[Grem] A papság felemelő szolgálatáról és a papságra készülésről a szemináriumban

[Emoke Greschik]

 Felemelő szolgálat – Riport papságról és készületről
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2021. május 16., vasárnap
| 20:10
https://www.magyarkurir.hu/hirek/felemelo-szolgalat-riport-papsagrol-es-keszuletrol

33
Egyházmegyéink ezekben a hetekben várják azoknak a jelentkezését, akik
hivatást éreznek a papságra. Az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben
jártunk, ahol hat egyházmegye papnövendékei készülnek az Egyház, a közösség
szolgálatára. A szemináriumban tett látogatásunk során megismerkedtünk az
intézménnyel, ahol azok élnek és tanulnak, akik Isten hívásának követésére
tették fel az életüket.

Hol élnek ők, és milyen utat járnak be, amíg eljutnak a pappá
szentelésig? Milyen környezet veszi őket körül, és hogyan telnek
hétköznapjaik a szemináriumban? Kik és hogyan kísérik őket a tanulmányaik
során?* A három elöljáró, Kovács Zoltán rektor, Csépányi Gábor spirituális,
Fejes Csaba prefektus és hat papnövendék válaszolták meg a kérdéseinket. Ők
kalauzoltak bennünket abban a térben, ahol a világtól elvonultan készülnek
fel hivatásukra a kispapok. *

*Csépányi Gáborral a kápolnában beszélgettünk. A spirituális egyúttal az
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatásgondozója is. *Ő az, aki nyílt
napokat szervez a papság iránt érdeklődőknek itt, Esztergomban. Tartja a
kapcsolatot mindazokkal, akik a főegyházmegyéből részt vesznek a Központi
Szeminárium nyílt estéin (NYESTE), a kispapokkal nyári hivatástisztázó
lelkigyakorlatot tart az érdeklődőknek, és *négy szerzetessel közösen évek
óta vezeti az Iránytű hivatástisztázó műhelyt.*

Feladatköréből adódóan is jól látja, hogy *az elköteleződés **nehézségeivel
küzdő korunkban mennyire bizonytalanok vagyunk, milyen nehezen határozzuk e**l
magunkat*. „Biztosan jó az a döntés, amit meghozok? Elindulhatok a
választott az irányba? Gyakran nem látjuk tisztán, mi a különbség aközött,
hogy elköteleződöm, illetve hogy teszek egy lépést az elköteleződés felé.
Ha nem teszem meg az előttem álló lépést, akkor soha nem jutok el az
elköteleződésig. *Márpedig, ha nem döntök, akkor az élet fog dönteni
helyettem, és lehet, hogy az a helyzet még nehezebb lesz. **Hogy jó irányba
indultam el, azt visszajelzések igazolják majd, amelyek a környezetünkből,
a szívünkből és az imádságban Istentől érkeznek.* Így tudunk tájékozódni és
továbblépni. *A jó döntéseink nyomán lesz teljes az életünk*” – mondja a
szeminárium spirituálisa, aki sokakat kísér az elköteleződésük útján.
Számtalanszor megtapasztalta már: *nincs annál felszabadítóbb, mint mikor
valaki abban a hivatásban töltheti az életét, amit neki szánt az Isten.*

Az a legfontosabb, hogy ez élet minden területén legyen bátorságunk
őszintén felvállalni azt, akik vagyunk, és mindazt, amink van. Így
találhatunk rá arra a hivatásra, amire az Úr hív bennünket”

– vallja.

*Hivatásgondozóként abban látja a feladatát, hogy segítsen felfedezni
másoknak, mi az Isten álma velük kapcsolatban.*  „Isten közelébe vinni az
embereket, és támogatni őket abban, hogy ott is tudjanak maradni” – így
foglalja össze a munkája lényegét. Eszközöket igyekszik adni a
hivatáskeresőnek ahhoz, hogy könnyebben döntsenek. Megmutatja, milyen az
élet a szemináriumban, lelkigyakorlatokat vezet. Buzdítja az érdeklődőket,
hogy vegyenek részt a helyi közösség életében, ismerjék meg közelebbről is
az utat, amelyen szeretnének elindulni, és folyamatosan reflektáljanak
mindarra, amit tapasztalnak, mert ez nagy segítséget jelent a
döntéshozatalban.

*A szemináriumba való belépés már elköteleződést jelent*,* de* sokak
számára az itt töltött első évek még a hivatástisztázásról is szólnak. *Az
igen kimondása a diakónussá szenteléskor történik **meg véglegesen. Ezt
óriási örömként élik meg a növendékek és tanáraik is.* A spirituális azon
dolgozik, hogy a papságra készülők életében *„mindig a fókuszban legyen a
meghívó fél, az Úr”.* *Ezt elősegítendő elmélkedések*et vezet, *személyes
beszélgetések*et kezdeményez, *imamódok*at ismertet meg a szeminaristákkal.
„Segítek nekik, hogy megtalálják a módját annak, miként tudnak őszintén
együtt lenni az Úrral” – mondja. *Ehhez azonban a növendék erőfeszítéseire
is szükség van*. A tanulmányaiban és abban, ahogyan a társaihoz fordul, meg
kell mutatkoznia annak, hogy akar és képes is küzdeni a hivatásáért. *A
szemináriumban mindenkinek van egy, a közösségért végzett szolgálata,
amiért felelősséget vállal* – teszi hozzá.

Kovács Zoltán rektor arról beszél, hogyan biztosít a hivatásra való
felkészüléshez helyet és megfelelő körülményeket a szeminárium. *Az itt
eltöltött hat év a szellemi, lelki, pasztorális és közösségi készület
ideje.* *„Ehhez az érési folyamathoz rendezett környezetre, nyugalomra,
elkülönített térre van szükség*. El kell távolodni az otthontól ahhoz, hogy
az ember megtalálja a helyét ebben a világban, *megnyíljon a közösségnek,
el tudjon mélyedni a tanulmányaiban, és kialakulhasson benne a megfelelő
lelki felkészültség is*. A növendéknek bizonyos mértékig át kell
formálódnia ahhoz, hogy teljesen át tudja adni magát a képzésnek, és
közösségformáló erővé válhasson” – teszi hozzá a rektor.

*A közös imádság, a szentmise, a szentségimádás a mindennapok része. ** „A
napi spirituális gyakorlatokat együtt végezve, a napirendet a kispapokkal
együtt követve érezzük a közösség hullámverését, látjuk az elakadásokat és
az örömöket, a növendékek egymáshoz való viszonyát. Így tudjuk rajta
tartani a kezünket a társaság ütőerén”* – mondja Kovács Zoltán.

*A rektor számára fontos, hogy megszólítható módon legyen jelen a
közösségben*. „Jó megállni a lépcsőfordulóban, váltani néhány szót a
kispapokkal. Ez segít kialakítani a bizalmi légkört, amire aztán építeni
lehet.” *Az úgynevezett rektori beszélgetések pedig a növendékekkel való
kapcsolattartás kiemelt fórumai, segítenek figyelemmel kísérni a papságra
készülők útját, motivációit, fejlődésük alakulását.*

*Kovács Zoltán tanárként is jelen van a kispapok életében, így tanúja a
szellemi megmérettetéseknek, és oktatóként is alkalma van arra, hogy
lelkipásztori tapasztalatokat adjon át nekik*. A főiskola nappali tagozatán
jelenleg nincs civil hallgató. Ez előnyt jelent abból a szempontból, hogy
„fesztelenebbül tudunk beszélgetni, ha úgy adódik, feltehetők a papi élet
gyakorlatát, belső küzdelmeit érintő kérdések is. Az egyik téma hozza a
másikat.

*Nagyon fontos, hogy a hétköznapok során előkerüljön mindaz, ami
foglalkoztatja a kispapokat. Az is lényeges, hogy konkrét példákat tudjunk
mutatni nekik, *ne csak a tudomány fellegvárából tekintsünk a gyakorlatra”

– fogalmaz.

Kovács Zoltán három éve vezeti a szemináriumot. Meghatározó számára az az
egyszerű iránymutatás, amelyet egykori rektora, Gaál Endre atya így
fogalmazott meg egyetlen rövid mondatban: *Szeretni kell őket. „Együtt
növekszünk, együtt vagyunk úton. A növendékek látják az életünket, azt,
hogy mi is el tudunk fáradni, nekünk is vannak nyomasztó gondjaink*. Látják
azt is, *hogyan éljük meg a nehezebb életfordulókat, miként jutunk
megnyugvásra, hogyan találunk örömet*. Mindezt meg tudjuk osztani velük.
Arra nem adhatunk receptet, hogyan kerüljék el életük során a nehézségeket,
de azt meg tudjuk mutatni, hogy nekünk milyen tapasztalataink vannak.”

*Fontos, hogy a kispapok a képzés során felkészüljenek arra, ami a
szolgálatuk során a feladatuk lesz a mindennapokban*. *„Növendékeink
vezetésre készülnek, lényeges, hogy megfelelő képességeik legyenek ehhez.
Ugyanakkor tudatában kell lenniük annak, hogy az igazi vezetők nem ők,
hanem a Szentlélek. *A hivatásuk forrása és kísérője az Úristen. A papnak
örömben és nehézségben egyaránt rá kell hagyatkoznia a Szentlélek
irányítására, de a főpásztorára és pap testvéreire is hallgatnia kell. Mindig
gondolnia kell arra, hogy a döntéseit nem egyedül hozza, nincs magára
hagyva, a Szentlélek vezeti őt, csak engednie kell, hogy dolgozzon, és ő
dolgozni fog. Ha rá meri bízni magát, nagyon jó vezetőre talál benne, aki
arra is megtanítja, ő hogyan lehet mások jó vezetője. Úton vagyunk,
tanulnunk kell. Tűzzünk ki kisebb célokat, amelyekért lelkesedni tudunk,
amelyek megadják a mindennapok savát-borsát és a távlatot, amelynek
eléréséért érdemes küzdeni. Ha kézzelfogható eredmények születnek, az
mindig nagy örömet jelent” – *mondja Kovács Zoltán a saját lelkipásztori
tapasztalatára támaszkodva.  *

*A szemináriumban nagy hangsúlyt helyeznek a közösségépítésre is*. Az első
év az egymással és az intézménnyel való ismerkedésről szól.* A közösséggé
kovácsolódást segíti, hogy a növendékek többágyas szobákban laknak, saját
közösségi termük van, és egy negyedéves szeminarista, a kisduktor segíti a
beilleszkedésüket a ház életébe. Ez utóbbihoz hozzátartozik a kirándulás, a
sport, a játék, az ünneplés is. Erről is mesél Fejes Csaba prefektus*,
akinek már a szájmaszkja is elárulja, hogy *focirajongó*. De nem csak nézni
szereti a focit. Ha a járványhelyzet engedi, *minden héten játszanak a
kispapokkal, illetve szervezői és résztvevői a szemináriumok közötti
bajnokságnak is.*

*A prefektus példaképe Bosco Szent János. Jelen lenni, megszólítani és
közösségben élni *– *az ő pedagógiájának is ezek az alapelvei.*

Fontosnak tartja, hogy mindenki számára világos legyen, milyen szempontok
szerint neveli a kispapokat. Emellett arra is nagy hangsúlyt helyez, hogy
emberileg közel érezzék magukhoz a növendékek, és így folyamatosan
segíteni, kísérni tudja őket.

*A fiatal papban ott élnek saját szemináriumi éveinek maradandó emlékei*. *„Ha
nehézségem adódott, mindig számíthattam az elöljárókra. Tetszett, hogy
megmondták, ha valamit rosszul tettem, vállalták az ezzel járó
feszültséget, és határozottan kijelölték, hol vannak a határok. Ez nem
jelentette azt, hogy nem fogadtak el, vagy nem szerettek. É**n is igyekszem
hasonló elveket képviselni a nevelésben,* ami nem mindig könnyű, tekintve,
hogy a házban többen is idősebbek nálam. De mindig szem előtt tartom a
feladatomat, ez pedig az, hogy segítsem a növendékek személyes fejlődését.”

*A gyerekként szerzett tapasztalatai is meghatározóak Fejes Csaba prefektus
számára. Öt testvér mellett tanulta az alkalmazkodást, a szüleitől pedig a
következetességet, a szavahihetőséget*.

*Jelenleg hat egyházmegye kispapjai készülnek a hivatásukra
Esztergomban. *Látogatásunk
során mindegyik egyházmegye képviseletében megszólalt egy-egy növendék.

*Hódi Dáviddal, aki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kispapja, a
díszteremben beszélgettünk*, a csocsó-, a biliárd- és a pingpongasztal
szomszédságában. A terem színjátszásra is alkalmas, van itt színpadként
szolgáló dobogó és lámpák is a világosításhoz.

Dávid másodéves.* Kecskeméten, a piaristáknál érettségizett, azután rögtön
jelentkezett papnövendéknek. Örült, hogy Esztergomba került, úgy érezte,
így a magyar katolicizmus központjában készülhet a hivatására. **Bár
kezdetben nehézséget jelentett számára az elszakadás az otthonától,
sikerült átvészelnie ezeket az időket.* Örömmel mesél arról, *milyen jól
összekovácsolódott az évfolyama. Gyakran kávéznak, beszélgetnek, túráznak
együtt, vagy éppen sétálnak egyet a Duna-parton. Meglátogatják egymás
egyházmegyéit, kulturális programokon vesznek részt, egy alkalommal még
disznóvágás is volt* – sorolja az élményeit, holott a pandémia miatt jó
ideje ugyancsak korlátozottak a lehetőségeik. *Dávidban kiskora óta élt a
gondolat, hogy pap lesz.*

Régóta készültem a szemináriumba, tudtam, hogy Isten erre a szolgálatra hív.

*Megvolt bennem a bizonyosság, mégis sokat tanultam itt a hivatásommal
kapcsolatban, és sok szempontból itt bizonyosodtam meg arról, hogy valóban
ez az én utam. Nagy örömet jelentett számomra az első lépcsőfok, amikor
tavaly Krisztus király ünnepén beöltöztünk.”*

*Miklovits Attila az informatikaterem gazdája. Diplomás informatikus,
tizenkét évet dolgozott a szakmájában. Most harmadéves, a Pécsi Egyházmegye
papnövendéke.*

Nem volt könnyű visszaülnöm az iskolapadba, de *a szemináriumban rögtön
elfogott az érzés, hogy a helyemen vagyok, és késztetést éreztem arra, hogy
keressem a közösséget a társaimmal.*

*Mellbevágó élményt jelentett számomra az első zsolozsmázás, amikor a
harmincöt férfi együtt énekelt. Ez nagy lendületet adott. A kápolnába
napközben bármikor be lehet térni elcsendesedni, és a napi
szentségimádásban is megtalálom ezeket a csendeket*.” Attila olyan
munkahelyről jött el, ahol baráti viszonyban volt a kollégáival, ma is
tartják a kapcsolatot. Gyerekként Pécsen,* a pálosok templomában szerezte
az első élményeit az Egyházról, rendszeresen ministrált. Később *Veszprémben,
az egyetemen és Székesfehérváron, a munkahelyén nem kapcsolódott egyházi
közösséghez, de *hétköznaponként is járt misére. ** „Belefért az életembe,
és fontos volt nekem” *– mondja.

Amikor a munkatársait beavatta a döntésébe, hogy kispapnak jelentkezik,
nagyon meglepődtek, de biztatták. „A többségük nem hívő, de megértően, sőt
támogatóan fogadták az elhatározásomat. Ez is megerősítő jel volt számomra.”

*Attila gyorsan megszokta a szemináriumi életet. „**Aki kellőképpen
alkalmazkodó és türelmes, az biztosan társakra talál itt. Hiszen legalább
egyvalami közös bennünk: az, aki elhívott minket. Ebből kiindulva könnyen
el tudunk kezdeni beszélgetni, és hamar kiderül, hogy minden
különbözőségünk ellenére mégis mennyi minden összeköt bennünket.”* Attila
tagja a kávéklubnak – egy reggeli és egy ebéd utáni kávé mellett mindig
megtalálják a közös hangot kispap testvéreivel.

*Kopár Péter is harmadéves, ő a Kaposvári Egyházmegye kispapja*. *A nyílt
napon kezdett ismerkedni a szemináriummal. A mikor Csépányi Gábor
megkérdezte, ki szeretne jelentkezni, úgy érezte, ha nem mond igent, ha meg
sem próbálja, azt egy életre meg fogja bánni*. *„Az, hogy itt a helyemen
vagyok, azóta is meghatározó érzés számomra. Vannak nehezebb időszakok,
különösen a vizsgák táján, de a feszültségeket oldani tudja egy
beszélgetés, egy ima, egy séta. A tanulásban segítjük egymást, közösen
dolgozzuk ki a tételeket, így készülünk*. Tudom, milyen fontos, hogy a
magamévá tegyem azt a tudást, amivel mások szolgálatára lehetek. *Már
elsőévesként is megtapasztaltam, milyen kihívást jelent, amikor kérdeznek.
Akkor a családtagjaim állítottak hittani kérdések elé, és még nem igazán
tudtam mit felelni. Ezért tartom fontosnak a tanulást.”*

*Péter negyvenkét éves. Több helyen és munkakörben dolgozott már, mielőtt
szeminarista lett. Volt ipari alpinista, asztalos, tisztítóberendezéseket
gyártó cég munkatársa. Vallását gyakorló családban nőtt fel, de
eltávolodott a hitélettől*,* közösséghez **sem tartozott.* *Az volt a
meggyőződése, hogy irányítani tudja az életét*, *de ** váratlanul
elveszítette a szüleit, a barátnője elhagyta. Depresszióba esett,* *mígnem
egyszer úgy érezte, valami hívja, be kell mennie a templomba, sőt a
gyóntatófülkébe is. Békesség, megnyugvás töltötte el, és onnantól kezdve
eljárt misére. Egy alkalommal a kántor megkérdezte, nem akar-e kántor vagy
pap lenni*. Péter nemmel válaszolt, de

*idővel egyre biztosabb lett abban, hogy a Jóistennek valami terve van
vele, adni akar neki valamit ahelyett,* *amit veszteségnek, nagy bánatnak
élt meg.*

„*Rábíztam magam, és jelentkeztem a főpásztoromnál*. A felvételiig hátra
lévő időben különféle nehézségekkel kellett szembenéznem, de mindig volt
egy ajtó, ami kinyílt előttem, nem kellett erőlködnöm, megvolt a
lehetőségem arra, hogy továbblépjek.”

*Piukovics Dániellel leendő feladatkörének szolgálati helyén, az elsősök
közösségi termében beszélgettünk. A harmadéves növendéket azzal bízták meg,
hogy jövőre kisduktor legyen, vagyis az ő feladata lesz az elsőévesek
bevezetése a ház életébe. *Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kispapja
számára nem jelentett gondot a beilleszkedés, hiszen *a családban négy
testvér mellett nőtt fel, Budapesten az Országúti ferences templom
közösségébe járt, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium
volt az alma matere, és a Regnum tagjaként, illetve vezetőként is
tapasztalatot szerzett arról, milyen is közösségben élni.
Hivatástörténetét felidézve arról mesél, milyen sok példaképe volt: olyan
életvidám papok, akik megélték a szolgálat örömét,* és sugárzott róluk,
hogy a helyükön vannak*. Dani a gimnázium utolsó éveiben már egyre inkább
érezte, hogy Isten papnak hívja*, *de „menekülőre fogta”*, *földrajz–történelem
szakra jelentkezett az egyetemre. „Volt bennem egyfajta nyugtalanság.
Próbáltam a világban élni,** de valami vonzott, másra, többre vágytam, az
Istennel való találkozásra.  A velőmig hatolt a vágy, hogy őt
szolgálhassam, és békességgel töltött el, amikor végre meghoztam a döntést,
hogy pap leszek.”*

*Tüttő Ágoston ötödéves, a Veszprémi Főegyházmegye kispapja,
diakónusszentelés előtt áll. Tavaly került Esztergomba, amikor a veszprémi
szeminárium működését felfüggesztették. **„Szerencsére fel tudtam venni a
fonalat, itt jó közösség fogadott. A beilleszkedésben a foci is segített” *–
mondja.

*Ágoston érettségi után rögtön a papság útjára lépett. Családja támogatja
őt a hivatásában, örülnek, hogy papnak készül*. *„Vallásos családból jövök,
a gyakori szentmise-látogatás nálunk természetes volt. A hitem elmélyülését
segítette a piarista gimnázium is Nagykanizsán.” * Júniusban lesz a
diakónusszentelés: „*Már látszik a cél, ami egy új út kezdete számomra.
Várom, hogy elkezdhessem a munkát, amire meghívást kaptam” -  fogalmaz.*

*Dobay Miklós másodéves, a Váci Egyházmegye kispapja. *Vele a szeminárium
egyik folyosóján kialakított korzón beszélgettünk, ahol a pandémia alatt, a
kényszerű bezártság idején is lehetőségük nyílt a szeminaristáknak a
találkozásra, a beszélgetésre.* Miklós, mielőtt Esztergomba került volna,
egy évet az egyházmegyéje előkészítő szemináriumában töltött Kismaroson, a
ciszterci nővérek monostorában*. *„Ez a közösségi kapcsolatok építésére, a
lelkiségben való elmélyülésre szánt év olyan volt számomra, mint egy hosszú
lelkigyakorlat. Részt vehettünk a plébániai életben, segítettünk a
monostori szolgálatokban, és nagy hangsúly került az imaéletre is.”*

Miklós a tavaly otthon töltött hónapok után alig várta, hogy
visszatérhessen a szemináriumba.

*Nagyon fontos nekem a közösség. Összetartó csapat vagyunk, itt mindig
megoszthatom valakivel az élményeimet, az érzéseimet. Nagyon szeretem a
közös imádságot, a szentmisét. A szemináriumban én vagyok az egyik
orgonista. A jelentkezésem előtt egy rövid ideig egyházzenét tanultam, és
örülök, hogy így megmaradt a kapcsolatom zenével*.”

*Alig fejezzük be a beszélgetést, már jönnek is érte kispaptársai, mert a
hétvégi szertartásra próbálnak. A kertben búcsúzunk a csapattól. Csoportkép
is készül, oldott a hangulat. Talán annak a felszabadultságnak vagyunk
tanúi, amely a megtalált hivatás öröméből fakad.*

*Szerző: Trauttwein Éva*

*Fotó: Merényi Zita*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210517/bceecc94/attachment.html>