<div dir="ltr">
<h1>Szent Péter és Szent Pál apostolok</h1><div><div> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-peter-es-szent-pal-apostolok" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-peter-es-szent-pal-apostolok</a></div></div><div><a rel="lightbox['g79227']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&img=c_peterespalapostolok.jpg" style="margin-right: 0px;" width="180" height="181"><span title="19 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"><br></span></a></div><h3>Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.</h3><div>
<span style="color:rgb(0,0,255)"><b><i>Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet
 adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok 
tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, 
Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a 
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.</i>

</b></span></div><div><p>Péter
 lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta.
 Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor az egy napon
 a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram,
 ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el a 
Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a 
főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja,
 hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura
 közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, 
mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). 
Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta
 föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól,
 s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.</p>Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp
 őt találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a 
„kéfa”, vagyis a „szikla”.
<p>Simon (Péter) és testvére, András Betszaidából, a Genezáreti-tó 
partján lévő halászfaluból származtak, mindketten halászok voltak. Péter
 aztán házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit az
 evangélium szerint Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29–31). A későbbi
 hagyomány joggal tekintette gondviselésszerűnek, hogy Simon halász 
volt. Ő lett az emberhalászok között az első: „Ezentúl emberhalász 
leszel” (Lk 5,10).</p>
<p><a title="Duccio di Buoninsegna: Péter és András elhívása (1308–11)" rel="lightbox['g79227']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&p=1&img=c_peter_andras_hivasa_duccio.jpg" alt="" width="619" height="580" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><i>Duccio di Buoninsegna: Péter és András elhívása (1308–11)</i></p>
<p>Péter az Egyház sziklaalapja. Jézustól kapott hatalmát az oldás és 
kötés, illetve a kulcsok jelképezik. Az Úr maga jelölte meg őt a Kéfás 
(szikla) névvel: „Te Szikla vagy, és én erre a sziklára építem 
egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (vö. Mt 16,18; Mk
 3,16; Jn 1,42). Ő Krisztus nyájának a pásztora, őt bízta meg az Úr – 
miután háromszor kérdezte meg tőle: „Szeretsz-e engem?” – juhai 
legeltetésével (Jn 21, 15–17).</p>
<p>Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, Az apostolok 
cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéskor Péter elhagyta 
Palesztinát, és a birodalom keleti részébe ment. Az apostoli zsinat 
utáni időben (49 táján) Antiochiában találjuk. A kis-ázsiai 
egyházközségeknek szánt első Péter-levél itteni tevékenységére utal.</p>

<p style="text-align:center"></p>
<p>Kevés konkrét adatot tartalmaznak forrásaink az apostol utazásairól 
és tevékenységéről életének második periódusában, két jelentős tényt 
lehet biztosan megállapítani belőlük: Péter az egyetlen az apostolok és 
más jeruzsálemi tekintélyek sorából, akit az ApCsel 12,17 által jelzett 
időpont után Palesztinán kívül, tehát kimondottan pogány területen lehet
 találni. Bár úton volt, nem volt látható kapcsolata a helyi 
egyházközségekkel, amint azt missziós tevékenység esetében várnunk 
kellene. Ebben is a főapostolnak az egész Egyházra szóló jelentősége 
nyilatkozik meg: ebből magyarázható, hogy az egykori betszaidai halász 
miért jutott el Rómáig.</p>
<p>Péter üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, 
Jeruzsálemben, a szent városban, Ura és Mestere halálának helyén. De 
megbízatása kivezette őt innen, egészen az akkori világbirodalom 
fővárosába, ahol megszületett a vértanúk egyháza.</p>Amikor a hivatalos Róma megérezte, hogy az új vallás veszélyes lehet,
 mivel az emberek egyenlőségét hirdeti és éli, és a császárt nem 
tiszteli istenként, a keresztények arra kényszerültek, hogy 
összejöveteleiket a föld alatt, a katakombákban tartsák. Az éjszakai 
órákban a mécses gyér fényénél Isten pásztora – aki egykor megtagadta az
 Urat – átadta gyermekeinek a benne izzó erőt. Azután eltemették 
testvéreiket, akik Nero kertjében eleven fáklyaként égtek el vagy 
vadállatok prédájává lettek. Azután eljött az a nap, amikor Pétert is 
elfogták. Az apostol azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az 
élet üzenetét hirdette. Csendes éjszakákon az Úrhoz imádkozott. Maga 
előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja: „Amikor 
fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd
 megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, 
ahová nem akarod.” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy 
szeretlek!” – suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve 
voltak mély békességgel.
<p>A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, 
mint Pál apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé 
feszítették keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak 
ugyanarra a halálra, mint amit Mestere szenvedett el.</p>
<p><a title="Giotto di Bondone: Szent Péter vértanúsága (1330 körül)" rel="lightbox['g79227']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&p=1&img=c_peterkeresztrefeszites_giotto.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><i>Giotto di Bondone: Szent Péter vértanúsága (1330 körül)</i></p>
<div>
<p>Henryk Sienkiewicz <i>Quo vadis</i> című regényében olvassuk:</p>
<p>„Péter, katonáktól körülvéve, úgy nézett a városra, mint ahogy az 
uralkodó nézi örökségét. »Megváltottalak, enyém vagy!« – mondta, s 
nemcsak a kereszt számára gödröt ásó katonák, de a hívők közül sem 
sejtette senki, hogy valóban e város igazi ura áll közöttük, hogy a 
Caesarok elmúlnak, a barbárok hullámai elhömpölyögnek, évszázadok múlnak
 el, de ez az aggastyán itt fog uralkodni örökké. A nap még jobban Ostia
 felé hajlott, megnövekedett, és vörös színt öltött. Az ég egész nyugati
 fele ragyogó fényben úszott. A katonák Péterhez léptek, hogy 
levetkőztessék. Ő azonban imádkozás közben hirtelen felegyenesedett, s 
jobbját magasra emelte. A pribékek ijedten torpantak meg, a hívők 
szintén visszafojtották lélegzetüket, azt hívén, hogy beszélni akar, s 
mély csend lett. Ő pedig a magaslaton állva, jobbjával keresztjeleket 
rajzolt, halála órájában áldást osztva: »Urbi et orbi!«”</p>
</div>
<p>Pétert mint apostolfejedelmet ábrázolják, Szent Pállal, Krisztus 
mellett. Attribútuma a kulcs, emellett a pásztorbot, a hal, a kakas. 
Oltalmazója az Egyháznak, a szentatyának és a papoknak. Védőszentjüknek 
tekintették a halkereskedők, hálószövők, kulcsai miatt a lakatosok, 
esztergályosok, kapusok, felügyelők. Lábbetegségek, veszettség, 
kígyómarás ellen kérték oltalmát.</p>A magyar néphagyományban is feltűnik alakja: vallásos mondáink egyik 
legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi 
Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. 
Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének 
tetszik, aki a teremtés és a természet titkait, érthetetlen 
furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, 
megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal, végül azonban
 mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a 
legbölcsebben. Népmeséinkben, tréfáinkban mint a mennyország bölcs, 
tapasztalt kapusa tűnik föl, szinte ő dönti el, hogy ki érdemes az 
üdvösségre.
<p>Péter-Pál napját a köztudat az aratás kezdő napjaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-latogatasa-erzsebetnel-sarlos-boldogasszony" target="_blank">Sarlós Boldogasszonyhoz</a>
 fűződnek a néphagyományban. Emellett Péter-Pál ünnepének aratók miséje 
néven emlegetett nagymiséjén több helyen áldást kértek az aratásra, és 
volt, ahol megáldották az aratószerszámokat is.</p>
<p style="text-align:center">* * *</p>
<p><a title="Catarino: Szent Pál (1360 körül)" rel="lightbox['g79227']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&p=1&img=c_pal_catarino.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><i>Catarino: Szent Pál (1360 körül)</i></p>
<p>Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a 
Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római 
polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága
 alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy 
független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén
 műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó 
hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz 
csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden 
tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású 
és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a
 zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 
9,20–23).</p>
<p>A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a 
keresztények üldözőjévé tette. Jelen volt István vértanú megkövezésekor:
 a ruhákat őrizte (ApCsel 7,59). 34 körül azonban a damaszkuszi úton 
megváltozott az élete: találkozott a Föltámadottal. És mindent elvetett 
aztán Krisztusért. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a 
cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette számára,
 arra a meggyőződésre jutott, hogy az ember az üdvösségét csak Istenben 
találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. 
Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalta, 
hogy Isten mint a népek Istene mutatkozik be; a pogányok is hivatalosak 
tehát a hit útjára. Meghívatásával együtt Pál ezért fölismerte, hogy az 
evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. És a rá 
jellemző radikalizmussal járta ezt az utat.</p>
<p><a title="Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)" rel="lightbox['g79227']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&p=1&img=c_pal_megteres_caravaggio.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><i>Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)</i></p>
<p>Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást 
(vö. ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az
 égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és 
hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl 
engem?” Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. 
De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell 
tenned.” Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de 
látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, 
de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig
 imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve
 elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott. A 
következő szombaton határtalan volt a csodálkozás a damaszkuszi 
zsinagógában, amikor Saul fölállt, és a farizeus biztos 
szentírásismeretével bizonyította az elnémult hallgatóság előtt, hogy a 
Názáreti Jézus valóban a megígért Messiás. Azt is elbeszélte nekik, amit
 átélt, és elmondta, hogy ő már a Krisztusé.</p>Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át 
működött Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy
 az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az 
időre esett. Barnabással Antiochiába érkezett, ahol már megalakult egy 
Törvény nélküli pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E 
közösség küldötteként vettek részt Pál és Barnabás az ún. apostoli 
zsinaton (49-ben), ahol Pálnak sikerült elérnie a zsidó Törvénytől való 
szabadság elvi elismerését. Később a kimondottan pogány vidékeken 
munkálkodott, végigjárta Kis-Ázsiát, Makedóniát és Acháját. Korintust 
nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy 
helyen, az Egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert 
keresztényekre és munkatársaira. Valami mindig továbbűzte őt, mert az 
igehirdetést érezte küldetésének. Mint a népek apostola a birodalom 
egész területét a maga missziós területének tartotta (vö. Róm 1,14; 
15,16). Missziós útját kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, 
büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) jellemezték – így 
hordozta magán „Jézus jegyeit” (vö. Gal 6,17; 1Tesz, 2,2; Fil 1,12.; 
2,17; 1Kor 4,9; 15,30; 2Kor 1,4.; 4,8; 11,23; Filem 13).
<p><a title="Rembrandt: Szent Pál az íróasztalánál (1629–30)" rel="lightbox['g79227']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=79227&v=0&p=1&img=c_paliroasztalanal_rembrandt.jpg" alt="" border="0"></a></p>Korintusból írta Pál a római egyházközséghez szóló levelét, mely 
fordulópontot rögzít: az apostol a birodalom keleti felében lezártnak 
tekinti a missziót, Rómán keresztül akar továbbmenni Hispániába. A levél
 mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag megérett Pálban.
 Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm
 8,38). A Rómaiakhoz írott levél Pál teológiai végrendelete lett. Az 
apostolok cselekedetei szerint a római állam foglyaként érkezett Rómába.
 A hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába 
vezető út harmadik mérföldköve mellett. Egy régi legenda szerint azon a 
helyen, ahol feje a földre hullt, három forrás fakadt.
<p></p>A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók 
védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérték 
oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodtak hozzá. Péterrel 
együtt Krisztus oldalán ábrázolják; attribútuma a kard, mellyel 
lefejezték.
<p><span style="color:rgb(0,0,255)"><b><i>Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet
 adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok 
tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, 
Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a 
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.</i><br></b></span><br><b><span style="text-decoration:underline">Forrás</span></b><br><b>Diós István: <i>A szentek élete</i></b><br><b><i>Magyar katolikus lexikon</i></b><br><b>Bálint Sándor: <i>Ünn</i></b></p></div>

</div>