[Grem] Farkas Zoltán (46) négy gyermek édesapja a Ráday u-i kollég. tűz ELHUNYT ÁLDOZATA

[Emoke Greschik]

*Farkas Zoltán, 46 éves veszprémi férfi, négy gyermeket nevelő édesapa
hunyt el a január 23-i tűzesetben a Ráday utca 28. szám alatt működő
református teológiai kar kollégiumában. Szabóné László Lilla írását adjuk
közre. *
http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoli-nagyon-szerette-az-eletet

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93817&v=0&img=o_farkas-zoltan.jpg>

Zolit családi barátként ismerhettem. Igaz, leginkább felesége barátnőjének
mondhatom magam, akivel együtt kísérgettük gyermekeinket az óvodába, majd
újból és újból összehoztak az iskoláskor és a családi élet kérdései. Zolit
azokon a reggeleken és délutánokon ismertem meg közelebbről, amikor egy-egy
pesti tanításomkor felajánlotta autós segítségét.

Zoli nagyon szerette az életet, benne a családját, feleségét, gyermekeit.
Gondoskodó, figyelmes, gyöngéd férjként ismertem meg, akinek mindig van
egy-egy jó szava, kedves mozdulata. Nemcsak részt vett a négygyermekes
család mindennapjaiban, hanem rajongott feleségéért és lányaiért.
Ugyanakkora és mégis megkülönböztetett szeretettel mesélt a lányokról –
amolyan mesélős édesapa volt, aki nem csak tanulta a népi mesemondást,
hanem élte a gyermekeivel. Akinek volt türelme odatelepedni a gyermeki
játék- és képzeletvilágba, és lelkesen építeni a fakockákat, játszani a
playmobil figurákkal és keresgetni a további játékhoz szükséges mütyüröket.

A Magyarországi Református Egyház minden lelki és anyagi segítséget megad a
gyászoló családnak, támogatásukra a következő számlaszámot különítették el:

*Magyarországi Református Egyház*
*11100104-19024048-40000004*

A közlemény rovatba, kérjük, írják be: „tűz”. Kérjük, aki szeretné
támogatni az árván maradt gyerekeket, az a fenti bankszámlaszámra küldje el
adományát.

Zoli nagyon szerette az életet és kereste annak mélyebb értelmét is. Bár
komoly református felmenőt mondhat magának, a pápai teológiát
felvirágoztató Mándi Márton teológust és filozófust, az Istennel való élő
kapcsolatot felesége oldalán, a bakonybéli bencés közösségben találta meg.
Családapaként ebben a közösségben vezette gyermekeit a katolikus hitben és
vett részt tevőlegesen is a közösség gazdagításában. Hasonló lelkesedéssel
munkálkodott a bakonyi néptáncos közösség ügyein is a BakonyFolk Egyesület
elnökeként, lelkes néptáncosként, népzene szerető emberként. De a Bakonyhoz
leginkább természetszeretete kötötte. Fiatal éveitől kezdve járta egyedül
is a rengeteget, nem is nagyon vágyott távolabbi helyekre, elég volt neki a
bakonyi erdő.

Zoli nagyon szerette az életet és nagyon élvezetesen tudott mesélni róla.
Azokon a közös autós utazásokon a reggeli dugóban araszolva lelkesen mesélt
az aznapi munkájáról. Nem is annyira a programozói problémákról, hanem a
közösségről, az emberekről, akikkel dolga volt. A hardverek, szoftverek,
különböző technikai megoldások mellett és mögött is meglátta, értette és
együtt érzett a hús-vér emberrel, akiben ott vannak az élet igazi kérdései.
Hitt a közösségben, a szabad és bizalomra épülő csapatmunka áldásaiban, az
emberarcú munka örömében. Nem csoda, hogy munkatársakat bíztak rá, akiknek
közösségépítő, csapatépítő tréninget szervezett még pár hete Bakonybélben.

Zoli nagyon szerette az életet, amiben egyszerre igyekezett helytállni
felelős, dolgozó, alkotó, a világot jobbá tevő férfiként és családját
vezető, egzisztenciális biztonságot nyújtó családapaként, szerető férjként.
Miközben munkája egy nagyon speciális szakterületen tartotta, mindigis
nyitott és érdeklődő maradt a világ megannyi szegmense felé. Magas szinten,
nemzetközi szakirodalmi tájékozottsággal foglalkozott elméleti fizikával,
de ugyanígy érdekelték az emberi lélek és tudat kérdései, a két terület
kapcsolópontjai, az idő fogalma és az időérzékelés az emberi tudat és
tudattalan határán. De Zolival bármiről lehetett beszélgetni, mert
félelmetes memóriája volt. Amit egyszer elolvasott, benne maradt bármilyen
témában. Nem is csoda, hogy a szokásos hétfő esti kikapcsolódása a
Kocsma-Kvíz volt, ahol veszprémi csapatát az országos tízbe segítette.

Zoli széleskörű, magas szintű tudása ellenére sem volt amolyan elméleti
magaslatokba zárkózó tudóstípus, mert ízig-vérig társasági és közösségi
ember is volt. Könnyen teremtett bárkivel kapcsolatot. Általános derűje,
nyitottsága, vicces szófordulatai, játékos megjegyzései hamar jókedvet,
felszabadultságot teremtettek környezetében. Sokan kötődtek és fordultak
hozzá. Amolyan jókedélyű ember volt, akivel jó volt egy légtérben lenni,
megkérni valami szívességre, felhívni, hogy megbeszélgessen vele valamit az
ember.

Zoli nagyon szerette az életet. És nem futamodott meg a nehéz és próbákkal
teli időszakoktól sem. Harcolt bennük. Jó volt nyíltan, őszinte
megosztásokban beszélgetni az élet közepén, derekán felmerülő kérdésekről,
családi, munkahelyi, közéleti megpróbáltatásokról, új utak kereséséről. A
felelős, a személyes- és közösségi növekedést adó bölcsesség útját kereste
ő is, mint mindnyájan életünknek ebben a szakaszában.

Érthetetlen és megmagyarázhatatlan az az értelmetlen halál, ami véget
vetett ennek az útkeresésnek. Ebben az érthetetlen és értelmetlen
veszteségben csak az élő hitbe foglalt reménység ad vigaszt: Zoli nagyon
szeretett élni. Hitünk és reményünk, hogy immár övé az örök élet gazdagsága
és nekünk ígért bősége. Krisztusban övé lehet a mennyei élet teljessége.

A családfenntartó hiánya, egy édesapa, férj után maradó űr leírhatatlan,
elképzelhetetlen. Nekünk, a tragédiát átélő közösségnek – és mindazoknak,
akik közel álltak hozzá vagy csak hírből hallottak róla, de együttérzésre
indult a szívük – azokat a szavakat tudom itt a megrendültség napjaiban
felidézni, amelyeket éppen a haláleset előtti napon jegyeztem fel
összefoglalásként a lelki naplómba egy barátom özvegyekről és hajadonokról
szóló igehirdetését hallgatva:

„Életreményt kap, aki érzi a közösség bíztatását, hordozását. Ez az igazi
istentisztelet. Meglátogatni az özvegyeket, védelmezni a hajadonokat.
Miközben az, ahogy Isten az egyedülálló ember mellett áll, lehet áldás. Így
lehet az özvegy is, a hajadon is valamiképp mégis áldott állapotban.”

Farkas Zoltán, 46 éves veszprémi férfi, négy gyermeket nevelő
családfenntartó hunyt el a szerda éjszakai tűzesetben a Ráday utca 28. szám
alatt működő református teológia kollégiumában. Farkas Zoltán Nagyatádon
született, Barcson járt középiskolába, majd a veszprémi Pannon Egyetemen
végzett informatikus mérnökként. A munkája már egy ideje hosszabb-rövidebb
időszakokra a fővároshoz kötötte. Az utóbbi félévben egy piacvezető
pénzügyi tanácsadó cégnél az információs biztonságban dolgozó informatikus
csapatnak lett a vezetője, ami mellett doktori tanulmányokat is folytatott
az ELTE Pszichológiai Karán, így a hétből egy-egy napot a Ráday utcában
szállt meg, hogy ezeken az estéken zavartalanul foglalkozhasson kutatási
témájával. Halála leírhatatlan űrt hagyott maga után. Gyászolják felesége,
gyermekei, édesanyja, édesapja, testvére, annak családja, felesége
családja, további rokonai, barátai, munkatársai, mindazok, akik valamilyen
módon kapcsolódtak hozzá, és akiknek megindult a szívük az elmúlt napokban
értesülve a kollégiumban történt tragédiáról.

Forrás és fotó: Parókia.hu
<https://www.parokia.hu/v/zoli-nagyon-szerette-az-eletet-/?fbclid=IwAR2I7Z_Gxrc6_-0qbVBXx4PatGzTWZFgiCdiH3t88DzRvI_DxuHAj7RhiVY>

Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190127/6e364e66/attachment.html>