[Grem] 'A TAPINTAT RÉMURALMA' / a 2021.ápr.30. 'filozófia zoom' folytatása

[Emoke Greschik]

Nyitókép: életkép a német gyarmatosítás idejéből
Müncheni szivárvány – a németek esete a gyarmatosítással
<https://mandiner.hu/cikk/20210622_muncheni_szivarvany_nemetorszag>
2021. június 22. 7:40
https://mandiner.hu/cikk/20210622_muncheni_szivarvany_nemetorszag
Kohán Mátyás
Mandiner
A történelem már háromszor a németek arcába vágta, hogy szörnyen ügyetlen
gyarmatosítók. De ők azért csak próbálkoznak tovább.

Amikor Németországból megindul hazánk felé egy-egy újabb hadosztálynyi
felemelt mutatóujj, mindig elgondolkozom rajta, milyen jó szándékkal is van
irántuk a történelem.
Mindig gyorsan a tudomásukra hozza, ha rossz úton járnak.

De ők valahogy soha, soha, soha nem tanulnak belőle.

Amikor az újdonsült Német Birodalom az 1880-as években először
kísérletezett gyarmatosítással a mai Togóban, Kamerunban, Tanzániában és
Namíbiában, a gyarmat már annyira nem volt menő dolog. A franciák, angolok,
spanyolok és portugálok már régi motorosok voltak, több száz évet lehúztak
már az afrikaiak, dél-amerikaiak és dél-ázsiaiak nyakán, megvoltak a
praktikáik, kiépült az üzleti modell, fel volt osztva a világ. Nem várta
tárt karokkal az új belépőket a gyarmatpiac.

Otto von Bismarck Németországán kívül egyedül II. Lipót belga királynak
volt olyan kiváló ütemérzéke, hogy épp a 19. század végén vett
magántulajdonába bő kétmillió négyzetkilométert Kongó gazdag földjéből, és
oly sikeresen sanyargatta az ottaniakat, hogy garázdálkodásának huszonhárom
éve alatt kiirtotta a lakosság felét, s személyes varázsa azóta is
elhomályosítja a legvérmesebb angol helytartókat, ha az a kérdés, ki tette
tönkre a legjobban ebül szerzett gyarmatait. Szóval nem volt jó a
csillagállás a 19. század végén ahhoz, hogy az ember új gyarmati kalandba
kezdjen Afrikában.

A németeknek sem volt könnyű, egyre-másra lázadtak fel ellenük a gyarmatok.
A legdurvább történet talán a namíbiai hereróké és namáké – ők a 20. század
első éveiben mentek neki német gyarmattartóiknak, a németek pedig a
nézeteltérést egy négyéves háborúban látták jónak rendezni, melynek során a
hererók 80, a namák 40 százalékát kiirtották.

És ez még a konszolidált császári Németország volt, az ezer frigyesvilmos
álmos birodalma, nem a hitleri rémállam. Egy szó, mint száz: pocsék
gyarmattartók voltak. A történelem harminc évig hagyta őket homokozni.
Aztán megelégelte, és lecsapott, az első világháború után Németország
mindent elveszített, a jóval tehetségesebb angolok és franciák pedig
boldogan üzemeltették még pár évtizedig a gyarmataikat.

A második német gyarmatosítás keretében a hitleri Németország lengyel,
ukrán, orosz és belarusz földekre pályázott, és a fejébe vett egy gyilkos
ideológiát. Horthy Miklós távollétében gyakorlatilag lerohanta magyar
szövetségesét, pusztán ideologikus okokból zsidókat irtott, a történelem
pedig 1945-re úgy fejbekólintotta, hogy a fal adta a másikat.

Az országból először szép nagy darabokat nyestek le, aztán kettévágták, és
Németország évtizedeken át nem tudott kikecmeregni abból a maró, lúgos
szégyenből, amit pár évnyi felelőtlen ideologizálással a saját fejükre
hoztak.

Amikor pedig az újraegyesült Németország harmadszorra már csak saját magát
szerette volna az Elbától keletre gyarmatosítani, NSZK-s káderekre cserélve
le jóformán az egész akkori NDK-s elitet, az új szövetségi államok gyorsan
visszakergették a Checkpoint Charlie-n túlra a gyarmatosítókat, és azóta is
kitűnően elszavazgatnak a német politikai élet két szélsőségére, a
Balpártra és az AfD-re, lassan harminc éve mit sem törődve az ország
nyugati részében tapasztalható politikai trendekkel.

Németországnak a gyarmatosításhoz oly mértékben nem adatott semmiféle
tehetség, hogy még a saját maga gyarmata se lenne szívesen.

De ők azért csak próbálkoznak tovább, újra meg újra. Minden trendre
felülnek, amit az Egyesült Államok demokrata elitje a kulturális
gyarmatosítás kézikönyvéből felolvas nekik, és megrendíthetetlen hittel
képzelik a gyarmatuknak kis hazánkat, mert hiszen ők megvettek minket audis
állásokkal és EU-s pénzekkel, csókolom. Amikor a Fideszt épp divat utálni
az európai jobboldali térben, természetesen Markus Söder bajor
miniszterelnök a Prinz-Carl-Palaisból utánunk kurjantja, hogy nem is
vagyunk kereszténydemokraták, majd jó német szokás szerint a következő
vasárnap se megy templomba. Amikor az izraeli-palesztin háború ezredik
felvonásában Magyarország kiáll Izrael mellett, esetleg nem írja alá a
hetvenkettedik tartalmatlan Kína-ellenes aggodalmi nyilatkozatot, Heiko
Maas külügyminiszter a Werderscher Marktról rejtjeles üzenetet küld, hogy
eszébe jutott felszámolni az európai tanácsi vétót, miközben pontosan
tudja, hogy a vétó felszámolása csak alapszerződés-módosítással
elképzelhető, amit természetesen meg lehet vétózni. És amikor az
LMBTQ-lobbi a nyugati politikusok fülébe súgja, hogy Magyarországon kitört
a melegellenes diszkrimináció, mert nem lehet 18 év alattiakat nemi szervek
kiműtéséről okítani, természetesen Dieter Reiter müncheni főpolgármester is
megizeni az Új Városháza erkélyéről, hogy szivárványszínű Allianz Arenával
kell móresre tanítani a homofób magyarokat, miközben pontosan tudja, hogy
egyrészt semmi köze a magyar belpolitikához;

másrészt kultúrember horogkeresztet, BLM-öklöt, Árpád-sávos címert, vörös
csillagot vagy bármi egyéb politikai szimbólumot sem iktat sportesemények
díszletébe, harmadrészt az UEFA szabályaival az igénye betű szerint
ellenkezik.

Ezt mind tudja: tudja, hogy amit akar, azt nem lehet, de azért felül a
vonatra, mert nagyon-nagyon szeretne gyarmatot.

Afrika a 20. század elején, Európa 1945-ben, Kelet-Németország 1990-ben
mondta bele a német nagyhatalmi álmok dédelgetőinek szemébe, hogy aki
pocsékul gyarmatosít, az inkább ne gyarmatosítson. Minden német gyarmati
törekvés pofáraesésre van predesztinálva – alapuljon az Afrika
kisemmizésén, az árja felsőbbrendűségen, a kapitalista gőgön vagy a
szivárványos agymosáson.

A németeket a történelem – jóakaratú, bölcs tanító lévén – mindig időben
pofán vágja, ha gyarmatosításba kezdenek. Az UEFA-nak köszönhetően
szerencsére most is sikerült. Csak az a baj, hogy úgysem tanulnak belőle.
A világnak még soha semmi java nem származott abból, ha a németek valami
nagy eszme mentén kulturális gyarmatosításba kezdtek.

A világnak mindig abból származott java, ha a németek leültek szépen az
asztalhoz, és exportálható csodákat szerkesztettek. Németország
rendeltetésellenes működésének köszönhetjük a hererók kiirtását, Hitlert,
az I. világháborút és az azt lezáró békeszerződéseket, a holokausztot,
aztán Szálasit, az NDK-t, a Stasit, a kelet- és nyugatnémetek végletes
megosztottságát – és a 2015-ös migránskáoszt is.

Németország rendeltetésszerű működéséből meg E46-os BMW születik, Bosch
porlasztó, Lange und Söhne óra, Lemförder lengőkar, Sennheiser mikrofon és
Bittburger sör.

Nem olyan nehéz eldönteni, mivel érdemes Németországnak foglalkoznia.

De nem baj, liebe Freunde, tessék csak hergelni a magyar szurkolókat. A
franciák ellen már bizonyítást nyert, hogy egyáltalán nem árt a játékunknak
némi történelmi frusztráció. Él még a magyarok Istene – ha kísérted, bírjál
is el vele!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210622/fc097693/attachment.html>