[Grem] Az Egri Főegyházmegye négy újmisés papja

[Emoke Greschik]

 Bemutatjuk az Egri Főegyházmegye újmisés papjait
Hazai <https://www.magyarkurir.hu/hazai> – 2020. június 21., vasárnap |
20:55
https://www.magyarkurir.hu/hirek/bemutatjuk-az-egri-foegyhazmegye-ujmises-papjait


Június 20-án Ternyák Csaba egri érsek áldozópappá szentelte Barta Márton
István, Marosi Balázs, Nagy Ferenc és Thiago Costa diakónusokat. Az ünnepet
megelőző napon négy, térben meglehetősen messziről indult életútról
beszélgettünk.

Az egri szeminárium növendékei túl vannak vizsgáikon, befejezték a
lelkigyakorlatot, a szentelési szertartás főpróbájáról érkeznek a
beszélgetésre. Az utolsó simításokat végzik a nagy nap előtt. Fodrász,
cipővásárlás, a vendégek fogadására való előkészület – elfoglaltak, de
szívesen ülnek le az Érseki Palota reprezentatív díszudvarán egy kávéházi
asztalnál beszélgetni. Hat végzős növendék, négyen az Egri Főegyházmegye,
ketten a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai lesznek. Így hatan a
negyedik évfolyam óta vannak együtt. Ahogy készülnek a fényképek, látszik,
összecsiszolódtak a közös készület alatt. Kirándulások, biciklitúrák, foci,
sütizés, kávézás és sok-sok beszélgetés van mögöttük. Az évfolyamtársak
közül szinte mindenki valamilyen formában egy másik országhoz is kötődik,
és hozott sajátos színt a közösségbe.

*Imádkozó pap szeretnék lenni*

Barta Márton 2010-ben kezdte meg tanulmányait az egri szemináriumban –
belépett, elment, visszajött. Az esztergomi ferenceseknél végzett
tanulmányok után 18 évesen mondott igent Márton a papságra. Gyerekként –
12-13 évesen – ébredt fel benne Isten szolgálatának vágya, és vitte őt az
érettségi után Egerbe. Két év tanulás után elbizonytalanodott, hivatása
megkérdőjeleződött. Visszament szülőfalujába Mádra. Egy egészen már életet
kezdett élni. Fizikai munkát végzett, szakmát tanult – nehézgépkezelő és
biztonsági őr képzést végzett el – és élte a fiatalok bulis életét,
szerelmes is lett. Hitélete a minimálisra csökkent, kipróbálta magát
különböző lehetőségekben. „Ma már tudom, hogy 18 évesen nagyon gyermeteg
fejjel indultam el a papság felé. Kellett nekem, hogy belekóstoljak a
fizikai munkába” – tekint ma vissza arra az Istentől való eltávolodásban
megélt négy évre. Valami azonban mindvégig motoszkált benne. 2015 nyarán
gimnáziumi osztálya tartotta első érettségi találkozóját. Márton
meglátogatta a szemináriumban Szabó József spirituálist, és megbeszélt vele
egy személyesen vezetett lelkigyakorlatot. Márton visszatért a korábbi
útra. Egy éven át érlelődött a döntés, és 2016-ban visszatért a
szemináriumba. Beilleszkedett az új évfolyamába, folytatta a négy évre
megszakított tanulmányokat. Diakónusi gyakorlatát Karcagon végezte, meg
tudta tapasztalni a szolgálat mindennapjait.

„Szeretnék imádkozó pap lenni, akinek lelki formálódását az imádság
határozza meg, és aki híveit is megtanítja erre. Fontos számomra a
közösségépítés, hogy a plébánia olyan hely legyen, ahova az emberek
bármikor bejöhetnek, mert ott szeretettel fogadják őket. Ezt üzenem papi
jelmondatommal is: »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki
életét adja barátaiért.«”

*Jó papnak lenni*

Marosi Balázs is hozott egy sajátos színt az egri szeminárium közösségébe.
A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa, Kézdivásárhely
szülötte. Olyan egyházközségben nevelkedett, ahol az utóbbi években ő a
harmadik, aki újmisét mutat be, és egy a sok közül, akik innen indultak.
Balázs ezt egyrészt a nagyobb szegénységgel, kiszolgáltatottsággal megélt
és ezért jobban Istenre hagyatkozó, neki mindenért hálát adó élettel
magyarázza, másrészt papjaik hitelességével, az emberek között otthon lévő
szolgálatukkal. Balázsék családja is egy volt azok közül, akik
mindennapjait átjárta a hit. „Mi, fiúk csapatostul jártunk ministrálni,
sokszor naponta két misére is, és ha ütközött egy-egy iskolai programmal, a
misét választottuk” – meséli, hogy mintegy 30 ministráns számára a világ
dolgai nem tudták felülírni, hogy Isten az első. Balázs ezt azzal
magyarázza, hogy közelről látták a pap életét, hogy mit csinál, és miért.
Bejártak a plébániára, segítettek, amiben kellett. Ebédeknél felszolgáltak,
utána mosogattak, együtt nyírták a plébánossal a füvet, s kirándultak is
vele. „Engedte, hogy ott legyünk mellette, láttuk a szentmisén, az
irodában, láttuk a zöldségeskertben. Úgy nőttünk fel, hogy láttuk, mit
jelent Istent szolgálni a templomban az emberek között.”

Balázs már gyerekként tudta, hogy az ő útja a papság. A gyulafehérvári
líceumba ment tanulni, ahol tovább erősödött ez az elkötelezettség. Az
érettségit követően a nagyböjtöt a székelyudvarhelyi ferenceseknél
töltötte, arra kérve Istentől a megerősítést, hogy valóban ez-e az ő útja.
„Hogyan tovább – tettem fel Istennek a kérdést. Szerettem volna letisztult
választ kapni, hogy helyes-e az út, amin elindultam, tényleg a papságra hív
engem Isten? Választ kaptam Istentől, és ezt olyan szerzetesek közösségében
kaptam, akiknek életét látva megerősödtem abban, hogy jó Istent szeretni és
jó papnak lenni.” Így jelentkezett Balázs az egri szemináriumba, és
töltötte tanulással, lelki felkészüléssel az eltelt hat évet. „A
szeminárium továbbvitt ezen az úton. Szellemiekben és lelkiekben
megerősödve mentem a diakónusgyakorlatra Miskolc-Diósgyőr plébániájára. Egy
élő és nagy lélekszámú egyházközség életébe tekinthettem be.”

A gyerekkor óta vágyott út most elkezdődött. Balázs papi jelmondata – a
gyerekkor kedvenc zsoltárából – erre a kezdeti lelkesedésre emlékeztet,
melyet az ifjú bölcsességével egészített ki: „Íme eljövök Uram, hogy
teljesítsem azt, amit kívánsz. Legyen meg a te akaratod.”

*A szeretetben nincs félelem*

„Szentelésemre szüleim és rokonaim mellett válogatott csapat jön
Sárospatakról, a diakónusi helyemről. Egerből a szalézi oratóriumból hívtam
ismerősöket, és jönnek szemináriumi barátok, munkatársak” – ad betekintést
az előkészületek szervezésébe a szlovákiai Bodrogközből, Nagykövesdről
származó Nagy Ferenc.

Az óvodáskorától kezdődően ministráló fiatalember már gyerekként gondolt a
papságra. Vallásos családban nőtt fel, ahol sokat imádkoztak együtt.
„Gyerekként sokszor az adventet jobban vártam, mint a Jézuskától az
ajándékot” – meséli, milyen meghittek voltak az esték, amikor a szülőkkel,
testvérekkel, rokonokkal körbeülték az asztalt, és az adventi koszorú körül
imádkoztak.

„A Jóisten hívása korán megszólalt bennem, de azt gondoltam, az nem nekem
való. Elhalkítottam Isten hangját. A gasztronómia érdekelt” – mutat
magyarázatul végig magán a filigrán fiatalember. Ezért vendéglátóipari
iskolába jelentkezett, gondolván, annak nagy a perspektívája, hiszen enni
mindig kell az embereknek. „De a hang maradt, és egy idő után már nem
hessegettem el. Barátkoztam a gondolattal. Segítségemre volt plébánosom,
Böőr Roland, akivel sokat beszélgettünk és imádkoztunk; aki a liturgiában
is egyre több mindent tanított, figyelt rám, kegyhelyekre vitt el. Végül az
érettségi és szakmunkás-bizonyítvány megszerzését követően jelentkeztem a
szemináriumba.”

Ferenc mehetett volna a kassai szemináriumba is, egyházmegyéje magyar
papjai szerették volna, ha magyarajkúként ezt az utat választja. A vidék,
ahol ő felnőtt, színmagyar volt. Ferenc a hétköznapi szlovák nyelvvel
elboldogult ugyan, de a liturgia, az imádság szavai mind-mind magyarul
jöttek az ajkára. Álma az volt, hogy a magyar határtól alig pár kilométerre
fekvő szülőfalujából Egerbe jöjjön tanulni. Azért mégis tett egy próbát.
Jelentkezett a kassai szeminárium spirituálisánál, aki úgy látta, szlovák
tudása a teológiai tanulmányokhoz nem elég, ha jelentkezni akar, egy évet
szlovák környezetben kell töltenie. Ferenc ezt nem vállalta, és
szeptemberben Egerben kezdte meg tanulmányait. Közösségi tapasztalattal
gazdagon, barátok szerezve fejezte be a szemináriumot. A sárospataki
diakónusi év betekintést adott neki a szolgálatba. Sokat jelentett neki,
hogy plébánosa rábízta az ájtatosságok vezetését, kipróbálhatta magát az
igehirdetésben, bejárt az iskolába, beült a diákok közé a padba, és
beszélgetett a tanárokkal. Papi jelmondata „A szeretetben nincs félelem”
(1Jn 4,18) szellemében kezdi papi szolgálatát.

*Közel az emberekhez*

Porto San Giorgio városában 2011-ben közel háromszáz fiatal – a
Neokatekumenális Út lelkiségi mozgalom tagjai – várta, hogy megkapja azon
száz ország egyikének a nevét, ahol meg fogja kezdeni a szemináriumot.
Köztük volt a brazil származású Thiago Costa is, aki Magyarországra kapott
küldetést. Országunkról a Forma–1 rajongó fiatalember a Hungaroring kapcsán
hallott. Így kezdte meg először a nyelvtanulást Miskolcon, majd egy évvel
később a szemináriumot Egerben. A Neokatekumenális Út szemináriuma, a
Redemptoris Mater Missziós Szeminárium ugyanis Egerben van. Papnövendékei
itt élnek nemzetközi közösségben, és mindannyian az Egri Papnevelő
Intézetben folytatják a többi egyházmegyei kispappal tanulmányaikat.
Szentelésüket követő szolgálatuk első öt évét is az egyházmegye határozza
meg, utána vállalhatnak másutt missziót papjaik.

Thiago számára munkás évek kezdődtek. Más nyelv, más kultúra. „Az elején a
nyelv miatt, később a honvágy és a családomban bekövetkezett nehézségek
miatt szeretettem volna más országba menni. De maradtam. A családomat
átsegítette a gondokon a Jóisten és a brazil közösség; én megszoktam s
megszerettem itt, és most már nagyon jól érzem magam” – tekint vissza az
eltelt időszakra.

A fiatalember négyévesen került a lelkiségi mozgalom közösségébe. Szülei
házassága mély válságba került, a válás szélén álltak, amikor egy rokon
tanácsára megismerkedtek a Neokatekumenális Úttal. Így menekült meg
házasságuk, és így kapott Thiago élete erős keresztény alapokat. 29 éves
volt, amikor a közösség szokásos lelkigyakorlatán elhangzott a katekéta
kérdése: Ki érzi úgy, hogy Isten papnak hívja? Ekkor állt fel Thiago, és
mondta ki a benne régóta munkáló kérdésre az igent. „Már elvégeztem az
egyetemet, egy kórház gazdasági irányításában dolgoztam. Volt pénzem,
támogatni tudtam szellemi sérült testvéremet ápoló szüleimet. Azt
csináltam, amit akartam, de soha nem volt bennem ilyen boldogság, mint
most.”

Thiago a szentelés előtti lelkigyakorlatot még félelemmel vegyes
aggodalommal kezdte. Mi lesz vele, hova helyezik? De lélekben megerősödve
állhatott az oltár elé. „Lelkesedéssel és örömmel kezdem el a szolgálatot.”
A Magyarországon eltöltött évek alatt megismerte országunk sajátosságait,
látja gondjainkat, lehetőségeinket. Szolgálatát gazdagítja a
Neokatekumenális Út lelkisége, az a szoros összetartozásban élő közösség,
ahol a pap közvetlen közelről látja az emberek életét.

*Fotó: Lambert Attila*

*Trauttwein Éva/Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200623/af7be089/attachment.html>