[Grem] 1867-2021 pénzügyes szemüvegen keresztül / Boros Imre közgazdász

[Emoke Greschik]

 *1867–2021 pénzügyes szemüvegen keresztül*
https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html
*A spekulatív gabonatőzsdei áresés miatt 1873-ban sorozatban jutottak
jelzáloghitelek fejében a hazai gazdaságok új befektetők kezébe. A
dinamizmus gyümölcseit leginkább a hazánkba települt idegen tőke és
függelékei élvezték.*
2021. július 7. 10:13
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>
<https://gondola.hu/cikkek/119935-1867__8211%3B2021_penzugyes_szemuvegen_keresztul.html#>

Nem alaptalan a mondás, hogy a pénz maga a hatalom, vagy az, hogy a
háborúkhoz három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Valójában a háború sem
más, mint egyfajta hatalomgyakorlás. A banális igazságok ellenére a
hivatalos történetírások nagy ívben kerülik a pénz témáját , hogy a pénz
milyen hatást gyakorolt és gyakorol ma is a világ történéseire.

A marxista történetírás esetén ez a kibicsaklás érthető is, hiszen azt
hirdeti, pontosabban akarja minden áron elhitetni, hogy a történelem a
tömegek által determinált objektív folyamat. Ezzel a marxistáknak sikerül a
pénzt a folyamatból varázslatos módon eltüntetni, a történelem
eseménytörténetét pedig egymásra épülő, egymással szoros összefüggésben
lévő eseménysorok helyett kreált eszmetörténeti alapokra helyezni.

Mi sem jellemzőbb, hogy pénztörténettel érdemben még a közgazdasági jellegű
felsőfokú képzésekben sem foglalkoznak. Ezért is vagyok nagyon hálás
hajdani professzoromnak Riesz Miklósnak, hogy a múlt század hatvanas
éveinek közepén a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen fakultatív
tárgyként felvehető Különleges Bankismeretek címet viselő tárgyban
felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt.

Engedtessék meg nekem, hogy a pénzkérdést hazám szemszögéből vizsgáljam és
kíséreljem meg elhelyezni a világ folyamataiban a hozzánk legközelebb álló
időszakban 1867-tól napjainkig, amikortól modern kori független – időnként
csak részben független – Magyarországról szokás beszélni.

Előre bocsátom, a vizsgált időszakban hazánk is a ma angolszásznak nevezett
pénzbirodalom valamiféle függésében létezett, és létezik ma is. Az
előzményekhez tartozik, hogy ez az angolszász pénzbirodalom-építés a
magántulajdonban lévő Bank of England alapításával indult, közvetlenül az
után, hogy a spanyol kereskedelmi flotta fosztogatásán meggazdagodott
britek megunták a felettük bábáskodó és parancsolgató monarchiát.
Forradalmat csináltak, a királlyal fizikailag is végeztek, majd ötven év
múltán szimbolikus hatalommal mégis ismét királyt ültettek a trónra, aki
ezután csak uralkodik, ám már nem kormányoz.

Az ezt követő ugyancsak mesterségesen szított francia forradalom azonban
nem hozta meg rögtön a várt sikert. Napóleon néhány ügyes húzással saját
birodalmat és pénzt teremtett. A pénzbirodalom bővítése Napóleon legyőzése
után öles léptekkel haladt, és Franciaországban is a Rothschild családhoz
fűződik, amely már a Napóleon elleni koalíciókat, például a bimbózó
ellen-pénzbirodalmat is bőkezűen finanszírozta. Így került sor 1816-ban a
család bécsi letelepedésére, benne a hazánkat is tartományként magába
foglaló Habsburg Birodalomban.

A pénzforgalom birtoklásának valós jelentősége azon is lemérhető, hogy
Kossuth 1848-as hazai pénzreformja, a Kossuth-bankók által biztosított
rövid életű pénzügyi függetlenség jó másfél évet adott az egyébként eleve
bukásra ítélt szabadságharcnak.

További komoly jelzés, hogy Windisch-Grätz herceg fővezér alig foglalkozott
Budán a hadjárattal, sokkal jobban izgatta a pénznyomó lemezek
kézrekerítése, amiket a kormány viszont időben Debrecenbe menekített. A nem
kívánt pénzügyi függetlenségünk olyan dühöt generált, hogy a birodalmi jog
szerint is végig jogszerűen eljáró Batthyány Lajos miniszterelnök halálos
ítéletét azzal a váddal alapozták meg, hogy nem fékezte meg
pénzügyminiszterét, Kossuth Lajost, és ő forgalomba dobta a bankókat.

Az általánosan ismert történészi hipotézis szerint az 1867-es kiegyezés az
osztrák és a magyar elitek kiegyezése volt, holott inkább arról szólt, hogy
legalább egymással nem rivalizálnak, és az adott duális monarchia keretében
intézik ügyeiket a Rothschildok által megadott és dominált pénzügyi
szerkezetben.

Rotschildék 1867-ben ismét rákapcsoltak, a magyar államrészbe is
betelepedtek, megalapították érdekeltségüket, ez volt az Általános Magyar
Hitelbank, amely egy évtizeden belül a hazai banktőke több mint a felét
adta, a magyar államrész pénzügyeinek intézője lett a számlavezetésben és a
hitelek kiadásában. A már 1816 óta létező jegybankba viszont nem kaptunk
bebocsátást egészen 1878-ig.

A kiegyezés utáni dinamikus gazdasági fejlődésnek is legalább két olvasata
van. A nemzetközileg használatos mutatók szerint ez a dinamizmus
kétségtelen, nagyot nőtt az ipar, a kereskedelem, pénzintézetek sora jött
létre, nőtt a nemzeti jövedelem. Az elhallgatott olvasat pedig arról szól,
hogy az 1873-ban kreált spekulatív gabonatőzsdei áresés miatt sorozatban
jutottak megbuktatott jelzáloghitelek fejében a hazai tulajdonban lévő
gazdaságok új befektetők kezébe.

A dinamizmus gyümölcseit leginkább a hazánkba települt idegen tőke és
függelékei élvezték. Kiépítették szellemi holdudvarukat is. A hazai
társadalom nagy része akkor nem vagy időben nagyon késve érzékelte, hogy az
új szellemi áramlatok nem szólnak másról, mint az 1867-es kiegyezési
építmény szétrobbantásáról és a még sokkal szorosabb fő pénzbirodalmi
kötelék létrehozásáról. Raffay Ernő könyvei ezen új szellemi áramlatokról
bőséges tájékoztatást adnak.

Időközben az angolszász pénzbirodalomnak számolnia kellett egy újabb
ellenbirodalom felemelkedésével, az 1871-ben gründolt Németországgal. Gyors
döntésekre volt szükség. A félelem szülte, hogy a pénz fő székhelye
1913-ban New Yorkba költözött. Magántulajdonosok hozták létre a máig is
ismeretlen, csak feltételezett magánkezekben lévő Federeral Re­serve
Bankot. A britek viszont a gazdag aranylelőhelyek elfoglalásába kezdtek
bele a búr háborúkkal, hiszen a félelmetes ellenfél, Németország pénzét, a
Reichsmarkot aranyalapon indította.

Az első világháború pedig a világtörténelem máig legsikeresebb pénzforgalmi
projektje. Eredményeként a korábban Európától függő Egyesült Államok a
győztes és vesztes országokat magán pénzrendszerén keresztül egyaránt
függésbe hozta, és abban tartja a mai napig. Így a Horthy–Bethlen-féle
Magyarország sem tudott megszabadulni a pénzbirodalmi függéstől.

Részint az Általános Magyar Hitelbank változatlanul az ország legnagyobb
bankja maradt, és az 1924-ben alapított Magyar Nemzeti Bank is csak a Bank
of England kölcsöne segítségével tudta 1927-ben a stabil pénzt, a pengőt
kibocsátani. A kommunizmus négy évtizedének első hányadában a közvetlen
kitettség azért nem mutatható ki, mert a külfölddel folytatott pénzforgalom
szigorú államtitok volt, ennek története sajnos máig feltáratlan.

Kiválóan dokumentálhatók, ámde mégis hivatalosan titokban maradtak a hazai
kommunizmusnak a mai liberális világpiacba történő integrálásának
kártéteményei. Az áruforgalmon keresztül az export alul- és az import
felülszámlázása révén kicsorgott dollár tízmilliárdok mellé maga a jegybank
is megtette a magáét.

A Tax Justice Network szakcég a hazánkból a rendszerváltás után „kimentett”
értéket 450 milliárd dollárra teszi. A pénzforgalom monopóliumát gyakorló
MNB pedig a külfölddel folyatott devizaműveletein keresztül juttatott
dollármilliárdokat külföldi kezekbe. Az ebből keletkező veszteségeket
egészen 1997-ig sikerült hamis könyveléssel elleplezni.

1997-ben a több mint kétharmados hazai globalista parlamenti többség fel
sem tette a kérdést, hogy az MNB által külföldi pénzekben felvett hiteleket
vajon az államkassza rendelkezésére bocsátotta-e valaha is a jegybank,
ugyanis nem tette. A hitelfelvételeket az MNB kamathalmozódásokkal és
árfolyamveszteségekkel pótolta,vagyis a veszteségeket finanszírozta.

Ezért fogadtak el mintegy húszmilliárd dollár újabb államadósságot, és
takarították ki a jegybank könyveit. Kérdés, hogy manapság hogyan állunk a
befolyásoltsággal? A világ pénzügyi főhatalma is nagyon sokat tanult,
végképpen elszemélytelenedett, elarctalanodott.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a világba kerülő pénzmennyiség döntő
hányadának forgalomba kerüléséről ma is az arctalan Federal Reserve-ben
döntenek. Az Európai Központi Bank lénye­gében mint egy fiókintézet
működik, semmiféle jogi kötődése sem az unió tagországaihoz, sem az
euró­pai intézetekhez – tehát Európához – nincs.

Manapság a nagy bankok tulajdonosi viszonyai is személytelenek és
áttekinthetetlenek, nem vezethetők vissza konkrét tulajdonosokra. Az
azonban feltételezhető, hogy az érdekeltségi kapcsolat a pénzforrás és a
bankrendszer nagyjai között nagyon is direkt. 2008–2009 ennek
tanúbizonyságául szolgált. A hazánkban működő külföldi érdekeltségű
bankegységek értelemszerűen továbbra is erre a vezénylésre hallgatnak.

A 2010 előtti időkhöz képest azonban vannak nagyon is lényegbe vágó
eltérések. A 2010, de főként 2013 óta folytatott patrióta gazdaságpolitika
részbeni pénzforgalmi önállóságot tett lehetővé. A jegybank ma nem egyszerű
továbbítója az angolszász pénzbirodalom döntéseinek, hanem növekvő
mértékben saját rezsiben saját nemzeti érdekek mentén is tud hozni
pénzforgalmi döntéseket.

Ma már odáig is eljutottunk, hogy ezeknek a kereskedelmi gyakorlatba való
átültetését nem csak a növekvő, hazai gyökérzetű kereskedelmi bankok, de a
nemzetközi beágyazottságú pénzintézetek is elvégzik.

Összefoglalva: a magunk mögött hagyott kissé több mint másfél évszázadban
folyamatos, noha nem azonos intenzitású az angolszász pénzbirodalom
tevékenysége hazánkban. Általánosan megfigyelhető, hogy a lazulás évei
sokkal nagyobb lehetőségeket kínáltak nemzeti céljaink megvalósításához,
mint a totális függés évei.

A teljes szakítást 1848–49 után brutális megtorlás követte, míg a relatív
függetlenedés időszakait is nemzetközi kritikai pergőtűz kíséri. Ez történt
a múlt század két világháború közötti éveiben, és történik 2010 után ma is.
A pénzbirodalom aranykorszakai 1994–1998 és 2002–2013 közé tehetők, amikor
a jövedelmek és vagyonok akadálytalanul áramlottak ki hazánkból.

A pénzbirodalom jelenlétéhez hozzászoktunk, gyengéit ismerjük, de manapság
mégis sikerrel végezzük a feladatainkat.

*Boros Imre*

*A szerző közgazdász *
Magyar Hírlap
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210707/b2a63096/attachment.html>