[Grem] Mádl Ferencről halála 10. évfordulóján Korzenszky Richárd OSB emeritus tihanyi perjel

[Emoke Greschik]

 Életem ajándéka – Szubjektív sorok Mádl Ferenc halálának 10. évfordulóján
Korzenszky Richárdtól
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2021. május 29., szombat |
10:57

https://www.magyarkurir.hu/hirek/eletem-ajandeka-szubjektiv-sorok-madl-ferenc-halalanak-10-evfordulojan-korzenszky-richardtol
2
Mádl Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, jogtudós, politikus, korábbi
köztársasági elnök halálának 10. évfordulója van. Korzenszky Richárd OSB
emeritus tihanyi perjel emlékező írását adjuk közre.

Életem nagy ajándékának tartom, hogy Mádl Ferencnek egy időben munkatársa
lehettem. Megismerhettem egy embert – nem a professzort, nem a minisztert,
nem a későbbi köztársasági elnököt, hanem

az embert, akire fel tudtam nézni, és akire most, tíz évvel a halála után
is tisztelettel emlékezem.

Először a liftben találkoztam vele a „Szürke ház”-ban, a Szalay utcában, a
Művelődési és Közoktatási Minisztériumban. 1991-et írtunk. Ő kiszállt a
másodikon, én mentem tovább az ötödikre, ahol az én szobám volt. Tárca
nélküli miniszter, nemzetközi jogász, ő tárgyal Bős-Nagymaros-ügyben is.
Kezében egy aktatáska, valami intéznivalója lehetett a házban. Miért
szólítanám meg, hiszen csak képről ismerem, s nem tudom, ő látott-e engem
valahol.

Miután ő lett az oktatásügy felelőse, sokszor találkoztunk. Előfordult,
hogy egy kollégával késő délután bonyolult ügyet tárgyaltunk, s megszólalt
a telefon, majd feljött, hogy lássa, kik azok, akik még ilyenkor is benn
vannak a hivatalban. (Ő általában nagyon sokáig bent volt.)

Élmény volt részt venni a Nemzeti alaptanterv alapelveinek kidolgozásában.
Nem volt nagy a csoport, amelyik ezzel foglalkozott. Igazi szellemi
felfedezőútnak lehettem részese mindazokkal, akik együtt dolgoztak ezen.
Mádl Ferenc, hogy tudja, miről beszélünk, s hogy majd ő vezethesse a
vitánkat, napról napra többet olvasott neveléselméletről, antropológiáról,
s hamarosan többet tudott mindannyiunknál.

Amikor 1994 tavaszán, a kormányváltás előtt arról volt szó, hogy Tihanyba
megyek, a következőt mondta nekem: „Örülj, hogy oda kerülsz. Szent helye a
magyarságnak.”

Olyan ember volt, aki számára létezett a szent, és aki számára létezett a
magyarság.

Sosem vonakodott a munkától. Szerette az igazságot, távol állt tőle a
gonoszság. Szerette a szépet: a Balaton-felvidék dombjait, a Balaton vizén
tükröződő felhőket. Sokszor néztük a szemben lévő partot.

Tudta, hogy mennyire fontos a család: az otthon, a testvérek. Az az ember
volt, aki – bár bejárta a világot – tudta, hogy itt, ez az ország a mi
hazánk. Tudta, hogy nem urai, hanem felelősei vagyunk ennek a világnak.

Tudta, mit jelent elfogadni a másik embert: megtanulta ezt otthon, a
szülőktől. Tudta, hogy európai látókörre van szükség és biztos ismeretekre:
megtanulta ezt piarista tanáraitól. És a kérdésre – „E szűk határú lét-e
mindenem?” – tudta a választ a hit ajándékából.

Éjszakába nyúló megbeszélésekre emlékezem, amikor arra kerestük a választ,
hogyan lehet emberképet fölvázolni, amit lehetőleg mindenki el tud fogadni.

Tudta, hogy az ember ajándékba kapta az életét. Az élet lehetőség. A
talentum pedig felelősség.

Tudatosan élt. Képes volt a megismerésre. Elszánt akarattal rendelkezett.
Kérdezett és válaszolt. Odafigyelt. Foglalkoztatták az élet nagy kérdései.
Tudott különbséget tenni igaz és hamis, jó és rossz, rút és szép között.

Hű volt az európaisághoz, hű volt a magyarsághoz, és hű volt a
kereszténységhez.

Hogyan gondolhattam volna ott a liftben, amikor első alkalommal voltunk
szótlanul kettesben, hogy majd később Tihanyban is sokszor beszélgetünk?
Nyári vasárnap délelőtt, amikor a templomlátogatók sokasága lepi el az
apátság előtti teret, vagy a Rege kávézó teraszán, egy pohár sör és pogácsa
mellett. S hogyan is gondolhattam volna, hogy Mádl Ferenc köztársasági
elnök lesz, és ő mondja az ünnepi beszédet azon az ünnepségen, amelyet a
Tihanyi Apátság alapításának 950. évfordulójára rendezhettünk?

Sokszor találkoztunk Tihanyban. Természetesen ült be a hívek közé
nyáridőben a vasárnapi misére. Örültek neki és feleségének a többiek: a
megélt emberi közösségnek ereje volt és ereje van. Vágyott a független
nyugalomra, tihanyi háza valamiképpen a gyermekkorát idézte vissza számára.
De nagyon rövid volt az idő, ami megadatott neki, hogy szabadon, saját
kedvtelésére mélyedjen el a tudományban.

Ember, közvetlen ember tudott maradni. Ha nem feszélyezte a protokoll,
tudott akár adomázni is.

Hadd idézzek egy történetet tőle: „Képzeljétek, nálam járt Habsburg Ottó.
Jó társalgó, érdekes volt a beszélgetés. De már elmúlt másfél óra is. Csak
nem mondhatom neki, hogy »felséges úr, vége a fogadásnak«, vagy valami
hasonlót… Aztán gondoltam, hát, mégiscsak én vagyok a házigazda itt ebben a
házban: Örülök, hogy itt volt, hogy megtisztelt… Hát, képzeljétek, hogy
megkönnyebbült, hogy mehetett!”

Ott lehettem, amikor a nyolcvanadik születésnapján ünnepélyesen
köszöntötték. Válasza őszinte, tiszta, egyszerű. Köszönetet mond Istennek,
szüleinek, falusi templomainak, piarista tanárainak, európai egyetemi
professzorainak, Antall Józsefnek, munkatársainak. Végigsorolja életének
fontosabb állomásait. Olykor derűt fakaszt fanyar humorával. Így is zárja,
látva a mosolygó tekinteteket: „Ez jó mulatság volt.” Vastaps.

Mindig jó volt látni mellette hű társát, feleségét, Dalma asszonyt, aki
sugárzó szerénységgel volt jelen, s aki szívén viselte sok-sok rászoruló
gyermek és ínséget szenvedő sorsát.

Mádl Ferenc halálának híre Aszófőn ért, egy romtemplomnál, egy fölemelő
ünnepség után. A romtemplomok mindig arra figyelmeztetnek, hogy újra kell
kezdeni, s amit az ősök elkezdtek, folytatni kell. Biztos alapra építeni,
és bátran föltekinteni az égre. Délután a tihanyi templom lélekharangja
érte szólt.

Másnap a *Magyar Nemzetben* Kristóf Attila írja: „Vasárnap van. Ragyogó
tavasz végi nap. Ilyenkor szoktam találkozni a tihanyi templomban Mádl
Ferenccel és feleségével, Dalma asszonnyal. Most is kerestem a padsorokban
a két szép ősz fejet. Hiányoztak. Azt hittem, azért, mert még nincs itt a
nyár. Kora délután érkezett meg hozzám a döbbenetes hír: Mádl Ferenc
halott. Tizenhárom óra után néhány perccel tért meg Teremtőjéhez,
nyolcvanegyedik életévében.”

A mindenkori köztársasági elnök szilveszter éjjeli újévi köszöntőjére oda
szoktak figyelni az emberek. Felejthetetlen élményem: 2002-ben, Szilveszter
napján hivatalos voltam néhány más meghívottal, legyünk együtt a
szilveszteri vacsorán, s koccintsunk együtt az új esztendőre a tihanyi
kormányüdülőben, a Honthy-villában. Elénekeltük a *Himnuszt, *majd
meghallgattuk a köztársasági elnök, Mádl Ferenc ünnepi köszöntőjét. Ő az
egyik ajtófélfának támaszkodott, én a másiknak – és együtt hallgattuk,
amint a képernyőn keresztül üzen, bátorít, majd így fejezi be: Isten áldja
Magyarországot!

Szükség volna, szükség van ma is arra, hogy legyenek, akik igaz emberként
Isten áldását tudják kérni erre a földre, erre az országra, a mi hazánkra!
Európában, Magyarországon.

*Szerző: Korzenszky Richárd OSB*

*Fotó: Tihanyi Apátság*

*Magyar Kurír*

*Az írás*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210529/3b36a497/attachment.html>