[Grem] Fekete-Győr A. Kína-szindrómája / Kötter Tamás

[KEA]

> Fegyőréknél és a Momentumnál pedig a magyar kormány szerintem messze demokratikusabb
> szellemű. *Arról írtam, hogy az ilyen primitív cikk leginkább annak használ, akit támad
> (Piszkos Fred effektus)*

Akkor lássuk Howard professzor hivatkozott esettanulmányából a vonatkzó részleteket:

* * *

- Ez az ember le akart ütni ólmosbottal!

Az ivóban tartózkodók (igen sokan elmentek, amikor a herceget belökték a Nagy Bivalyhoz)
vigyorogtak.

- Azt akartam, hogy megnézzétek, mielőtt szétlapítom!

- Azt mondta, hogy ismer téged... - jegyezte meg a kocsmáros.

A Nagy Bivaly megfogta a herceg nyakát.

- Majd mondd a halaknak is...

- Én a Piszkos Fredhez jöttem...! - kiáltotta kétségbeesetten, mert érezte, hogy a nagy marok
egyetlen szorítására vége lesz.

Nagy Bivaly szomorú, kegyetlen szemei egy pillanatnyi szünetet jeleztek.

- Mi?... Te ismered... Fredet?...

- Csak úgy, ahogy téged - jegyezte meg a vendéglős.

- Ez tévedés - mondta valaki, aki most lépett be a helyiségbe, de nem vették észre. - A kölyök
csakugyan jól ismer, és ne merd megölni, Bivaly!

Piszkos Fred állt az ajtóban.

A herceg agyában tótágast állt minden. Gyermekkori barátai letagadják, hogy ismerik. Piszkos
Fred, akit sohasem látott, kijelenti, hogy jó ismerősök.

De a Nagy Bivaly keze egy hajszálnyit sem engedett a szorításból. Úgy nézett Piszkos Fredre,
hogy néhány gyengébb idegzetű rablógyilkos megborzadt. Zöldesfényű, vérszomjas gyűlölet izzott a
tekintetében.

* * *

A Nagy Bivaly szorította a herceg nyakát.

- A fiút nem ölheted meg - mondta Fred.

- Úgy. És miért?

- Mert én ölöm meg! És aki ebben megakadályoz, az mehet a fiú után.

A mesztic óriás bambán nézett egy másodpercig.

- Ez a gazember a Honolulu-Staron utazott - kezdte vészjósló arccal a kapitány. - Tudta, hogy
egy ládában voltam a hajófenékben, és mielőtt kikötött a hajó, ez a kölyök felfordította a
bőröndöt, és rátett egy csomó nehéz poggyászt.

- Kérem ez tévedés... - mondta a herceg - fogalmam sem volt róla, hogy ön is a hajón van, Mr.
Piszkos.

- Hazudsz! Te voltál! Éjfélig feküdtem a fedelére borított bőröndben!... Majdnem megfulladtam!...

- Ha-ha-ha...

A Nagy Bivaly felkacagott, és amikor Piszkos Fred nagy léptekkel megindult, hogy jogos áldozatát
követelje, eléje állt.

- Ez a fiú mától kezdve a barátom! Értetted?

- A fiút én megölöm!

Feszült várakozás.

- Verekedni akarsz?

- Végezni akarok veled! Ez a suhanc, aki bolondot csinált belőled, tetszik nekem! Jaj annak, aki
hozzányúl...

A kapitány lassan át- meg áthúzta csúf kecskekörmeit a szakállán. Arca ezer ráncba vonult egy
gúnyos vigyor köré:

- Itt mindenki fél tőled, mert nem tudják, hogy buta vagy. Olyan buta, hogy az erőd sem számít.
De én elbánok veled Bivaly! Tudhatod!

A toprongyos, szakállas, kissé öreg Piszkos Fred úgy beszélt Szingapur rémével, mintha egy
jámbor kecskegidát szánna, mert ostobán a sínekre tévedt. Mi volt az, ami mégis visszatartotta
ezt a kolosszust, hogy szétlapítsa egyetlen csapással a gondozatlan, ősz kapitányt? Talán a
szennyes kezek egyike, a bal, amelyet hanyagul a nadrágzsebébe süllyesztett, miközben jobbjával
a szakállát cirógatta.

Az a bal kéz egy kést vagy pisztolyt szorongat, és Piszkos Fred nem szokott habozni.

- A fiút nem bántod, vén fecsegő bolond.

- A fiúval végzek, te élő marhakonzerv!

"Csak tudná az ember, hogy mit szorongat ott, ahol az ököl formája kidudorodik a zsebében" -
gondolta a Nagy Bivaly, és fújt dühében.

- A fiú sehová nem megy nélkülem.

- Az nagyon okos lesz - vetette közbe Tulipán, és bekötött fejéhez nyúlt. Az igazi Trebitsch is
helyeslően bólogatott egy nedves rongy alól, amelyet feldagadt arcára borított.

- A Vadsuhanc megérdemelne egy kis "hideget" - mondta a vendéglős -, leütötte a Tulipánt,
összetörte Buzgó Mócsingot, rátámadt a Nagy Bivalyra, és kikezdett veled is, kapitány.

- Csakugyan szorgalmas fiú - jegyezte meg Piszkos Fred összehúzott fél szemmel. - Azért mégis
végzek vele.

A Nagy Bivaly szinte rávetette már magát, de Piszkos Fred zsebében még jobban kipúposodott az a
kés vagy valami, ahogy megszorította.

A Nagy Bivaly kihúzta magát.

- Nekem ez a fiú tetszik! - mondta végül is határozottan. - Nemcsak azért, mert kicsúfolt egy
vén bolondot, hanem azért is, mert nem ijedt meg itt senkitől... Vadsuhanc! A barátom vagy! Menj
a szobámba! Ezentúl együtt lakunk, és senki sem fog bántani!

Általános megdöbbenést idézett elő a kijelentés. Az embergyűlölő Nagy Bivaly lakótársat vesz
magához? Egy kölyköt?

- Csak fecsegj. Minél többet beszélsz, annál nevetségesebbé teszed magad, mert a fiúval végzek -
dörmögte Piszkos Fred, és leült a földre. Miután a Nagy Bivaly elment őfelségével, a kapitány
még mindenfélét morgott magában halkan, azután a vendéglőshöz fordult:

- Egy átkozott detektív elkobozta a kikötőben a revolveremet, de ami rosszabb: a késemet is.
Kinek van egy bicskája?

És előhúzta bal kezét a zsebéből, a kidudorodó valamivel.

Egy alma volt nála mindössze.

* * *

- Mikor szabadítottad meg az én kezeimből a Vadsu... őfelségét?!

- Amikor meg akartad fojtani. Éppen akkor érkeztem a Négy Bölcs Sintérhez. Azt mondtam, hogy
őfelsége nevetségessé tett és gyűlölöm, erre azonnal védelmedbe vetted, és ezt akartam... Azért
ne fejeztesse le kétszer, felség. Elég lesz egyszer is. Nekem van szívem.

- Azt akarja mondani... - kérdezte a herceg - hogy az én érdekemben tette?

- Ezt a politikát űztem végig. Amikor elvitték önt megölni, én addig örültem, amíg
visszahozatták, csak azért, hogy én megpukkadjak a méregtől. Azután elkezdtem a Vöröskarmot
szeretni, és addig szerettem, amíg elhidegült tőle mindenki, és fellázadtak ellene. Mert az én
szeretetem öl, butít és nyomorba dönt.

- Gratulálok - kiáltotta nevetve a király. - Zseniális munka volt. De miért állt az én oldalamra?

- Mert tudtam, hogy Bob Warins meghalt.

- Mit mond?!... Mikor halt meg?

- Amikor leszúrtam.


-- 

Üdvrivalgással:
KEA.