[Grem] Ma Szt. Péter és Szt. Pál apostolok ünnepe / dr. Diós István

[Emoke Greschik]

 Szent Péter és Szent Pál apostolok
 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-peter-es-szent-pal-apostolok

Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.
*Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet adtál a
mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik
első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te
Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen. *

Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán
hordta. Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor az egy
napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa.
„Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el
a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a
főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja,
hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura
közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint
amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának
történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az
ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az
Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.
Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp őt
találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a „kéfa”,
vagyis a „szikla”.

Simon (Péter) és testvére, András Betszaidából, a Genezáreti-tó partján
lévő halászfaluból származtak, mindketten halászok voltak. Péter aztán
házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit az
evangélium szerint Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29–31). A későbbi
hagyomány joggal tekintette gondviselésszerűnek, hogy Simon halász volt. Ő
lett az emberhalászok között az első: „Ezentúl emberhalász leszel” (Lk
5,10).

*Duccio di Buoninsegna: Péter és András elhívása (1308–11)*

Péter az Egyház sziklaalapja. Jézustól kapott hatalmát az oldás és kötés,
illetve a kulcsok jelképezik. Az Úr maga jelölte meg őt a Kéfás (szikla)
névvel: „Te Szikla vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az
alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (vö. Mt 16,18; Mk 3,16; Jn 1,42). Ő
Krisztus nyájának a pásztora, őt bízta meg az Úr – miután háromszor
kérdezte meg tőle: „Szeretsz-e engem?” – juhai legeltetésével (Jn 21,
15–17).

Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, Az apostolok cselekedeteiben
is elbeszélt egyházüldözéskor Péter elhagyta Palesztinát, és a birodalom
keleti részébe ment. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján)
Antiochiában találjuk. A kis-ázsiai egyházközségeknek szánt első
Péter-levél itteni tevékenységére utal.

Kevés konkrét adatot tartalmaznak forrásaink az apostol utazásairól és
tevékenységéről életének második periódusában, két jelentős tényt lehet
biztosan megállapítani belőlük: Péter az egyetlen az apostolok és más
jeruzsálemi tekintélyek sorából, akit az ApCsel 12,17 által jelzett időpont
után Palesztinán kívül, tehát kimondottan pogány területen lehet találni.
Bár úton volt, nem volt látható kapcsolata a helyi egyházközségekkel, amint
azt missziós tevékenység esetében várnunk kellene. Ebben is a főapostolnak
az egész Egyházra szóló jelentősége nyilatkozik meg: ebből magyarázható,
hogy az egykori betszaidai halász miért jutott el Rómáig.

Péter üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, Jeruzsálemben, a
szent városban, Ura és Mestere halálának helyén. De megbízatása kivezette
őt innen, egészen az akkori világbirodalom fővárosába, ahol megszületett a
vértanúk egyháza.
Amikor a hivatalos Róma megérezte, hogy az új vallás veszélyes lehet, mivel
az emberek egyenlőségét hirdeti és éli, és a császárt nem tiszteli
istenként, a keresztények arra kényszerültek, hogy összejöveteleiket a föld
alatt, a katakombákban tartsák. Az éjszakai órákban a mécses gyér fényénél
Isten pásztora – aki egykor megtagadta az Urat – átadta gyermekeinek a
benne izzó erőt. Azután eltemették testvéreiket, akik Nero kertjében eleven
fáklyaként égtek el vagy vadállatok prédájává lettek. Azután eljött az a
nap, amikor Pétert is elfogták. Az apostol azonban a börtönben is a fény, a
szabadság és az élet üzenetét hirdette. Csendes éjszakákon az Úrhoz
imádkozott. Maga előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja:
„Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha
majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz,
ahová nem akarod.” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!”
– suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve voltak mély
békességgel.

A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, mint Pál
apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé feszítették
keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a
halálra, mint amit Mestere szenvedett el.

*Giotto di Bondone: Szent Péter vértanúsága (1330 körül)*

Henryk Sienkiewicz *Quo vadis* című regényében olvassuk:

„Péter, katonáktól körülvéve, úgy nézett a városra, mint ahogy az uralkodó
nézi örökségét. »Megváltottalak, enyém vagy!« – mondta, s nemcsak a kereszt
számára gödröt ásó katonák, de a hívők közül sem sejtette senki, hogy
valóban e város igazi ura áll közöttük, hogy a Caesarok elmúlnak, a
barbárok hullámai elhömpölyögnek, évszázadok múlnak el, de ez az aggastyán
itt fog uralkodni örökké. A nap még jobban Ostia felé hajlott,
megnövekedett, és vörös színt öltött. Az ég egész nyugati fele ragyogó
fényben úszott. A katonák Péterhez léptek, hogy levetkőztessék. Ő azonban
imádkozás közben hirtelen felegyenesedett, s jobbját magasra emelte. A
pribékek ijedten torpantak meg, a hívők szintén visszafojtották
lélegzetüket, azt hívén, hogy beszélni akar, s mély csend lett. Ő pedig a
magaslaton állva, jobbjával keresztjeleket rajzolt, halála órájában áldást
osztva: »Urbi et orbi!«”

Pétert mint apostolfejedelmet ábrázolják, Szent Pállal, Krisztus mellett.
Attribútuma a kulcs, emellett a pásztorbot, a hal, a kakas. Oltalmazója az
Egyháznak, a szentatyának és a papoknak. Védőszentjüknek tekintették a
halkereskedők, hálószövők, kulcsai miatt a lakatosok, esztergályosok,
kapusok, felügyelők. Lábbetegségek, veszettség, kígyómarás ellen kérték
oltalmát.
A magyar néphagyományban is feltűnik alakja: vallásos mondáink egyik
legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter,
aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Kíváncsiságával,
akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a
teremtés és a természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors
nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal,
amit lát, tapasztal, végül azonban mindig belátja, hogy Mesterének van
igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben. Népmeséinkben, tréfáinkban
mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa tűnik föl, szinte ő dönti el,
hogy ki érdemes az üdvösségre.

Péter-Pál napját a köztudat az aratás kezdő napjaként tartja számon. A
munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-latogatasa-erzsebetnel-sarlos-boldogasszony>
fűződnek a néphagyományban. Emellett Péter-Pál ünnepének aratók miséje
néven emlegetett nagymiséjén több helyen áldást kértek az aratásra, és
volt, ahol megáldották az aratószerszámokat is.

* * *

*Catarino: Szent Pál (1360 körül)*

Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és
a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot
örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem
hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson
(1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget.
Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt.
A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan
(Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette
arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére
lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek.
„Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23).

A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények
üldözőjévé tette. Jelen volt István vértanú megkövezésekor: a ruhákat
őrizte (ApCsel 7,59). 34 körül azonban a damaszkuszi úton megváltozott az
élete: találkozott a Föltámadottal. És mindent elvetett aztán Krisztusért.
A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a cselekedetekből való
megigazulásnak az útja érvényét veszítette számára, arra a meggyőződésre
jutott, hogy az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek
tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a
kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalta, hogy Isten mint a
népek Istene mutatkozik be; a pogányok is hivatalosak tehát a hit útjára.
Meghívatásával együtt Pál ezért fölismerte, hogy az evangéliumnak a
pogányok közötti hirdetése az ő feladata. És a rá jellemző radikalizmussal
járta ezt az utat.

*Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)*

Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást (vö.
ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az égből
egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy
hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Pál megkérdezte:
„Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a
városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Útitársainak elakadt
a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul
fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be
Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor
az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután
megnyíltak szemei és látott. A következő szombaton határtalan volt a
csodálkozás a damaszkuszi zsinagógában, amikor Saul fölállt, és a farizeus
biztos szentírásismeretével bizonyította az elnémult hallgatóság előtt,
hogy a Názáreti Jézus valóban a megígért Messiás. Azt is elbeszélte nekik,
amit átélt, és elmondta, hogy ő már a Krisztusé.
Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át működött
Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy az ApCsel
13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az időre esett.
Barnabással Antiochiába érkezett, ahol már megalakult egy Törvény nélküli
pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E közösség küldötteként
vettek részt Pál és Barnabás az ún. apostoli zsinaton (49-ben), ahol Pálnak
sikerült elérnie a zsidó Törvénytől való szabadság elvi elismerését. Később
a kimondottan pogány vidékeken munkálkodott, végigjárta Kis-Ázsiát,
Makedóniát és Acháját. Korintust nem számítva, ahol másfél évig
tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen, az Egyház megszervezését
rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Valami mindig
továbbűzte őt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint a népek
apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta
(vö. Róm 1,14; 15,16). Missziós útját kezdettől fogva összeütközések,
bebörtönzések, büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés)
jellemezték – így hordozta magán „Jézus jegyeit” (vö. Gal 6,17; 1Tesz, 2,2;
Fil 1,12.; 2,17; 1Kor 4,9; 15,30; 2Kor 1,4.; 4,8; 11,23; Filem 13).

Korintusból írta Pál a római egyházközséghez szóló levelét, mely
fordulópontot rögzít: az apostol a birodalom keleti felében lezártnak
tekinti a missziót, Rómán keresztül akar továbbmenni Hispániába. A levél
mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag megérett Pálban.
Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm
8,38). A Rómaiakhoz írott levél Pál teológiai végrendelete lett. Az
apostolok cselekedetei szerint a római állam foglyaként érkezett Rómába. A
hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába vezető
út harmadik mérföldköve mellett. Egy régi legenda szerint azon a helyen,
ahol feje a földre hullt, három forrás fakadt.

A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje,
süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérték oltalmát, esőért, a
föld termékenységéért fohászkodtak hozzá. Péterrel együtt Krisztus oldalán
ábrázolják; attribútuma a kard, mellyel lefejezték.


*Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet adtál a
mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik
első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te
Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen.*
*Forrás*
*Diós István: A szentek élete*
*Magyar katolikus lexikon*
*Bálint Sándor: Ünn*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210629/2df593fd/attachment.html>