[Grem] Rodosz az álmok szigete

[Zoltán Hámory]

Csak egy pillanat volt, hogy elhatároztuk, Rodoszra megyünk. Eredetileg
Párizs volt az úti cél, ott szerettük volna megünnepelni 15 éves házassági
évfordulónkat. Féléve készültünk már rá, de az egyre aggasztóbb
járványveszély miatt úgy döntöttünk, elengedjük. És akkor jött Rodosz…     A
reptéren egy bolond világ látványa fogadott: - maszkos emberek, aggasztó
tekintetek, biztonsági őrök sokasága; „háború” az ismeretlen ellen.
Megérkezve festői kép tárult a szemünk elé: -  kopár szirtfalak, pálmafák,
leanderek és a végtelen tenger, melynek kékes-zöld árnyalatait Ady sem
tudná úgy szavakba önteni. Rodosz fővárosában volt a szállásunk, ott ahol a
két tenger találkozik. Míg az Égei-tenger a folyton háborgó méteres
hullámaival ijesztgetett minket, addig 20 m-rel arrébb a Földközi-tenger
bársonyos habjai már simogatva csalogattak fürdőzésre. Búvárkodásaim során
sok-sok halat ismertem meg, többek között egy tengeri „kígyót”, mely mindig
tisztes távolságból követett. Tekintetünk összeért, és a kígyó
diadalittasan tovább siklott. És ott volt a medúza is; múzsát meghazudtoló
csókját még most is a lábamon viselem. Esténként kiülve a partra meleg, sós
szél simogatta arcunkat, a távolból hajókürtök „zenéje” hallatszott,
szemben a köd fátylán át Törökország partjai tűntek fel. A sötét égbolton
lebegett a „félhold”, egy csillag odakúszott, így a természet is értésünkre
adta e félelmetes birodalom jelenlétét. Áhítattal hallgattuk Zeffirelli:
Rómeó és Júlia lirikus filmzenéjét, amely a szelek szárnyán talált meg
minket. A tenger diszkréten morajlott, a sötét égbolton mosolyogtak ránk a
csillagok. Nem kellettek szavak, hogy értsük egymást. Ébren voltunk, de
álmodtunk. Isten megengedte, hogy belelássunk a földi paradicsomba.
Lindoszban az utolsó 76 lépcsőfokot már lihegve  másztuk meg, de az
Akropolisz látványa mindent feledtetett. A nap fényes korongja
megvilágította a Szent Pál öblöt, a környező szirtek pedig délcegen
tisztelegtek a tenger végtelenségének. Visszafelé az Anthony Quinn öböl
tette emlékezetessé kirándulásunkat. Rodosz óvárosában esténként sétálgatva
a történelem köszönt vissza. A hol 12 m-t meghaladó vastag várfalak teljes
épségükben pompáztak. A kis utcácskák és sikátorok mind-mind egy letűnt kor
emlékeit őrzik. A Lovagok utcája és a Nagymesterek Palotája az emberiség
zseniális művészi lépességeinek jelképei. És lám az óváros közepén ott
díszeleg a karcsú Minaret is, meredeken az ég felé mutatva, Allah nagyságát
hirdetve. A kikötő bejáratát egy hím- és egy nőstény szarvas őrzi. A
hagyomány szerint itt állt 66 évig az ókori világ egyik csodája a Rodoszi
Kolosszus, amely most már csak a képzeletben létezik. És egyszer csak
feltűnik egy kalózhajó, bátran átsiklik a két szarvas között, vitorlái
félárbócon, legénysége integet. Eltelt egy hét. Hazafelé hálát adtunk
Istennek, hogy ezekben a csodákban részesülhettünk…


Szeretettel:

Marcsi és Zoltán
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200819/e22b787a/attachment.html>