[Grem] Ferenc pápa sajtótájékoztatója a karácsony "eltörléséről", Európa jövőjéről

[Emoke Greschik]

 Ferenc pápa sajtótájékoztatója teljes terjedelmében a karácsony
„eltörléséről”, Európa jövőjéről
Ferenc pápa <https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa> – 2021. december 7.,
kedd | 19:25

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-teljes-terjedelmeben-karacsony-eltorleserol-europa-jovojerol

December 6-án délben indult vissza a Szentatya Athénból Rómába ciprusi és
görögországi apostoli útja után. Szokásához híven most is lehetőséget adott
arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az
alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.

*Érintett témák: a katolikus és ortodox kereszténység közeledése;
bocsánatkérés az ortodox egyházaktól, szinodalitás; „Boldog karácsonyt”
helyett „Boldog ünnepeket”; a demokrácia meggyengülése Európában:
populizmus és szuperhatalom; migránsválság; az integrálás fontossága; a
párizsi érsek lemondásának okai; szexuális visszaélések az Egyházban;
egységre törekvés az ortodox egyházakkal.*

*Matteo Bruni szentszéki szóvivő:*
– Jó napot kívánunk, Szentatya! Jó napot, és köszönjük, hogy végigkísért
bennünket ezeken a sűrű napokon, és hogy kezünkkel érinthettük azt, amit Ön
„sebeknek” nevez. Köszönjük ezt a mostani alkalmat is, hogy együtt
beszélhetünk róluk. Köszönjük!

*Ferenc pápa:*
– Jó napot kívánok, és köszönöm! Féltem, hogy ez nem fog működni a késés
miatt, de látszik, hogy igen. Köszönöm szépen, és várom a kérdéseiteket.

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! Az első kérdés Constandinos Tzindastól érkezik, a
ciprusi televízió részéről.

*Constandinos Tzindas a ciprusi televíziótól (angolul):*
– Szentatya, köszönöm a lehetőséget, valamint ciprusi és görögországi
látogatását!

Szentatya, a vallásközi [ökumenikus] párbeszéddel kapcsolatos erős
észrevételei mind Cipruson, mind Görögországban ösztönzőleg hatottak,
várakozásokat ébresztettek nemzetközi szinten. Azt mondják, a bocsánatkérés
a legnehezebb dolog. Ön ezt látványos módon tette. De mit tervez a Vatikán
a gyakorlatban annak érdekében, hogy a katolikus és az ortodox
kereszténységet közelebb hozza egymáshoz? Terveznek-e zsinatot?

A szinodalitás a kereszténység lényege, mely a Szentháromságból ered, és az
Egyház közös hangját eredményezi a világban. Mint mostanra bebizonyosodott,
csak egy egységes Egyház lehet igazán hatékony egy globalizált és
dehumanizált környezetben. Aranyszájú Szent János, ahogy Ön is mondta, a
görög gondolkodás és a kereszténység közötti ozmózis példája; ő mondta,
hogy „emberi szavakkal: az Egyház papság és laikusok, míg Isten számára egy
nyáj vagyunk.”

Ön Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával együtt arra kérte az összes
keresztényt, hogy 2025-ben ünnepeljék meg az első nikaiai ökumenikus zsinat
óta eltelt tizenhét évszázadot. Milyen lépéseket kell tenni ebben a
folyamatban?

És végül – elnézést ezért a hosszú kérdésért, de az Ön mostani útjának
szellemében teszem fel – az EU-ban nemrégiben megfogalmazódott egy
elképzelés, mégpedig az, hogy „Boldog karácsonyt” helyett „Boldog
ünnepeket” kívánjunk. Miért nem veszik észre az emberek, hogy a
kereszténység nem egy ideológia, hanem egy élettapasztalat, melynek az a
célja, hogy az embereket a halandó időből az örökkévalóságba vigye? Tehát
azért létezem, mert a társam is létezhet. Ez a mi és nem az én. Köszönöm
szépen, Szentatya!

*Ferenc pápa:*
– Igen, köszönöm. Bocsánatot kértem, bocsánatot kértem Hieronimosz előtt,
testvérem, Hieronimosz előtt. Bocsánatot kértem a keresztények között
fennálló összes megosztottságért, de különösen azokért, amelyeket mi,
katolikusok okoztunk. A függetlenségi háborúra visszatekintve is bocsánatot
akartam kérni. Hieronimosz tanított nekem valamit: hogy a katolikusok egy
része az európai kormányok oldalára állt, hogy a görög függetlenségre ne
kerüljön sor; a szigeteken viszont a szigetországi katolikusok támogatták a
függetlenséget, háborúba mentek, néhányan az életüket adták a hazájukért.
De a központ – mondjuk így – abban a pillanatban Európa mellé állt… És

bocsánatkérés a megosztottság botrányáért is, legalábbis azért, amiért mi
vagyunk a felelősek.

Az önelégültség szelleme. Befogjuk a szánkat, amikor érezzük, hogy
bocsánatot kell kérnünk, de mindig arra gondolok, hogy Isten sosem fárad
bele a megbocsátásba, soha. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a
bocsánatkérésbe, és ha Istentől nem kérünk bocsánatot, akkor aligha fogjuk
bocsánatot kérni testvéreinktől. Nehezebb bocsánatot kérni egy testvértől,
mint Istentől, mert tudjuk, hogy Isten azt mondja: „Igen, menj, menj,
megbocsátok neked.” A testvérekkel szemben viszont szégyen és megalázkodás
van bennünk… De a mai világban szükségünk van a megalázkodás és a
bocsánatkérés magatartására. Annyi minden történik a világban, annyi
emberélet veszik oda, annyi háború dúl… Hogyhogy nem kérünk bocsánatot?
Erre visszatérve, bocsánatot akartam kérni a megosztottságokért, legalábbis
azokért, amelyeket mi okoztunk. A többiért az azokért felelőseknek kell
bocsánatot kérniük, de a mieinkért elnézést kérek. És a háború azon
epizódjáért is, amikor a katolikusok egy része az európai kormány mellé
állt, a szigeteken lévők viszont háborúba mentek, hogy megvédjék… Nem
tudom, ez elég-e… És még egy utolsó bocsánatkérés – ez a szívemből jött – a
migránsok drámájának botrányáért, a tengerbe fulladt sok-sok élet
botrányáért.

*Matteo Bruni:*
– A második kérdés a szinodalitásra vonatkozott. Azt írja [a kérdező]: „Az
Egyház szintézis, emberi szavakkal: az Egyház papság és laikusok, míg Isten
számára egy nyáj vagyunk.”

*Ferenc pápa:*
– Igen, egy nyáj vagyunk, ez igaz. És ez a felosztás – papság és laikusok –
egy funkcionális megosztottság, igen, egy minősítés, de van egy egység, egy
egységes nyáj. Az Egyházon belüli különbözőségek közötti dinamika pedig a
szinodalitás: vagyis egymás meghallgatása és együtt járás. *Szin hodosz*:
együtt haladunk előre. Ez a szinodalitás értelme. Ortodox egyházaitok, sőt
a keleti katolikus egyházak is megőrizték ezt. De

a latin Egyház megfeledkezett a szinódusról, és Szent VI. Pál volt az, aki
54-56 évvel ezelőtt visszaállította a szinodális utat. És most arra
törekszünk, hogy kialakítsuk a szinodalitás, az együtt járás szokását.

*Matteo Bruni:*
– Az utolsó kérdés a karácsonyról szólt, itt [a kérdező] azt mondja:
„Lehetséges, hogy az emberek nem értik, hogy a kereszténység nem ideológia,
hanem élettapasztalat?” El akarják törölni…

*Ferenc pápa:*
– Á, Ön az Európai Unió karácsonyról szóló dokumentumára utal… Ez egy
anakronizmus. A történelem során sok-sok diktatúra próbálkozott ezzel.
Gondoljunk Napóleonra. Gondoljunk csak a náci diktatúrára, a kommunista
diktatúrára… Ez a felhígított szekularizmus divatja, desztillált víz… De ez
olyasmi, ami a történelem során nem működött. Az Európai Unióval
kapcsolatban eszembe jut egy dolog, ami szerintem szükséges: az Európai
Uniónak az alapító atyák eszméit kell követnie, amelyek az egység, a
nagyság eszméi voltak, és vigyáznia kell, hogy ne adjon teret az ideológiai
gyarmatosításnak. Ez az országok megosztottságához és az Európai Unió
bukásához vezethetne.

Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania minden egyes országot annak
belső struktúrája szerint. Az országok sokszínűségét, és ne akarja
uniformizálni őket.

Azt hiszem, nem fogja ezt tenni, nem ez volt szándéka, de vigyáznunk kell,
mert néha előjönnek ilyen projektekkel, mint ez, és nem tudják, mit
tesznek… Nem, minden országnak megvan a maga sajátossága, de minden ország
nyitott a többiekre. Európai Unió: megvan a felsőbb hatalma, az egyégben
lévő testvérek felsőbb hatalma, mely tiszteletben tartja minden ország
egyediségét. És vigyázzunk, hogy ne legyünk az ideológiai gyarmatosítás
eszközei. Ezért ez a beavatkozás a karácsonyról egy anakronizmus.

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! A második vagy a harmadik kérdést – ha az
eddigieket is beleszámoljuk – Iliana Magra teszi fel, aki a Kathímerinítől
érkezett. Ez egy görög napilap.

*Iliana Magra, a Kathímerinítől (angolul):*
– Jó napot kívánok, Szentatya! Szeretnék köszönetet mondani görögországi
látogatásáért! Az athéni elnöki palotában tartott beszédében a demokrácia
„visszaszorulásáról” beszélt a világban, és különösen Európában…

*Matteo Bruni:*
– [A pápának fordítja…] Egy visszaszoruló demokráciáról beszélt, egy olyan
demokráciáról, amely teret enged, amely…

*Iliana Magra:*
– Tudna erről valamit mondani, és meg tudná mondani, melyik országokra
gondolt? És mit mondana az európai szélsőjobboldali vezetőknek és
szavazóknak, akik hívő keresztényeknek vallják magukat, ugyanakkor
antidemokratikus értékeket és politikát hirdetnek?

*Ferenc pápa:*
– Igen, a demokrácia kincs, a civilizáció kincse, és meg kell őrizni, meg
kell őrizni, de nemcsak egy felsőbbrendű szervezetnek kell őriznie, hanem
az országoknak is egymás között: őrizni a másik demokráciáját. Én ma két
veszélyt látok, mely a demokráciára leselkedik. Az egyik a populizmus,
amely itt-ott felbukkan, és kezdi kimutatni a foga fehérjét. És itt a múlt
század egyik nagy populizmusára gondolok: a nácizmusra. A nácizmus olyan
populizmus volt, amely a nemzeti értékek védelmében – így mondták –
sikeresen kiirtotta a demokratikus életet, sőt, emberek megölésével véres
diktatúrává vált. Ma azt mondanám – mivel Ön a jobboldali kormányokról
kérdezett –,

vigyáznunk kell, hogy a kormányok – nem mondom, hogy baloldali vagy
jobboldali kormányok, hanem általánosságban –, ne csússzanak populizmusba,
az úgynevezett politikai „populizmusba”.

Ennek semmi köze a popularizmushoz, mely a nép szabad önkifejezésmódja: a
nép, amely megmutatja magát identitásával, folklórjával, értékeivel,
művészetével, és fenntartja önmagát. A populizmus egy dolog, a popularizmus
egy másik. Másrészt [ez a másik veszély] a demokrácia legyengül, a lassú
hanyatlás útjára lép, amikor a nemzeti értékeket feláldozzák, felhígítják,
és egy – mondjunk egy ronda szót, nem akarom ezt mondani, de nem találok
másikat – „birodalom”, egyfajta nemzetek feletti kormány felé haladnak.
Ennek el kell gondolkodtatnia bennünket. Nem szabad beleesnünk a populizmus
hibájába, ahol a népre hivatkoznak, de itt nem a népről van szó, hanem a mi
és a „mi mások” diktatúrájáról – gondoljunk a nácizmusra –, de nem szabad
beleesnünk abba a hibába sem, hogy feladjuk identitásainkat egy nemzetközi
kormányban. Erről 1903-ban megjelent egy regény. Ön azt mondhatja, milyen
régimódi ez a pápa az irodalomban… [Robert Hugh] Benson írta, egy angol
író. Ez a Benson úr írt egy regényt: „A föld ura”, vagy „A világ ura” – ezt
a két címet viseli. Ez a kötet egy nemzetközi kormányban álmodja meg a
jövőt, mely gazdasági intézkedésekkel, politikai intézkedésekkel irányítja
az összes többi országot. És amikor létrejön ez a kormány, egy ilyen típusú
kormány – magyarázza –, az emberek elveszítik szabadságukat, megpróbálnak
mindenkit egyenlővé tenni. Ez akkor történik, amikor van egy szuperhatalom,
amely kulturális, gazdasági és társadalmi magatartásformákat kényszerít más
országokra. A demokrácia meggyengüléséről van szó, igen, egyrészt a
populizmus veszélye miatt – amely nem azonos a popularizmussal, mely jó –,
másrészt a nemzetközi hatalmakkal való összefonódás veszélye miatt:
gazdasági, kulturális és további összefonódások. Nem tudom, [válaszoltam-e
a kérdésére], ez jut eszembe, nem vagyok politológus, csak a saját
véleményemet mondtam el.

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! A harmadik kérdés Manuel Schwartztól érkezik, aki a
DPA (Deutsche Presse-Agentur) német hírügynökséget képviseli.

*Manuel Schwartz, Deutsche Presse-Agentur:*
– Szentatya, mindenekelőtt köszönjük, hogy Önnel tarthattunk ezen a fontos
úton. A migráció nemcsak a Földközi-tenger térségében, hanem Európa más
részein is központi téma, különösen Kelet-Európában, ahol manapság sok a
szögesdrót, ahogyan Ön nevezte, és itt van a fehérorosz válság is. Mit vár
e térség országaitól, például Lengyelországtól, de Oroszországtól is, és
mit vár Európa más fontos országaitól, például Németországtól, ahol az
Angela Merkel-éra után most új kormány lesz?

*Ferenc pápa:*
– Azokról az emberekről, akik akadályozzák a migrációt vagy lezárják a
határokat – most divatos falakat emelni, szögesdrótot kihúzni, még
harmonikaszerű borotvás drótot is (spirálba rakott szögesdrót), a spanyolok
tudják, mit jelent ez: ilyet szokás alkalmazni, hogy megakadályozzák a
bejutást – az első dolog, amit mondanék, ha egy kormányfő előttem állna:
„Gondolj arra az időre, amikor te voltál migráns, és nem engedtek be,
amikor te akartál elmenekülni a földedről, most pedig te emelsz falakat!”
Ez jót tesz, mert aki falakat emel, az elveszíti a történelem, a saját
történelme iránti érzékét, azon időszakét, amikor egy másik ország
rabszolgája volt. Nem mindenkinek van ilyen tapasztalata, de a falakat
emelők legalább nagy részének van ilyen tapasztalata: az, hogy rabszolgák
voltak. Ön mondhatja nekem: „De a kormányoknak kötelességük kormányozni, és
ha jön egy ilyen migrációs hullám, akkor nem tudnak kormányozni!” Ezt
mondanám: minden kormánynak világosan ki kell mondania: „Én ennyit tudok
befogadni”, mert a kormányok tudják, mennyit tudnak befogadni: ez az ő
joguk, ez igaz. A migránsokat be kell fogadni, de kísérni, támogatni és
integrálni is kell őket. Ha egy kormány nem képes erre, akkor párbeszédet
kell kezdeményeznie másokkal, hogy mások gondoskodjanak róluk, minden
[egyes ország]. Ezért is fontos az Európai Unió, mert az Európai Unió képes
összhangot teremteni az összes kormány között a migránsok elosztásában. De
gondoljunk csak Ciprusra, gondoljunk Görögországra, gondoljunk Lampedusára,
gondoljunk Szicíliára: jönnek a migránsok, és nincs összhang az Európai
Unió összes országa között, hogy ezeket ide, azokat oda, amazokat amoda
küldjék… Nincs általános összhang.

Aztán az utolsó szó, amelyet mondtam, az volt, hogy integrálni kell, ugye?
Befogadni, kísérni, támogatni és integrálni kell őket. Integrálni, miért?
Mert ha nem integráljuk a bevándorlót, akkor ez a bevándorló
gettóállampolgár lesz. A példa – nem tudom, mondtam-e már korábban
repülőúton –, mely számomra a legmegdöbbentőbb, az a zaventemi tragédia: a
fiúk, akik a reptéri mészárlást elkövették, belgák voltak, de gettósított,
nem integrált migránsok gyermekei.

Ha nem integrálsz egy migránst – oktatással, munkával, a migránsról való
gondoskodással –, akkor azt kockáztatod, hogy egy gerillád lesz, aki ilyen
dolgokat művel veled.

Nem könnyű befogadni a migránsokat, nem könnyű megoldani a migránsok
problémáját; de ha nem oldjuk meg a migránsok problémáját, akkor a
civilizáció hajótörését kockáztatjuk. Ma, Európában, a dolgok jelenlegi
állása szerint. Nemcsak a földközi-tengeri migránsok szenvednek hajótörést,
hanem a mi civilizációnk is. Ezért szükséges, hogy az európai kormányok
képviselői megállapodásra jussanak. Számomra az integrálás, a befogadás és
integrálás modellje – a maga idejében – Svédország volt, amely befogadta a
katonai diktatúrák összes latin-amerikai bevándorlóját – chileieket,
argentinokat, uruguayiakat, brazilokat –, befogadta és integrálta őket. Ma
egy iskolában voltam, Athénban, körbenéztem, és azt mondtam a tolmácsnak:
„Nézd, itt – egy kissé szleng kifejezést használtam – a kultúrák
»gyümölcssalátája« van előttünk, jól össze vannak keveredve!” Erre ő így
válaszolt: „Ez Görögország jövője.” Integrálás! Fejlődni kell az
integrálásban. Ez fontos.

És akkor egy másik dráma, ezt is szeretném kiemelni: amikor a migránsok,
mielőtt megérkeznek, az emberkereskedők kezébe kerülnek, akik elveszik
minden pénzüket, és felviszik őket a csónakra. Amikor visszaküldik
[visszautasítják] őket, ezek az emberkereskedők elviszik őket. A
migránsokért felelős dikasztériumban [Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának
Dikasztériuma – Migránsok és Menekültek Szekció] vannak filmfelvételek
arról, mi történik azokon a helyeken, ahová a visszatoloncolt migránsok
mennek. Ahogyan nem fogadhatjuk be és nem hagyhatjuk magukra őket, mert
kísérnünk, támogatnunk és integrálnunk kell őket, úgy, ha én visszaküldök
egy migránst, kísérnem kell, támogatnom kell és integrálnom kell az
országában, nem hagyhatom a líbiai partokon. Ez kegyetlenség. Ha többet
szeretnétek tudni erről, kérdezzétek a migrációs dikasztériumot, amely
rendelkezik ezekkel a felvételekkel. És van egy film – biztosan ismeritek –
az „Open Arms” [Tárt karok] nem kormányzati szervezetről is, mely egy
kicsit romantikus, de megmutatja a valóságot azokról, akik vízbe fulladnak.
Ez fájdalmas. A civilizációt kockáztatjuk, a civilizációt kockáztatjuk!

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! Most a francia nyelvű újságíróktól érkezik egy
kérdés. Cécile Chambraud a Le Monde-tól teszi fel a következő kérdést.

*Cécile Chambraud a Le Monde-tól (spanyolul):*
– Szentatya, kollégáim kedvéért a kérdést spanyolul teszem fel.
Csütörtökön, amikor Nicosiába érkeztünk, megtudtuk, hogy Ön elfogadta a
párizsi érsek, [Michel] Aupetit lemondását. Meg tudná magyarázni, miért, és
miért ilyen sietősen fogadta el?

A második kérdés: a szexuális visszaélésekkel foglalkozó független
bizottság munkája révén a francia püspöki konferencia elismerte, hogy az
Egyház intézményes felelősséggel tartozik az áldozatok ezreinek
szenvedéseiért. Az erőszak rendszerszintű dimenziójáról is beszélnek. Mit
gondol a francia püspököknek erről a nyilatkozatáról? Milyen jelentősége
lehet az egyetemes Egyház számára? És az utolsó kérdés: Fogadja-e Ön ennek
a független bizottságnak a tagjait?

*Ferenc pápa:*
– A másodikkal kezdem, aztán visszatérek az elsőre. Amikor ilyen
vizsgálatokat végzünk, óvatosnak kell lennünk az értelmezésekkel, mert
korszakoknak megfelelő értelmezéseket kell adnunk. Ha ilyen hosszú
korszakot vizsgálunk, fennáll a veszélye annak, hogy összekeverjük az egyik
korszak problémaérzékelését a másikéval, a hetven évvel ezelőttit egy
másikéval. Csak ezt az elvet szerettem volna elmondani. Egy történelmi
helyzetet az adott kor hermeneutikájával kell értelmezni, nem a miénkkel.
Ott van például a rabszolgaság: azt mondjuk, hogy „ez embertelenség”. A
száz vagy hetven évvel ezelőtti visszaélésekre azt mondjuk, hogy „ez
embertelenség”. De ahogyan ezt ők megélték, az nem ugyanaz, mint ahogy ma:
más hermeneutika volt. Például az Egyházban történt visszaélések esetében
ott az eltussolás. Sajnos a családokban, még ma is, a családok nagy
részében, az otthonokban is, próbálják a visszaéléseket eltussolni, mi azt
mondjuk, hogy „nem, ez nem helyes, ki kell deríteni”.

Egy korszakot mindig a korszak hermeneutikájával és nem a miénkkel kell
értelmezni.

Ez az első dolog. Például ott van a híres indianapolisi tanulmány, amely a
helyes értelmezés hiánya miatt bukott el. Egyes dolgok igazak voltak, mások
nem; keveredtek a korszakok. Ezen a ponton a korszakokra osztás segít.

A beszámolóról [jelentésről]: nem olvastam, a francia püspökök
magyarázatait hallgattam meg. Nem, nem tudom, hogyan válaszoljak, tényleg.
A francia püspökök most, ebben a hónapban jönnek majd, és megkérem őket,
hogy fejtsék ki nekem a dolgot.

És az első kérdés az Aupetit-üggyel kapcsolatban. Felteszem a kérdést: mit
tett Aupetit, ami olyan súlyos volt, hogy le kellett mondania? Mit csinált?
Válaszoljon valaki!

*Cécile Chambraud:*
– Nem tudom. Nem tudom.

*Ferenc pápa:*
– Ha nem ismerjük a vádat, akkor nem ítélkezhetünk felette. Mi volt a vád?
Ki tudja? [Senki sem válaszol.] Ez nem szép!

*Cécile Chambraud:*
– Az [egyházmegye] kormányzásával kapcsolatos probléma vagy valami más, nem
tudjuk.

*Ferenc pápa:*
– Mielőtt válaszolnék, azt mondom: járjatok utána! Nyomozzatok! Mert
fennáll a veszélye annak, hogy azt mondjuk: „Elítélték.” De ki ítélte el
őt? „A közvélemény, a fecsegés…” De mit csinált? „Nem tudjuk. Valamit…” Ha
tudjátok, miért, mondjátok meg! Különben, nem tudok válaszolni.

Nem fogjátok tudni, miért. Mert elkövetett egy hibát, volt egy botlása a
hatodik parancsolat ellen, de nem a teljes bűn, hanem apró simogatások és
masszírozások, amit tett: ez a vád ellene. Ez bűn, de nem tartozik a
legsúlyosabb bűnök közé, mert nem a test bűnei a legsúlyosabbak. A
legsúlyosabb bűnök a leginkább „angyaliak”: a büszkeség, a gyűlölet… ezek
súlyosabbak! Tehát Aupetit bűnös, ahogyan én is. Nem tudom, Ön úgy érzi-e,
hogy Ön is bűnös, de talán… ahogyan Péter is, a püspök, akire Krisztus az
Egyházat alapította. Hogyan lehet, hogy az akkori közösség elfogadott egy
bűnös püspököt? És ennek a Péternek olyan rendkívül „angyali” bűnei voltak,
mint Krisztus megtagadása, nemde? De az egy normális egyház volt,
megszokta, hogy mindig bűnösnek érzi magát, mindenki: alázatos egyház volt.

Láthatjuk, hogy a mi Egyházunk nem szokott hozzá, hogy bűnös püspöke
legyen, és megjátszuk magunkat, amikor azt mondjuk, hogy „az én püspököm az
egy szent!” Nem, ez mesemesemátka! Mindannyian bűnösök vagyunk!

De amikor az emberek elkezdenek pletykálni, és csak megy a fecsegés, a
locsogás, a karattyolás, az elveszi az ember jó hírnevét, és akkor az
illető már nem fog tudni kormányozni, mert elvesztette a jó hírnevét. Nem a
bűne miatt – ami bűn, mint Péteré, mint az enyém, mint a tiéd: bűn –, hanem
a történtek továbbadásáért felelős emberek fecsegése miatt. Az az ember,
akinek a jó hírnevét ily módon, nyilvánosan elvették, nem tud kormányozni.
És ez igazságtalanság! Ezért elfogadtam Aupetit lemondását, nem az igazság,
hanem a képmutatás oltárán. Ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm!

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! Talán van még néhány percünk egy utolsó kérdésre. A
Tass munkatása, Vera Scserbakova kérdez.

*Ferenc pápa:*
– Á, derék! Alekszej Bulgakov „utóda”…, derék ember volt…

*Vera Shcherbakova:*
– Igen, és nagyon hiányzik, nagyon hiányzik, ezt mindig elmondom. Nagyon
köszönöm, Szentatya, az Ön hozzáállását Bulgakovunkhoz, aki Oroszországnak
és a mi ügynökségünknek is öröksége. A következőket szeretném kérdezni: Ön
ezen a látogatáson találkozott az ortodox egyházak vezetőivel, és szép
szavakat mondott a közösségről és az újraegyesítésről. Mikor lesz a
következő találkozója Kirill pátriárkával? Milyen közös projektjeik vannak
az orosz egyházzal? És esetleg milyen nehézségeket lát Ön a közeledésnek
ezen az útján? Köszönöm!

*Ferenc pápa:*
– Köszönöm! Jó kérdés! Nem is olyan sokára találkozni fogok Kirill
pátriárkával. Azt hiszem, jövő héten Hilárion keres fel, hogy megbeszéljünk
egy lehetséges találkozót, mert a pátriárkának el kell utaznia – nem tudom,
hová megy… Finnországba megy, de nem vagyok benne biztos. Én mindig készen
állok, arra is kész vagyok, hogy Moszkvába menjek: hogy elbeszélgessek egy
testvéremmel, nem szükségesek protokollok. A testvér az testvér, minden
protokoll előtt. Én és az én ortodox testvérem – akár Kirillnek hívják,
akár Krizosztomosznak, akár Hieronimosznak, ő testvér – testvérek vagyunk,
és egymás szemébe mondjuk a dolgokat.

Nem kerülgetjük a forró kását, nem, hanem egymás szemébe mondjuk dolgokat.
De mint testvérek.

Jó veszekedni látni a testvéreket: gyönyörű dolog, mert ugyanahhoz az
Anyához, az Anyaszentegyházhoz tartoznak, de egy kicsit megosztottak,
egyesek az örökségük miatt, mások a történelem miatt, amely megosztotta
őket… De együtt kell mennünk, és meg kell próbálnunk egységben és az
egységért dolgozni és járni. Hálás vagyok Hieronimosznak,
Khriszosztomosznak, minden pátriárkának, akikben megvan az együttjárásnak
ez a vágya. Egység… A nagy ortodox teológus Zizioulas, éppen
eszkatológiával foglalkozott, és viccelődve egyszer csak azt mondta, hogy
az egységet majd az eszkatonban [a végső időkben] fogjuk meg találni,
egység majd ott lesz. De ez csak egy szófordulat. Ez nem azt jelenti, hogy
nyugodtan üldögéljünk és várjuk, amíg a teológusok egyeségre jutnak, nem!
Ez egy kifejezés, egy mondás, állítólag Athénagorasz ezt mondta VI. Pálnak:
„Tegyük az összes teológust egy szigetre, mi pedig menjünk együtt máshová.”
Ez csak vicc. A teológusok folytassák csak vizsgálódásaikat, mert ez jót
tesz nekünk, segít megérteni a dolgokat és egységre találni. De addig is
menjünk együtt tovább. „Hogyan?” Igen, azáltal, hogy együtt imádkozunk,
együtt jótékonykodunk. Például Svédországra gondolok, ahol a
lutheránus-katolikus Karitász együtt működik. Együtt dolgozni, nem? Együtt
dolgozunk és együtt imádkozunk: ezt tudjuk tenni mi. A többit hagyjuk a
teológusokra, mi nem értjük az ő mesterségüket. De tegyük meg ezt: az
egység ma kezdődik, ezen az úton.

*Matteo Bruni:*
– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, hogy időt szakított kérdéseink
megválaszolására is. Azt hiszem, nagyjából be is fejeztük ebédidőre.

*Ferenc pápa:*
– Köszönjük szépen, és jó étvágyat az ebédhez!

*Matteo Bruni:*
– Valaki az újságírók közül szeretne Önnek egy másolatot adni az athéni
Akropoliszról, a Parthenonról, mert igen sajnálták, hogy nem tudta saját
kezével megérinteni.

*Ferenc pápa:*
– Igen, fennállt a veszély, hogy úgy megyek el, hogy nem látom [a
Parthenont], és tegnap este azt mondtam: „Nem, látni akarom!” Elvittek oda,
láttam messziről, kivilágítva: legalább láttam. Nem érintettem meg, de azt
mondtam: „Köszönöm ezt kedvességet!”

*Fordította: Tőzsér Endre SP*

*Fotó: Vatican News*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20211207/df7e5e94/attachment.html>