[Grem] INTERJÚ A 75 ÉVES BEREMÉNYI GÉZÁVAL

[Rita Kunsay-Sipos]

https://jozsefvaros.hu/hir/75878/a-lehetosegek-mindig-maguktol-jottek?fbclid=IwAR1nsXS0twgQ1fGZP7UJPjvc_e6h6J02NoM0SwNGaU4-0ttCuuSXzPrGeuA

INTERJÚ A 75 ÉVES BEREMÉNYI GÉZÁVAL„A lehetőségek mindig maguktól jöttek”
2021. február 01. hétfő
<?subject=%E2%80%9EA%20lehet%C5%91s%C3%A9gek%20mindig%20magukt%C3%B3l%20j%C3%B6ttek%E2%80%9D&body=https://jozsefvaros.hu/hir75878a-lehetosegek-mindig-maguktol-jottek>

Bereményi Géza, Józsefváros díszpolgára január 25-én ünnepelte 75.
születésnapját. A Kossuth-díjas rendezőhöz, forgatókönyvíróhoz, dalszövegek
szerzőjéhez olyan kultikus filmek fűződnek, mint a Megáll az idő vagy az
Eldorádó, és többek közt Cseh Tamásnak írt dalokat. Íróként is ismert,
tavaly jelent meg önéletrajzi kötete, a Magyar Copperfield, amely a Teleki
téren és a Népszínház utcában eltöltött gyerekkoráról is szól, és az
eladási listák élmezőnyében van.

*Mi az első emlékképe Józsefvárosból? *

Az udvar a Teleki tér 9-ben, ahol hatéves koromig nevelkedtem.

*És az utolsó? *

A megváltozott Teleki téri piac képe. Nekem persze a régi a fontos.

*És a legerősebb képe? *

A szintén megszűnt OTI-torony. Nagyon jellegzetes épület volt a Fiumei
úton, jó magas, és amikor kiléptem az udvarból, mindig ezt láttam. Egyfajta
vonatkoztatási ponttá vált.

*Az idők folyamán hogyan változott ez a színes városrész? *

Egészen mások az emberek, a ruhák, minden. Mégis jellegzetes. Éppen a
Népszínház utca nem változott meg, mert nem bontották el a házakat.
Józsefváros lényege, sajátosságai azonban megmaradtak.

*Egyszer így nyilatkozott: „Olyan környezetben nevelkedtem a Teleki téren,
olyan emberek között, akik vadak voltak és kétkeziek és kérlelhetetlenek.”
Mennyire maradtunk ilyenek? *

A lakosok biztosan vadabbak, mint az V. kerületiek, de ezzel semmit sem
mondtam. Ez a túlélésből ered, a neveltetésből.

*Megváltozott az utca nyelve? *

Teljesen, persze. A jassznyelv is, de én ezt már nem hallom. Régebben
többet is káromkodtak, ha jól emlékszem. A piacon biztosan.

*A memoárját mennyire érzi nosztalgikusnak? *

Biztosan, hiszen amíg a Teleki tér 9-ben gyerekeskedtem, a környéken
mindenhol nagyon szerettek, minden ajtó nyitva volt előttem, bárkihez
bemehettem. Fiúgyereknek biztos jó volt ott lenni. A két lány barátnőmnek –
az egyik egy, a másik két évvel volt „kisebb” nálam – talán nincsenek
annyira jó emlékeik. Jó lenne megkeresni őket, ha még megvannak valamerre.

*A művészet világában forgott mindig is. Mennyire különbözik a film, a
színház, a zene, és az irodalom világa? Melyikben érezte jobban magát? *

Mindig abban, amiben éppen dolgoztam. Egyiket sem szükségből csináltam,
hanem mert kedvem volt hozzá. Sőt: hajtott a kíváncsiság. A lehetőségek
mindig maguktól jöttek. Most viszont nem csinálhatnék filmet, mert nem
adnának rá pénzt – ilyen kort élünk. Szerettem volna egy nyolcrészes
sorozatot, mert nagyon jókat készítenek külföldön, mint amilyenek a
Netflixen és hasonlókon mennek. Lett volna jó ötletem, de nem kellek,
vélhetően a témáim miatt. Pedig biztosan érdekelné a nézőket. Kimentem a
divatból. Könyvet viszont bármikor írhatok, mert az ingyen van.

*Eszerint sosem volt karrierista. Mennyire érzi magát magányosnak? *

A színházban, filmezés közben mindenki munkatárs volt, és jól elvoltunk. Az
irodalmi életben ma már vannak barátaim.

*A könyvében, de a Megáll az időben is fontos téma, hogy „menni vagy
maradni”. A filmben el is hangzik a mindenki által ismert kulcsmondat: „Jó,
hát akkor itt fogunk élni.” *

1956-ban a szomszéd kérdezte, hogy megyünk-e, mert indult egy mentőnek vagy
vöröskeresztes autónak álcázott kocsi. Édesanyámtól származik a mondat, ő
szívesen ment volna külföldre, mégis maradt élete végéig. Engem is
kérdeztek, hogy menjünk-e, mire én azt mondtam, hogy ne. Később lehetőségem
lett volna Franciaországban vagy New York-ban élni, de végül itt maradtam,
és ez mindenkorra eldőlt. Csak hát akkoriban a vasfüggöny miatt más
kihívást jelentett az emigrálás.

*A nevelőapja miatt 16 évesen elszökött otthonról, a pápai gimnáziumban
kötött ki. Hogyan érezte magát szabadnak? *

Előbb a Népszínház utcában kötöttünk ki az iskola miatt, ahonnan
disszidáltak a lakók, és lakást cseréltünk. Valójában kitiltottak az összes
budapesti gimnáziumból, ezért mentem el. A szabadság viszont nem helyhez
kötött, ez belső szabadság. Ezt akkor szereztem meg, miután a nevelőapám
elhagyta a családot, azaz édesanyámat és engem – a legnagyobb örömömre.
Azóta szabad vagyok, mert megszűnt a családon belüli erőszak. Azaz egy
rossz családból jó megszabadulni.

*Kezdőként hogyan élte meg az irodalmi életet? *

1970-ben, 24 évesen jelent meg az első novelláskötetem, no, utána egy ideig
nem is publikáltam. Van erről egy történetem. A kiadó páternoszterében
összefutottam egyszer Bata Imrével, a neves szerkesztővel,
irodalomtörténésszel. Ő mondta, hogy „figyelj, a ti írógenerációtoknak
feladata van”. Merthogy akkor kevés fiatal író volt. És mi lenne a feladat?
– kérdeztem vissza, mire ő: „Az, hogy újra felfedezzétek az Istent.”
Merthogy akkor a vallás, a hit, a templomba járás be volt tiltva. Az Isten
is be volt tiltva. Ezt úgy érthette, hogy a mi generációnk vezesse vissza
az olvasót a hithez, Istenhez.

*Megmondható az, mi legyen a művész feladata?*

A történet folytatását még sosem írtam meg. Tehát amikor kiléptem a
páternoszterből, összefutottam Kardos Györgygyel, a Magvető kiadó
igazgatójával. Aki korábban az ÁVH megalakítója volt néhány társával. Sose
találkoztam még vele, de fényképről felismert és behívott az irodájába. Azt
pedig már hallottam, hogy a fia öngyilkos lett az ő szolgálati fegyverével.
Én pedig rákérdeztem erre kerülő úton, mert láthatólag beszélni akart
erről. Elmondta, hogy nem tud aludni, hajnalban beül a fürdőkádba,
cserélgeti a vizet, hogy meleg legyen. A hangjából azt éreztem ki, hogy
szeretné, ha megírnám az esetét. Ahogyan Bata Imre is azt szerette volna,
ha azt írom, amit ő mond. A kevés fiatal írónak minden oldalról
megbízatásokat akartak adni. Tehát azért nem írtam meg Kardos tragikus
esetét, mert ő szerette volna. Valójában viszont azt tilos volt megírni,
hogy a valóságban mi is történik – ma szabad a pálya. Az irodalom akkor, a
szocializmusban veszélyesebbnek tűnt. Vagy a kommunizmusban, ahogy a Teleki
téren mondták.

*Hogyan sikerült elkerülnie a politikát? *

A filmet másképpen kontrollálták. Elmesélhetem a történetet, hogyan lettem
rendező. Több forgatókönyvet is írtam, de utána minden a rendező, illetve a
stúdióvezető felelőssége, aztán vagy bemutatják a filmet, vagy nem.
Hozzáteszem, én bölcsészkart végeztem, magyar-olasz szakon, és csak az
rendezhetett, aki rendező szakon végzett. De egyszer Nemeskürty István, a
filmgyár egyik vezetője behívatott egy reggel. Elmondta, őt kirúgják az év
végén, ám még egy filmre van pénze, és a forgatókönyvet írjam meg én. Amire
elmondtam, hogy soha többé nem írok filmet, mert a forgatókönyvíró
kiszolgáltatott helyzetben van. A rendező ugyanis elveszi a pénz felét –
így is jártam –, hálátlan szakma, nem ismernek el, sehol sincs a nevem.
Íróként viszont ott lehet a nevem. Ő viszont erősködött, hogy bármelyik
filmrendező leforgatná a munkámat. Azt mondta, tud is egyet: engem. Adott
egy öthetes határidőt. De már aznap eldöntöttem, hogy mit akarok. Délben
egy barátommal ebédeltem. Nem mondtam neki, mi történt reggel
Nemeskürtynél. Ő szociológiát tanult, s arról mesélt, hogy felfedezte a II.
világháború előtti Magyary-féle intézetet, illetve diákok egyfajta titkos
társaságát. Ismert egy Szaniszló József nevű egykori diákot, aki mindezt
megírta. Rögtön felmentünk hozzá, ideadta a kéziratot – nem akarták kiadni
–, elolvastam, és részben ez alapján készült A tanítványok című filmem.
Csodaszerű dolog volt mindez egy nap alatt, így lettem filmrendező. És
mivel jól sikerült az első harangöntés, hát folytathattam.

*Így született meg az Eldorádó… *

Az emlékeim alapján gyorsan megírtam a forgatókönyvet. Rendezőként pedig én
válaszhattam meg a helyszíneket. Éppen akkor bontották le a Teleki tér
9-et, és csak egy üres házhely, udvar volt már. Ott építették fel a
kérésemre a régi Teleki téri standokat. Megnéztem a közfalak nyomait, és
megállapítottam, melyik volt a mi szoba-konyhás lakásunk, és azt is, hol
volt a nagyszüleim dupla ágya. Kérdezték, hol legyen Monori Sándornak a
standja – a filmben ezen a néven szerepelt a nagyapám –, és én azt mondtam,
hogy ott legyen, ahol az ágy volt. Babonából… És akkor ez volt nekem az
Eldorádó: maga a tér, a környezet, az ország. Egyébként volt egy mozi a
Józsefvárosban Eldorádó néven, ezért is adtam ezt a címet, meg hát mert a
film az aranyról szól. Szellemidézés volt számomra ez a rendezés, a
nagyapámék szellemét idéztem fel.

*Mikorra várható önéletrajzi kötetének a folytatása? *

A Magyar Copperfieldet több mint három évig írtam, még talán két évig
dolgozom az újabb köteten. Mert dédelgetni kell.

*Szöveg: Szerbhorváth György; Képek: Ványi Ákos, Magvető/Stekovics Gáspár,
Facebook/ Bereményi Géza*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20210203/1c81a925/attachment.html>