[Grem] Müller bíboros: Ferenc pápa felzúdulást keltő rendelkezéseit bármelyik következő pápa módosíthatja

[Emoke Greschik]

 Müller bíboros: Ferenc pápa felzúdulást keltő rendelkezéseit bármelyik
következő pápa módosíthatja

https://vasarnap.hu/2021/07/22/muller-biboros-ferenc-papa-felzudulast-kelto-rendelkezeseit-barmelyik-kovetkezo-papa-modosithatja/

*Ferenc pápa pénteken közzétett Traditionis Custodes kezdetű apostoli
levelével *– *Szent II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa döntését*
*felülírva* –* erősen korlátozta* *az úgynevezett régi rítusú, „tridenti”
misézést*. Ferenc pápa az apostoli levélben* azzal indokolta radikális
döntését, miszerint a régi rítusú misézés rendje „megosztja” az Egyházat. *Az
apostoli levél visszhangja nyomán újra bizonyosságot nyer, hogy a
hagyományokhoz ragaszkodó katolikusok és a progresszív irányvonal
összeegyeztetése, a közös nevező megtalálása egyre nagyobb kihívást jelent
– ha egyáltalán lehetséges.

A pápa által említett *megosztással* összefüggésben * érdemes megjegyezni,
hogy az egyházon belül a régi rítust előnyben részesítők közössége
növekszik talán a legdinamikusabban*.* Az 1970 után kiadott új miserendhez
képest a régi liturgikus hagyományokat őrző rítus jellemzője a gazdagabb
szimbólumrendszer használata, a latin nyelv olvasmányokon kívüli
kizárólagos használata, a térdelve, nyelvre történő szentáldozás egyedüli
módja, illetve a gregorián ének és a szentmisét bemutató pap kelet felé
fordulása.*

*Gerhard Ludwig Müller német bíborosnak*, a Hittani Kongregáció volt
prefektusának az apostoli levéllel kapcsolatos, a The Catholic Thing
<https://www.thecatholicthing.org/2021/07/19/cardinal-mueller-on-the-new-tlm-restrictions/>
oldalon közzétett alapos (eredetileg német nyelvű) *elemzését az
alábbiakban saját fordításban, kissé tömörített formában közöljük:*

A pápa szándéka szerint a *Traditionis Custodes*
<https://www.vatican.va/content/francesco/en/motu_proprio/documents/20210716-motu-proprio-traditionis-custodes.html>című
motu proprio nem mást szolgál, mint az Egyház egységének biztosítását,
illetve helyreállítását. Ennek a pápa által javasolt eszköze a római rítus
teljes egységesítése a VI. Pál-féle misekönyv formájában (beleértve annak
későbbi változatait is). Ennek érdekében a római rítus rendkívüli
formájában történő misézést – amelyet XVI. Benedek pápa a *Summorum
pontificummal* <https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=189> vezetett be
2007-ben az V. Piusztól (1570) XXIII. Jánosig (1962) használt misekönyv
alapján – drasztikusan korlátozta.

*A szándék egyértelműen az, hogy a régi rítusú misézési formát hosszú távon
kihalásra ítéljék.*

A motu propriót kísérő „Levél az egész világ püspökeihez” címet viselő
írásában
<https://press.vatican.va/content/salastampa/it/bollettino/pubblico/2021/07/16/0469/01015.html>
*Ferenc
pápa megkísérli kifejteni azokat az indokokat, amelyek – az Egyház legfőbb
tekintélyének hordozójaként – a régi rítusú liturgia korlátozására
késztették őt. Ebben azonban helyet kellett volna hogy kapjon a szubjektív
reakciók bemutatásán túl egy szigorú és logikus teológiai érvelés is. *A
pápai tekintély ugyanis nem abban áll, hogy puszta engedelmességet, azaz
akaratuk formális alávetését követelje meg a hívektől, hanem – sokkal
lényegesebb módon – abban, hogy a híveket az értelem útján is meggyőzze (a
rendelkezések indokoltságáról – a szerk.). Ahogyan Szent Pál mondta a
gyakran engedetlen korinthusiakkal kapcsolatban: *„de a gyülekezetben
inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak,
mintsem tízezer szót nyelveken”*. (1Kor 14,19)

(…) *Bármennyire is üdvözlendőek a II. vatikáni zsinatra való hivatkozások,
mindig ügyelni kell arra, hogy a zsinat kijelentéseit pontosan és
szövegkörnyezetükben idézzü*k. A Szent Ágostontól származó idézet a *„test
szerinti”* és *„szív szerinti”* egyháztagságról (Lumen Gentium 14
<https://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_const_19641121_lumen-gentium_hu.html#LG14>)
a katolikus hívők teljes egyháztagságára utal. Ez a Krisztus testébe való
látható beilleszkedésben (hitvallási, szentségi, egyházi-hierarchikus
közösségben), valamint a szívben, azaz a Szentlélekben való egyesülésben
áll.

Ez azonban nem a pápának és a püspököknek való engedelmességet jelenti a
szentségek fegyelmében, hanem a megszentelő kegyelmet jelenti, amely teljes
mértékben bevon bennünket a láthatatlan Egyházba: a Szentháromság Istennel
való közösségébe.

Mert *a kinyilatkoztatott hit megvallásában való egység és a kegyelem
misztériumainak a hét szentségben való ünneplése semmiképpen sem követeli
meg a külső liturgikus forma terméketlen egyformaságát – mintha az Egyház
egy nemzetközi szállodalánchoz lenne hasonlatos, egységes arculattal.* A
hívők egymással való egysége az Istenben való egységben gyökerezik, a hit,
a remény és a szeretet által, és *semmi köze a külsőségekben való
egyformasághoz (…).*
<https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2021/07/cq5dam.thumbnail.cropped.1500.844.jpeg>

Gerhard Ludwig Müller bíboros (balra) és Ferenc pápa. Forrás: Vatican News

*A tridenti zsinat után is mindig volt bizonyos (zenei, szertartási,
területi) sokszínűség a misék liturgikus szervezésében. V. Pius pápa
szándéka nem a rítusok sokféleségének elfojtása volt, sokkal inkább a
visszaélések megfékezése**, amelyek a protestáns reformátorok körében a
szentmise áldozati és lényegi értelmének megsemmisítő hiányához vezettek*.
A VI. Pál-féle misekönyvben a rituális egyneműsítés felbomlik annak
érdekében, hogy a „mechanikus” végrehajtáson túllépve megvalósuljon a hívek
aktív részvétele, a saját nyelvükön és saját kultúrájukban.

A latin rítus egységét azonban meg kell őrizni az azonos liturgikus
alapszerkezet és a fordítások pontos, a latin eredetihez való igazodása
révén. A római egyház nem háríthatja át a mise egységének felelősségét a
püspöki konferenciákra. Rómának felügyelnie kell a VI. Pál-féle misekönyv
szövegeinek és a bibliai szövegek fordítását is, amelyek elhomályosíthatják
a hit tartalmát. *Az a feltételezés, hogy a verba Domini-t (Isten szavát –
a szerk.) „javítani” lehet (pl.: a pro multis – „sokakért” – a
szentáldozásnál és az et ne nos inducas in tentationem – „és ne vígy minket
a kísértésbe” – a Miatyánkban), sokkal inkább ellentmond a hit igazságának
és az Egyház egységének, mint a XXIII. János misekönyve szerinti mise
ünneplése.*

A liturgia katolikus értelmezésének kulcsa abban a felismerésben rejlik,
hogy a szentségek tartalma – az isteni törvény értelmében – a láthatatlan
kegyelem látható jeleként és eszközeként adatott az Egyháznak, ám a
liturgia külső formájának elrendelése (amennyiben az nem létezik már az
apostoli idők óta) az Apostoli Szentszék és – a törvénynek (Sacrosanctum
Concilium, 22 § 1.
<https://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_const_19631204_sacrosanctum-concilium_hu.html>)
megfelelően – a püspökök feladata.

*A Traditionis Custodes rendelkezései nem dogmatikai, hanem fegyelmi
jellegűek, és bármelyik következő pápa újra módosíthatja őket. *Természetesen
teljes mértékben támogatni kell Ferenc pápát az Egyház hitben való
egységéért való aggodalmában akkor, amikor a szentmise 1962-es misekönyv
szerinti ünneplése a II. vatikáni zsinat tekintélyével szembeni ellenállás
kifejeződése – vagyis amikor a hitoktatást és az Egyház erkölcsi tanítását
a liturgikus és lelkipásztori rendben relativizálják, vagy akár megtagadják.

*(…) Ferenc pápa egyházi „egységhez” való visszatérésre való törekvésének
komolysága abban mérhető le, hogy a „tradicionalisták” – azaz a VI.
Pál-féle misekönyv ellenzői – ellenében tett intézkedések mellett milyen
mértékben szándékozik fellépni a liturgia „progresszivista”,
istenkáromlással felérő visszaéléseivel szemben.* *A katolikus liturgia –
amely lényegét tekintve nem más, mint a Szentháromság egy Isten imádata –
pogányosítása a természet mitologizálásával, a környezet és a klíma
bálványozásával vagy a Pachamama jelenséggel (Pachamama – Az
Amazonas-szinóduson a pápai szertartásokon többször megjelenő dél-amerikai
pogány bálvány – a szerk.), meglehetősen kontraproduktív lépések a
katolikus hit teljességét tükröző méltóságteljes és hithű liturgia
helyreállítása, megújítása szempontjából.*

Érdemes megemlíteni azt is, hogy *ma már azokat a papokat és laikusokat is
széles körben tradicionalistának minősítik, akik a VI. Pál-féle misekönyv
rendje szerint miséznek.*

A vatikáni zsinat tanításai a Krisztusban való megváltás egyediségéről;
Krisztus Egyházának teljes megvalósulása a Katolikus Egyházban; a katolikus
liturgia belső lényege mint Isten imádása és a kegyelem közvetítése; a
kinyilatkoztatás és annak jelenléte a Szentírásban és az apostoli
hagyományban; a tanítóhivatal tévedhetetlensége; a pápa primátusa; az
Egyház szentségi jellege; a papság méltósága; a házasság szentsége és
felbonthatatlansága – mindezeket eretnek módon tagadja és így nyíltan száll
szembe a II. Vatikáni Zsinat tanításával a német püspökök és világi
tisztviselők többsége (még ha lelkipásztori frázisok mögé bújtatva is).

És minden látszólagos lelkesedésük ellenére, melyet Ferenc pápa iránt
tanúsítanak, valójában nyíltan tagadják a Krisztus által Péter utódaként
ráruházott tekintélyt. A Hittani Kongregáció dokumentumát az azonos neműek
és a házasságon kívüliek közötti szexuális kapcsolatok áldással való
legitimálásának lehetetlenségéről a német (de nem csak a német) püspökök,
papok és teológusok nevetségessé teszik, mintha az csak alulképzett kúriai
hivatalnokok véleménye lenne.

Itt az Egyház hitben való egységét fenyegető veszélyről van szó, amely a
XVI. századi, Rómától való protestáns elszakadás méreteit idézi. (…)

*Látva a kettősséget a német „szinódusi út” (és más ál-reformok) egyház
egységére mért hatalmas támadására tett meglehetősen visszafogott, valamint
a régi rítusú kisebbség kemény és szigorú megfegyelmezése között, az
embernek óhatatlanul a félrevezetett tűzoltóbrigád képe idéződik fel, amely
a lángoló családi ház helyett az apró csűrt kezdi el oltani. *A XXIII.
János misekönyvét (1962) előnyben részesítő hívek (akik többségükben
fiatalok) mindenfajta együttérzés nélkül, a vallásosságukban vannak
figyelmen kívül hagyva. Ahelyett, hogy e bárányok szagát is méltányolná,
keményen sóz oda pásztorbotjával.

*Az is igazságtalannak tűnik, hogy a „régi rítus” ünneplését csak azért
szüntessük meg, mert az vonz néhány problémás embert: abusus non tollit
usum* (a visszaélés nem szüntetheti meg a jogszerű használatot – a szerk.)

Ami a *Traditionis Custodes*-ban még különös figyelmet érdemel, az a *lex
orandi – lex credendi* (az ima szabálya – a hit szabálya) axióma
használata. Ez a kifejezés először a pelagianizmus-ellenes *Indiculusban*
(Indiculus de gratia Dei, „A babonák és a pogányság ellen” – a szerk.)
jelenik meg, amely a papi ima szentségeiről szól, *„amelyeket az apostolok
adtak át, hogy az egész világon és az egész Katolikus Egyházban egységesen
ünnepeljék, így az ima szabálya a hit szabálya”*. (Denzinger Hünermann,
Enchiridion symbolorum 3) Ez a „definíció” a szentségek tartalmára
vonatkozik (jelekben és szavakban), de nem a liturgikus rítusra, amelyből a
patrisztika korában többféle létezett.

Nem lehet a legutóbb elfogadott misekönyvet egyszerűen a katolikus hit
egyetlen érvényes letéteményesének nyilvánítani anélkül, hogy különbséget
tennénk „az isteni intézmény alapján változatlanul fennálló rész és a
változásnak alávetett részek” között (Sacrosanctum Concilium 21
<https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=1#SC21>). A változó liturgikus
rítusok nem egy másik hitet képviselnek, hanem az Egyház egy és ugyanazon
apostoli hitéről tanúskodnak különböző kifejeződéseiben.

*A pápa levele megerősíti, hogy bizonyos feltételek mellett engedélyezi a
régi rítus szerinti ünneplést. *Joggal mutat rá a római kánon központi
szerepére mint a római rítus szívére az újabb misekönyvben. Ez garantálja a
római liturgia lényegi folytonosságát, szerves fejlődését és belső
egységét. T*ermészetesen elvárható, hogy az ősi liturgia kedvelői
elismerjék a megújult liturgiát; ahogyan a VI. Pál-féle misekönyv
követőinek is el kell ismerniük, hogy a XXIII. János-féle misekönyv
szerinti mise igaz és érvényes katolikus liturgia, azaz tartalmazza a
Krisztus által beiktatott Eucharisztia lényegét, ezért csak „minden idők
egyetlen miséje” létezik.*

A katolikus dogmatika- és liturgiatörténet egy kicsivel alaposabb ismerete
ellensúlyozhatná az ellentétek szerencsétlen kidomborítását és a püspököket
is megóvhatná attól a kísértéstől, hogy tekintélyelvűen, szeretetlenséggel
és szűklátókörűen lépjenek fel a „régi mise” híveivel szemben.

A püspököket a Szentlélek pásztorokká nevezte ki – *„Viseljetek gondot
tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a
Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével
szerzett.”* (ApCsel 20,28) –, és nem csupán egy központi hivatal
képviselőivé, a ranglétrán való előrelépési lehetőségekkel. A jó pásztor
arról ismerszik meg, hogy többet törődik a lelkek üdvösségével, mint azzal,
hogy magát alárendelő, „jó magaviselettel” ajánlja magát egy felsőbb
tekintélynek. (1Péter 5,1-4) (…) Logikus elgondolás mentén nem lehetséges
egyúttal a karrierizmust is elítélni az Egyházban, és a karrieristákat is
támogatni.

*Reméljük, hogy a Hittani és Istentiszteleti Kongregáció nem esik hatalmi
mámorba és tagjai nem gondolják, hogy romboló hadjáratot kell folytatniuk a
régi rítusú közösségek ellen – abban az ostoba meggyőződésben, hogy ezzel
az Egyházat szolgálják és a II. vatikáni zsinat döntéseit.*

Ha a *Traditionis Custodes* az Egyház egységét hivatott szolgálni, akkor ez
csak a hitben való egységet jelentheti, amely lehetővé teszi számunkra,
hogy *„mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére”*,
vagyis az igazságban és a szeretetben való egységre (vö. Ef 4,12-15).



*Gerhard Ludwig Müller bíboros megszólalásaival kapcsolatos korábbi
cikkeink itt olvashatók. <https://vasarnap.hu/tag/gerhard-ludwig-muller/>*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210722/4b8f89f5/attachment.html>