<div dir="ltr"><span style="font-size:12pt;line-height:115%">Csak egy
pillanat volt, hogy elhatároztuk, Rodoszra megyünk. Eredetileg Párizs volt az
úti cél, ott szerettük volna megünnepelni 15 éves házassági évfordulónkat. Féléve
készültünk már rá, de az egyre aggasztóbb járványveszély miatt úgy döntöttünk,
elengedjük. És akkor jött Rodosz…<span>     </span>A
reptéren egy bolond világ látványa fogadott: - maszkos emberek, aggasztó tekintetek,
biztonsági őrök sokasága; „háború” az ismeretlen ellen. Megérkezve festői kép
tárult a szemünk elé: - <span> </span>kopár szirtfalak,
pálmafák, leanderek és a végtelen tenger, melynek kékes-zöld árnyalatait Ady
sem tudná úgy szavakba önteni. Rodosz fővárosában volt a szállásunk, ott ahol a
két tenger találkozik. Míg az Égei-tenger a folyton háborgó méteres hullámaival
ijesztgetett minket, addig 20 m-rel arrébb a Földközi-tenger bársonyos habjai
már simogatva csalogattak fürdőzésre. Búvárkodásaim során sok-sok halat
ismertem meg, többek között egy tengeri „kígyót”, mely mindig tisztes
távolságból követett. Tekintetünk összeért, és a kígyó diadalittasan tovább
siklott. És ott volt a medúza is; múzsát meghazudtoló csókját még most is a
lábamon viselem. Esténként kiülve a partra meleg, sós szél simogatta arcunkat,
a távolból hajókürtök „zenéje” hallatszott, szemben a köd fátylán át
Törökország partjai tűntek fel. A sötét égbolton lebegett a „félhold”, egy
csillag odakúszott, így a természet is értésünkre adta e félelmetes birodalom jelenlétét.
Áhítattal hallgattuk Zeffirelli: Rómeó és Júlia lirikus filmzenéjét, amely a
szelek szárnyán talált meg minket. A tenger diszkréten morajlott, a sötét
égbolton mosolyogtak ránk a csillagok. Nem kellettek szavak, hogy értsük
egymást. Ébren voltunk, de álmodtunk. Isten megengedte, hogy belelássunk a
földi paradicsomba. Lindoszban az utolsó 76 lépcsőfokot már lihegve<span>  </span>másztuk meg, de az Akropolisz látványa
mindent feledtetett. A nap fényes korongja megvilágította a Szent Pál öblöt, a
környező szirtek pedig délcegen tisztelegtek a tenger végtelenségének.
Visszafelé az Anthony Quinn öböl tette emlékezetessé kirándulásunkat. Rodosz
óvárosában esténként sétálgatva a történelem köszönt vissza. A hol 12 m-t
meghaladó vastag várfalak teljes épségükben pompáztak. A kis utcácskák és
sikátorok mind-mind egy letűnt kor emlékeit őrzik. A Lovagok utcája és a
Nagymesterek Palotája az emberiség zseniális művészi lépességeinek jelképei. És
lám az óváros közepén ott díszeleg a karcsú Minaret is, meredeken az ég felé
mutatva, Allah nagyságát hirdetve. A kikötő bejáratát egy hím- és egy nőstény
szarvas őrzi. A hagyomány szerint itt állt 66 évig az ókori világ
egyik csodája a Rodoszi Kolosszus, amely most már csak a képzeletben létezik.
És egyszer csak feltűnik egy kalózhajó, bátran átsiklik a két szarvas között,
vitorlái félárbócon, legénysége integet. Eltelt egy hét. Hazafelé hálát adtunk
Istennek, hogy ezekben a csodákban részesülhettünk…</span><div class="gmail_quote"><div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div dir="ltr"><p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 10pt;line-height:115%;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif""><br></p><p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 10pt;line-height:115%;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif"">Szeretettel:</p><p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 10pt;line-height:115%;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif"">Marcsi és Zoltán<br></p>





</div>
</div></div>
</div></div>
</div></div>
</div></div>