[Grem] A kaposfői plébános 26 éves sikeres cigánypasztorációja, a közmunka program jelentősége, az építőipar általi foglalkoztatottság növekedése a cigányok körében

[Emoke Greschik]

 „Egyetlen házat se hagyj ki!” – Interjú a Szent Márton-díjas Somos László
kaposfői plébánossal
Hazai <https://www.magyarkurir.hu/hazai> – 2021. január 7., csütörtök |
20:00

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-egyetlen-hazat-se-hagyj-ki-interju-szent-marton-dijas-somos-laszlo-kaposfoi-plebanossal
6
„Örülünk és büszkék vagyunk, hogy maga a papunk. Vigyázzon magára, hogy
nagyon sokáig közöttünk lehessen.” Kaposfőn így fogadták a hírt, hogy idén
Somos László plébános, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke kapta a
Szent Márton-díjat a cigánypasztorációban végzett munkája elismeréseként.

Szent Márton egykor nem tudott elmenni a didergő koldus mellett,
megosztotta vele a köpenyét. László atya élete is mások szolgálatáról szól,
immár huszonhat éve. Hogyan kezdődött a papi élete, és hová jutott az
eltelt esztendők alatt?

Reggel kilenc órakor érkezünk Kaposfőre. A plébánia a falu főutcáján, az
általános iskolával szemben, a templom mellett áll. A kapuja nyitva,
ételhordóval érkeznek és távoznak az emberek. Naponta négyszáz adag ebédet
osztanak ki itt cigány és nem cigány rászorulóknak, a falu legszegényebb
lakosainak. A tágas udvaron a nyarat idéző trambulin, pingpongasztalok.
Szemben, az iskolában csend van, az ablak előtt virágok, gyertyák. „Az
iskola egyik szeretett tanára belehalt a koronavírus-fertőzésbe, ezért egy
hete online folyik a tanítás, így a tanodába sem jönnek a gyerekek” –
magyarázza a rendkívüli körülményeket Somos László, aki 1994-ben került
Kaposfőre.

Akkor még nem is sejtette, hogy a lelkipásztori területén olyan
nyomorúságot fog találni, ami a 20. század végén elképzelhetetlen. „Egy
hónapja voltam Kaposfőn, amikor keresztelőre jelentkezett nálam egy cigány
család. A kitűzött napon hiába vártam őket a templomban. Megvolt a címük,
ezért elindultam hozzájuk. Az utcán beszélgető asszonyok igazítottak útba,
mondták, hogy menjek túl az utolsó házakon is, majd még tovább, túl a
nádas-bokros területen. Megdöbbentő látvány fogadott, amikor odaértem.
Szekrény magasságú putrik sorakoztak egymás mellett. A vesszőből font
falakat kívül-belül sárral tapasztották be, a tető félbevágott vashordóból
készült.  Bent egy dobogó volt a bútorzat, vagy csak szalma, arra ültek az
emberek. Vizet egy messzi nyomókútból hoztak, villany, gáz sehol. Az utca
tele volt gyerekkel.

Az első látogatásom után nem tudtam se enni, se aludni. Ők is az én
embereim, a plébánosuk vagyok – ez járt a fejemben, és elkezdtem a telepre
járni.

Megismertem az összes családot először Kaposfőn, aztán a többi hozzám
tartozó faluban is. Egy év elteltével meghívtam a cigány családokat a
plébániára egy közös ebédre, mindenkit személyesen. Jöttek lóval, lovas
kocsival, biciklivel, vagy hetvenen gyűltek össze. Jól érezték magukat. Az
asszonyok bekéredzkedtek a plébániára, kérték, hogy mutassam meg a
lakásomat. Még a szekrényemet is kinyitották, és nagyon boldogok voltak,
hogy mindent megnézhettek nálam. A gondviselés is a segítségemre volt, mert
minden telepről eljöttek néhányan, így mindenhova elvitték a hírt, hogy jó
volt a plébánián. Attól kezdve nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.”

László atya rendszeres vendég lett a cigánytelepeken. A hozzá tartozó
falvakban a cigányok mindenütt elkülönülten élnek. Kaposfőn még ma is
földes út vezet hozzájuk. A rendszerváltás utáni években az összes cigány
munkanélküli volt, rettentő szegénységben éltek.

Két generáció nőtt fel úgy, hogy a szülők nem dolgoztak, mert nem tudtak
elhelyezkedni. A gyerekek nem láttak felnőttet munkába járni.

Változást a közmunkaprogram hozott. „Aki soha nem kelt fel reggel, és egész
nap azt csinált, amit akart, az nem tudta volna megállni a helyét egy
munkahelyen. A közmunka viszont helyben volt, és az emberek lassan hozzá
tudtak szokni a rendszeres munkába járáshoz. A kevés pénz, amit kerestek, a
kétszerese volt a segélynek, amiből addig éltek. Ez sokat változtatott a
cigányok gondolkodásán. A „szocpol”-nak köszönhetően aztán javultak a
lakáskörülményeik is, a telepeken házakat építettek. Újabb ugrást az
jelentett, hogy az építőiparban megnőtt az igény a munkaerőre. Ma már
buszokkal jönnek a férfiakért a toborzók, és viszik őket az építkezésekre.”

László atya kezdettől fogva igyekezett a gyerekekre összpontosítani.
Kaposfőn 2004-ben tanoda épült, majd közösségi házak, ahol napközis
rendszerben foglalkoznak a gyerekekkel.

Itt nemcsak a tanulásra, hanem a játékra is lehetőség nyílik, és sok-sok
közösségi programra is várják az embereket, emellett pedig fürdeni és mosni
is lehet.

Az ünnepek nagyon fontosak a cigány emberek életében, ezeken a
rendezvényeken, amelyek mindig fellépéssel kezdődnek, részt vesz az egész
család. „A cigány ember szeret kiállni, szerepelni, énekelni. Korábban csak
a karácsonyt és a húsvétot ünnepelték meg, és ezek az alkalmak főleg arról
szóltak, hogy együtt legyenek, sokat és jókat egyenek-igyanak. Az ünnepekre
mindig összegyűlik a nagycsalád, ami a nagyszülők, a nagybácsik és
nagynénik meg az unokatestvérek összességét jelenti. Az egyházi ünnepeket
is a közösségi házakban tartjuk a cigány lakosok nagy örömére. Szinte
mindenki eljön ezekre a rendezvényekre.”

A közösségi házak nem ismeretlenek a gyerekek előtt. Az óvodáskorúak itt
kapnak korai fejlesztést, az általános iskolások ide járnak tanodába és
napközibe, és a középiskolások kezét sem engedik el, kísérik őket a
tanulmányaik végeztéig. Ma már minden gyerek befejezi az általános iskolát,
megszűntek az osztályismétlések, sőt, sokan tovább is tanulnak.

De a gyerekek mellett a felnőtteket sem hagyják segítség nélkül.  A
várandós és a kisgyermekes asszonyok baba-mama klubba járnak, itt készülnek
fel az anyaságra. László atya és huszonöt munkatársa, valamint az önkéntes
segítők minden korosztályra odafigyelnek, tudják, melyik család mivel
küszködik, milyen örömeik, kudarcaik vannak. Minden közösségi házat két
tanár és egy helybeli munkatárs működtet. Ha új ember csatlakozik hozzájuk,
László atya elküldi, hogy menjen házról házra, ismerkedjen meg az
emberekkel, beszélgessen velük. Ahhoz, hogy segíteni tudjanak,
elengedhetetlen a jó kapcsolat és a bizalom, vallja.

A Szent Márton-díj átvételekor Somos László arról beszélt, hogy a cigányok
szolgálatával kettős célja van: a cigány embereket segíteni szeretné
méltóságuk felismerésében, a magyar embereket pedig rá akarja döbbenteni a
cigányok emberi méltóságára. Mint mondta, „ettől sajnos még messze
vagyunk”. De a huszonhat év alatt sok minden változott, jobb az emberek
között a viszony és a hangulat is. „A tanoda létesítésekor elmondtam nekik,
nem mindegy, hogy az unokájuk milyen cigánnyal fog együtt élni.” Még ma is
megvan a távolságtartás a magyarok és a cigányok között, mindkét fél
részéről. A cigány emberek úgy gondolják, a magyarok lenézik őket, ez az
érzés már gyerekkorukban beléjük rögződik. Hiszen a cigány gyereknek nincs
olyan ruhája, cipője, mint a magyarnak, és ezt az iskolában a gyerekek
azonnal észreveszik. A szülőknek nagyon fáj, ha lenézik a gyereküket és
őket.

Tudnunk kell, hogy nekik is sok sikerük és örömük van, de még több kudarcuk
és fájdalmuk

– mondja László atya.

A kaposfői módszer azonban eredményes: „A felnőttek dolgoznak, a gyerekek
tanulnak és szakmát szereznek. Kiutat jelent az oktatás és a nevelés, amely
szélesebbre nyitja az ember látókörét, és erkölcsi tartást ad. „A munka, a
tanulás és a katolikus hit gyakorlása meg tudja változtatni az emberek
gondolkodásmódját és egész életét. Már nem írják le magukat a cigány
emberek, mint akkor, amikor semmilyen munkára nem kellettek. Minden európai
nép a kereszténység segítségével emelkedett fel, a cigányság sem kivétel ez
alól.”

Mindannak, ami itt történik, közös nevezője a szeretet.

Somos László szerint nem kell mást tenni, mint szeretettel jelen lenni a
cigány emberek között. Nyitottak az emberi kapcsolatokra és a hitre, „csak
irgalmas szívvel el kell menni hozzájuk, egyetlen házat sem szabad
kihagyni”. Ezt vallja munkatársaival László atya, és úgy gondolja, az
eltelt több mint negyed évszázad alatt sokat segítettek itt a cigányságnak.

A plébános munkáját számos díjjal ismerték el. 2009-ben Somogy
Polgáraiért-díjat és Raoul Wallenberg-díjat kapott, 2010-ben a Somogy
Megyei Prima-díj egyik kitüntetettje volt, 2018-ban pedig a Jószolgálat-díj
életműdíjasa. Ő azonban nem említi az elismeréseit, szerény ember. Papi
jelmondatához híven él: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami
másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.”

Tíz településen több száz cigány felnőtt és gyermek felemelkedését és
hitbéli gyarapodását szolgálja Somos László és munkatársi közössége. Annak
tudatában kell élnünk, hogy mindannyian emberként születtünk, és
mindannyian a teremtő Isten képét viseljük magunkon – vallja a plébános.

Az Úristen egymásra bízott bennünket. Azt várja tőlünk, hogy testvért
lássunk minden emberben. Senki sem választhatta meg, hogy hová szülessen,
egyedül csak Jézus Krisztus. Ő pedig az istállót választotta.

Amikor a cigányokhoz megyek, Jézushoz megyek. A lényeg, hogy a
legkisebbekben, a szegényekben, a betegekben, az elesettekben, a
rászorulókban, a társadalom peremén élőkben, a cigányokban ismerjük fel
Krisztust, aki valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, és olyan
szeretettel forduljunk hozzájuk, amilyen szeretettel Jézus szereti őket. A
cigánypasztorációnak ez az alapja. A többit megsúgja a Szentlélek, ha
irgalmas és befogadó a szívünk.

*Fotó: Lambert Attila; Kling Márk/Kaposvári Eghyázmegye*

*Trauttwein Éva/Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210108/054c4f65/attachment.html>