[Grem] Kocsi György, Zamárdi és Balatonendréd plébánosa

[Emoke Greschik]

 A becsülettel végzett munka kiegyensúlyozottá tesz – Villanófényben Kocsi
György
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-becsulettel-vegzett-munka-kiegyensulyozotta-tesz-villanofenyben-kocsi-gyorgyZamárdi
és Balatonendréd emberközeli plébánosát ismerhetik meg ezúttal. Kocsi
György már ötödikesen kiállt hite mellett. Amikor történelemórán
jelentkezniük kellett azoknak, akik hisznek Istenben, csak ő jelentkezett,
holott mindegyikük járt hittanra. „Kétórás vita után az osztály átállt az
én oldalamra” – meséli.

Nem volt imakönyve, hát kivette a dédmamájáét a koporsóból, és amikor a
szülei felelősségre vonták ezért, azt felelte: a dédmamának már nincs
szüksége rá. Kocsi György családjában nem volt otthon Szentírás. Tizenkét
évesen vett egy Újszövetséget, amit a Szent István Társulat adott ki.

Két nap alatt elolvasta, és annyira megszerette, hogy mindennap elővette,
míg már csaknem kívülről tudta a szövegét.

A kötelező katonai szolgálata idején becsempészett a laktanyába egy német
nyelvű Újszövetséget, annak segítségével tanult meg németül. Felszentelését
nem akarta engedélyezni az Állami Egyházügyi Hivatal, de kispap testvérei
kiálltak mellette. A szocializmus idején nem doktorálhatott, ám a
rendszerváltás után, harmincöt évesen Tübingenbe ment tanulni, és hazatérve
teológiai tanár lett Veszprémben, Budapesten, Kaposváron, Szegeden.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Széchenyi Társaság díjával
és Gnilka-díjjal kitüntetett Kocsi György Zamárdi és Balatonendréd
plébánosa, Zamárdi díszpolgára. A falusi környezetben emberközeli
egyházközséget teremtett. Vasárnaponként négy misét mond, és minden
alkalommal kiáll a templom elé, hogy beszélgessen a hívekkel; jelen van,
megszólít és megszólítható. Nemcsak a falujában élőket, hanem a miséire
távolabbról érkező nyaralókat is személyesen ismeri. Gyuri atya
fáradhatatlan építkező, a szó lelki és materiális értelmében egyaránt.
Zamárdi temploma kívül-belül megújult, és négyszázötven ember befogadására
alkalmas szabadtéri liturgikus teret alakítottak ki a település
üdülőterületén. Kezdeményezésére közadakozásból francia barokk orgonája is
lett a templomnak. A hangszer egyedülálló a magyar zenei életben,
Zamárdiban rendszeresek a hangversenyek, kiváló orgonisták koncerteznek
itt. Kocsi György az orgonaépítést a falubeliek közös ügyévé tudta tenni.
Minden vasárnap beszámolt a munkálatok állásáról, így köszönte meg az
emberek anyagi támogatását.

„Szeretem a fizikai munkát, a híveimet is gyakran hívom közös
munkálkodásra: együtt ültetünk, rendezzük a templomkertet.

Munka közben jókat lehet beszélgetni, így ismerhetjük meg egymást igazán.
Gyerekként szoktam hozzá ehhez; apám rászorított minket a bátyámmal a
munkára. Hiába lázadoztunk, hiába mondtuk, hogy lám, a szomszéd gyerek
rossz tanuló, mégis játszhat, mi meg jól tanulunk, és dolgoznunk kell.”

Kocsi György tanító pap. Vasárnapi prédikációi, a televízióban öt éve
minden héten elhangzó bibliamagyarázatai felölelik az Ó- és az Újszövetség
teljességét, és mindig az adott kor társadalmi és történelmi viszonyai közé
helyezik a bibliai szöveget. Mondanivalójának emellett aktuális, személyes
üzenete is van, eligazítást ad mai kérdéseinkben.

Kocsi György a Somló-hegy lábánál, Borszörcsökön született 1955-ben.
Gyerekkorától ministrált, már tizenkét évesen elhatározta, hogy pap lesz.
Bencés diákként érettségizett Győrben, majd teológiát tanult a győri,
később a budapesti Központi Szemináriumban. A szentelése előtt két
rendőrautó állt meg a szülei háza előtt. György fiuk holléte felől
érdeklődtek a rendőrök. Pontosan tudták, hogy Budapesten van, a
szemináriumban, de így akartak félelmet kelteni.

1980-ban szentelték pappá. Szerette volna folytatni a tanulmányait, de nem
doktorálhatott, és a fővárost is el kellett hagynia. Papi szolgálatát
Búcsúszentlászlón kezdte meg, majd Nagyatád és Iharos következett. Életét
végigkísérte az üldöztetés, de ő ezt egyszerűen „munkahelyi zajártalomnak”
tartja. Tízéves volt, amikor a hittan miatt egyszer késve érkezett az
iskolai menzára, ahol nem akartak neki ebédet adni. Bekopogott az
igaztóhoz, és panaszt tett: „A szocializmus építése közben éhezem.” Erre az
igazgató lement vele az ebédlőbe, utasította a konyhásokat, hogy adjanak
enni a gyereknek, és még azt is hozzátette: nem szeretné, ha ilyesmi még
egyszer előfordulna.

A talpraesett fiú később sem hagyta magát, kiállt az igazságért.

Ötödikes volt, amikor történelemórán jelentkezniük kellett azoknak, akik
hisznek Istenben. „Csak én jelentkeztem, holott mindegyikünk járt hittanra.
Kétórás vita után az osztály átállt az én oldalamra” – meséli. Már pap
volt, amikor a rendőrség el akarta venni útlevelét. „Maguk jobban tudnak rá
vigyázni, de kérek róla elismervényt – adta át az igazolványt a
rendőröknek. – Nem vettem tragikusan a dolgot, fiatal voltam és lelkes.
Szép Magyarország is, gondoltam.” Azután pedig bejárta az országot.

A rendszerváltáskor végre visszatérhetett ahhoz, amit a szemináriumi évek
után megtagadtak tőle. Tanulni akart. Főpásztora engedélyével Németországba
ment, egy plébánián helyettesített, és közben Tübingenben tanult, az
Eberhard Karls Egyetem Katolikus Teológiai Fakultásán. Kiváló professzorai
voltak, teológiát és keleti nyelveket hallgatott. Öt évet töltött
tanulással, majd amikor hazajött, meghívták oktatónak a Veszprémi Érseki
Hittudományi Főiskolára. Görögöt, hébert, ószövetségi keletkezéstant,
bibliaismeretet és retorikát tanított, 1998-tól prefektus is volt, emellett
pedig plébánosként szolgált a Veszprémtől mintegy ötven kilométerre fekvő
Zamárdiban. Azóta is plébánosa a településnek, 2006-tól pedig
Balatonendrédnek is.

„Egyszerre két dolgot teljes odaadással végezni nem lehet, de nekem ez a
sors jutott. Soha nem ráztam le magamról a feladatokat, amikre felkérést
kaptam.

A Jóisten segít.

Azt tanultam, hogy amit rám bíznak, azt becsülettel el kell végezni. Ez
erőt és örömöt ad, kiegyensúlyozottá és boldoggá teszi az embert.”  Kocsi
György Szent Mártonnal és Márton Áronnal együtt vallja: „Non recuso
laborem.” (Nem futamodom meg a munkától.)

A plébánosi szolgálat mellett ma is járja az országot, előadásokat tart,
könyvei és fordításai jelennek meg. Töretlenül hajtja az egykori
lelkesedés, amely tizenkét évesen odaszögezte a Szentíráshoz. „Állandóan
tanulni kell. Szeretni a teológiát. Ez óv meg a kiüresedéstől, ez segít,
hogy adni tudj a másik embernek és önmagadnak is” – vallja.

*Szerző: Trauttwein Éva*

*Fotó: Merényi Zita*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210324/ddd0fad0/attachment.html>