[Grem] Interjú Varga J. igazságügy miniszterrel és férjével Magyar P. jogász, diplomatával

[Emoke Greschik]

 Nyitott kalitkában – interjú Varga Judittal és Magyar Péterrel
Németh Ágnes <https://kepmas.hu/nemeth-agnes>
2020.02.03.
https://kepmas.hu/nyitott-kalitkaban-interju-varga-judittal-es-magyar-peterrel?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=634227-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20021%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%20021

*Varga Judit három kisgyerek édesanyjaként, harmincnyolc évesen lett
Magyar­ország igazságügyi minisztere. Férje, Magyar Péter jogász,
diplomata, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója mindig biztosította a
feltételeit annak, hogy családjuk mellett a felesége is kiteljesedhessen
hivatásában. Férfi-női szerepekről, társadalmi szemléletformálásról, Fülöp
herceg-szindrómáról és arról beszélgettem velük, milyen nagy szükség lenne
a női jellemvonásokra a közéletben. *
Kép: Duba Máté
hirdetés
<https://ad.adverticum.net/C/5307851/5984669/598467200/1581020096063/kepmas.hu/5984671/?u=1601236298440023360505>

*– Erős párként ismeri önöket a környezetük. Hogyan alapozták meg a
kapcsolatukat? *

*Varga Judit:* Pontosan emlékszem, hogy 2005. április elsején egy
jogászbuliban leült velem szemben egy srác barna zakóban – ő volt Péter.
Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, beszélgetni kezdtünk, és
pillanatok alatt kiderült, hogy azonos értékrend szerint képzeljük el az
életünket.

Meglehetősen ritka volt már akkor is, hogy valaki többek között azzal
udvarolt egy nőnek, hogy fiatalon szeretne házasodni és szülővé válni –
Péter ezeket nem rejtette véka alá, és ez nagyon imponált nekem.

*Magyar Péter:* Szerintem jó dolog fiatalon gyereket vállalni, egyrészt
akkor még rugalmasabb az ember, könnyebben veszi az akadályokat, másrészt,
ha hamar túl vagyunk a kisgyerekes korszakon, akkor rengeteg lehetőség áll
még előttünk.

*– Az is mindig evidens volt, hogy az anyaság mellett szeretne más
területeken is kiteljesedni? *

*Judit:* Igen. Mindig úgy gondoltam, hogy szülés után nem kell hogy
megálljon az élet – gyerekek nélkül viszont megállna! Amiatt sosem
aggódtam, hogy nem lesz érdekes munkám, mindig éreztem, hogy az életemnek
ez a része rendben lesz. Viszont ha nincs családom, akkor az egésznek nincs
értelme, úgyhogy az foglalkoztatott inkább, hogy társat találjak.
Ügyvédjelöltként több nemzetközi irodában is nagyon megbecsültek, csak
éppen nem volt se hétvégém, se szabad estém. Szakmai szempontból nagyon
hasznos időszak volt, rengeteget tanultam, de nem maradt időm a
magánéletemre. Péter ekkor a bíróságon dolgozott fogalmazóként, mindennap
végzett délután négykor, én meg valamikor késő este estem haza, úgyhogy ő
várt engem meleg vacsorával. Éreztük, hogy hosszú távon ez nem fog így
működni. Egyre komolyabbá vált a kapcsolatunk, 2006 augusztusában Péter
megkérte a kezemet, és életmódot váltottunk.

*Péter:* Sokat beszélgettünk akkoriban arról, vajon mi az egészséges
női-férfi szerepfelosztás egy kapcsolatban, ha létezik egyáltalán ilyen.
Végül döntöttünk, és egy helycserés támadással én ügyvédjelölt lettem,
Judit pedig a bíróságon fogalmazóként folytatta. Ekkor egyértelműen ő
lépett hátra a kapcsolatunkért.

*Judit:* Aztán jött 2008 és a „kismama-underground”, amit nagyon szerettem.
Élveztem a hosszú délelőtti sétákat a kisfiunkkal a Sas-hegyen, és arra
gondoltam, mennyivel jobb ez, mint halálra dolgozni magam az irodában.
Nagyon jó ez is a női létben, hogy több szerepben kipróbálhatjuk magunkat.
Esténként persze már nagyon vártam, hogy Péter személyében találkozhassak a
civilizációval. Nagyon szép a kisbabával otthon töltött időszak, de egyben
nehéz is, és erről is beszélni kell.

Nem tartom szerencsésnek, amikor csak a szépségeiről van szó, mert a
monotonitás, a felnőtt kommunikáció hiánya sokaknak frusztráló lehet –
pláne, ha mindenhol csak azt hallja az édesanya, hogy ez gyönyörű, neki meg
minden pillanatban boldognak kellene érezni magát.

Levente egyéves kora körül már vágytam arra, hogy valami mást is csináljak.

*– Ekkor Péter lépett hátra: Judit brüsszeli karrierje érdekében feladta az
ügyvédkedést, és otthon maradt egyéves gyermekükkel egy idegen városban.
Nehéz döntés volt? *

*Péter:* A döntés maga nem volt nehéz, hiszen tudtam, hogy – a mélypontok
ellenére – Judit is szeretett otthon lenni Leventével, és alapvetően ez egy
jó dolog. A karrierem itthon éppen beindulóban volt, viszont mindig
szerettünk volna néhány évet külföldön dolgozni, és Judit kapott egy jó
lehetőséget Brüsszelben, úgyhogy belevágtunk. Az első hetek után maga az
otthonlét – rokonok, barátok nélkül – már nagyon nehéz volt, érezhetően
beszűkültem. Azóta értem és tudom értékelni igazán a nők által hozott
áldozatot.

Egészen más a dinamikája a gyermekkel otthon lévő fél és a munkába járó
házastárs életének – ekkor értettem meg, hogy miért tud rámenni erre az
időszakra sok házasság.

Egészen más az, amikor reggel belibbenek az irodába, és vannak nehéz
pillanataim, de bármikor meg tudok inni egy kávét egyedül, szóval
alapvetően szabad ember vagyok. Otthon egy kisgyerekkel egy fél pillanat
alatt is történhet baj. Mindkettőnk jellemét formálta ez az időszak,
tanulságos volt és összekovácsoló. Szerintem néhány otthon töltött hét vagy
hónap igen fontos lehet minden férj, édesapa számára, és olyan erős
apa–gyermek kötelék alakulhat így ki, ami „távmunkában” elképzelhetetlen.
Egyébként Judittól mindig megkapom, milyen igazságtalan az, hogy amikor a
férj jár el dolgozni, akkor elvárja, hogy ha este hazaér, otthon rend
legyen, felesége csinos ruhában, meleg vacsorával várja, a gyerekek
lehetőleg már aludjanak – vagy legalábbis csöndben legyenek. Amikor viszont
a férfi van otthon a gyerekkel, akkor ezek az elvárások fel sem merülnek –
legalábbis az ő tapasztalatai alapján. Csinos ruhában biztos nem vártam
(nevet).

*– A megszokott női-férfi feladatmegosztást önök felülírták, de hogyan
viselte ezt a környezetük? Nem sajnálták Pétert, amiért a feleségéért
férfiként hátralépett? Vagy nem szólták meg Juditot, amiért nem bír otthon
maradni a kicsi gyerekekkel? *

*Péter:* Én ezt nem éltem meg áldozatként, a házasság csapatjáték, és
egyébként is Belgiumban a játszótéren nagyjából ugyanannyi édesapával
találkoztam, mint édesanyával, úgyhogy ott ez nem volt kirívó.

Néha ugratnak persze a barátaim, amióta Judit miniszter lett, olykor
megkérdezik, hogy nálunk ki viseli a nadrágot. Ilyenkor mindig *Margaret
Thatcher* férjét idézem, aki erre a kérdésre nevetve csak annyit válaszolt: *„A
nadrágot természetesen én viselem, de én is vasalom.”* De ha komolyra
fordul a szó, akkor én inkább tiszteletet érzek, amiért mindketten hagyjuk
egymást érvényesülni. Meggyőződésem, hogy a választás szabadságát kell
biztosítani mind a nőknek, mind a férfiaknak, és a lényeg, hogy mindkét fél
elégedett legyen a felállással – ha valódi demográfiai fordulatra vágyunk,
akkor van ezen munkálkodnivalónk.

*Judit:* Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig
úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne:
tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor
kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból,
aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy
annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem
vissza.

Ugyanakkor nagyon becsülöm – és néha még irigylem is – azokat a nőket, akik
kiteljesednek abban, hogy őrzik az otthon melegét, és nagyon zavar, amikor
ezt a munkahelyi karrierhez képest alacsonyabb rangú vagy értékű munkaként
állítják be. Ez egy kőkemény és felelősségteljes munka, aki szülő, az tudja
ezt.

Viszont fontosnak tartom, hogy a választás jogát megadjuk minden nőnek, és
ne ítéljük el azt se, akit nem teljesít ki az anyaszerep önmagában.

*– Az nem nehéz, hogy Péternek – férfi cégvezetőként – szüksége lenne egy
támogató feleségre, aki minden bizonnyal nem tudja minden protokolláris
eseményre elkísérni? *

*Péter:* De, ez valamennyire Fülöp herceg-szindróma. Legtöbbször, ha az
egyik házastárs egy nagy céget vezet, akkor az ő napirendjéhez igazodik a
család élete. Nálunk ez kicsit másképp történik, hisz Judit *Deák Ferenc*
székében ül, ez pedig egy magyar jogász számára a létező legnagyobb
megtiszteltetés és egyben a legnagyobb felelősség is. De nem akarom
elhallgatni, hogy igen, agilis férfiként nehéz ez a szerep, és néha
egyfajta társadalmi kísérletként tekintek magunkra: izgalmas meg szép, de
miért velünk történik? (nevetnek) Mert azért szívszorító tud lenni, ha
könnyezik a gyereked, amikor újra meglátja az édesanyját egy bőrönddel –
Juditnak talán még nehezebb, hogy ebben a tudatban kell tárgyalnia. Aztán
mindig arra jutok, hogy „a haza minden előtt”, mi ezt a szolgálatot
elvállaltuk. Ha a mi példánk is hozzájárul ahhoz, hogy néhány év múlva
Magyarországon sem lesz kirívó az, ha egy nő az anyaság mellett, akár
nagycsaláddal is vállal vezető közéleti szerepet, akkor már nem éltünk
hiába. A kulcs szerintem a megfelelő társ megtalálásában keresendő, de
fontos, hogy a szerepek újraértelmezése, átalakulása ne hozzon káoszt.

*– És Juditnak milyen érzés az, hogy nem tud minden alkalommal támogató
feleség lenni, sőt, most Péteré a támogató szerep? *

*Judit:* Az olyan eseményeken, ahol különültetnek minket, nem szívesen
időzöm sokat. Természetesen nehéz, hogy Péter sokszor támogató státuszban
van, és sajnálom, hogy nem mindig tudom őt elkísérni egy-egy fontos
rendezvényre. De mi nemcsak kívülről tűnünk erős párosnak, hanem belülről
is edzettek vagyunk (nevetnek). Fontos nekem, hogy a férj férfi legyen, a
feleség meg nő. Hogy hogyan egészítik ki egymást, az szerintem páronként
változik. Én azt tartom fontosnak, hogy közösen tartsuk a ritmust, és
mindig az lépjen előre vagy éppen oldalra, akitől a helyzet ezt elvárja.

*– Judit, mikor tudja megélni a hagyományos női szerepet? *

*Judit:* Nagyon szeretem például leszedni az asztalt egy baráti vacsora
után, hogy a férfiak tudjanak beszélgetni, szeretek elmosogatni, én
tisztítom a foltokat, és szeretek csinosan felöltözni. És persze az egyik
leghangulatosabb dolog, ha a balatoni házunk konyhájában elkészíthetem a
nyáresti vacsorát.

Nagyon fontosnak tartom a családban a rendet, hogy a gyerekek tudják, mit
hol találnak – szerintem ez a lelki stabilitásukhoz is alapvető. És fontos
a rend a hétköznapjaikban is: hogy a zeneórák és a sporttevékenységek,
amiknek fontos jellemformáló szerepük van, sínen legyenek.

Nem feltétlenül az iskola, hanem sokkal inkább ezek tanítják őket fair
playre, alázatra, csapatjátékra, hogy mindig kevesebbnek látszódjunk, mint
amik vagyunk – ha ezek kimaradnak gyerekkorukban, akkor felnőttként nem
lesznek meg az eszközeik arra, hogy boldogok legyenek. Ha úgy kell részt
vennem egy kormányülésen, hogy nem sikerült ezeket megszerveznem a
gyerekeknek, akkor nem tudok olyan magabiztos lenni, mint amikor tudom,
hogy a hátországom stabil. Mert akkor már nagyon komoly baj nem érhet, és
„csak” az a dolgom, hogy a kormányülésen megválaszoljam a felmerülő
kérdéseket.

*Péter:* Egyébként brüsszeli tartózkodásunk alatt született meg a két
kisebbik fiunk, ekkor újra Judit lépett egyet hátra, miközben én lépkedtem
előre a diplomáciai ranglétrán.

*Judit:* Igen, évekig gyakorlatilag takaréklángon égtem. Péter sokat
utazott, úgyhogy azokban az években én tartottam otthon a frontot, de ez is
egy nagyon szép időszak volt. Kicsi gyerekek mellett ideális munkám volt,
mert délután már én vittem őket fociedzésre meg zeneórákra, sőt, egy évig a
szülői munkaközösséget is vezettem a brüsszeli iskolában. Sokszor
nosztalgiával gondolunk vissza ezekre a boldog és a mai életünkhöz képest
bizonyosan nyugodtabb évekre, de közben úgy vagyunk vele, hogy a Jóisten
mindenkire akkora feladatot ró, amekkorát el tud végezni.

*– Miniszterként miben más, mint egy férfi? *

*Judit:* Számomra a hivatásomban sem az a fontos, hogy egy vita során a
másik felet macsósan megsemmisítsem, hanem hogy valamiféle kompromisszumra
jussunk. Azt tapasztalom, hogy mi, nők életünk során annyiszor
megtapasztaljuk a fizikai és érzelmi mélységeket – gondoljunk a
várandósságra, a szülésre, az otthonlétre –, hogy kevésbé vagyunk
hajlamosak elszállni, több alázat van bennünk. Érzelmesebbek vagyunk, ebből
adódóan más a szemléletmódunk, mint a férfiaké. Erre is szükség van a
közéletben. Persze nem kvóta‑, hanem alkalmassági alapon.

A statisztikák szerint átlagon felül hatékony munkaerők a többgyermekes
anyukák. Persze anyaként nehéz, hogy sokat vagyok távol a gyerekektől –
nekik viszont ez a normális, mert ebbe nőnek bele. Mi vagyunk a szüleik, és
azt tartom a legfontosabbnak, hogy önazonosak maradjunk.

Hiszem, hogy ha összekapaszkodunk, akkor közösen boldog felnőtteket
nevelhetünk a három fiunkból.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200206/00275fd7/attachment.html>