<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Ferenc pápa sajtótájékoztatója teljes terjedelmében a karácsony „eltörléséről”, Európa jövőjéről</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa">Ferenc pápa</a> – 2021. december 7., kedd | 19:25<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-teljes-terjedelmeben-karacsony-eltorleserol-europa-jovojerol">https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-teljes-terjedelmeben-karacsony-eltorleserol-europa-jovojerol</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g118602']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=118602&v=0&img=c_5.jpg" style="margin-right: 0px;" width="192" height="128"><span class="gmail-galcount" title="6 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"><br></span></a></div><h3 class="gmail-lead">December
 6-án délben indult vissza a Szentatya Athénból Rómába ciprusi és 
görögországi apostoli útja után. Szokásához híven most is lehetőséget 
adott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a 
repülőgépen. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><em>Érintett
 témák: a katolikus és ortodox kereszténység közeledése; bocsánatkérés 
az ortodox egyházaktól, szinodalitás; „Boldog karácsonyt” helyett 
„Boldog ünnepeket”; a demokrácia meggyengülése Európában: populizmus és 
szuperhatalom; migránsválság; az integrálás fontossága; a párizsi érsek 
lemondásának okai; szexuális visszaélések az Egyházban; egységre 
törekvés az ortodox egyházakkal.</em></p>
<p><strong>Matteo Bruni szentszéki szóvivő:</strong><br>– Jó napot 
kívánunk, Szentatya! Jó napot, és köszönjük, hogy végigkísért bennünket 
ezeken a sűrű napokon, és hogy kezünkkel érinthettük azt, amit Ön 
„sebeknek” nevez. Köszönjük ezt a mostani alkalmat is, hogy együtt 
beszélhetünk róluk. Köszönjük!</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Jó napot kívánok, és köszönöm! 
Féltem, hogy ez nem fog működni a késés miatt, de látszik, hogy igen. 
Köszönöm szépen, és várom a kérdéseiteket.</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! Az első kérdés Constandinos Tzindastól érkezik, a ciprusi televízió részéről.</p>
<p><strong>Constandinos Tzindas a ciprusi televíziótól (angolul):</strong><br>– Szentatya, köszönöm a lehetőséget, valamint ciprusi és görögországi látogatását!</p>
<p>Szentatya, a vallásközi [ökumenikus] párbeszéddel kapcsolatos erős 
észrevételei mind Cipruson, mind Görögországban ösztönzőleg hatottak, 
várakozásokat ébresztettek nemzetközi szinten. Azt mondják, a 
bocsánatkérés a legnehezebb dolog. Ön ezt látványos módon tette. De mit 
tervez a Vatikán a gyakorlatban annak érdekében, hogy a katolikus és az 
ortodox kereszténységet közelebb hozza egymáshoz? Terveznek-e zsinatot?</p>
<p>A szinodalitás a kereszténység lényege, mely a Szentháromságból ered,
 és az Egyház közös hangját eredményezi a világban. Mint mostanra 
bebizonyosodott, csak egy egységes Egyház lehet igazán hatékony egy 
globalizált és dehumanizált környezetben. Aranyszájú Szent János, ahogy 
Ön is mondta, a görög gondolkodás és a kereszténység közötti ozmózis 
példája; ő mondta, hogy „emberi szavakkal: az Egyház papság és laikusok,
 míg Isten számára egy nyáj vagyunk.”</p>
<p>Ön Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával együtt arra kérte az összes
 keresztényt, hogy 2025-ben ünnepeljék meg az első nikaiai ökumenikus 
zsinat óta eltelt tizenhét évszázadot. Milyen lépéseket kell tenni ebben
 a folyamatban?</p>
<p>És végül – elnézést ezért a hosszú kérdésért, de az Ön mostani 
útjának szellemében teszem fel – az EU-ban nemrégiben megfogalmazódott 
egy elképzelés, mégpedig az, hogy „Boldog karácsonyt” helyett „Boldog 
ünnepeket” kívánjunk. Miért nem veszik észre az emberek, hogy a 
kereszténység nem egy ideológia, hanem egy élettapasztalat, melynek az a
 célja, hogy az embereket a halandó időből az örökkévalóságba vigye? 
Tehát azért létezem, mert a társam is létezhet. Ez a mi és nem az én. 
Köszönöm szépen, Szentatya!</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Igen, köszönöm. Bocsánatot kértem,
 bocsánatot kértem Hieronimosz előtt, testvérem, Hieronimosz előtt. 
Bocsánatot kértem a keresztények között fennálló összes 
megosztottságért, de különösen azokért, amelyeket mi, katolikusok 
okoztunk. A függetlenségi háborúra visszatekintve is bocsánatot akartam 
kérni. Hieronimosz tanított nekem valamit: hogy a katolikusok egy része 
az európai kormányok oldalára állt, hogy a görög függetlenségre ne 
kerüljön sor; a szigeteken viszont a szigetországi katolikusok 
támogatták a függetlenséget, háborúba mentek, néhányan az életüket adták
 a hazájukért. De a központ – mondjuk így – abban a pillanatban Európa 
mellé állt… És</p>
<blockquote>
<p>bocsánatkérés a megosztottság botrányáért is, legalábbis azért, amiért mi vagyunk a felelősek.</p>
</blockquote>
<p>Az önelégültség szelleme. Befogjuk a szánkat, amikor érezzük, hogy 
bocsánatot kell kérnünk, de mindig arra gondolok, hogy Isten sosem fárad
 bele a megbocsátásba, soha. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a 
bocsánatkérésbe, és ha Istentől nem kérünk bocsánatot, akkor aligha 
fogjuk bocsánatot kérni testvéreinktől. Nehezebb bocsánatot kérni egy 
testvértől, mint Istentől, mert tudjuk, hogy Isten azt mondja: „Igen, 
menj, menj, megbocsátok neked.” A testvérekkel szemben viszont szégyen 
és megalázkodás van bennünk… De a mai világban szükségünk van a 
megalázkodás és a bocsánatkérés magatartására. Annyi minden történik a 
világban, annyi emberélet veszik oda, annyi háború dúl… Hogyhogy nem 
kérünk bocsánatot? Erre visszatérve, bocsánatot akartam kérni a 
megosztottságokért, legalábbis azokért, amelyeket mi okoztunk. A 
többiért az azokért felelőseknek kell bocsánatot kérniük, de a mieinkért
 elnézést kérek. És a háború azon epizódjáért is, amikor a katolikusok 
egy része az európai kormány mellé állt, a szigeteken lévők viszont 
háborúba mentek, hogy megvédjék… Nem tudom, ez elég-e… És még egy utolsó
 bocsánatkérés – ez a szívemből jött – a migránsok drámájának 
botrányáért, a tengerbe fulladt sok-sok élet botrányáért.</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– A második kérdés a szinodalitásra
 vonatkozott. Azt írja [a kérdező]: „Az Egyház szintézis, emberi 
szavakkal: az Egyház papság és laikusok, míg Isten számára egy nyáj 
vagyunk.”</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Igen, egy nyáj vagyunk, ez igaz. 
És ez a felosztás – papság és laikusok – egy funkcionális megosztottság,
 igen, egy minősítés, de van egy egység, egy egységes nyáj. Az Egyházon 
belüli különbözőségek közötti dinamika pedig a szinodalitás: vagyis 
egymás meghallgatása és együtt járás. <em>Szin hodosz</em>: együtt haladunk előre. Ez a szinodalitás értelme. Ortodox egyházaitok, sőt a keleti katolikus egyházak is megőrizték ezt. De</p>
<blockquote>
<p>a latin Egyház megfeledkezett a szinódusról, és Szent VI. Pál volt 
az, aki 54-56 évvel ezelőtt visszaállította a szinodális utat. És most 
arra törekszünk, hogy kialakítsuk a szinodalitás, az együtt járás 
szokását.</p>
</blockquote>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Az utolsó kérdés a karácsonyról 
szólt, itt [a kérdező] azt mondja: „Lehetséges, hogy az emberek nem 
értik, hogy a kereszténység nem ideológia, hanem élettapasztalat?” El 
akarják törölni…</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Á, Ön az Európai Unió karácsonyról
 szóló dokumentumára utal… Ez egy anakronizmus. A történelem során 
sok-sok diktatúra próbálkozott ezzel. Gondoljunk Napóleonra. Gondoljunk 
csak a náci diktatúrára, a kommunista diktatúrára… Ez a felhígított 
szekularizmus divatja, desztillált víz… De ez olyasmi, ami a történelem 
során nem működött. Az Európai Unióval kapcsolatban eszembe jut egy 
dolog, ami szerintem szükséges: az Európai Uniónak az alapító atyák 
eszméit kell követnie, amelyek az egység, a nagyság eszméi voltak, és 
vigyáznia kell, hogy ne adjon teret az ideológiai gyarmatosításnak. Ez 
az országok megosztottságához és az Európai Unió bukásához vezethetne.</p>
<blockquote>
<p>Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania minden egyes országot 
annak belső struktúrája szerint. Az országok sokszínűségét, és ne akarja
 uniformizálni őket.</p>
</blockquote>
<p>Azt hiszem, nem fogja ezt tenni, nem ez volt szándéka, de vigyáznunk 
kell, mert néha előjönnek ilyen projektekkel, mint ez, és nem tudják, 
mit tesznek… Nem, minden országnak megvan a maga sajátossága, de minden 
ország nyitott a többiekre. Európai Unió: megvan a felsőbb hatalma, az 
egyégben lévő testvérek felsőbb hatalma, mely tiszteletben tartja minden
 ország egyediségét. És vigyázzunk, hogy ne legyünk az ideológiai 
gyarmatosítás eszközei. Ezért ez a beavatkozás a karácsonyról egy 
anakronizmus.</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! A második 
vagy a harmadik kérdést – ha az eddigieket is beleszámoljuk – Iliana 
Magra teszi fel, aki a Kathímerinítől érkezett. Ez egy görög napilap.</p>
<p><strong>Iliana Magra, a Kathímerinítől (angolul):</strong><br>– Jó 
napot kívánok, Szentatya! Szeretnék köszönetet mondani görögországi 
látogatásáért! Az athéni elnöki palotában tartott beszédében a 
demokrácia „visszaszorulásáról” beszélt a világban, és különösen 
Európában…</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– [A pápának fordítja…] Egy visszaszoruló demokráciáról beszélt, egy olyan demokráciáról, amely teret enged, amely…</p>
<p><strong>Iliana Magra:</strong><br>– Tudna erről valamit mondani, és 
meg tudná mondani, melyik országokra gondolt? És mit mondana az európai 
szélsőjobboldali vezetőknek és szavazóknak, akik hívő keresztényeknek 
vallják magukat, ugyanakkor antidemokratikus értékeket és politikát 
hirdetnek?</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Igen, a demokrácia kincs, a 
civilizáció kincse, és meg kell őrizni, meg kell őrizni, de nemcsak egy 
felsőbbrendű szervezetnek kell őriznie, hanem az országoknak is egymás 
között: őrizni a másik demokráciáját. Én ma két veszélyt látok, mely a 
demokráciára leselkedik. Az egyik a populizmus, amely itt-ott felbukkan,
 és kezdi kimutatni a foga fehérjét. És itt a múlt század egyik nagy 
populizmusára gondolok: a nácizmusra. A nácizmus olyan populizmus volt, 
amely a nemzeti értékek védelmében – így mondták – sikeresen kiirtotta a
 demokratikus életet, sőt, emberek megölésével véres diktatúrává vált. 
Ma azt mondanám – mivel Ön a jobboldali kormányokról kérdezett –,</p>
<blockquote>
<p>vigyáznunk kell, hogy a kormányok – nem mondom, hogy baloldali vagy 
jobboldali kormányok, hanem általánosságban –, ne csússzanak 
populizmusba, az úgynevezett politikai „populizmusba”.</p>
</blockquote>
<p>Ennek semmi köze a popularizmushoz, mely a nép szabad 
önkifejezésmódja: a nép, amely megmutatja magát identitásával, 
folklórjával, értékeivel, művészetével, és fenntartja önmagát. A 
populizmus egy dolog, a popularizmus egy másik. Másrészt [ez a másik 
veszély] a demokrácia legyengül, a lassú hanyatlás útjára lép, amikor a 
nemzeti értékeket feláldozzák, felhígítják, és egy – mondjunk egy ronda 
szót, nem akarom ezt mondani, de nem találok másikat – „birodalom”, 
egyfajta nemzetek feletti kormány felé haladnak. Ennek el kell 
gondolkodtatnia bennünket. Nem szabad beleesnünk a populizmus hibájába, 
ahol a népre hivatkoznak, de itt nem a népről van szó, hanem a mi és a 
„mi mások” diktatúrájáról – gondoljunk a nácizmusra –, de nem szabad 
beleesnünk abba a hibába sem, hogy feladjuk identitásainkat egy 
nemzetközi kormányban. Erről 1903-ban megjelent egy regény. Ön azt 
mondhatja, milyen régimódi ez a pápa az irodalomban… [Robert Hugh] 
Benson írta, egy angol író. Ez a Benson úr írt egy regényt: „A föld 
ura”, vagy „A világ ura” – ezt a két címet viseli. Ez a kötet egy 
nemzetközi kormányban álmodja meg a jövőt, mely gazdasági 
intézkedésekkel, politikai intézkedésekkel irányítja az összes többi 
országot. És amikor létrejön ez a kormány, egy ilyen típusú kormány – 
magyarázza –, az emberek elveszítik szabadságukat, megpróbálnak 
mindenkit egyenlővé tenni. Ez akkor történik, amikor van egy 
szuperhatalom, amely kulturális, gazdasági és társadalmi 
magatartásformákat kényszerít más országokra. A demokrácia 
meggyengüléséről van szó, igen, egyrészt a populizmus veszélye miatt – 
amely nem azonos a popularizmussal, mely jó –, másrészt a nemzetközi 
hatalmakkal való összefonódás veszélye miatt: gazdasági, kulturális és 
további összefonódások. Nem tudom, [válaszoltam-e a kérdésére], ez jut 
eszembe, nem vagyok politológus, csak a saját véleményemet mondtam el.</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! A harmadik 
kérdés Manuel Schwartztól érkezik, aki a DPA (Deutsche Presse-Agentur) 
német hírügynökséget képviseli.</p>
<p><strong>Manuel Schwartz, Deutsche Presse-Agentur:</strong><br>– 
Szentatya, mindenekelőtt köszönjük, hogy Önnel tarthattunk ezen a fontos
 úton. A migráció nemcsak a Földközi-tenger térségében, hanem Európa más
 részein is központi téma, különösen Kelet-Európában, ahol manapság sok a
 szögesdrót, ahogyan Ön nevezte, és itt van a fehérorosz válság is. Mit 
vár e térség országaitól, például Lengyelországtól, de Oroszországtól 
is, és mit vár Európa más fontos országaitól, például Németországtól, 
ahol az Angela Merkel-éra után most új kormány lesz?</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Azokról az emberekről, akik 
akadályozzák a migrációt vagy lezárják a határokat – most divatos 
falakat emelni, szögesdrótot kihúzni, még harmonikaszerű borotvás drótot
 is (spirálba rakott szögesdrót), a spanyolok tudják, mit jelent ez: 
ilyet szokás alkalmazni, hogy megakadályozzák a bejutást – az első 
dolog, amit mondanék, ha egy kormányfő előttem állna: „Gondolj arra az 
időre, amikor te voltál migráns, és nem engedtek be, amikor te akartál 
elmenekülni a földedről, most pedig te emelsz falakat!” Ez jót tesz, 
mert aki falakat emel, az elveszíti a történelem, a saját történelme 
iránti érzékét, azon időszakét, amikor egy másik ország rabszolgája 
volt. Nem mindenkinek van ilyen tapasztalata, de a falakat emelők 
legalább nagy részének van ilyen tapasztalata: az, hogy rabszolgák 
voltak. Ön mondhatja nekem: „De a kormányoknak kötelességük kormányozni,
 és ha jön egy ilyen migrációs hullám, akkor nem tudnak kormányozni!” 
Ezt mondanám: minden kormánynak világosan ki kell mondania: „Én ennyit 
tudok befogadni”, mert a kormányok tudják, mennyit tudnak befogadni: ez 
az ő joguk, ez igaz. A migránsokat be kell fogadni, de kísérni, 
támogatni és integrálni is kell őket. Ha egy kormány nem képes erre, 
akkor párbeszédet kell kezdeményeznie másokkal, hogy mások 
gondoskodjanak róluk, minden [egyes ország]. Ezért is fontos az Európai 
Unió, mert az Európai Unió képes összhangot teremteni az összes kormány 
között a migránsok elosztásában. De gondoljunk csak Ciprusra, gondoljunk
 Görögországra, gondoljunk Lampedusára, gondoljunk Szicíliára: jönnek a 
migránsok, és nincs összhang az Európai Unió összes országa között, hogy
 ezeket ide, azokat oda, amazokat amoda küldjék… Nincs általános 
összhang.</p>
<p>Aztán az utolsó szó, amelyet mondtam, az volt, hogy integrálni kell, 
ugye? Befogadni, kísérni, támogatni és integrálni kell őket. Integrálni,
 miért? Mert ha nem integráljuk a bevándorlót, akkor ez a bevándorló 
gettóállampolgár lesz. A példa – nem tudom, mondtam-e már korábban 
repülőúton –, mely számomra a legmegdöbbentőbb, az a zaventemi tragédia:
 a fiúk, akik a reptéri mészárlást elkövették, belgák voltak, de 
gettósított, nem integrált migránsok gyermekei.</p>
<blockquote>
<p>Ha nem integrálsz egy migránst – oktatással, munkával, a migránsról 
való gondoskodással –, akkor azt kockáztatod, hogy egy gerillád lesz, 
aki ilyen dolgokat művel veled.</p>
</blockquote>
<p>Nem könnyű befogadni a migránsokat, nem könnyű megoldani a migránsok 
problémáját; de ha nem oldjuk meg a migránsok problémáját, akkor a 
civilizáció hajótörését kockáztatjuk. Ma, Európában, a dolgok jelenlegi 
állása szerint. Nemcsak a földközi-tengeri migránsok szenvednek 
hajótörést, hanem a mi civilizációnk is. Ezért szükséges, hogy az 
európai kormányok képviselői megállapodásra jussanak. Számomra az 
integrálás, a befogadás és integrálás modellje – a maga idejében – 
Svédország volt, amely befogadta a katonai diktatúrák összes 
latin-amerikai bevándorlóját – chileieket, argentinokat, uruguayiakat, 
brazilokat –, befogadta és integrálta őket. Ma egy iskolában voltam, 
Athénban, körbenéztem, és azt mondtam a tolmácsnak: „Nézd, itt – egy 
kissé szleng kifejezést használtam – a kultúrák »gyümölcssalátája« van 
előttünk, jól össze vannak keveredve!” Erre ő így válaszolt: „Ez 
Görögország jövője.” Integrálás! Fejlődni kell az integrálásban. Ez 
fontos.</p>
<p>És akkor egy másik dráma, ezt is szeretném kiemelni: amikor a 
migránsok, mielőtt megérkeznek, az emberkereskedők kezébe kerülnek, akik
 elveszik minden pénzüket, és felviszik őket a csónakra. Amikor 
visszaküldik [visszautasítják] őket, ezek az emberkereskedők elviszik 
őket. A migránsokért felelős dikasztériumban [Átfogó Emberi Fejlődés 
Szolgálatának Dikasztériuma – Migránsok és Menekültek Szekció] vannak 
filmfelvételek arról, mi történik azokon a helyeken, ahová a 
visszatoloncolt migránsok mennek. Ahogyan nem fogadhatjuk be és nem 
hagyhatjuk magukra őket, mert kísérnünk, támogatnunk és integrálnunk 
kell őket, úgy, ha én visszaküldök egy migránst, kísérnem kell, 
támogatnom kell és integrálnom kell az országában, nem hagyhatom a 
líbiai partokon. Ez kegyetlenség. Ha többet szeretnétek tudni erről, 
kérdezzétek a migrációs dikasztériumot, amely rendelkezik ezekkel a 
felvételekkel. És van egy film – biztosan ismeritek – az „Open Arms” 
[Tárt karok] nem kormányzati szervezetről is, mely egy kicsit 
romantikus, de megmutatja a valóságot azokról, akik vízbe fulladnak. Ez 
fájdalmas. A civilizációt kockáztatjuk, a civilizációt kockáztatjuk!</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! Most a 
francia nyelvű újságíróktól érkezik egy kérdés. Cécile Chambraud a Le 
Monde-tól teszi fel a következő kérdést.</p>
<p><strong>Cécile Chambraud a Le Monde-tól (spanyolul):</strong><br>– 
Szentatya, kollégáim kedvéért a kérdést spanyolul teszem fel. 
Csütörtökön, amikor Nicosiába érkeztünk, megtudtuk, hogy Ön elfogadta a 
párizsi érsek, [Michel] Aupetit lemondását. Meg tudná magyarázni, miért,
 és miért ilyen sietősen fogadta el?</p>
<p>A második kérdés: a szexuális visszaélésekkel foglalkozó független 
bizottság munkája révén a francia püspöki konferencia elismerte, hogy az
 Egyház intézményes felelősséggel tartozik az áldozatok ezreinek 
szenvedéseiért. Az erőszak rendszerszintű dimenziójáról is beszélnek. 
Mit gondol a francia püspököknek erről a nyilatkozatáról? Milyen 
jelentősége lehet az egyetemes Egyház számára? És az utolsó kérdés: 
Fogadja-e Ön ennek a független bizottságnak a tagjait?</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– A másodikkal kezdem, aztán 
visszatérek az elsőre. Amikor ilyen vizsgálatokat végzünk, óvatosnak 
kell lennünk az értelmezésekkel, mert korszakoknak megfelelő 
értelmezéseket kell adnunk. Ha ilyen hosszú korszakot vizsgálunk, 
fennáll a veszélye annak, hogy összekeverjük az egyik korszak 
problémaérzékelését a másikéval, a hetven évvel ezelőttit egy másikéval.
 Csak ezt az elvet szerettem volna elmondani. Egy történelmi helyzetet 
az adott kor hermeneutikájával kell értelmezni, nem a miénkkel. Ott van 
például a rabszolgaság: azt mondjuk, hogy „ez embertelenség”. A száz 
vagy hetven évvel ezelőtti visszaélésekre azt mondjuk, hogy „ez 
embertelenség”. De ahogyan ezt ők megélték, az nem ugyanaz, mint ahogy 
ma: más hermeneutika volt. Például az Egyházban történt visszaélések 
esetében ott az eltussolás. Sajnos a családokban, még ma is, a családok 
nagy részében, az otthonokban is, próbálják a visszaéléseket eltussolni,
 mi azt mondjuk, hogy „nem, ez nem helyes, ki kell deríteni”.</p>
<blockquote>
<p>Egy korszakot mindig a korszak hermeneutikájával és nem a miénkkel kell értelmezni.</p>
</blockquote>
<p>Ez az első dolog. Például ott van a híres indianapolisi tanulmány, 
amely a helyes értelmezés hiánya miatt bukott el. Egyes dolgok igazak 
voltak, mások nem; keveredtek a korszakok. Ezen a ponton a korszakokra 
osztás segít.</p>
<p>A beszámolóról [jelentésről]: nem olvastam, a francia püspökök 
magyarázatait hallgattam meg. Nem, nem tudom, hogyan válaszoljak, 
tényleg. A francia püspökök most, ebben a hónapban jönnek majd, és 
megkérem őket, hogy fejtsék ki nekem a dolgot.</p>
<p>És az első kérdés az Aupetit-üggyel kapcsolatban. Felteszem a 
kérdést: mit tett Aupetit, ami olyan súlyos volt, hogy le kellett 
mondania? Mit csinált? Válaszoljon valaki!</p>
<p><strong>Cécile Chambraud:</strong><br>– Nem tudom. Nem tudom.</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Ha nem ismerjük a vádat, akkor nem ítélkezhetünk felette. Mi volt a vád? Ki tudja? [Senki sem válaszol.] Ez nem szép!</p>
<p><strong>Cécile Chambraud:</strong><br>– Az [egyházmegye] kormányzásával kapcsolatos probléma vagy valami más, nem tudjuk.</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Mielőtt válaszolnék, azt mondom: 
járjatok utána! Nyomozzatok! Mert fennáll a veszélye annak, hogy azt 
mondjuk: „Elítélték.” De ki ítélte el őt? „A közvélemény, a fecsegés…” 
De mit csinált? „Nem tudjuk. Valamit…” Ha tudjátok, miért, mondjátok 
meg! Különben, nem tudok válaszolni.</p>
<p>Nem fogjátok tudni, miért. Mert elkövetett egy hibát, volt egy 
botlása a hatodik parancsolat ellen, de nem a teljes bűn, hanem apró 
simogatások és masszírozások, amit tett: ez a vád ellene. Ez bűn, de nem
 tartozik a legsúlyosabb bűnök közé, mert nem a test bűnei a 
legsúlyosabbak. A legsúlyosabb bűnök a leginkább „angyaliak”: a 
büszkeség, a gyűlölet… ezek súlyosabbak! Tehát Aupetit bűnös, ahogyan én
 is. Nem tudom, Ön úgy érzi-e, hogy Ön is bűnös, de talán… ahogyan Péter
 is, a püspök, akire Krisztus az Egyházat alapította. Hogyan lehet, hogy
 az akkori közösség elfogadott egy bűnös püspököt? És ennek a Péternek 
olyan rendkívül „angyali” bűnei voltak, mint Krisztus megtagadása, 
nemde? De az egy normális egyház volt, megszokta, hogy mindig bűnösnek 
érzi magát, mindenki: alázatos egyház volt.</p>
<blockquote>
<p>Láthatjuk, hogy a mi Egyházunk nem szokott hozzá, hogy bűnös püspöke 
legyen, és megjátszuk magunkat, amikor azt mondjuk, hogy „az én püspököm
 az egy szent!” Nem, ez mesemesemátka! Mindannyian bűnösök vagyunk!</p>
</blockquote>
<p>De amikor az emberek elkezdenek pletykálni, és csak megy a fecsegés, a
 locsogás, a karattyolás, az elveszi az ember jó hírnevét, és akkor az 
illető már nem fog tudni kormányozni, mert elvesztette a jó hírnevét. 
Nem a bűne miatt – ami bűn, mint Péteré, mint az enyém, mint a tiéd: bűn
 –, hanem a történtek továbbadásáért felelős emberek fecsegése miatt. Az
 az ember, akinek a jó hírnevét ily módon, nyilvánosan elvették, nem tud
 kormányozni. És ez igazságtalanság! Ezért elfogadtam Aupetit 
lemondását, nem az igazság, hanem a képmutatás oltárán. Ezt szerettem 
volna elmondani. Köszönöm!</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! Talán van még néhány percünk egy utolsó kérdésre. A Tass munkatása, Vera Scserbakova kérdez.</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Á, derék! Alekszej Bulgakov „utóda”…, derék ember volt…</p>
<p><strong>Vera Shcherbakova:</strong><br>– Igen, és nagyon hiányzik, 
nagyon hiányzik, ezt mindig elmondom. Nagyon köszönöm, Szentatya, az Ön 
hozzáállását Bulgakovunkhoz, aki Oroszországnak és a mi ügynökségünknek 
is öröksége. A következőket szeretném kérdezni: Ön ezen a látogatáson 
találkozott az ortodox egyházak vezetőivel, és szép szavakat mondott a 
közösségről és az újraegyesítésről. Mikor lesz a következő találkozója 
Kirill pátriárkával? Milyen közös projektjeik vannak az orosz egyházzal?
 És esetleg milyen nehézségeket lát Ön a közeledésnek ezen az útján? 
Köszönöm!</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Köszönöm! Jó kérdés! Nem is olyan 
sokára találkozni fogok Kirill pátriárkával. Azt hiszem, jövő héten 
Hilárion keres fel, hogy megbeszéljünk egy lehetséges találkozót, mert a
 pátriárkának el kell utaznia – nem tudom, hová megy… Finnországba megy,
 de nem vagyok benne biztos. Én mindig készen állok, arra is kész 
vagyok, hogy Moszkvába menjek: hogy elbeszélgessek egy testvéremmel, nem
 szükségesek protokollok. A testvér az testvér, minden protokoll előtt. 
Én és az én ortodox testvérem – akár Kirillnek hívják, akár 
Krizosztomosznak, akár Hieronimosznak, ő testvér – testvérek vagyunk, és
 egymás szemébe mondjuk a dolgokat.</p>
<blockquote>
<p>Nem kerülgetjük a forró kását, nem, hanem egymás szemébe mondjuk dolgokat. De mint testvérek.</p>
</blockquote>
<p>Jó veszekedni látni a testvéreket: gyönyörű dolog, mert ugyanahhoz az
 Anyához, az Anyaszentegyházhoz tartoznak, de egy kicsit megosztottak, 
egyesek az örökségük miatt, mások a történelem miatt, amely megosztotta 
őket… De együtt kell mennünk, és meg kell próbálnunk egységben és az 
egységért dolgozni és járni. Hálás vagyok Hieronimosznak, 
Khriszosztomosznak, minden pátriárkának, akikben megvan az 
együttjárásnak ez a vágya. Egység… A nagy ortodox teológus Zizioulas, 
éppen eszkatológiával foglalkozott, és viccelődve egyszer csak azt 
mondta, hogy az egységet majd az eszkatonban [a végső időkben] fogjuk 
meg találni, egység majd ott lesz. De ez csak egy szófordulat. Ez nem 
azt jelenti, hogy nyugodtan üldögéljünk és várjuk, amíg a teológusok 
egyeségre jutnak, nem! Ez egy kifejezés, egy mondás, állítólag 
Athénagorasz ezt mondta VI. Pálnak: „Tegyük az összes teológust egy 
szigetre, mi pedig menjünk együtt máshová.” Ez csak vicc. A teológusok 
folytassák csak vizsgálódásaikat, mert ez jót tesz nekünk, segít 
megérteni a dolgokat és egységre találni. De addig is menjünk együtt 
tovább. „Hogyan?” Igen, azáltal, hogy együtt imádkozunk, együtt 
jótékonykodunk. Például Svédországra gondolok, ahol a 
lutheránus-katolikus Karitász együtt működik. Együtt dolgozni, nem? 
Együtt dolgozunk és együtt imádkozunk: ezt tudjuk tenni mi. A többit 
hagyjuk a teológusokra, mi nem értjük az ő mesterségüket. De tegyük meg 
ezt: az egység ma kezdődik, ezen az úton.</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, 
hogy időt szakított kérdéseink megválaszolására is. Azt hiszem, 
nagyjából be is fejeztük ebédidőre.</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Köszönjük szépen, és jó étvágyat az ebédhez!</p>
<p><strong>Matteo Bruni:</strong><br>– Valaki az újságírók közül 
szeretne Önnek egy másolatot adni az athéni Akropoliszról, a 
Parthenonról, mert igen sajnálták, hogy nem tudta saját kezével 
megérinteni.</p>
<p><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Igen, fennállt a veszély, hogy úgy
 megyek el, hogy nem látom [a Parthenont], és tegnap este azt mondtam: 
„Nem, látni akarom!” Elvittek oda, láttam messziről, kivilágítva: 
legalább láttam. Nem érintettem meg, de azt mondtam: „Köszönöm ezt 
kedvességet!”</p>
<p><strong>Fordította: Tőzsér Endre SP</strong></p>
<p><strong>Fotó: Vatican News</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>

</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br> <table style="border-top:1px solid #d3d4de">
        <tr>
      <td style="width:55px;padding-top:18px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td>
                <td style="width:470px;padding-top:17px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Mentes a vírusoktól. <a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a>               </td>
        </tr>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>