[Grem] Regnumi atya a SZENT NEGYVEN NAP-ról ...

[Emoke Greschik]

A keresztények nagy része nem érti a nagyböjt lényegét – interjú Bakos
Zsolt atyával
https://vasarnap.hu/2021/02/17/a-keresztenyek-nagyresze-nem-erti-a-nagybojt-lenyeget-interju-bakos-zsolt-atyaval-a-nagybojtrol/

*Bakos Zsolt regnumi atyával, a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia
kormányzójával beszélgettünk a húsvéti készületről*. Szóba került, hogy
miként befolyásolja a liberális 21. század a hívek nagyböjttel kapcsolatos
felfogását, milyen változatos tévképzeteket ültet el bennünk, valamint hogy
miről is szól valójában ez a negyven napos készület – hogyan kell azt jól
csinálni, ahelyett, hogy mindig csak a kötelező minimumot teljesítenénk.

*– Mik a tapasztalatok a katolikus hívek nagyböjti szokásairól? *

– A tapasztalatom az, hogy* a keresztények minimum 90 százalékának fogalma
sincs róla, hogy miről szól a nagyböjt.*

*– Ez megdöbbentően rossz arány. Mi az oka, vajon milyen tévhitek lehetnek
a háttérben?*

– Egyrészt a nyelvezet. Sajnos a magyar egy értelmező nyelv, nem a mélyét
tárja fel valaminek, hanem a gyakorlati részét. Mi Nagyböjtöt mondunk, mert
ez a leghosszabb böjti időszakunk, és a böjt alatt is valaminek az
elvonását értjük. *Eredetileg, illetve a régebbi liturgikus szövegekben
Szent Negyven Nap a neve ennek az időszaknak, ami két dolgot jelöl: a
negyven nap alatt, vagyis Húsvétra legyünk szentek – és hogy ezen idő alatt
szent dolgokat cselekedjünk.*

*A liberális 21. században az ezotéria, a new age és egyéb hasonló
irányzatok sajnos belenyúltak az egyháznak ebbe a misztériumába; nagyon
sokan áldozatául esnek ezeknek a dolgoknak. *

Ezért érdemes lenne tisztázni, hogy *mi nem* a Nagyböjt. A* böjt soha nem
egészségügyi kúra*. Nagyon szépek a tisztítókúra-felajánlások és egyebek,
de a böjt nem erről szól. Része lehet, hogy valamennyire rendezzük az
egészségünket is olyan felajánlások révén, hogy mondjuk nem fogyasztunk
alkoholt – de nem ezért csináljuk. Ezt Krisztusért, a keresztségünkből
fakadóan tesszük, a húsvét misztériumában.

A másik: a böjt *nem szenvedés!* Aki úgy böjtöl, hogy szenved, annak
érdemes átgondolnia, hogy mit csinál rosszul – ugyanis nem arra hívja meg
az Isten, hogy szenvedjen. Arra hívja meg, hogy Krisztus szenvedését
szemlélve még jobban megismerje Isten misztériumát. Nem azt kéri, hogy
beleszakadjunk. Emlékezhetünk: működtek olyan elítélt eretnek mozgalmak az
egyházban, amelyek túlhangsúlyozták a szenvedést.* Az, hogy bizonyos
esetekben lesznek olyan érzéseink, amelyek szenvedést okoznak, lehet a böjt
része – de a célja nem!*

Végül pedig a böjtölés* nem lehet kérkedés tárgya*. Fontos, hogy én nem
kérhetem számon másokon, hogy ők miért nem böjtölnek. *A böjt nem kényszer
és nem parancs, hanem meghívás.* *Az egyház meghív. A húsvéti vigília
kezdetén, a tűzszenteléskor is elhangzik, hogy az egyház – fordítom:
Krisztus – meghív a közös ünneplésre.*

*Vagyis a fent elsorolt három dolog – biztosan nem a böjt!*

*– Akkor miben áll a valódi böjt? Pontosabban a Szent Negyven Nap.*

– Mint mondtam, a rossz fogalomhasználat miatt mindenkinek a böjt ragadja
meg a figyelmét: „én most erről mondok le, arról mondok le stb.”. Pedig
maga a direktórium is lényegre törően fogalmaz: *„A nagyböjti idő célja
húsvét ünnepének előkészítése”. Tehát arról van szó, hogy nagyon komolyan
vesszük a húsvét és a feltámadás misztériumát. Azonban, mivel ez
misztérium, az emberi ész számára nem felfogható, ezért fontosak a
gyakorlatok, az előkészületek, hogy még jobban átélhessük, miről szól a
húsvét.*

*Tehát kettős útról beszélünk: egyrészt van a bűnbánat, másrészt pedig a
Szent Negyven Nap hangolja a híveket a feltámadás méltó megünneplésére.*

Ezt *a legjobban az ősegyházra tekintve tudjuk megragadni, hisz akkor
alakult ki a nagyböjt gyakorlata. A beavató szentségekre készülők – az
úgynevezett katekumenek – ilyenkor egy különösen intenzív katekézisben
vettek részt. *Ez így van ma is, hiszen a liturgikus cselekmények, a
Szentírás átadása, az olajjal való megkenés – sorolhatnánk – is ilyenkor
történik. A katekumenek így jobban bevonódnak a Szent Negyven Napba, kvázi
rá vannak kényszerítve – ugyanakkor mi, már akik meg vagyunk keresztelve,
ezt kívülről szemléljük… Nekünk marad pusztán a „böjt”, leszűkítve a
táplálkozásra, és akkor mindenki ezen vacillál, hogy „jaj, most ez hogy
van, ehetek-e húst, elmúltam-e 65 éves, én menzán eszem”… De nagyon nem
erről szól a keresztény nagyböjti időszak.

*A lényeg, hogy visszaemlékezzünk a keresztségünkre és bűnbánatot tartsunk!*

Mi a bűnünk által majdnem ugyanabba a helyzetbe kerülünk, mint egy meg nem
keresztelt ember: elhagyjuk az egyház közösségét. A bűn megsemmisíti a
keresztségben kapott megszentelő kegyelmet. Ezt a szentgyónás állítja
helyre. Ám a szentgyónás nem abból áll, hogy elmondom a bűneimet… *A
gyónásnak a bűnbánat a lényege, hogy megfogadom, szakítok a bűnös
hajlamaimmal. „A bűnt és a bűnre vezető alkalmakat kerülöm” – ahogy a
bűnbánati imában is elhangzik a gyónás végén.* Ezek azok a bűnös dolgaim,
amiket el akarok hagyni a Szent Negyven Napban, a bűnbánatban.

*– Bűnbánat. Ez egy nagyon fontos fogalom, ugyanakkor a kereszténység egyre
kevésbé hangoztatja, nehogy elriassza a híveket, illetve, ahogy az atya is
említette, hogy megfeleljen a liberális 21. század követeléseinek… Kezd
elhatalmasodni az a nézet, miszerint „Isten csak egy jó barát, aki mindig
mindent megbocsát” – így nincs is igazán szükség bűnbánatra. Ez viszont
alapvetően a Szent Negyven Nap alapját is kikezdi – vagy nem?*

– Önmagában azzal a felfogással, hogy az Isten szeret, jóságos és
megbocsát, természetesen nincsen semmi gond. Az Istennel kapcsolatos
gondolkodásunkkal van a baj. Saját képünkre és akaratunkra formáljuk Istent…

*Nekünk is meg kell tennünk azokat a dolgokat, amik a bűn megbocsátásához
hozzájárulnak: a bánat kifejezése nagyon szükséges. Azonban a bűnbánat nem
abból áll, hogy egyszer nagyon megbánom a bűnömet, esetleg még el is sírom
magam miatta, de aztán ugyanúgy visszatérek hozzá.*

*Az igazi bánat során radikális változás történik. A metanoia – a megtérés
görög kifejezése – elsősorban azt jelenti, hogy visszafordulok, elhagyom a
bűnös tetteimet.*

A nagyböjti liturgikus énekekben egyébként ez gyakran el is hangzik.

*– A vírus miatt tavaly is bezárva töltöttük a Szent Negyven Napot. Ez
alapból lelassítja az életet, és elvileg az elmélyülésre is lehetőséget ad.
Ugyanakkor idén már nyitva vannak a templomok, illetve a szentmisék sem
szünetelnek. Az elmúlt hetek, hónapok bezártságához és elcsendesüléséhez
képest mennyire igényel változást a böjti időszak?*

– Újfent a direktóriumot idézem: a Szent Negyven Napot „a nagyböjti
liturgia hangolja”.

*A liturgia nem otthon, a lakásban történik. A liturgia az egyház eszköze a
készületre, a bűnbánatra és az elmélyülésre, melyben nekünk is részt kell
venni.*

*Nem véletlenül vannak a bűnbánati liturgiák, a keresztúti ájtatosság,
valamint a már említett beavató szentségekkel járó szertartások. Ez azt is
jelenti, hogy igenis próbáljak meg több szentmisén is részt venni*, ne csak
a vasárnapi miséken.

Ugyanakkor, lássuk be, az egyház által előírt minimumok – amiket a II.
vatikáni zsinat is jelentősen lecsökkentett – a kezdő keresztényeknek,
illetve azoknak az embereknek vannak, akiknek a lelkiismerete csak úgy tud
megnyugodni, ha valami előírást pontosan betartanak. Aki ezt megtette, hát
jó, ennyit tudott megtenni, erre képes – nem akarom bántani –, de hát ez
nem elég.

*Egy felnőtt keresztényt a Szent Negyven Napban az egyház alapvetően három
dologra hív meg: imára, alamizsnálkodásra, végül böjtre.*

*– Úgy érzem, ezek is olyan fogalmak, amelyek némi tisztázást és kifejtést
kívánnak. Kezdjük az imával!*

*– Amikor az egyház a nagyböjtben imára hív, akkor azzal az imaéletünk
megváltoztatását is kéri. Erre azért van szükségünk, mivel az imaéletünk
betokosodik. *

A szentgyónást szinte mindenki úgy kezdi, hogy nem imádkoztam reggel, nem
imádkoztam este, nem imádkoztam ekkor és akkor. Én azért rá szoktam
kérdezni, hogy: és máskor volt ima? Vajon miért nem lehet akkor átrendezni
az imaéletet, hogy ne akadályozza semmi? Nyilván az egy másik cikk témája
lehetne, hogy a keresztények miért nem tudnak imádkozni – de ez most
mellékvágány. Például nekem papként is nehézséget okoz, hogy amikor
áthelyeznek egyik helyről a másikra, akkor a zsolozsmamondást is át kell
rendeznem. Nekem is harcokba kerül, hogy új imarendszerre álljak át.

*Nem ragaszkodhatok a nem működő rendhez, mert akkor mehetnék folyamatosan
meggyónni, hogy már megint elmaradt az ima.*

*Nagyon fontosak egyébként a nagyböjti liturgia által elénk helyezett
Szentírási részletek *is. Előkerülnek imamódok, imádkozási formák a
nagyböjti igehelyekben, sőt konkrétan két személyt állít elénk az egyház.
Egy ószövetségit, Ábrahámot, aki mint barát a barátjával, úgy tudott
beszélni az Istennel – természetesen a maximális tisztelet és alárendelődés
mellett –, tehát mint valakivel, akit jól ismer. A másik pedig egy
újszövetségi imapélda, amely Krisztus által jelenik meg. Azon felül, hogy a
Miatyánk szövegét ő tanította nekünk, a Krisztussal való egységben Istent
„Abbának”, vagyis „apácskának” nevezhetjük – Jézussal együtt. Nem egy
távoli valakit szólítunk meg, hanem azt az Istent, aki Atyánk lett.

*Nagyon fontos, hogy amikor imádkozunk, nem egy ismeretlen, megfoghatatlan
valakivel kommunikálunk, hanem konkrét személlyel.*

Persze nagyon fontos, hogy nem kisajátítva jelenik meg Isten, mint „haver”,
vagy szó szerint értelmezett „apácska” – a helyes istenfélelemnek meg kell
maradnia. Vagyis Krisztus az imában példát adott az apostoloknak, akik
tanakodtak, vajon miért nem tudnak imádkozni. Hát azért, mert egy távoli
valakihez imádkoztak – aki valójában mindig itt van a közelben.

*Ám ahhoz, hogy a megfelelő istenfélelem, tiszteletadás meglegyen, nagyon
fontos a dicsőítő imamód.*

Tehát nemcsak a kérő és hálaadó – leginkább önmagunkra fókuszáló – imamód
van, hanem van olyan, ami felismeri Isten végtelen hatalmát és fölségét, és
annak a tudatát segít elmélyíteni magunkban, hogy olyan istenünk van,
akinek végtelen a hatalma. *Ez utóbbi példa a Tábor-hegyen jelenik meg. De
az engesztelés imaformája is jelen van, ami talán a legnehezebb, ez pedig a
kereszt misztériumban tárul elénk, ahogy Krisztus odaadja életét és magát
az Atyának.*

Az imamód kapcsán pedig még egy nagyon fontos szempontot kell említeni. A
felnőttek, édesapák és édesanyák felnőtt módon imádkozzanak – és egyénileg
is. Nagyon fontos a gyerekekkel való imádkozás, megtanítani őket a helyes
istentiszteletre – de *a családként való imádság nem helyettesíti az egyéni
imádságot. Szükséges az egyéni imádság, hiszen Istenhez egyénileg
kapcsolódunk. Ugyan a házasság szentsége is hozzákapcsol Istenhez, de a
házastársi ima sem helyettesíti az egyéni kapcsolatot.*

*Vagyis szükséges a családi, házastársi – és egyéni ima is.*

*– Alamizsna. Azt hiszem, a legtöbb félreértés ennek kapcsán adódik.
Felteszem, az atya XVI. Benedek „Deus caritas est” enciklikájára fog
utalni.*

– Igen. Nálunk keresztényeknél az alamizsna nem a pénz odaadását jelenti.
Ma ez a legegyszerűbb: elutalom, átadom és le van tudva. *De a normális
keresztény szemléletben az alamizsna alapvetően tetteket és cselekedeteket
jelent. Ez az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása.*

Kifejezetten ebben az időszakban kéri tőlünk az Egyház, tessék megnézni a
liturgikus szövegeket, akár az evengéliumokat vagy a szentmise szövegeit!
Az alamizsna kifejezést ma már nem nagyon alkalmazzuk, sokan össze is
keverik a perselypénzzel meg a caritas adománnyal. Azonban ez egy feladat,
amit én megteszek, amit meg kell tennem, és nem csak a Szent Negyven Nap
alatt. És *ez soha nem pénzt jelent, hanem minőségi odaadást.* Vagyis nem
egy pátosszal átadott dolog, hogy „neked most erre van szükséged, tessék”,
hanem kicsit *magamat is odaadom, mivel megértem a másik szenvedését,
együttérzek vele, és ebből ismerem fel azt is, hogy mire van szüksége.
Ekkor én Krisztussal azonosulok, mivel ő munkál bennem. *Ekkor döbbenünk
rá, hogy mennyire képesek vagyunk a jóra. És *fontos, hogy ezt örömmel
tegyük, *mert ha szenvedünk közben, akkor nem őszinte – és úgy nem ér
semmit. Ezért nem szeretem az ad hoc gyűjtést pl. a szentföldi
keresztényekért: nem voltam ott, nem én segítettem, nem az én erőm. Ez
elveszi az egész hitelességét.

*– És akkor utoljára maradt a böjt, amivel a nagy többség az egész
időszakot azonosítja.*

– Ez alapvetően két dolgot jelent: megtérést és önnevelést.

*Fontos tudatosítani, hogy a gyónásban a bűnt az Isten elvette, de a
hajlamot, a rossz szokást nem. Ezt kell kinevelnem magamból. *

A gyerekeket a szülők és a tanárok, edzők, egyéb pedagógusok nevelik. De *a
felnőtteket ki neveli? Ő csak önmagát tudja*. Ez a nézet végig megvolt az
egyház alapértékeiben, a szerzetesrendek is e köré épültek. *Több olyan
dolog van, ami segíteni tud minket az önnevelésben: a bűn elleni harcot fel
kell vennem, erre megvannak a fegyverek, az erények, amelyeket gyakorolnom
kell, ki kell fejlesztenem magamban*

*A másik az önuralom: az ösztönökön, érzelmeken és kísértéseken egyszerre
kell uralkodnom*. A Szentírás és a bölcsességi irodalom nagyon sokat beszél
erről. A szentgyónás bánatimájában is elhangzik, hogy „*a bűnt és a bűnre
vezető alkalmakat** kerülöm”.* Ezt a mondatot nagyon bátran odatesszük
mindig a gyónás végére, de legyünk őszinték, ez az első, amit mindig
megszegünk, hiszen nem tudunk uralkodni magunkon.* Már az Ószövetségben
megjelenik egy toposz: az iga. „Édes az én igám” – mondja Jézus is.*

*Ez azt jelenti hogy megkötöm magamat, mert meg kell. És ezt támadja a
liberális gondolkodás, mondván, „jaj, szabadság és emberi méltóság”. De
pont ez védi az emberi méltóságomat – mert felismertem a gyengeségeimet!
Picit megjelenik benne, hogy féltem magamtól a többieket, hogy ne egyből
robbanjak, ne megüssem vagy lekiabáljam a másikat. *

Ehhez viszont fontos, hogy úrrá legyek a kísértéseken, ösztönökön és
érzelmeken. A kísértés elutasítása nem elég, hiszen akkor szenvedek tőle,
és ugyanúgy jelen van az életemben. *Aszkeo-aszkézis: ez a kifejezés
gyakorlást, kiművelést jelent. Már a görög filozófiában megjelenik, és a
gondolkodó emberrel párosul, aki képzi magát. Ez a kereszténység
alapfogalmává válik, csak hát a 21. századra elfelejtettük ezt is, pedig
nagyon szépen megjelenik az egyházatyáknál is. Jó példa erre szent Jeromos:
ő tisztában volt az agresszív viselkedésével, és hősi fokon gyakorolta az
ez elleni küzdelmet – nem is véletlenül lett szent.*

*Ha azt mondom: aszkézis, sajnos mindenki előtt megjelenik egy önmagát
korbáccsal véresre verő figura. De valójában az aszkézis hitből fakadó
életmódot jelent: módszeres, fokozatosan növekvő erőfeszítést az erények
megszerzéséért Krisztus követésében. Kemény és következetes küzdelmet,
melynek célja a tökéletes, bensőséges hasonlóság Krisztussal.*

Ezt kell a nagyböjtben elérni. Ezért is nevetséges, ha egyszerűen csak
megvonok magamtól dolgokat… az csak egy felszínes dolog. Ez olyan, mintha
azt mondanák nekem: milyen szép a tenger feneke, nézzem meg! Csakhogy a
gyönyörű mélységet nem láthatom, ha a partról épp csak beledugom a vízbe az
arcom. Bizony búvárruhát kell venni – és lemenni. De megéri. Ilyen a
nagyböjt is. *Merjünk a mélyére, az igazi szépségére tekinteni, és
Krisztussal találkozunk. Ezt kívánom minden kedves olvasónak és keresztény
testvéremnek! „Hajrá, gyerünk, meglesz” – ahogy a regnumi atyák is
biztatták tanítványaikat!*



*Chvála Márton*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210219/d91af589/attachment.html>