[Grem] Szentmise Esterházy János vértanú boldoggá avatásáért

[Emoke Greschik]

 Cserháti Ferenc mutatott be szentmisét Budapesten Esterházy János boldoggá
avatásáért
https://www.magyarkurir.hu/hirek/cserhati-ferenc-mutatott-be-szentmiset-budapesten-esterhazy-janos-boldogga-avatasaert

24
A magyar apától és lengyel anyától származó Esterházy János a magyar
történelem két világháború közötti időszakának kimagasló alakja. 1901.
március 14-én született Nyitraújlakon, és 1975. március 8-án hunyt el a
morvaországi Mirovban, a politikai foglyok börtönében. Március 7-én délután
a pesti ferences templomban koncelebrált szentmisén imádkoztak boldoggá
avatásáért.

A szentmise főcelebránsa Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia (MKPK) külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős
püspöke volt.

Bevezetőjében kiemelte:* fejet hajtunk egy igazi nemes lélek előtt. A
keresztény helytállás és emberszeretet hős példáját tiszteljük benne,
akinek Isten megengedte, hogy a szenvedő és végsőkig szerető Krisztus képét
öltse magára, és vele együtt győzedelmeskedjék az emberi gyűlölködés és az
alvilági gonoszság felett. Istenben bízott, és ez az istenhit túlvilági
fénybe emelte. Esterházy János embertársai, és akik őt valóban ismerték,
egyhangúan szentnek kiáltották ki. *Halála után egy nagyszombati pap nem
tudta kiejteni a nevét az érte bemutatott szentmise mementójában, mert
rendkívüli módon úgy érezte, hogy inkább az ártatlanul megkínzott és
agyongyötört halott közbenjárását kellene kérnie, mintsem, hogy érte
imádkozzon.

Homíliájában Cserháti Ferenc püspök a szentleckét elemezve kifejtette:
hallhattuk, hogy Ábrahám, a zsidó nép ősatyja minden feltétel nélkül és
rendíthetetlen bizalommal hagyatkozott az életünket kormányzó gondviselő
Istenre. Parancsára azonnal és bátran vállalta a teljes ismeretlenségbe és
bizonytalanságba vezető utat. Ez neki sem mehetett könnyen, hiszen a
Szentírásból tudjuk, hogy előkelő, gazdag ember hírében állt, és mindene
megvolt, széles legelő, nagy juhnyáj. Házában sok szolgát foglalkoztatott.
Bizakodva és nyugodtan várhatta a békés jövendőt. Ekkor éri a váratlan hír.
Isten teljesen új jövőt, ismeretlen és idegen földet ígér neki. Kiszólítja
hazájából és teljesen új utakra tereli. Ábrahám nem tétovázik, azonnal
cselekszik, engedelmeskedik Istennek. Felkerekedik egész házanépével, és
bizalommal követi az isteni Gondviselés kifürkészhetetlennek tűnő,
titokzatos és ismeretlenbe vezető útját.

Isten szólította, és Ábrahám engedelmeskedett. Nem törődött önmagával, sem
ismeretlen jövője bizonytalanságával. Istenre hagyatkozott és követte
utasításait.

A szentmise szónoka rámutatott: ugyanígy az Istenbe vetett rendíthetetlen
bizalom példaképeivel találkoztunk a mai szentmise *evangéliumában is.
Péter, Jakab és János Urunk közelében oly szilárd hitre tett szert, amelyet
többé sem Jézus csúfos halála, sem a kegyetlen üldöztetések nem tudtak
megingatni bennük. Urunk színeváltozása a Tábor-hegyen, majd megdicsőülése
Jeruzsálemben olyan erőt adott nekik, amellyel később készségesen vállalták
a szenvedéseket Krisztusért, az üldöztetések ellenére is hirdettékés életük
árán is tanúsították a feltámadás örömhírét a föld végső határáig.*

Ábrahám óta eltelt több ezer év. Az apostolok tanúsága is mintegy kétezer
esztendős. Történetüket mégis okulásunkra írták meg, azok tanítása mindmáig
időszerű, Isten igéje ismételten visszhangra talál az emberi szívekben –
hangsúlyozta Cserháti Ferenc. – Így *volt ez Esterházy János életében is.* *A
rettenetes megpróbáltatások között** is felismerte Isten akaratát, Istenre
hagyatkozott, kezébe tette sorsát, és mindvégig követte isteni Mesterét.
Levelek, feljegyzések és szemtanúk sokasága tanúsítja rendíthetetlen hitét
és bizalmát Istenben. Hitvallásá*t már a második világháború kitörésének
idején megfogalmazta, amikor utolsó üzenetét küldte szülőföldje népéhez, a
felvidéki magyaroknak:

*„Egyet kérek tőletek: szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat
és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatra
sem. Ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki
el nem vehet, és amelynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb
megpróbáltatásokon is.”*

Akkor talán még *alig sejthette, hogy éppen neki lesz legnagyobb szüksége a
krisztusi hit varázslatos erejére a rá** váró legnehezebb
megpróbáltatásokban. Néhány év múlva mindenétől megfosztották, koholt vádak
alapján ártatlanul elítélték és elhurcolták.** Hitét azonban **a szovjet
Gulag poklaiban is **megőrizte, sőt még itt is annyit imádkozott, hogy még
orosz őrei is papnak, bátyuskának tartották, mert nem tudták megérteni,
hogy valaki ennyit imádkozzon, ha nem pa*p. Hazatérve, *az itthoni
kommunista diktátorok börtöneiben folytatódott iszonyatos kálváriája. A
pozsonyi járványkórházbó*l *írta Lujza nővérének: „A háború vége felé,
körülbelül amikor a pesti ostrom kezdődött, akkor kezdtem imádkozni azért,
hogy a jó Isten engedje meg, hogy szenvedések és nélkülözések árán méltóvá
váljak arra, hogy Őt megtisztulva követhessem. És mivel ezt kértem, ezért
imádkoztam, mikor az oroszok elszállítottak, és aztán később is, teljesen
nyugodt voltam – és mikor már úgy éreztem, hogy helyzetem nagyon nehéz –
egyszerűen azt mondtam magamnak, hogy nem szabad kétségbe esni, hanem
örülni kell, mert az Úr Jézus meghallgatta kérésemet.”*

Cserháti Ferenc püspök leszögezte: *Esterházy János töretlen hitét és
hősies keresztény helytállását a rettenetes szenvedések között is
megőrizte, és azt mindvégig a „legjobb orvosságból”, a börtönbe
becsempészett „morzsák”-ból, az Eucharisztiából, a titokban végzett
szentáldozásokból erősítette és táplálta. *„A budapesti Nemzetközi
Eucharisztikus Kongresszus előkészületeinek e napjaiban ki kell emelnem,
hogy

Esterházy János a börtönben is az Oltáriszentség őre és hordozója,
mondhatom: szentségtartója volt.

*A helység plébánosától kapott Oltáriszentség morzsáit kétszersültbe sütve
csempészték be neki a börtönbe, hogy legnagyobb óhajának megfelelően, ott
is az Úrral lehessen és szentáldozáshoz járulhasson*” – mondta Cserháti
Ferenc. Idézett Molnár Imre *Kegyelem életfogytig* című könyvéből:* „A
kenyérbe kevert ostyát állandóan magánál tartotta, s ha a cellában társai
trágárul beszéltek, ha tehette, inkább kivonult vele a folyosóra.”*

*Élete végéhez közeledve Esterházy János a lipótvári kommunista börtönben,
amelyet a foglyok egyszerűen a „pokol kapujának” neveztek, maga vallotta be
nővérének: „Mindenkinek példát adok a reménységre, hisz az orvostudomány
vélekedése ellenére még mindig élek.” Utolsó napjainak szemtanúja, egy
orvos személyes tanúsága szerint: Esterházy János, aki rabtársai szemében
már a Gulagon „a magyarság **szenvedő Krisztusává magasztosult,” amint
életében, úgy most, halálos ágyán is teljesen „átadta magát Isten
akaratának”.*

Végezetül Cserháti Ferenc kiemelte: nagyböjt a magunkba szállás szent
ideje. Arra bátorít, hogy merjünk Istenre hagyatkozni, merjünk Krisztus
Urunk szavára hallgatni, és merjünk az ő útjára lépni. Ezt tette Ábrahám,
ezt tették a tanítványok, és ezt tették a hithősök is a kereszténység
történelme sorá*n. Isten erejére támaszkodva vállalták a szenvedéseket az
evangéliumért, és meghozták a hit áldozatát, hogy aztán felragyogjon
számukra az új és örök élet Jézus Krisztusban *– utalt a szentmise
főcelebránsa Szent Pál apostol Timóteushoz írt második levelére.

*A szentmise után az Esterházy János Emlékbizottság és a Rákóczi Szövetség
megkoszorúzta a mártírhalált halt politikus Szép utcai emléktábláját.*


*Fotó: Lambert Attila*

*Bodnár Dániel/Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200308/8f859be7/attachment.html>