[Grem] Böjte Cs. júl.10-i balatonfűzfői szentmise homíliája

[Emoke Greschik]

 Akkor vagy igazán nagy, amikor térdre ereszkedsz – Böjte Csaba
Balatonfűzfőn
Hazai <https://www.magyarkurir.hu/hazai> – 2019. július 11., csütörtök |
20:10

https://www.magyarkurir.hu/hirek/akkor-vagy-igazan-nagy-amikor-terdre-ereszkedsz-bojte-csaba-balatonfuzfon
42
A hagyományos Balatoni Csillagösvény Missziós Körút keretében Böjte Csaba
OFM főcelebrálásával tartottak szentmisét július 10-én Balatonfűzfőn, és a
közreműködő Magyar Örökség díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar
koncertet is adott.

Immár másodszor látogatott el Csaba testvér és a kórus Balatonfűzfőre, a
Jézus Szíve-plébániára, és a helybeliek, az itt nyaralók, a köszöntőt mondó
Laposa Norbert helyi plébános, a veszprémi Stadler László Dezső atya,
valamint a Budapestről érkezett Vigassy Mihály atya nagy örömmel fogadták
őket. A Csillagösvény tavalyi záró alkalmán esett az eső, a szervezők idén
előrelátóan gondoskodtak fedett helyszínről is, de* az idő ezúttal
„verőfényes” volt,* ahogy ezt Csaba testvér a szabadtéri mise elején a 13.
századi romkápolnánál állva megfogalmazta, majd *hozzátette: „Jó együtt
imádkozni.” Ahogy Teréz anya mondta, akik együtt imádkoznak, együtt is
maradnak. **Tehát ha mi, Kárpát-medenceiek együtt tudunk imádkozni, akkor *a
nagyhatalmak akárhova húztak határt, *mi együtt tudunk maradni.*

A szentmisén* a zenei szolgálatot a Boldogasszony Iskolanővérek erdélyi
missziójának keretében működő Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar látta el
– művészi színvonalon*. A Magyar Örökség díjas kórust a nővérek
énekiskolájának tanítványai alkotják: *szovátai gyerekek – köztük Csaba
testvér neveltjei is *–, valamint a Nyárád mente falvaiban élő gyermekek. *Több
nemzetközi kórusfesztivált megnyertek már,* a Balaton partjára ezúttal
olaszországi fellépésükről érkeztek.

*Böjte Csaba homíliája a kiengesztelődésről és a megbocsátásról szólt.* A
beszédet *egy fiatal pár vallomásával kezdte, akik elmondták neki, hogy
ugyan szeretik egymást, de a kapcsolatukat hibák, bűnök ásták alá, és úgy
érzik, hogy el kell válniuk.* *„Mondtam nekik: »Inkább béküljetek ki, ember
hiba nélkül nincsen, a menyasszonyod, a férjed, a házastársad sem
tökéletes.«* Az angyalok körében nincs szükség arra, hogy gyepálja a
feleség a férjet vagy a férj a feleséget, ők nem házasodnak.

*A Jóisten azért találta ki a családot, az egyházközséget, az iskolát, hogy
gyaluljuk, tegyük jobbá, szebbé, ügyesebbé egymást. A mi Urunk és Istenünk
nem egyszer használatos zsebkendőnek teremtett bennünket, össze-vissza
kenjük magunkat, tévedünk, hibát követünk el...*

– folytatta Csaba testvér. – Ha a pátriárkákat* nézzük,* ők sem voltak
mindig a helyzet magaslatán,* például József és testvéreinek történetében a
legkisebb testvért a többi eladta rabszolgának. *Ő azonban Egyiptomba
kerül, felviszi az Isten a dolgát, és amikor a testvérei bajba kerülnek,
elmennek hozzá, úgy, hogy nem is tudják, ki felé nyújtják ki a kolduló
kezüket. A történet szépen végződik: az eladott, meggyalázott rabszolga, *az
útra kilökött* *testvér lesz a család megmentője, áldása. Igen, a bűnből, a
rosszból születhetnek jó dolgok is.”*

*„Vagy nézzük Jónás történetét* – folytatta a ferences szerzetes. – Olyan
nagy mehetnékje nem volt Jónásnak, hogy az Úr parancsát követve megtérésre
buzdítsa az »ellenséget«, magában azt gondolta: »Ott pusztuljon az egész
társaság, én nem mondok semmit.« Elindul más irányba, aztán *végül nagy
duzzogva megérkezik Ninivébe, elmondja: »Még negyven nap, s annyi nektek,
el fogtok pusztulni.« Egy szóval sem beszél **arról, hogy ha megtérnének,
akkor élhetnének.* Fogja magát, beül valami ricinusbozót alá, és várja,
hogy mikor jön az istennyila erre a vidékre. *Közben eltelik a negyven nap,
Ninive népe bűnbánatot tart, Istentől bocsánatot kér, és elmarad a
világvége. *Jónás zokon veszi, hogy Isten az ő népének ellenségét nem
pusztította el, de *az Úr megmondja neki: »Nézd, mennyi ártatlan gyerek
van, ha te sajnálod a ricinusbokrot, ami elpusztult melletted, mennyire
sajnálnám én a népemet?*!« Az Ószövetségből világosan kitűnik, és *Jézus
Krisztus is rengetegszer beszél arról, hogy Isten azt akarja, hogy
megtérjünk, éljünk. Felemeli a bajba került, bűnbe esett embert az Isten,
és nem elítéli, és azt szeretné, hogy mi se ítéljük el egymást.*

*A gonosz lélek újra és újra rászed bennünket, egymás torkának esünk,
bűnöket követünk el,* *de Jézus Krisztus nem a bűnös halálát akarja, nem
azt, hogy egy fiatal pár elváljon, hogy egymás mellett duzzogva éljük az
életünket, s azután mindenféle rákos betegség megegye a testünket, hanem
azt akarja, hogy bocsássunk meg egymásnak, engesztelődjünk ki az éggel és a
testvéreinkkel, és Isten gyermekeinek szabadságában éljük életünket” *–
tette hozzá a szerzetes.

*„Tény az, hogy a családjainkban **számos olyan sérelem van, amit hurcolunk
magunkban, ami beletokosodik a lelkünkbe, és éljük haraggal, gyűlölettel* *az
életünket. *Hiszek-e Isten gyógyító erejében?* Mikor gyóntam utoljára, hogy
Isten gyermekeinek szabadságát élhessem?” *– tette fel a kérdést a
jelenlévőknek az ő nevükben a szónok, *majd elmesélt egy közel húsz évvel
ezelőtti történetet, amely az általa patronált gyerekek egyik otthonában
történt.*

*„Egy fiatal pár jelentkezett nevelőnek a Szent Ferenc Alapítványnál, majd
össze is költöztek nyolc-tíz gyerekkel. Eleinte szépen alakultak a dolgok,
túl szépen is. **Majd *eltelt két-három hét, és egyszer csak kiderült, hogy *a
férj berúgott*. Úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, gondoltam,
nem kell egyből mindent lereagálni, hátha a másik magától kijavítja a
hibáját. De a következő hétvégén megint ugyanaz történt, sőt annyira, hogy *a
feleség* *fogta magát, és elment. *Mondták a kollégák, hogy a férjet
küldjem haza. Elindultam, de *megálltam a kápolnánál, és elgondolkodtam:
pedagógus vagyok, bármit csinálok, azzal tanítok,* ha most ezt az embert
kirúgom, a gyerekeket arra tanítom, hogy »ha majd a te férjed iszik, vagy a
feleséged valami hülyeséget csinál, akkor rúgd ki«. De éppen ezt nem *akarom
tanítani, *hanem azt, *hogy küzdjünk egymásért.** Ha a gonosz lélek el akar
ragadni** valakit *a családból, *akkor álljunk köréje, fogjuk meg a kezét,
imádkozzunk érte. * *Világosan éreztem,* *hogy a gonosz lélek ezt a
családot szét akarja tépni,* *ezt az embert* *kárhozatba akarja taszítani*.
És akkor én mint pap még egyet lökjek rajta?

*Felmentem hozzá, leültem beszélni vele, azt mondtam: »Nézd, annyira
szeretném, hogy talpra állj, legyőzd** ezt a rossz szokást.*« Azt hitte,
viccelek. *Akkor azt mondtam: »Képes lennék egyik kezemet odaadni, hogy
ettől megszabadulj.** A gyerekeknek mutassuk meg, hogy igenis lehetséges a
gyógyulás, a talpra állás, az újrakezdés*.* Mert **az összes gyerek, aki
nálunk van, az szinte mind* *azért van itt, mert az apa vagy az anya
szakított, nem bíztak egymásban, bűnöket követtek el, és nem tudták azokat
orvosolni.«*

Az ember azt mondta nekem: már kétszer volt elvonón, de nem tudja megállni,
hogy igyon. Gondoltam, ezt hamarabb is elmondhatta volna, de akkor már ez
volt a helyzet, tehát* azt mondtam neki: »Nézd, Jézus Krisztus azt mondta,
’bármit kértek az én nevemben, megadom nektek’. Most kérjük azt, hogy adja
meg neked a szabadulás kegyelmét.*«* Ő letérdelt, meghallgattam a gyónását,
feloldoztam, és elégtételül adtam neki, hogy elvégzi a kórházi elvonókúrát.
El is vittem őt, fogadták, ott ismertem az orvost. S még ott helyben
felhívtam a feleséget, és mondtam neki: »Nem azt kérem, hogy béküljetek ki,
ez a ti dolgotok, de a férjed ma elkezdi a kúrát, és hiszem, hogy meg fog
gyógyulni, s arra kérlek, imádkozzál te is érte, hogy sikerüljön neki
talpra állni.*« Átadtam a telefont a férjnek, mind a ketten sírtak. Aztán a
feleség visszajött, és *utána mindennap kivittük a férjnek az
Oltáriszentséget, a gyerekek írtak vagy nyolcvan levelet, amelyekben az
állt, hogy »Nevelő bácsi, tudjuk, hogy meggyógyulsz, szükségünk van rád,
bízunk benned!«*. És *amikor az ember hazajött, egy nagy molinó várta a
kapuban: »Isten hozott, drága nevelő bácsi!«*.* Azóta eltelt vagy húsz év,
egy csepp alkoholt nem tett a szájába, és most az egyik nagy házunkat ő és
a felesége vezetik. A gonosz lélek próbált sebet ejteni rajtunk, de mi
összezártunk, imádkoztunk – és győztünk!”*

Ezután Csaba testvér arról beszélt, hogy *mernünk kell megvallani a
bűneinket*. „Mindenki tudja, milyen nehéz jónak lenni, becsületesen élni,
nem kell megjátszanunk egymás előtt a szentet, de mindennap kellene
segítsük egymást, hogy a testvérünkből szent legyen. Ferenc pápa is
szentgyónáshoz járul minden héten, hogy lélekben megújulhasson” – mondta.

*Az az ember, aki letérdel a gyóntatószékbe, és szembenéz a múltjával, az a
világtörténelem legnagyobb embere. Akkor vagy igazán nagy, amikor térdre
ereszkedsz! –* zárta beszédét Böjte Csaba.

A mise végén Csaba testvér meghívta a balatonfűzfői híveket, látogassák meg
erdélyi gyermekotthonukat, az ott élőket.

A Csillagösvény misszió július 11-én Balatonfüreden, a Koloska-völgyben
folytatódott, július 12-én, pénteken 18 órától pedig az Almádi Napok
megnyitóján ad koncertet a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar.

A Csillagösvény missziós alkalmai keretében adományt is gyűjtenek a dévai
Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott otthonokban élő gyermekek
számára.


*Fotó: Lambert Attila*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190712/1a1d2bad/attachment.html>