[Grem] Interjú Kálmán Peregrin ferences szerzetessel

[Emoke Greschik]

 Megőrizni az egyszerűséget – Kálmán Peregrin a ferences létről
<https://mandiner.hu/cikk/20191112_kalman_peregrin_ferences_interju>
https://mandiner.hu/cikk/20191112_kalman_peregrin_ferences_interju
*Írta: Szilvay Gergely <https://mandiner.hu/szerzo/szilvay_gergely> *
*„A katolikusoknak jobban kellene vállalniuk véleményük ütköztetését az
ellentétesen gondolkodókkal, csak ehhez a másik oldal készségére is szükség
lenne.*” *Kálmán Peregrin ferences szerzetest, a pasaréti Páduai Szent
Antal templom plébánosát, a mátraverebély-szentkúti kegyhely volt vezetőjét*
kérdeztük a tömött ferences templomok titkáról, az egyházi politizálásról
és a szerzetesi élet mindennapjairól.

*Politizálhat-e az egyház?*

*Az egyház elsődleges feladata az evangelizáció, az Istennel való kapcsolat
elérhetővé tétele az emberek számára. *Ez a folyamat azonban mindig
személyes és egyben személyközi, azaz társadalmi következményei vannak,
ahogy *Jézus is így imádkozott az Atyához: nem azt kérem, hogy vedd ki őket
a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól (Jn 17,15).* Azt hiszem,
ha ezt tekintjük alapnak, akkor bizonyos pontokon – és elsősorban a magukat
hívőknek mondók előtt – rá kell mutatnunk arra, hogy* nem lehetünk
közönyösek a társadalmi kérdések alakulásában, valamint bizony sokszor
ellen kell állnunk egy-egy áramlatnak*. Nyilván azért ez az ön első kérdése
hozzám, mert önök is foglalkoztak azzal, hogy legutóbb az Index ilyen
témában idézte egyik vasárnapi hirdetésünket. Akkor is ezt próbáltam
hangsúlyozni, és ezt most is így gondolom, *a katolikus ember nem vállalhat
semmiféle közösséget olyan szervezettel, ami előmozdítja az élet
ajándékának relativizálását,  **tehát támogatja az abortuszt és az
eutanáziát, vagy népszerűsíti a Szentírás-ellenes család- és
személyiségmodellt*; még akkor sem, ha egyébként szimpatikusak számára a
céljai, programja, képviselői.

*Mivel indokolja ezt?*

*Az ilyen folyamatok elősegítése** Isten* *elleni vétek* egy hívő ember
életében, a mérséklésük pedig erény, amit támogatni kell, ahogy erről a
Hittani Kongregáció nyilatkozata is szól. Az lenne a becsületes, ha ezzel
például a pártok, a média is számolnának, amikor kiszemelik programjaik
célközönségét, és nem reklamálnának, amikor az egyház ezt odaállítja a
hívek elébe. Mert egy katolikus embernél csak ennek ismerete után kezdődhet
annak mérlegelése, ki és milyen politikai és gazdasági megoldásokat kínál a
társadalom életére, támogatja vagy elutasítja az egyházi kezdeményezéseket,
erkölcsös vagy szimpatikus-e az élet más területén. Ezek az utóbbiak azok,
amiben aztán lehetnek árnyalatok, eltérések, dilemmák és mérlegelések,
amiben nekünk, egyháziaknak nagyon óvatosan kell szólnunk vagy hallgatnunk. *Az
élet tiszteletének **kérdése azonban el nem hallgatható és vízválasztó
szempont a keresztény vélekedésbe*n. Persze az is igaz, hogy a
katolikusoknak jobban kellene vállalniuk a hit által vezérelt véleményük
kulturált és közérthető ütköztetését a velünk ellentétesen gondolkodókkal,
csak ehhez a másik oldal készségére is szükség lenne.

*Tud erre példát mondani?*

*Az Index szerkesztősége például az egyébként többnyire korrekt híradás
előtt pár nappal már megkeresett *– mert előző vasárnap jutott el hozzájuk
a hirdetés tartalma –, mondtam is nekik, ekkor és a megjelenés után is,
jöjjenek el, hogy személyesen beszélhessünk erről, nézzék meg azt a
közösséget, akihez szóltam, ne csak a templom előtt készítsenek hang- és
képfelvételt, de az már nem volt érdekes.



*„Mi az a három dolog, amit Isten sem tud? Hogy hány női szerzetesrend van,
hogy miben hisznek a jezsuiták, és hogy mennyi pénze van a ferenceseknek”
– tartja egy vicc. Mennyi pénze van a ferenceseknek?*

Ha ez így van, akkor ebben én is hasonlítok a Jóistenre, mert *nem tudom.
Abban a szabadságban élhetek, hogy életemben még egyszer sem szorultam rá
pénz átutalására, bankszámlám sincsen. Hál’ Istennek, mindig voltak olyan
rendtársak és munkatársak körülöttem, akik ezt elvégezték helyettem*, és
nekem nem kellett ezzel törődnöm, ami egyébként frusztrálna is, mert
antitalentum vagyok az ilyen kérdésekben. Ugyanakkor* ez azt is jelzi, hogy
egyfajta létbiztonságban élek, amit azzal igyekszek meghálálni, hogy bármi
fizetést, ajándékot vagy honoráriumot kapok, azt beadom a vagyonközösségbe,
és ha szükségem van cipőre vagy valamilyen rendkívüli kiadásra, akkor 43
évesen is az elöljárómtól kérek.*
*A szegénységhez számomra az is hozzátartozik, hogy keményen dolgozzak,
vagyis ezt a „gondtalanságot” Isten és ember szolgálatára, a lelkipásztori
munkám jobb végzésére való felszabadításként éljem meg*. Azt hiszem, a
szobám is ilyen. Ahol dolgozom, könyvek, a munkámhoz szükséges eszközök
vannak, néhány üveg bor, pálinka, szék, ha bejön egy-egy rendtárs
beszélgetni, akkor legyen annak „kísérője”, a lakószobámban azonban az
ágyon, a ruhásszekrényen és az íróasztalon kívül nincs más. Szóval *próbálom
életvitelemben megőrizni az egyszerűséget, ami nem jelenti azt, hogy ne
szeretném a jót, a szépet*. Elődeim pedig a pasaréti plébánia életét már az
alapítástól fogva úgy alakították, hogy legyen érzékünk az egyszerű emberek
kéréseire, ami az idejáró hívek jelentős részét is jellemzi.

*Ez a ferences hivatás része?*

*Nekünk, ferenceseknek már rendalapítónktól, Assisi Szent Ferenctől kezdve
a hivatásunk része volt a társadalom különböző rétegei között való
kapcsolatteremtés, ezt próbálom elősegíteni azzal, hogy közösségileg és
személyesen is figyelünk a különbözőképpen rászorulók ügyére.*

Azt hiszem, ez is a szegénység része. Ezt próbálom elősegíteni azzal, hogy
közösségileg és személyesen is figyelünk ezekre a kérésekre.* A kolostor
falai vagy a hívek között így már menedékre talált a történelem folyamán
üldözött zsidók tömege, a 2000-es évek elején rendtársaim ápoltak magukra
maradott kommunista vezéregyéniségeket a környéken, a hívek jelenleg
üldözött keresztények beilleszkedését segítik, de az Ady-kéziratok is itt
vészelték át a világháborús időket.   *


*Mind a Margit körúti, mind a pasaréti ferences templom tele van
vasárnaponként. Mi az, amitől megtelik a templom?*

*Nyilván amiatt, hogy itt egy szerzetesközösség életébe, lelkiségébe
ágyazódik be a plébániai élet.* Ha például plébánosváltás van, nem kell
mindent újraszervezni, mert a dolgok 95 százalékban ugyanúgy mennek tovább,
vagyis van egyfajta folytonosság. Ezt Pasaréten elősegíti a ferences
növendékek jelenléte, akik tanulmányaik mellett részt vesznek a plébánia
életében, és ezzel formálják és ők maguk is formálódnak az egyházközségben.
Számtalan olyan dolog van, amihez akár még lelkipásztorilag sem értek, de
ők vagy a többi rendtárs igen. A ministránsok például éppen versenyt
tartottak a héten, legóból építették meg a szentélyt a templomszentelés 85.
évfordulója alkalmából. Nekem eszembe nem jutott volna ilyen jó ötlet, az
egyik növendék rendtárs találta ki, aztán a szülők is megirigyelték,
úgyhogy folytatásként nekik is meghirdettük a versenyt. Vagy ha egyik-másik
hívőnek nem szimpatikus a plébános, a káplán, de közel áll hozzá a másik
rendtárs, e barátság kapcsán mégiscsak idejár, nagyobb részt vállal az
egyházközség életében, és ezek a kis apró dolgok összeadódnak. De nem
feledhető el *a természetfeletti dimenzió sem, az, hogy jó esetben egy
szerzetesközösségen tapasztalható, hogy benne az egészen különböző
karakterű emberek az evangéliumtól vezetve normális életet élnek, **együtt
imádkoznak, keresik azt, hogyan lehetnének a ferences lelkiséghez
hűségesebbek, egymásra is van idejük, és ez nem élet idegen az emberek
körében, hanem éppen ez teszi a hívek számára igazán elérhetővé őket*.
Egyik rendtársam örökfogadalma előtt félig viccesen azt mondta egy idősebb
ferencesnek: tudod, te voltál az én hivatásom ébresztője, mert azt mondtam,
ha neked helyed van ebben a közösségben, akkor még én is beleférek. De *az
én hivatásom alakulásában is nagyon fontos volt az, hogy a kilencvenes évek
esztergomi közösségében rossz szót egymásra nem igazán mondtak a rendtársak
előttünk, diákok előtt.      *

*Mitől marad élő ma egy plébánia, mire kell figyelnie a plébánosnak?*

Ha profán hasonlattal akarok élni, akkor azt mondom, *elő kell segíteni,
hogy úgy működjék, mint egy jó kocsma:* egyértelműen látni lehessen rajta,
miért van, kiszámíthatóan legyen nyitva, és *kialakuljon egy olyan kötelék,
ami miatt érdemes oda tartoznia az embereknek. *Vagyis, *mi azért vagyunk,
mert kizárólag Jézus Krisztus Istenét tekintjük az egyetlen Úrnak, és ennek
van a bűneink közepette is életviteli következménye**, egymást akarjuk
segíteni **Jézus követésében, **valamint el akarunk jutni a feltámadásra,
az örök életre*. *Nyitva legyen a templom*, ahová bánatukban, örömükben a
nap folyamán bármikor betérhetnek az emberek, és így ide kapcsolja őket a
hit személyes tapasztalata, élménye, valamint *elérhessék, amiért ide
jönnek: a szentségi, a közösségi életet, azt a lelkipásztort, akinek
szolgálatát igénylik, tapasztalják apró kis ügyeiknek a figyelemmel
kísérését*, azaz kiszámíthatóan „kedves” legyen az élet. Emellett fontos
annak előmozdítása, hogy a meglévő természetes különbözőségeket és
ellentéteket múlják felül a természetfeletti kötelékek, ami különösképpen
is igaz arra, hogy *ne zárkózzunk be, hanem éljen bennünk a készség a hit
továbbadására, a keresők otthonra találásának segítésére*.



*Évfordulót ünnepel a pasaréti közösség: 85 éve szentelték fel a templomot.
Mi minden változott a kezdetek óta?*

Ahogy a korábbi beszámolókat, híradásokat és fotókat nézem,* a csapásirány
ugyanaz: a gyermekkort meghatározó vallásosság és az ehhez szükséges
különböző alkalmak elősegítése, a szentségi élet aktivitása *– az átlaghoz
képest nagy *a gyónók és áldozók* aránya –, *a családok hit- és baráti
kapcsolatainak előmozdítása, a korábban már említett karitatív kreativitás,
a szent zene, valamint a liturgia elsődlegessége*. Ugyancsak fontos értéke
ennek a plébániának, hogy 50-50 százalékos a nők és férfiak jelenléte,
szentségekhez való járulása, ami valószínűleg a családok és *a családokban
megélt vallásosság stabilitásá*t jelzi. Ez mind kezdettől fogva jellemezte
ezt a közösséget, és ma is erénye. Az újdonság ebben az, hogy *a plébánia
környezetében kicserélődik a lakosság.*

*A már több generációra visszanyúlóan ateista, de jómódú, illetve külföldi
emberek közegében történik mindez. Hogy hozzájuk utat találunk-e, miként
adjuk tovább nekik az itt eddig megtapasztalt hitéleti gazdagságot,
meglátásom szerint ma ez a plébániánk igazi kérdése.*

*Kihívás, jó vagy rossz fejlemény-e, hogy az olyan helyeken, mint a
főváros, egyre kevésbé területi alapon járnak a hívek templomba,
közösségbe, hanem választanak maguknak egy szimpatikus helyet, s így a
közösség tagjai szétszórtan élnek egy nagy területen, átfedésben más
plébániákkal?*

Ez a társadalom mobilizálódásának természetes következménye, amivel lehet
jól és rosszul élni, mint lehetőséggel. *Ha például van egy bizonyos fokú,
jó értelemben vett versenyhelyzet a plébániák között, az megtermékenyíthető
lehet saját életük, identitásuk tisztázása és aktivitása tekintetében. Sok
pasaréti például, már nem ide járva, elviszi azt, amit itt látott, az új
közösségébe.*
*A ferences templomok pedig egyébként mindig gyűjtőhelyek voltak*, sosem
területi alapon szerveződtek az emberek köréje. Sokszor azok, akik
ilyen-olyan okokból úgy érezték, máshol nem nyernek befogadást, hozzánk
kötődtek, de biztosan vannak többek, akik talán miattunk keresnek helyet
más egyházközségben.

*Miben más ferences szerzetesnek lenni előző szolgálati helyén,
Mátraverebély-Szentkúton, illetve Pasaréten?*

Ott* először meg kellett nyerni az emberek bizalmát, a felújítás
előkészítésének kísérőjeként pedig meg kellett újítani vagy kiépíteni egy
új, a külföldi kegyhelyekről adoptált zarándokfogadást egy négy-öt fős,
testvéries közösséggel*. Pasaréten idekerültemkor sokak már ismertek,
hiszen korábban itt voltam növendék és káplán, tagja vagyok egy tizenhét
fős, ugyancsak jó közösségnek, és elődeimnek köszönhetően jól kialakult
struktúrák vannak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Szentkútra
azt vihettem, amit Pasaréten vagy külföldi nagy zarándokhelyeken tanultam,
Pasarétre pedig, amit Szentkúton felismertem. Persze, ezt nem szolgai módon
másolva, hanem az adott közösség figyelembevételével.  Így talán a
környezetem és én is gazdagodhatom ebben a kölcsönösségben.



*Hogyan viseli, kezeli egy szerzetes az áthelyezést?*

*Mindenki másként, akár még életszakaszonként is. Amikor a pasaréti
káplánságból Esztergomba kerültem a kollégiumba, nem tudtam elszakadni
ettől a helytől. Ez jó iskola volt arra, hogy amikor már 80 százalékban
biztos volt a Szentkútról való elkerülésem, nagyon tudatosan igyekeztem
átadni, amit csak lehet, a híveket is előkészíteni arra, hogy új embereket
kell befogadniuk, engem pedig elengedniük egy más területre. Ugyanakkor
örömmel jöttem Pasarétre, mert szerettem és szeretem az itteni közeget,
embereket, rendtársakat; *lehet, hogy máshová kicsit nehezebb lett volna
mennem. Nagyon szerettem Szentkúton lenni és a hívekkel való kapcsolatom is
fontos volt számomra, de azt is érzem, ha lélekben vagy érzelmileg ott
maradtam volna Szentkúton, akkor nem lennék kellőképp’ szabad az itteni
emberekre, Istenre. A szentkútiaknak azt mondtam az elhelyezéskor, bármi
van, kereshetnek – és sokszor keresnek is –, de szabadon kell hagynunk
egymást az új helyzetekre.

*Van-e ön szerint paphiány, vagy csak logisztikai problémák vannak?*

*Erre nehéz így válaszolni. Ha ugyanis a plébániák hagyományos rendszerét
nézzük, akkor súlyos paphiány van*, ha pedig azt, hogy az egyházi, a papi
identitás vagy éppen a társadalom átalakulásának milyen idejében vagyunk,
akkor még az is csoda, hogy olyan és annyi pap van, amennyi.

*Inkább az a kérdés, hogy a papságban, szerzetességben megvan-e a készség,
a lelkesedés, hogy szép életet éljen, és legalább olyan közel legyen a
Jóistenhez, mint az emberekhez*. Donát atya, aki itt, Pasaréten káplán, azt
mesélte, kisgyerekkorba visszavezethető papi hivatásának az volt a forrása,
hogy Bélapátfalván egy alkalommal korábban érkezett a plébániára, mint
ahogy a plébánosával való találkozó meg volt beszélve, és amikor elkezdte
keresni az atyát, hogy merre lehet, azt látta, az üres templomban a
szentségház előtt térdel.

*Ön különösen szívén viseli a gyónás szentségét. Miért? *

*Azért, mert hétéves korom óta rendszeres gyónó lehetek, nagyon jó
gyóntatóim voltak, és azt láttam, az idősebb rendtársak nagyon sokat
gyóntattak a korábbi években. *A pesti rendházban – még a rendszerváltás
előtt – Kund atya egy ablaktalan szobában lakott. Mindezt azért vállalta,
hogy gyóntató lehessen, és tényleg, napi öt-hat órákat ült a
gyóntatószékben. Vagy* amikor a lebénult Gáza atyát diákként megkérdeztem,
miért küzd azért, hogy újra beszélhessen, hosszan és nehezen formálva a
szavakat, ennyit mondott: hogy gyón – tat – has – sak.*
*Bennünket, ferenceseket a bűnbánók rendjének is hívnak*, így *lelkipásztori
szolgálatunk központi eleme a gyóntatás,* ennek készséges gyakorlása által
is éljük a ferencesek lelkiséget.

*S hogy állnak a hívek a gyónással?*

*Templomainkban elég sok a gyónó, távolról is jönnek. 2018 nagyhetében
például reggel héttől késő estig sokszor hárman-négyen folyamatosan
gyóntattunk*. Azon a héten, ahogy összeszámoltam, 48 órát voltam a
gyóntatószékben. A hívek számára időt és alkalmat kell adni – ha az
életrendjük úgy kívánja, akár késő estit –, hogy gyónhassanak, nem csak
személyes beszélgetésben, hanem a templom közegében, a gyóntatószékben is.
Aztán* segíteni kell őket a helyes bűnbánatra, hogy azt a szeretet
motiválja, és ne egy rossz értelemben vett félelem. Ugyanígy, hogy**
lelkiismeretvizsgálatuk központjában ne egy úgynevezett polgári erkölcs
vagy egy önkép álljon, hanem Jézus Krisztus evangéliuma,  *és hogy ne
érezzék luxusnak a havi gyónást*. A szentek tapasztalata szerint a gyakori,
akár havi, őszinte gyónás nem engedi, hogy túl szoros kötelék alakuljon ki
a bűneinkkel, mert a feloldozás szétvágja ezeket*, még akkor is, ha utána
újraszövődnek. Illetve tapasztalom, a hívek mennyire megélik, *milyen nagy
ajándék az, hogy a leggyarlóbb pap is kimondhatja azt, amit a legszuperebb
pszichológus sem tehet meg, mert nincs rá Istentől hatalma: Feloldozlak,
bűneid megbocsáttattak, menj békével. *Ezt kívülről sokak hiszékenységnek
gondolják, de aki egyszer egy igazán mély bűnbánat vagy felismerés után
hallotta és tapasztalta ezeket a szavakat, annak* ez maga az ÉLET.    *


*Fotók: Szűcs Ágnes*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20191112/be5ff8b7/attachment.html>