[Grem] A magyar őstörténetről Mende Balázs paleoantropológussal

[Emoke Greschik]

 Nem valószínű, hogy megoldódnak a magyar őstörténet problémái – Mende
Balázs a Mandinernek
<https://mandiner.hu/cikk/20200801_magyar_ostortenet_mende_balazs_interju>
2020. július 31. 16:02
https://mandiner.hu/cikk/20200801_magyar_ostortenet_mende_balazs_interju
*Írta: Kovács Gergő <https://mandiner.hu/szerzo/kovacs_gergo> *
Nem várható olyan pillanat, amikor hirtelen megoldjuk a magyar őstörténet
problémáit – mondja a Mandinernek Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus.
Szerinte bizonyos kérdések tisztázására a genetikai vizsgálat az egyetlen
bevethető módszer, az őstörténet-puzzle legsűrűbb részét pedig csak most
kezdik el kirakni. Szóba kerül az Árpád-ház és a honfoglaló magyarok
eredete, valamint a hunok is. Interjúnk.

*Tisztázzuk a fogalmakat! Mit takarnak a bioarcheológia, archeogenetika,
vagy éppen archeogenomika kifejezések?*

A fogalmak egymás részei, közülük a legtágabb fogalom a bioarcheológia, ami
a régészeti kontextusú biológiai maradványok kutatását célozza különböző
természettudományos módszerekkel. Vannak hagyományosan ide tartozó
szakterületek, például a paleoantropológia, illetve mostanában nagyon
felívelő tudományterület az izotópkémiai analízis, ami a különböző elemek
izotópjainak vizsgálatával ad lehetőséget a táplálkozási szokások és
életmód rekonstruálására, a migráció és mobilitás kutatására.

Az archaikus maradványok genetikai állományának kinyerhető és szóra bírható
részének elemzésével foglalkozik az archeogenetika, az archeogenomika pedig
ennek egy új típusú technológián és megközelítésen (az ún. NGS-technológiák
és a WGS metódusok) alapuló ága: egy mélyebb, nagyobb adatbázist vizsgál. A
korábbi archeogenetikai kutatásokban általában  csak az anyai, illetve
kisebb arányban az apai jellegeket vizsgáltunk (az ún mitokondriális DNS-t,
illetve az Y kromoszómát), a teljes DNS-állományt az akkori technológiai
korlátok miatt nem vontuk be a műveletbe. Az évek múltával a technológiai
lehetőségek gazdagodtak és az archeogenomikában már a teljes DNS-állományra
koncentrálunk, nem függetlenül attól, hogy mekkora részét akarjuk és tudjuk
megszóltatni. Szükséges megjegyezni, hogy a jelenkori egyének, népességek,
az ún. recens minták genetikai vizsgálata is vezethet történeti – ha úgy
tetszik régészeti – következtetések levonásához, felhasználva az
örökítőanyag állandó változásának – az úgynevezett mutációknak – időbeli és
térbeli szabályszerűségeit, illetve ezek visszakövethetőségét.
*Mende Balázs Gusztáv (1971*) paleoantropológus, az MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpontja Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, az MTA
Régészeti Intézet keretében létrejött Archeogenetikai Laboratórium
vezetője, majd menedzsere. A neves kutatóval a genetika rohamos
felértékelődéséről és a legfrissebb eredményekről beszélgettünk. A cikk
tartalma több szálon is kapcsolódik Türk Attila régésszel készült
interjúnkhoz
<https://mandiner.hu/cikk/20200622_turk_attila_interju?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007>
.

*Mintavétel a Régészeti Intézet Archeogenetikai laboratóriuma tiszta
laborjában (Nagy-Bozsoky József felvétele)*



*Mivel járult hozzá az archeogenetika a magyar őstörténet-kutatás utóbbi
pár évben bekövetkezett komoly sikereihez?*

Némi hazabeszéléssel és büszkeséggel mondom, hogy az őstörténet-kutatás
utóbbi pár évben bekövetkezett komoly sikerei sok mindenben az
archeogenetikai kutatásokhoz köthetőek. Nem elsősorban a kutatások új
következtetéseire gondolok, hanem arra, hogy egyre szélesebb körben nyer
elfogadást, hogy a maradványok genetikai vizsgálatának helye van a kutatási
palettán és bizonyos kérdések megválaszolására jelenleg ez az egyetlen
bevethető módszer. Egyre több régész kolléga keres meg minket közös
kutatási tervekkel, legyen az egyes konkrét sír, vagy akár egy kisebb régió
csontanyagára vonatkozó genetikai vizsgálati igény.

A konkrétumoknál maradva: van többféle adatbázisunk a Kárpát-medence 9-11.
századi csoportjairól, az uniparentális, vagyis anyai-apai adatoktól az ún.
teljes genom alapúakig, a kutatócsoportok nemzetközi lapokban publikálnak,
most várjuk a szegedi kollégák teljes genom alapú kutatási eredményeit
9-11. századi temetőkből. A PPKE Türk Attila vezette keleti expedícióinak
köszönhetően – amelyek egy részén magam is részt vettem –
lehetőség nyílott a korai magyar történet ikonikus időszakaiból és
területeiről is mintákat vizsgálni, adatbázist építeni,

ennek orosz régész kollégákkal közös első publikációja a napokban került
fel a biorxiv szerveroldalára
<https://www.biorxiv.org/content?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007>.
Ebben mi is adatolunk genetikai kapcsolatokat a közép-ázsiai térség
irányába, de ezek az eredmények lehetnek csupán biológiai alapúak, nem
biztos, hogy történeti konklúzióval is bírnak. A laborunk kétoldalú
együttműködési keretekben együtt dolgozik a legfontosabb orosz, ukrán és
moldáv régészeti és antropológiai centrumokkal, és bár először kissé furcsa
volt, de igazából örvendetes az a helyzet, miszerint a magyar őstörténeti
kérdések a helyi régészeti-antropológiai kutatás szerves részeként,
mondhatni tárgyilagosabb megítélésben jelennek meg.

*Mit lehet tudni az anyai ági és apai ági genetikai összetétel
eltéréseiről, a rokonságról, a genetikai ősről? Ide kötném az Árpád-háziak
őseinek afganisztáni eredetét is, amiről nemrég jelentek meg hírek a
különböző médiumokban és a kutatási eredmények a várakozásoknak megfelelően
nagy port kavartak. Nyáry Krisztiánról például kiderült
<https://hvg.hu/kultura/20200711_Nyary_Krisztian_Kasler_arpad_haz_bela?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007>
– miközben a Kásler-féle kutatócsoport eredményeit próbálta bagatellizálni
–, hogy a genetika alapfogalmaival sincs tisztában.*

A honfoglaló, illetve a korai magyarsághoz köthető, általunk vizsgált
csoportokban az anyai vonalak összetétele jóval heterogénebb képet mutat az
apai vonalaknál, a sokféleség mértéke pedig csoportonként különbözik
mindkét ág tekintetében. Az anyai és az apai leszármazási vonalakat
vizsgálva egyaránt találunk kelet-és nyugat-eurázsiai eredetű, elterjedésű
vonalakat. Egy csoport genetikai összetételének megértéséhez az egyes apai
és anyai vonalak egyedi elemzése mellett populációszintű vizsgálatokra is
szükség van. Nem ritka, hogy az adott csoportban kapott anyai és apai
vonalak eltérő biogeográfiai elterjedést mutatnak, sőt, az egyes anyai vagy
apai vonalak származásában is lehet különbség a csoportokon belül. Ilyen
esetekben nem csak az egyedi típusok számítanak, hanem fontos azok aránya
is a vizsgált csoportban. A kapott genetikai eredményeket régészeti,
történeti kontextusba kell helyeznünk, így érthetjük meg, milyen múltbéli
események vezethettek a csoportok összetételének kialakulásához.

Ami az afganisztáni eredetet felvetésére adott különböző reakciókat illeti,
ha szükségszerűnek nem is, de valahol logikusnak tartom az eltérő
narrációkat. Sajnos jellegzetes félreértés a szaktudományon kívüli
értelmezésben, hogy az eredet meghatározásában keveredik a női és a férfi
ág, a genetikai értelemben vett ős, illetve a rokonság fogalmak használata.
Ez nem tesz jót az érvelések hitelességének, teljesen mindegy, milyen célok
mentén fogalmazzák meg azokat. Amikor azt mondjuk, hogy nagyon sok ősünk
van, az nem mond ellent annak, hogy genetikailag, férfiként egy közös ősben
találkozunk. Ahogy a sejtmagon kívüli mitokondriális DNS anyai ágon, úgy a
sejtmagban található Y-kromoszóma kizárólag apai ágon öröklődik. Ezért
tudni kell, hogy amikor Árpádokat vizsgálunk, akkor elsősorban férfiakat
vizsgálunk – már csak azért is, mert az Árpád –ház történetileg (is)
férfivonalat követ.
Valóban jellegzetes hiba az öröklésmenetek összekeverése

– nem csupán Nyáry Krisztián esetében – de nem hiszem, hogy ezt megfontolt
szándék vezérelné, ahogy a többi narráció hibája is a felületes
ismeretekből adódik. A megnyilatkozóknak egyszerűen van egy mondandójuk,
ahhoz keresnek érveket és közben elcsúsznak néhány, a tudományosság
szempontjából sajnos alapvető dolgon, fogalmon.

Örülök viszont annak, hogy nagyon sok hozzászóló – legyen az blogger,
közíró, lapszerkesztő – kiemelte, hogy a cikk őstörténeti értelemben vett
legjelentősebb mondanivalója mégis az, hogy az Árpád-házi Y kromoszómális
vonal a honfoglalást megelőző 1000 évben felbukkan az Urál környékén, úgy,
ahogy a jelenleg ott élő baskíroknál is megfigyelhető. Ez ugyan az
időskálán még mindig mintegy ezer évnyi „csúszás” az ominózus területeket
őshazaként megjelölő interpretációhoz képest, de további vizsgálatokkal ez
az ellentmondás – ha egyáltalán az – vélhetően feloldható lesz.

*A bajanovoi ásatás egyik arcmaszkos sírjánál Türk Attillával (orosz
kolléga felvétele)*



*Honnan jöhettek, és milyen génekkel rendelkeztek a honfoglalók? Mi az,
amit biztosan ki lehet jelenteni, mi az, ami valószínű, és mi az, ami
kizártnak tűnik? Meddig érdemes „visszamenni” időben?*

Pont a genetikai állomány viselkedéséből fakadóan bármeddig érdemes
visszamenni időben, ameddig technológiailag és interpretáció szempontjából
lehetséges. Ezt jelenleg az ún. afrikai Éva és Ádám ős többszörösen
bizonyított elmélete jelenti, amely szerint minden ma élő nő és férfi
egy-egy anyai és apai genetikai vonalra vezethető vissza. Persze ha az a
kérdés, hogy egy honfoglaló vagy avar férfi vérségi kapcsolatai hova
mutatnak, akkor nem éppen reflektív a több tízezer éves afrikai eredetre
utalni, mert ezen az alapon a Földön jelenleg minden ember rokona a
másiknak. Éppen ezért nagyon félrevezető az az interpretáció, ami a mostani
Árpád-vérvonallal foglalkozó cikk kapcsán látott napvilágot. A jelenlegi
adatok szerint nincsen okunk kételkedni abban, hogy
az Árpád-házra jellemző fiági genetikai típus kialakulásának helye a mai
Észak-Afganisztán területe, a kialakulás ideje nagyjából 4500 év.

Ez azonban nem fordítható le úgy, hogy maga az Árpád-dinasztia, mint egy
történeti kategória és akár egy törzsi-nemzetségi összetartozási tudat
ilyen idős lenne.

*Megvilágítaná ezt egy kicsit jobban?*

Amit a Kásler-féle kutatócsoport a megjelent cikkben állít, az tudományos
szempontból teljesen rendben van, jó szerzők, jó nevek vitték a projektet.
A probléma akkor kezdődik, amikor az egyik szerző, legyen akár az utolsó
szerzőként, projektmenedzserként jegyzett, Magyarországon jelenleg
közjogilag is értelmezhető helyzetben lévő szerző – jelen esetben Kásler
Miklós – ad a cikknek egy olyan értelmezést
<https://magyarnemzet.hu/belfold/sikerult-meghatarozni-az-arpad-hazi-dns-t-8360391/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007>,
ami a cikkben nincs benne. Az a megjegyzés, miszerint „*a kutatások
megerősítették, hogy az Árpád-dinasztia körülbelül a mostani Afganisztán
északi részén alakult ki*”, csupán a történeti narrációra való, jó szándékú
vágyakozás, de semmiképp nem egy tudományos feltételeknek megfelelő
állítás. Attól, hogy a számunkra ismeretlen és meghatározhatatlan
kulturális közegben egy férfi elkóborol valamikor, valahová az ázsiai
pusztán és pár ezer év múlva a DNS-ét megtaláljuk itt a Kárpát-medencében,
még nem fogom történeti értelemben vett ősnek tekinteni, csupán genetikai
ősnek. Gondoljunk bele az időmélységbe, ez a Kr. e. 2500 körüli időszak,
Egyiptomban ekkor építik a nagy piramisokat, micsoda távolságról van szó –
minden értelemben! A probléma az, hogy ez a „történeti”  értelmezés
erodálja a szélesebb közvélemény előtt a cikk kiváló és értékes
következtetéseit.

Ugyanakkor az is egyre egyértelműbb, hogy valaminek a kizárása, vagy éppen
valószínűsítése a rendelkezésre álló adatbázisok nagyságának, mintavételi
értelemben való pontosságának – azaz reprezentativitásának – és a más
tudományterületek által „szállított” adatok mennyiségének, sűrűségének a
függvénye.
A honfoglalók populációja genetikai értelemben többgyökerű társaság, anyai
és apai ágon egyaránt,

a vérségi kapcsolataik a jellegzetes európai eredetű csoportok jellemezte
területekre, valamint az Urál déli vonulata keleti és nyugati előterére, a
jelenlegi Kazahsztán területére, egyes esetekben ennél is keletebbre, az
Altaj északnyugati előterére, vagy éppen az Árpád-vonal tekintetében a most
felderített egykori baktriai területekre mutatnak. Ez a széles származási
terület az oka annak, hogy szeretjük a földrajzi és
népességtörténeti-történeti értelemben vállaltan elnagyolt nyugat- és
középeurázsiai eredet kifejezést használni.

*Mikorra kaphatunk pontos képet a magyar honfoglalók genetikai állományáról
optimista becslések szerint? Eljöhet a nap, amikor egyszer és mindenkorra
kiderül, hogy mi köze a honfoglaló magyaroknak a hunokhoz és az avarokhoz
genetikai szempontból?*

Azt mondhatom, hogy a honfoglalók genetikai állományáról már meglehetősen
sokat tudunk, ennél sokkal többet csak a tömegesen végzett teljes genom
alapú kutatásoktól várhatunk. Viszont a régészeti kronológia különböző
módszereinek összességében behatárolt lehetőségei egyelőre homályban
tartják az ún. korai honfoglalókat. Ezek megtalálása és genetikai
vizsgálata azért kiemelten fontos, mert ők azok a személyek, akik genetikai
örökségüket biztosan kívülről – konkrét előzményként vélhetően az
Etelköznek nevezett területről – érkezve hozzák be a Kárpát-medencébe. A
következő generációk esetében adott a lehetőség, hogy a genetikai típusukat
a honfoglaláskor már itt tartózkodó egyénektől, keveredés révén nyerik.

Érdemes kihangsúlyozni, hogy a genetikai kutatás régészeti alapú, az
adatbázisokba bevont sírok egy-egy régészeti, geográfiai-kronológiai
kontextus alapján kerülnek kiválasztásra, így szükségszerűen hordoznak
bizonyos prekoncepciókat. Mivel az úgynevezett Árpád-ház program keretében
vizsgálatokba vont kora Árpád-kori népesség kialakulásában minden bizonnyal
jelentős rész jut a honfoglalást megelőzően is a Kárpát-medencében élt
népességeknek, így a 8-9 századi populációk kutatása kiemelt fontosságú a
népeségtörténeti folyamatokban. Azonban ahogyan régészeti-történeti
értelemben sem a korai honfoglaló, sem pedig a tágabb értelemben vett,
két-három generációsnak értelmezett honfoglalás kori népesség nem volt
egységes, a Kárpát-medencében mintegy 300 évig egzisztáló avarság –
pontosabban fogalmazva az avar kori népesség – még kevéssé volt az. Vannak
adataink a korai avar elit genetikai kapcsolatairól, amelyek többsége –
mondhatni, nem meglepő módon – egyértelműen közép és kelet ázsiai csoportok
irányába mutatnak. Azonban például a 8. századi dél-alföldi avar regionális
csoportok teljesen európai képet mutatnak, legalábbis anyagi ágon. Nagyon
messze van még az, hogy egyértelműen kizárhassuk az avarokkal való
genetikai kapcsolatokat, de az eddigi eredmények nem erősítik meg a
honfoglaló és az avar népesség olyan jellegű hasonlóságát, ami őstörténeti
aprópénzre váltható.
A hunokkal való összehasonlítás jelenleg nem releváns,

elsősorban azért, mert amíg az a régészeti-történeti kiindulópont, ami a
honfoglalók és az avarok esetében minden nehézség mellett adott, a hunok
esetében hiányzik. Jól mutatja a problémát, hogy „hun” sírt még a
Kárpát-medencében is alig-alig mutat fel a régészettudomány, legfeljebb
hunkorit, és ez a kategória eurázsiai kontextusban még problémásabb,
mondhatni értelmezhetetlen, nem beszélve arról, hogy a hunokhoz köthető
temetkezések nagy része hamvasztásos rítusú, így a maradványok rutinszerűen
nem alkalmasak a DNS-vizsgálatokra. Az pedig, hogy találunk elszórt
kapcsolatokat honfoglalókból nyert genetikai adatok és hunnak (vagy jobb
híján hsziungnu-nak) nevezett kelet-belső-ázsiai temetkezések, vagy éppen
5. századi árpát-medencei sírok között, az nem jelenti azt, hogy genetikai
értelemben bármiféle jelentősnek nevezhető hun vérségi hatás érvényesül a
honfoglalóknál. A magyarok steppeihun hagyománya, mint a történeti néprajz
kategóriájával leírható és vizsgálható jelenség a jelenlegi adataink
szerint sokkal valószerűbb, mint bármiféle jelentős vérségi kapcsolat a
honfoglalók és a hunok (melyik hunok? hol? mikor?) között.

*Nomád körülmények közötti mintavétel az Ujelgi-i ásatási bázison (Türk
Attila felvétele)*



*Melyek az archeogenetika buktatói és korlátai őstörténetünk esetében?*

Véleményem szerint a buktatókat nem az őstörténetünk szempontjából kell
megfogalmazni, mert azok nagyjából ugyanazok minden genetikai módszerekkel
végzett genetikai kutatás esetében. Nem lehet kellően hangsúlyozni a
mintavételi stratégia fontosságát, a stratégiára még akkor is szükség van,
ha a mintákhoz sokszor ad hoc jelleggel, nehezen összehasonlítható számmal
jutunk. Minden kutatás prekoncepcióra épül, de a mintavételnél, a
kiértékelésnél erről nem szabad elfeledkezni, nem beszélve az
interpretációról. Jelentős probléma az egyes jellemzett régiók, népességek
mintaszáma, a minták megoszlása geográfiai és kronológiai értelemben. Sokan
úgy vélik, hogy az ún. teljes genom vizsgálatok alkalmasak arra, hogy egy
csoportot, népességet egy-két minta alapján jellemezzünk. Ez az
örökítőanyag viselkedésének „történetisége” szempontjából igaz is, de nem
számol az egyedi esetek lehetőségével, amikor egy jellegzetes
leletanyagúnak vélt sírban mégsem az nyugszik, aki a leletanyaggal
kapcsolatba hozott népességet jellemzi, hanem egy outsider. Vagyis a kapott
adat nem a csoport varianciáját növeli, hanem pont az attól való
kívülállást bizonyítja.

Az összehasonlító vizsgálatokra alkalmas, a szakirodalomban és az
adatbázisokban leírt archaikus genomok száma ugyan már erőteljesen
emelkedik, de még mindig kevés, adott területre vonatkozóan konkrétan nulla
is lehet. Az ebből fakadó statisztikai gap-ot pótoljuk a recens (jelenkori,
korunkbeli) népességekből származó adatokkal, adatbázisokkal. A jelentősebb
kutatócsoportok sokszor egy-egy kutatás, publikáció érdekében hoznak létre
ún. referencia-adatbázisokat. A Kásler-féle kutatócsoport cikkében
szereplő, az ún. Árpádház-polimorfizmust hordozó baskírokat a cikkben is
megjelölt területek adják, de ezek recens adatok. Ezen a területen
elképesztő keveredés volt az elmúlt évezredek alatt, főleg a mongol korban
telepítgették a baskír törzseket nagy előszeretettel. Megoldás lehet, hogy
a terület 9-11. századi temetőinek az adataiból indulunk ki, erre az ufai
és a kazanyi expedíciónk kapcsán szerzett csontminták lehetőséget adnak. Ha
ezekben a temetőkben is ott van az Árpád-ház genetikai vonala, akkor az egy
egyértelműbb interpretációt engedhet meg az őstörténeti kutatások
szempontjából. Mindenesetre a referencia-adatbázist a lehető legnagyobb
alapossággal, történeti, néprajzi, antropológiai ismeretek birtokában kell
összeállítani.

*Hogy néz ki az archeogenetikus munkája a gyakorlatban? Régészek szállítják
az anyagot és leadják a „rendelést”, hogy mit akarnak megtudni?*

Az archeogenetikai kutatás már kinőtt abból a korszakából, hogy vannak a
kérdező régészek és a genetikusok válaszolnak. Már a gyakorlati, előkészítő
rész is rendkívül integratív, magában a mintavételi stratégia
kidolgozásában is több szakember vesz részt és jelenít meg különböző
kutatási szempontokat. Természetesen vannak ún. egyszerű esetek, amikor a
kérdés arra korlátozódik, hogy két, egymás melletti sírban fekvő egyén
lehet-e közvetlen vérségi kapcsolatban egymással. A nagyobb kutatásokat
komoly integratív igény mozgatja, erre jó példa a most induló nemzetközi
ERC-SYN projektünk, amely az 5-9. század népességtörténeti folyamatait
kutatja archeogenomikai módszerekkel Kárpát-medencei súlyponttal,
eddigiekben nem látott mintaszámokkal (hatezer minta), nagyon erős
régészeti-történeti keretben, ugyanakkor a kutatásban a genetikán felül
megjelennek az izotópkémiai vizsgálatok, a betegségek és az életmód
kutatása, az antropológiai variancia feltérképezése, de még
paleoklimatológiai projektrész is van.

*Úgy hallottam, hogy akár a vizsgált csontok honfoglaló tulajdonosának a
szem- és hajszínét, a komplett kinézetét is meg tudják majd állapítani.*

Be kell valljam, engem ez a rész érdekel a legkevésbé, azonban belátom,
hogy szélesebb körű ismereterjesztésben, vagy éppen arcrekonstrukciókban
ezek fontos adatok lehetnek, azonban ezeknek az ún. fenoptípusos
jellegzetességeknek az öröklésmenete nagyon bonyolult, több gén együttes
jelenlétéhez, működéséhez köthető. Ezért ezek nagy része még most is csak
inkább becslés alapú, ahogyan a feltérképezni kívánt örökletes betegségek
esetében. Több éve folyik próbálkozás a koponyaforma öröklésmenetének a
tisztázására recens, elsősorban egészségügyi adatbázisok segítségével,
azonban még mindig csak vélelmezés szinten tudjuk, mely gének, milyen
típusú együttes működése hoz létre eltérő koponyaformákat, amelyeket a
morfológiai antropológia pl. a hosszúfejű-rövidfejű fogalmakkal ír le.

*Az ujelgi ásatás embertani leleteinek vizsgálata mintavétel előtt (Türk
Attila felvétele)*



*Melyek a legígéretesebb projektek, amelyekben jelenleg részt vesz?
Történt-e fontos áttörés az elmúlt hetekben, hónapokban?*

Nagyon sűrű mostanában a laborunk szakmai programja, ami egyfelől nagyon jó
érzés, hogy sok év után végre összeállnak a dolgok, Szécsényi-Nagy Anna
kolléganőmmel, a laboratórium szakmai vezetőjével ugyanakkor egyre több
megkeresésre kell nemet mondanunk, vagy halasztást kérnünk. Az Árpád-népe
projekt keretében zajlanak a 9-11. századi népességek genetikai jellemzését
célzó vizsgálatok, éppen visegrádi temetkezésekből tervezünk
mintavételeket, illetve nemrég kaptuk meg elemzésre a zalavári temetők
teljes genom eredményeit.

A harvardi Medical School szakembereivel együttműködésben folynak az
oroszországi minták teljes genom elemzései, Szeifert Bea kolléganőm
phD-disszertációja keretében több őstörténeti relevanciájú oroszországi
szérián dolgozik, Gerber Dániel bioinformatikus kollégánk pedig erősen
küzd, hogy pl. velem, földi halandóval is megértesse, ami számára
egyértelmű.

A napokban adtuk le publikálásra az Urál keleti felén található híres
Ujelgi temető genetikai elemzését is tartalmazó cikkünket, amit első
szerzőként Csáky Veronika jegyez. Személy szerint nagy érdeklődéssel várom
a székelyföldi középkori temetők vizsgálatát, ami Anna OTKA-projektje
keretében zajlik. Ez sajnos a COVID miatt késedelmet szenved, de a
székelyföldi falvak jelenlegi népességének vizsgálata már szépen
előrehaladt. A kutatócsoportunk kapacitásait egyre inkább az ERC-SYN
projekt általunk vállalt feladatainak teljesítése köti le, ennek jelenlegi
laborfeladatait fiatal phD-ösztöndíjas kollégánk, Gyuris Balázs látja el.

Vaskori és bronzkori népességek vizsgálatában is érdekeltek vagyunk,
amelyek elsődlegesen nem képezik a magyar őstörténet kutatás első vonalát,
azonban úgy véljük, hogy a Kárpát-medence jóval a honfoglalás előtti
genetikai viszonyainak ismerete is releváns része az őstörténeti
kutatásoknak. Eljöhet az az idő, amikor a Kárpát-medence archaikus
népességeinek genetikai adatbázisa elér egy kritikus szintet és nagyon sok
mindent tisztábban fogunk látni.

Úgy vélem azonban, hogy a magyar őstörténet kutatásának annak rendkívüli
összetettsége, bonyolult tudományközi viszonyai miatt nincsen
Higgs-bozonja, vagy éppen Fermat-sejtése,
nem várható egy olyan pillanat, amikor „Heuréka!” felkiáltással hirtelen
megoldjuk a problémáit.

Törekedni kell arra, hogy az archeogenetikai kutatás elkerülje azt a más
kutatási területek által – legtöbbször szükségszerűen – elkövetett hibát,
hogy a saját tudományterületének vindikálja a magyar őstörténet kérdéseinek
megválaszolását. Olyan ez, mint egy referenciakép nélküli nagy, családi
puzzle, sok-sok ember rakosgatja össze, de néhány darabja már végleg
elveszett, vagy éppen becsúszott a szőnyeg alá. Ennek a játéknak mi fontos,
de csak egyik szereplője vagyunk, és most járunk a legsűrűbb rész
kirakásának a kezdetén.

*Fotók: Ficsor Márton*

<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200731/c74169c8/attachment.html>