hogy papként sem magányos életet akarok élni.”
https://vasarnap.hu/2021/10/31/egy-pap-aki-kommunista-parthazban-is-misezett-javorka-lajos/

Jávorka Lajos papi hivatása eddigi állomásai nem mondhatók unalmasnak.
Mindenhol épített valamit – leginkább közösségeket, de több templomot is.
Akik megismerték, tudják, hogy életvidám, emberszerető, „társasági”
egyéniség. Ma Rómában teljesít szolgálatot a Fokoláre Mozgalom jeles
képviselőjeként. Fiatalokat tanít – leginkább arra, hogyan kovácsoljanak
hitükben erős közösségeket.
– A Fokoláre Mozgalom egy nem túl régi lelkiségi megújulási mozgalom a
katolikus egyház több évszázados történetén belül. Hogy jött létre?

– Az egyház történetében legtöbb szent és rendalapító nem akart mozgalmat
vagy szerzetesközöséget alapítani, csupán az Evangéliumot akarta egészen
komolyan élni – a Szentlélek vezetésével mégis nagy megújulások születtek e
szentek kezdeményezésiből. Ilyen volt Szent Benedek, Európa atyja, azután
Bernát, Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Avilai Teréz… Ők Jézust komolyan
követve a saját koruk súlyos problémái között találtak olyan hiteles
életformát, ami előbb –- és a Szentlélek ekkor is talált tüzes lelkű
férfiakat és nőket, akiknek hiteles élete új egyházi mozgalmakat indított
el. Ezen nagy személyiségek egyike Chiara Lubich, a fokoláre Mozgalom
alapítója. *(Silvia Chiara Lubich Templeton- és UNESCO-díjas olasz
katolikus egyházi személyiség, az Olaszországból indult Fokoláre Mozgalom
alapítója, és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért
Világkonferencia tiszteletbeli elnöke volt – a szerk.)*

Chiara Trentóban, a háború idején, ’43-ban indította el mozgalmát néhány
fiatal lánnyal. Az evangélium alapján elkezdték komolyan venni a Jézustól
tanított szeretet gyakorlását. Különösen nagy gondjuk volt a szegényekre,
rászorulókra. Rövidesen csatlakoztak hozzájuk fiúk, házasok, papok,
szerzetesek, akik a háború szörnyűségei közepette megoldották Trento város
szociális ellátását. A város is felfigyelt rájuk, a trentói püspök pedig
bátorította őket, hogy ezt az evangéliumi lelkiséget vigyék el Rómába is.
Közülük sokan a fővárosba költöztek, innét sugárzott ki sokfelé ennek a
közösségnek a lelki tapasztalata. Nyaranta nagy lelkigyakorlatos táborokat
tartottak a hegyek között. Ennek olyan jó híre és kisugárzása volt, hogy
külföldről is sokan érkeztek hozzájuk megismerni az evangéliumi életet, ezt
a fajta szeretetet. Az ötvenes években – az indulás után tíz évvel – már
egy nemzetközi, nagy mozgalom született a kezdeményezésből. Maga a név, a
*fokoláre* azt jelenti olaszul: tűzhely. Az elnevezés úgy született, hogy
Trentóban a háború idején nem volt pénzük fűtőanyagra – hidegben dolgoztak
a lányok a fokolárban. Egyszer valaki ezt mondta:

*Fűteni nem tudtok, az ember mégis a családi tűzhely melegét érzi
közöttetek.*

Ettől kezdve, ha valakinek szüksége volt valamire, így bátorították
egymást: „Menj csak a fokolárba, ott biztosan gondoskodnak rólad!”
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/10/Szent-Peter-bazilika-scaled.jpg>

A kép a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában készült. Bal szélen
Habsburg Eduárd, Magyarország vatikáni nagykövete, középen Jávorka Lajos,
jobb szélen Németh Norbert magyar főlelkész látható. Forrás: Jávorka Lajos
magángyűjteménye.
– Hogy lett pap? Milyen közegben nőtt fel, hogy ennyire nyitott lett a
közösség felé?

– Mélyen hívő emberek voltak a szüleim, nagyon jó családból érkeztem. Hála
Istennek, édesanyám még mindig él! Piarista diák voltam Kecskeméten, ahol
nagyon komoly emberséget és kultúraszeretetet, az emberi értékek
megbecsülését kaptam. Ott még nem fogalmazódott meg bennem a papi hivatás,

*csak annyit tudtam, hogy valami komolyat, valami nagyot szeretnék tenni az
emberiségért.*

Vonzott a matematika-fizika, meg a tanítás, és mivel kitűnőre
érettségiztem, elmentem felvételizni a szegedi egyetemre. Az írásbelin
megfeleltem, majd elmentem a szóbeli vizsgára, ahol ott ült a KISZ-titkár
is. Miután a szakmai kérdéseket megválaszoltam, megkérdezte: „Te hogy
képzeled azt, hogy egyházi iskola után tanár akarsz lenni, gyerekekkel
akarsz foglalkozni, amikor a tudomány meg a vallás ellentmond egymásnak?”
Mondtam, hogy elnézést kérek, de én úgy tapasztaltam tanulmányaim során,
hogy

*a legjelentősebb tudósok döntő többsége vallásos volt. *

Említettem néhány konkrét idézetet Heisenbergtől, Einsteintől, Galileitől
és Newtontól. A vizsgabizottság elnöke ezt megköszönte, majd kikísért az
ajtóig, és a fülembe súgta: „Barátom, ilyen kötekedésnek nem lett volna
szabad felülnie! Nem biztos, hogy föl tudjuk venni!” Így is lett. Bár a
megfelelő pontszámot elértem, „helyhiány miatt” nem vettek fel.  Továbbra
is úgy éreztem, hogy pedagógusnak kell lennem, ezért elmentem állami
gondozott gyerekekhez nevelőnek egy évre. Az gondoltam, hogy a pedagógiát
ott érdemes kipróbálni, ahol nehéz, és pedagógus végzettség nélkül csak ezt
lehetett csinálni. Kollégiumi nevelő lettem a kecskeméti nevelőotthonban,
ahol döntően cigány, illetve debilis és autista gyerekek voltak. Akkor még
tudás, tapasztalat nélkül voltam, de nagyon élveztem a munkát. Éreztem,
hogy valami hasonlót szeretnék, de nem egészen ezt, és nem csak gyerekekkel
szeretnék foglalkozni. Megpróbáltam az egészségügyet, elmentem
mentőápolónak, hogy megtudjam, ez lesz-e az én utam.

*Az öngyilkosokkal való találkozás rendített meg ebben. Volt nyolc
öngyilkos esetem, akik közül hatot sikerült megmenteni.*

Nagyon foglalkoztatott akkor, hogy jut el valaki addig, hogy eldobja
magától az életet. Kezdett előjönni a keresztény, meg a piarista
gimnáziumban szerzett hitem, hogy az embernek van egy belső világa, lelke,
egy belső éhsége, és nem elég, ha csak külső dolgokkal foglalkozik. Ebben
az időben Csongrádon dolgoztam, ott ismerkedtem meg keresztény fiatalok
közösségével. Kiderült, hogy ezek a fiatalok nem mindig voltak ilyen
rendesek, hanem a velük komolyan foglalkozó Sebők Sándor atya vezetésével
lettek nagyszerű emberek. Ekkor ébredt föl bennem igazán a papi hivatás.
Már túl voltam a jelentkezési határidőn, ezért a lelki atyám azt
tanácsolta, várjunk egy évet és érleljük meg ezt az elképzelést. „Csinálj
addig is igazi, komoly dolgot!” – mondta. Így volt egy majdnem teljes évem,
amikor a mezőgazdaságban dolgoztam. Falusi gyerek vagyok, izsáki. Nem
gondoltam, hogy a paraszti társadalom akkor már végleg halálra van ítélve.

*Azt reméltem, hogy egyszer falusi pap leszek, ezért meg akartam ismerni
ezeknek az embereknek a világát, kiszolgáltatottságát, így napszámos
lettem.*

A felvételi után a püspök úr az egri papneveldébe irányított, ahol öt
nagyon szép esztendőt töltöttem. Azzal a vággyal készültem a papságra, hogy
papként sem magányos életet akarok élni. Szívesen vállaltam a cölibátust,
hogy mindenki szolgálatára lehessek, de a társaimmal együtt valamilyen
közösségi utat kerestünk. Az egyháznak az a hivatása, hogy közösséget
teremtsen az emberek között. Közösséget pedig csak az tud teremteni, aki
maga is egy közösség élő tagja. Akkor indultak Magyarországon a különböző
megújulási mozgalmak. Ebben a keresésben, először a taizéi, aztán a
karizmatikus, majd a fokoláre közösséggel ismerkedtem meg. Talán azért lett
a fokoláre az én utam, mert az evangélium radikális megélését találtam
benne és egy valóban testvéri közösséget.
– Hol indult a papi pályája?

– 1979. június 16-án Vácott hármunkat szentelt pappá Bánk József érsek úr,
aki az ünnepi ebéd végen átadta a kinevezésünket. Az egész családunk
izgatottan várta, hová kerülök. Nézsára szólt a kinevezésem. Nem tudtam,
hol is van az, valaki megmutatta a térképen, hogy ez egy Nógrád megyei kis
falu.

*Édesanyám elsírta magát: „Kisfiam, ennél messzebbre már nem is tudtak
volna tenni.” A mindig optimista édesapám ezt fűzte hozzá: „Édesanya, ez
azt jelenti, hogy ezután majd mindig közelebb kerül a fiunk!”*

Így is történt. Ott négy évig szolgáltam, aztán Gödöllőre helyezett a
püspök úr, majd egy év múlva Újpestre. Eléggé megijedtem: hogyan tudok
helytállni én, a falusi gyerek egy lakótelepen? A katolikus papokban megvan
az bizonyosság, hogy a püspök által a Jóisten irányítja az életünket. Ezért
ha jó szívvel engedelmeskedek, akkor bizonyos lehetek abban, hogy Isten
áldása kísér.
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/10/Javorka-Lajos-egy-kislannyal.jpg>

Lajos atya egy kislánnyal. Forrás: Jávorka Lajos magángyűjteménye

Nagyszerű plébánosom volt, Vangel Imre atya. Vele láttuk el a Clarisseum és
a Szent József plébániát. Itt értettem meg, hogy a hívó szó a budapesti és
a lakótelepi embernek ugyanaz, mint a falusi embernek: az őszinte szeretet!
Ha igazán érdeklődök az emberek élete felől, akkor megnyílnak, és
elkezdenek válaszolni, szívesen bekapcsolódnak a közösségbe. Rendkívül szép
ifjúsági közösség született Újpesten. Jó barátok lettünk Sillye Jenővel
(keresztény könnyűzenész, zeneszerző), aki Újpesten élt a családjával. A
gyerekei hittanosaink voltak, a legkisebbet én kereszteltem. A gyerekekkel
és fiatalokkal rengeteget fociztunk, kirándultunk, bejártuk a Pilist, a
Börzsönyt keresztül-kasul, nyaranta táboroztunk.

*Azután elég hamar jött a jelzés, az intés az Állami Egyházügyi Hivataltól,
hogy visszafogottabban, csendesebben működjünk, nem jó az, hogy fiatalok
járnak a plébániára, hagyjam békén a családokat!*
– A Clarisseumnak pedig pont a fiatalok összetartása volt a hagyománya.

– Igen, pontosan. Akkor még nem sokat tudtam (ma már Boldog) Sándor
Istvánról, aki az 50-es években betiltott szalézi rend újpesti szerzetese
volt, akinek azért kellett mártírhalált halnia, mert fiatalokat nevelt
keresztény hitre. Talán emiatt is volt rajtunk annyira az Állami Egyházügyi
Hivatal budapesti főnökének az „óvó” szeme. Hol az embereit küldte
vizsgálódni, hol ő maga jött el, és nagyon összeszidta a plébánosomat,
végül el is helyeztek bennünket. Vangel atyát Kiskunhalasra „száműzték”.
Mivel én káplán voltam, kevésbé voltam bűnös az állam szemében, így csak
Újpestről kellett elkerülnöm, így Kispestre küldött a püspök atyám.

*A rendszerváltás évében Sillye Jenőék – akik akkor már Káposztásmegyeren
éltek – megkeresték Marosi Izidor püspök atyát azzal a kéréssel, hogy
alapítson számukra plébániát, és ha lehetséges, küldjön hozzájuk két
paptestvért.*

Tomka Ferenc atya – aki 16 éve volt teológia tanár – előzőleg már kérte a
püspök atyától, hogy szeretne ismét aktív lelkipásztor lenni. Azt is kértük
a püspök atyától, hogy ha van rá lehetőség – néhányan fokolár papok – hadd
éljünk és dolgozzunk együtt. Így kerültünk ’89-ben mi ketten
Káposztásmegyerre.
– Megkapták a közel 8 ezer lakásos betonrengeteget, ahol se templom, se
plébánia nem volt.

– Feri atyának még Egerben be kellett fejeznie az évet, nekem június elején
szólt Izidor atya. Ahhoz, hogy ősztől elinduljon az élet, elkezdtem
felmérni a terepet. Mivel Sillye Jenőék jártak az érdekünkben a püspök
atyánál, így egyértelmű volt, hogy velük ültünk össze, hogy helyet
keressünk, ahol tudnék misézni. Reméltük, hogy idővel majd templomot is
építhetünk. Sorra látogattam a három akkori iskolát.

*Az Általános Művelődési Központban (amely iskola is volt) az igazgató
íróasztalán még ott díszlett egy aranyozott Lenin-szobor.*

Mondta, hogy misézésre ott nincs lehetőség, de abba belement, hogy a
ministránsokkal jöhetünk focizni az udvarra, és az egyik teremben
beszélgethetünk. A másik két iskolában megengedték, hogy hittanórákat
tartsunk, azzal a kikötéssel, hogy nagy reklámot ne csináljunk neki.
Mindenki úgy volt vele, nem tudják még, mit hoz a jövő.

*Dyekiss Marika, a Káposztásmegyeri Nagycsaládosok Egyesületének vezetője
javasolta (nekem eszembe nem jutott volna), hogy menjünk a Szocialista
Munkáspárt székházába, a nagycsaládosokkal ők is ott szoktak összejönni.*

Ha lehetett a nagycsaládosoknak programokat rendezni, akkor miért ne
lehetne nekünk is helyet kapnunk? ’89 júniusában voltunk, ekkor már nagyon
pörögtek az események, lezajlott Nagy Imre újratemetése, forrongásban volt
az ország. A Jóisten tudja, ki milyen jószándékkal, de többen segítőkészek
voltak a kommunisták részéről. A pártház (később közösségi ház) vezetője
reformkommunistának vallotta magát, kérésünkről meg kellett kérdeznie a
pártbizottságot. Rövidesen kiszállt a testület, kedélyesen elbeszélgettünk.
Páran elmesélték, hogy ministráltak kiskorukban, a nagymamamájuk vallásos
asszony volt.

*Egyszer csak egy kis feszengés után egyikük föltette a nagy kérdést:
kell-e tömjénnel füstölnöm, kell-e „ördögűzést” tartanom? Megnyugtattam
őket, hogy csak a legegyszerűbben szeretnénk szentmisét tartani.*

Augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján volt az első szentmisénk. A
pártház nagytermébe oldalt lehet bejönni négy nagy ajtón. Derűs jelentet
volt, hogy a párttagok, akik az akkori szabályok szerint nem járhattak
templomba, az oldalajtóknál kívül álltak díszőrséget: nem jöhettek be, de
szerették volna látni, hallani, mi történik. Valószínűleg ez volt az első,
pártházban tartott szentmise.
– Ön nagy közösségben gondolkodott, alelnöke lett a Káposztásmegyeri
Kerekasztalok Közösségének, ami az akkori pártok és civil szervezetek
vezetőiből állt.

– Érdekes és szép történet volt. Mi, az akkor alakuló pártok és civil
szervezetek képviselői hetente összeültünk, hogy együtt gondolkodjunk a
lakótelep jövőjéről és égető gondjairól. Érthető, hogy némelyik párt
hevesebb képviselője erősen összeszólalkozott. Egy ilyen alkalommal
javasolta az egyik szocialista barátunk,  hogy „válasszuk meg elnöknek
Lajos atyát, ő mindig összebékít bennünket.” Világos volt, hogy a lakótelep
legnagyobb élő közösségét én képviselem. Végül kiegyeztünk azzal, hogy
alelnök lettem.
*– Nem tartotta furcsának, hogy egy ilyen vegyes társadalmi-politikai
szervezetben vállaljon pozíciót?*

– Egyáltalán nem. Azt mondtuk, hogy nagy érték az, ha összefogunk
mindazokkal, akik a lakótelepért akarnak tenni – mi, katolikusok pedig
nagyon akarunk! Később Kecskemét széchenyivárosi lakótelepén is hasonló
történt: alapítottunk egy egyesületet, amelynek alapítói és későbbi vezetői
között minden akkori parlamenti párt képviselői jelen voltak. Fontos együtt
dolgozni a városunkért mindazokkal, akikkel együtt lehet dolgozni – ez ma
is meggyőződésem. A tőlünk különböző meggyőződésű emberekkel való
párbeszédben kinyílt a világ.
*– *Azért ön nem egy konzervatív egyházi képviselő volt ott sem, lejárt a
gyerekekkel focizni, játszani. Ez egy más irány volt, mint amit
megszokhattak az emberek a keményebb kommunista évtizedekben.

– Arra a lakótelepre nagyon sok, a Regnum Marianumban elkötelezett ember
költözött. Nekik nagy tapasztaltuk volt a kereszténység közösségi, derűs,
ugyanakkor áldozatokra is kész megélésében. Ezért ők nagy örömmel fogadták
mindazt, amit csináltunk, de mindenki más is! Mi pedig Feri atyával nagyon
boldogok voltunk mindebben a szolgálatban.
*–  *Egyszer csak nekiláttak a templomépítésnek.

– ’89 tavaszán a püspök úrnak még az Állami Egyházügyi Hivataltól kellett
engedélyt kérnie erre. A politikai helyzet változása miatt beleegyeztek a
plébániai alapításába. Korábban nem lehetett új templomot építeni, csak ha
valahol romossá vált egy. Mindnyájunknak meglepetés volt, hogy beleegyeztek.

*Mivel a kommunisták a kapcsolt dolgokat nagyon szerették, mondták, hogy
lehet építeni, de ők adják a tervezőt és a kivitelezőt. Egy igazi
kommunista, Ybl-díjas volt tervezőt kaptunk.*

Ő tervezte az újpesti rendőrséget, Budán a munkásőr laktanyát és egy
pártházat is, de elmondta, hogy minden vágya egy templom építése. Aztán a
terve épp olyan szögletesre és szocreálra sikeredett, mint a korábbi
munkái. Nekünk persze ez nem felelt meg. Újra és újra tárgyaltunk, aztán
nagy örömünkre ő mondta ki, hogy ilyen lehetetlen emberekkel nem tud
dolgozni, így azután sikerült szerződést bontanunk. Végül a Greskovics
Klára–Becker Gábor építészházaspár tervezte a közösség és a lelkipásztorok
elgondolásainak figyelembevételével a templomot. 1991 tavaszán volt az
alapkőletétel, melyen Marosi Izidor váci püspök atya és Göncz Árpád
köztársasági elnök is jelen volt. Az építéshez a pénz nagy részét úgy
koldultuk össze, ez is igen szép történet volt!
*– *Aztán amikor már megvoltak az épület alapjai, önt áthelyezték.

– Az alagsori rész lefedésénél tartottunk 1992-ben, amikor a püspök úr
jelezte, hogy Kecskeméten van rám szükség. Olyan jó kis csapat vitte már az
ügyeket Káposztásmegyeren, hogy nyugodtan mentem el. Kecskeméten komoly
feladatokat kaptam. Az egyházmegye déli részének lettem hitoktatási
referense és ifjúsági felelőse. Sok nagy létszámú és tartalmas ifjúsági
találkozót rendeztünk. Igazán megtaláltam ott a helyem. Két év múlva rám
bízták a széchenyivárosi lakótelepet, ahol szintén templomot és közösségi
házat építettünk. Tizenhat évig voltam Kecskeméten, ebből tizennégyet a
Széchenyivárosban.

*Úgy gondolom, hogy körülbelül tízévente a plébánosoknak is hasznos
váltaniuk.*

Örültem, hogy az építkezés befejezése után Tiszakécskére kerülhettem, ahol
kilenc évig szolgáltam. Különösen jó kapcsolatunk volt ott is a református
közösséggel. Hetente kétszer tartottam reggeli áhítatot a református
templomban, mert a református iskola diákjainak körülbelül fele katolikus.
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/10/Javorka-Lajos-a-Tirren-tenger-partjan.jpg>

A Tirrén-tenger partján. Forrás: Jávorka Lajos magángyűjteménye
*– *Innen került Olaszországba. Ezt választotta, vagy felkérték?

– Hívtak és kértek. Két évet Loppianóban voltam, most a harmadikat Rómában
töltöm, ami az utolsó itt. Loppiano Firenze mellett egy kis városka, a
Fokoláre Mozgalom iskolavárosa, ahol a legkülönbözőbb hivatású és
életállapotú emberek igyekeznek együtt, egymást segítve megvalósítani az
evangélium tanítását. Itt iskolázódnak azok a fiatalok is, akik
hivatásszerűen kötelezik el magukat a fokoláre közösségben, és innen
indulnak a világ legkülönbözőbb pontjaira, sokszor igen nehéz helyekre is,
hogy az ott élők segítségére legyenek. Vagy harminc magyar fiatal is ment
már így misszióba. Vannak rövidebb iskolák is fiataloknak, akik csak
tapasztalatra szeretnének szert tenni, ők egy iskolai évet töltenek itt.
Utána vagy elmennek néhány év misszióba szegények szolgálatára Afrikába,
Dél-Amerikába, vagy pedig hazamennek, otthon építenek közösségeket.
Családoknak, különböző hivatású embereknek is vannak hosszabb-rövidebb
képzések, így papoknak is. Ők általában egy iskolaévre érkeznek, de van,
aki csak néhány hónapra tud ideköltözni. A kispapok voltak rám bízva, őket
segítettem. Délelőtt négy órát tanultunk, az egyház tanítását mélyítettük
el, és azt, hogy a fokolár lelkiség tapasztalatában ezt hogyan próbáljuk
megvalósítani. Délután négy óra fizikai munka volt, természetesen én is
részt vettem benne. Félévente váltottuk a feladatokat. Előbb kertész
voltam, aztán takarító, majd a munkásainkat és az ételt szállítottam.
Sok-sok közösségi programunk volt, ahol lehetőségünk adódott a családokkal,
fiatalokkal, szerzetesekkel együtt gondolkodni, a tapasztalatainkat
kicserélni.

*Loppiano törvénye, hogy az jöhet, aki kész vállalni, hogy kész elsőként
szeretni, és nem arra vár, hogy őt szeressék. Aki csak lébecol, visszaél a
helyzettel, vagy csak jól akarja érezni magát, de nem vesz részt a közösség
életében és szolgálataiban, azt elküldik.*

Két év elteltével megkérdeztek a felelőseim, hogy vállalnék-e szolgálatot
Rómában is? Ha itt van rám szükség, akkor jövök! Most 100 méterre lakom a
Forum Romanumtól, a város szívében van a fokolárunk. Vannak 4-5 fős férfi-
és női közösségek, a miénkben négy pap él és dolgozik együtt. Van egy kis
templomunk a hozzá tartozó közösségi házzal.

Róma város bíboros helynöke azt kérte tőlünk, hogy a Rómában egyetemeken
tanuló papoknak, kispapoknak, illetve az egyházi szolgálatra készülő civil
fiataloknak segítsünk a közösségi életet mélyebben megismerni. Ugyanis
közösségben élni, közösséget formálni – ezt intézményesen nem tanítják.
Nekünk ebben van tapasztalatunk.
*– *Mint egy megújuló lelkiséget képviselő mozgalom tagja, milyennek látja
azt a liberális áramlatot, amelyik megpróbálja az egyházat belülről
átalakítani, elfogadtatni a homoszexuálisok házasságát, a gender-ideológiát?

– A Fokoláre Mozgalom abszolút engedelmességgel van az egyház iránt, amely
a család védelmében a leghatározottabban elutasítja a genderideológiát, és
világos tanítása van a homoszexualitásról.

*N**em ítélkezünk mások fölött, de nem engedhetjük meg, hogy egy erőszakos
kisebbség ráerőltesse akaratát a társadalomra.*

Haladók vagyunk annyiban, hogy használjuk a modern tudományok és a technika
vívmányait, korszerűen igyekszünk az evangéliumot képviselni, de
elutasítjuk azt a fajta progresszivitást, amely az egyház tanítását és
eddigi erkölcsi rendjét megkérdőjelezi.
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/10/Banyai-Gabor-es-Javorka-Lajos.jpg>

Jávorka Lajos Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, aki nyolcvanöt napon
át volt kómában a koronavírus-fertőzés miatt, de felépült. Forrás: Jávorka
Lajos magángyűjteménye
*– *Mit gondol, kell egy papnak politizálnia?

– Természetesen igen! Világosan állást kell foglalnia jó és rossz, érték és
értéktelenség között. Ne gúnyolódjon és ne legyen szándékosan sértő, de
szólnia kell, mert a küldetése az emberekhez szól.
– Megosztotta
<https://www.facebook.com/lajos.javorka.5/posts/1684481108424061> az őszödi
beszédről szóló felhívást, hogy a fiatalok ismerkedjenek meg ezzel.

– Fontosnak tartottam, mert a 30 év alattiak alig tudnak valamit 2006
fájdalmas eseményeiről, az őszödi beszédről és az októberi rendőrterrorról.
Fontos lenne a fiatalokat találkoztatni hiteles szemtanúkkal.

*Sokáig baráti és munkakapcsolataim voltak szocialistákkal, de
elbizonytalanodott a barátságunk azokkal, akik 2004. december 5-én
elutasították a határon túli magyarokat.*

Akik az őszödi beszédet nyíltan vagy hallgatólagosan elfogadták, majd az
október 23-i, védtelen tömeg elleni fegyveres támadáskor sem emelték fel
hangjukat. Ezeket nem szabad elfelejtenünk, el kell mondanunk a fiatal
nemzedéknek is, hogy ilyesmi soha ne ismétlődhessen meg!
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/10/Javorka-Lajos-talalkozasa-Ferenc-papaval.jpg>

Találkozás Ferenc pápával 2021. május 26-án a vatikáni Damazusz-udvarban.
Forrás: Vaticannews.na
– Május 26-án a vatikáni Damazusz-udvarban találkozott Ferenc pápával
<https://www.vaticannews.va/hu/vatikan/news/2021-06/ferenc-papa-altalanos-kihallgatas-javorka-lajos-atya-interju.html>,
ön is invitálta őt az eucharisztikus kongresszusra, és ő ezt magyarul
köszönte meg. Olaszországban milyennek látták a kongresszust?

– Nagyon sok olasz és nem olasz barátom van, hiszen a római egyetemekre a
legkülönbözőbb országokból jönnek. Mindenki láthatta, mennyire szép volt a
pápa útja, de azt csak az európaiak tudják, hogy milyen jelentősége van
ennek, mert a magyar történelmet ők talán jobban ismerik. A mostani
kormányunk elleni propaganda nagyon jelen van Nyugat-Európában, itt
Olaszországban is.

*A barátaim számára örömteli meglepetés volt, hogy a pápa nem mondott
rosszat se az útja előtt, se utána Magyarországról és a magyar kormányról.*

Sőt csak pozitívumokat említett, például az ökumenizmust vagy a teremtett
világért való elkötelezettséget. Tetszett neki a családok komolyan vétele,
a genderideológia elleni küzdelem. Ezek a pápának nagy örömei voltak, és
persze a lelkes, imádságos és szembetűnően fiatalos tömeg jelenléte is.
– Mi a véleménye a Hungary Helps Magyarország segít programról?

– Amikor azt mondták Kalkuttai Teréz anyának, hogy csak egy csepp a
tengerben, amit csinál, ő azt válaszolta, hogy „az én felelősségem az, hogy
ez a csepp ne hiányozzon!” Ahhoz a rettenetes katasztrófához, amiben él a
világ vagy ami felé halad, csepp a tengerben a Hungary Helps, de ez a csepp
legalább ott van. Csak a mi részünk ne hiányozzon soha! Loppiánóban egy
jordániai pap, Rómában pedig egy libanoni kispap él a közösségünkben, akik
mindenfelé mesélik, hogy Magyarország mennyire segíti őket, a közösségeiket.

*A Hungary Helpsnek prófétai szerepe van. *

Valaki, egy kicsi ország már elkezdett segíteni, méghozzá gazdasági
erejéhez képest nagyon is komolyan. Ami templomot, iskolát mi felépítünk,
az fel van építve. Ahová mi támogatást küldünk, az oda meg is érkezik.
– Miben látja a magyarországi katolikus egyház megújulását?

– Sok-sok-sok élő kis közösségben. Egymást szerető és mások felé is nyitott
emberek közösségében. És kiben? A szeretet Istenében, aki maga is három
Személy közössége.



*Prófusz József*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20211031/651a645f/attachment.html>