[Grem] Interjú Sterczer Hildával, Erőss Zsolt feleségével

[Emoke Greschik]

 „A csúcson nincs élet” – Magasságok és mélységek Sterczer Hildával, Erőss
Zsolt hegymászó feleségével
Csák-Nagy Kriszta <https://kepmas.hu/hu/csak-nagy-kriszta>
2021. 10. 23.
<https://kepmas.hu/#copy_link>
https://kepmas.hu/hu/csucson-nincs-elet-magassagok-es-melysegek-sterczer-hildaval-eross-zsolt-hegymaszo-felesegevel?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=851978-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20107%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%20107

*Több mint nyolc év telt el azóta, hogy a Hópárducnak nevezett Erőss Zsolt
hegymászó a Himalája egyik csúcsáról, a Kancsendzöngáról nem tért vissza.
Felesége, Sterczer Hilda, akivel háromszor emelkedtek együtt nyolcezer
méter fölé, egyedül maradt két kisgyermekükkel, és a magasság után a
mélységet is megtapasztalta. Közös kalandjaikat és Hilda gyászfeldolgozását
viszi filmvászonra 2022 tavaszán Csoma Sándor rendező, aki fél éve az
osztrák Alpokban is forgatott stábjával. A Magasságok és mélységek című
film mentén beszélgetünk Sterczer Hilda hegymászóval, a Hópárduc Alapítvány
vezetőjével a két egymástól elválaszthatatlan perspektíváról.*
[image: Hilda és Zsolt]
Hilda és Zsolt a Bükkben, 2013-ban

Többen is megkerestek azzal, hogy Zsolt életéről filmet szeretnének
forgatni, de szerencsére egyik sem valósult meg. A korábbi koncepciók nem
voltak szimpatikusak, viszont Csoma Sándor rendezővel együtt rezgünk,
hasonlóképp gondolkodunk. Sorsszerű találkozásnak érezzük, ahogy Isten
összehozott minket. A filmben nincs meglepetés, mindent egyeztetett velem.
Mindkettőnknek fontos, hogy a történet mások számára is érték legyen.

*Milyen érzés látni a színészeket a saját ruháitokban, személyes
felszereléseitekkel?*

Nyolc és fél év telt el Zsolt halála óta, feldolgoztam az elveszítését.
Leginkább az az érdekes, hogy *Trill Zsolt*, aki a férjemet alakítja,
nagyon hasonlít hozzá, és egy másik nő van mellette az én ruhámban (nevet).
Ez furcsa olyan helyzetben, amelyben mi voltunk, de még inkább a film
hitelességét erősíti.

*Csodálom az önzetlenségedet, amivel a hegymászóknak szurkolsz. Legutóbb
Varga Csaba a Kancsendzöngáról tért vissza. Nem igazságtalan az élet, hogy
másnak megadja a hazaérkezés örömét, amelyből nektek nem jutott? *

Ez összetett dolog. A hegymászók alapvetően nem versenyeznek. Teljesen
mindegy, hogy ki hányadikként ért fel a csúcsra. Ugyanúgy elérte, és
egyedül ez számít. Másrészt minden változik, és tök jó, ha mások is meg
tudják tenni, át tudják élni. Varga Csabával Zsolt mászótáborában
találkoztam, ahol csak két napot töltött. Később tudtuk meg, hogy azért
lett hegymászó, mert akkora hatást tettünk rá. Ezek olyan élmények,
impulzusok, amelyek még inkább erősítik a szimpátiát. Pláne jó, ha olyan
ember ér el csúcsokat, akinek Zsolt a példaképe. Mintha a folytatás lenne.

Az élet ilyen, hogy minden pillanatban elmúlik és újjászületik valami.
Nekünk, akik itt vagyunk, az a célunk, hogy a folytatáson munkálkodjunk.

*Háromszor pásztázhattad nyolcezer méterről a világot. Milyen
megtapasztalni a magasságot és a mélységet hegymászóként, valamint az
életben?*

A hegymászás ahhoz hasonlít, mint amikor az ember megkapja a rákos
diagnózisát. Van esélyed, hogy túléld, és van esélyed, hogy meghalj. Ez
elgondolkodtat arról, hogy mit is ér az élet. Normál esetben az gondolkodik
ilyesmin, aki diagnózist kap. A hegymászó úgymond önként fut bele ebbe. Egy
hegyen, főleg egy nyolcezresen érezzük az élet törékenységét, az ember
értékét. A világ legmagasabb hegyei között hatalmas természeti erők vesznek
körül. Megtapasztaljuk, hogy mekkora lehet a Teremtő, ha a teremtett világ
ilyen hatalmas. Egyszerre van jelen a mélység és a magasság a hegymászó
életében is. Ki vagyok szolgáltatva, és hívőként érzem, hogy Istenre kell
támaszkodnom, mert nincsen más. Ahogy egy hegyek közötti völgyben beszűkül
a látóhatár, úgy az életben is adódnak ilyen helyzetek. Nekem Zsolt
elvesztését akkor sikerült feldolgoznom, amikor eltemettem. Általában a
temetés a gyász kezdete, de nálam az elengedés vége volt. Mintha a víz alól
jönnék ki. Azt éltem meg, hogy kitárul minden, és újra van perspektíva.
Kép
[image: Erőss Zsolt]
Erőss Zsolt a csúcson

*Miben láttad a távlatot, amikor minden összeomlott?*

Amikor jött a hír, hogy eltűnt, kérdezték a riporterek, hogy hogyan
drukkolok a férjemnek. Nekem kellett feleségként kimondanom, hogy meghalt.
Volt egy meg nem értés felém, és pluszban tartani kellett magam.

Amikor Zsolt elveszítette a lábát, megtapasztaltam, hogy milyen a média.
Két dolgot szeret nagyon: a vért meg a könnyeket. Zsolt nem adta meg nekik
azt az örömet, hogy vért lássanak, én pedig a könnyeket nem adtam meg.

Egy falat húztam magam köré, és nem engedtem be az érzéseket. Ezen egy évig
dolgoztunk a pszichológusommal, és még egy év kellett, hogy megengedhessem
magamnak a fájdalmat. Sajnos ezt nem lehet megúszni; addig nincs felépülés,
amíg nincs szembenézés a fájdalommal. Utána kezdődhet el a gyógyulás. A
perspektívát az alapítvány jelentette, amit elkezdtünk. Össze kellett
gyúrni önmagamat és Zsoltot, és jó volt látni, hogy egyesült a közös
értékrend.

*Emberfeletti erőd van a nehéz pillanatokhoz. Örökölted, vagy ezen is
tudatosan dolgoztál?*

Azt gondolom, hogy talán hozhattam. Már korábban is megtapasztaltam az
életben, hogy vannak nehéz pillanatok. Pontosan tudtam, hogy a jelenben
teszem, amit kell, és majd visszanézve látni fogom, hogy milyen nehéz volt.
Valahogy nem tudom megengedni magamnak azt, hogy összeomoljak, hanem
kitartok. Valószínűleg ezért lettem hegymászó. A hegymászó sem omolhat
össze, ha kritikus helyzet adódik. Ha megérkeztünk a biztonságos
alaptáborba, majd ott lehet stresszelni meg kibeszélni, de most csinálni
kell, és kész. Valahogy ez egy belső dolog. Gyanítom, hogy a sváb őseim,
akik elindultak a sváb hazából, ilyen mentalitással vágtak bele.

*Ezek szerint nem is hagytál magadnak időt a miértekre és az öngyötrő „mi
lett volna, ha…” kérdésre?*

Ó, dehogynem, ez a klasszikus filmpörgetés nagyon tipikus egy
gyászfolyamatnál. Nyolcszázszor végigpörgettem, de nem tudtam olyan
változatot találni, amelyben Zsolt megmenekülhetett volna. Fontos, hogy
ezen is végigmenjen az ember, viszont kell egy pszichológus, aki egyszer
csak azt mondja, hogy *„jó, most már hetek óta foglalkozik ezzel, kedves
Hilda, ezt abba kellene hagyni. Az a baj, hogy ennek a filmnek mindig
ugyanaz a vége”.* És ez elég volt.

Ha nincs egy ember, aki leállít, egy életen keresztül lehet a miérteket
pörgetni. Nálam nem volt több miért. Van, amire nem kapunk választ, de ezt
el kell tudni fogadni.

*Anyaként nemcsak saját magadat kellett helyrehozni, hanem a gyermekeidet
is. Hogy tudtál nekik segíteni?*

A lányom akkor négyéves volt, ő is járt pszichológushoz. Igyekeztem nem
változtatni az életünkön; ugyanúgy játszottam vele, mint addig. Fontos
volt, hogy az oviban se kezeljék szegény árvaként. Benne máig ott van a
hiány, a másfél éves fiamnak viszont fel sem tűnt az egész, őbenne máig
nincs semmi nyoma. Neki az anya ott volt előtte is, meg utána is. Mivel
beszéltünk róla, és sikerült feldolgozni, ezért nincs tabu a családban.
Éveken keresztül kérdezgette a lányom, hogy ha apa itt lenne, mit csinálna.
Kép
[image: Sterczer Hilda]
Sterczer Hilda gyermekivel, Katalinpuszta, 2019

*Őket is vonzza a hegy, vagy félelemmel gondolnak rá?*

Szegények *„*hátrányos helyzetű*”* gyerekek, mert én mindig szerettem
hegyek között lenni, Zsolt halála után is. 2013 nyarán is megfogadtam, hogy
elmegyek az Alpokba sátrazni. Megfogtam a négyéves és a másfél éves
gyereket, és elvittem őket sátrazni, túrázni. Nekem mindig ez volt a
kikapcsolódás. Mindmáig Ausztriába meg a Tátrába járunk nyaralni, és a fiam
úgy megy fölfelé, hogy már nem érem utol. Ma is viszem falmászó edzésre,
mert szeret falat mászni.

*Elégedett, boldog embernek érzed magad?*

Nagyon. Az a baj, hogy egész addig nem tudjuk értékelni, amink van, amíg el
nem veszítjük. Ez valamiért így működik. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy
kihozott a mélységből, és megtanított másképp látni a világot. A
vőlegényemmel négy éve vagyunk együtt, és sokkal jobban látom az ő pozitív
tulajdonságait. Jobban tudom becsülni a gyerekeimet és az életet is.

*A mélységet kellett megtapasztalnod ahhoz, hogy értékeld, ami igazán
fontos. Úgy tűnik, mindig lentről közelítve érjük el a magasságot.*

Amikor felérek a csúcsra, körbenézek, és arra gondolok, hogy még azt is meg
akarom mászni, meg azt is. Amikor elérek valamit az alapítvánnyal, már új
terveken töröm a fejem. Újra meg újra begyorsulok, és akkor minden rám
zúdul.

Rájöttem, hogy szükségem van a békességre, és a mélységeket csak akkor
láthatom meg, ha béke van. A hegymászásban is ezt a békét kerestem.

A hegyen béke van és önmagunkra figyelés. Ez nagyon hiányzik a világból.
Mindenki magasra vágyik, de az igazság az, hogy a csúcson nincs élet. Az
élet valójában nem ott van, hanem az alaptáborokban.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20211027/e3bcbf05/attachment.html>