<div dir="ltr"><div dir="ltr"><font size="4"><b>Farkas Zoltán, 46 éves veszprémi férfi, négy gyermeket
nevelő édesapa hunyt el a január 23-i tűzesetben a Ráday utca 28. szám
alatt működő református teológiai kar kollégiumában. Szabóné László
Lilla írását adjuk közre. <br></b></font></div><div dir="ltr"><font size="4"><b>
</b></font><h3 class="gmail-lead"><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoli-nagyon-szerette-az-eletet">http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoli-nagyon-szerette-az-eletet</a><br></h3>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93817&v=0&img=o_farkas-zoltan.jpg" rel="lightbox['g93817']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93817&v=0&p=1&img=c_farkas-zoltan.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>Zolit családi barátként ismerhettem. Igaz, leginkább felesége
barátnőjének mondhatom magam, akivel együtt kísérgettük gyermekeinket az
óvodába, majd újból és újból összehoztak az iskoláskor és a családi
élet kérdései. Zolit azokon a reggeleken és délutánokon ismertem meg
közelebbről, amikor egy-egy pesti tanításomkor felajánlotta autós
segítségét.</p>
<p>Zoli nagyon szerette az életet, benne a családját, feleségét,
gyermekeit. Gondoskodó, figyelmes, gyöngéd férjként ismertem meg, akinek
mindig van egy-egy jó szava, kedves mozdulata. Nemcsak részt vett a
négygyermekes család mindennapjaiban, hanem rajongott feleségéért és
lányaiért. Ugyanakkora és mégis megkülönböztetett szeretettel mesélt a
lányokról – amolyan mesélős édesapa volt, aki nem csak tanulta a népi
mesemondást, hanem élte a gyermekeivel. Akinek volt türelme odatelepedni
a gyermeki játék- és képzeletvilágba, és lelkesen építeni a fakockákat,
játszani a playmobil figurákkal és keresgetni a további játékhoz
szükséges mütyüröket. </p>
<div class="gmail-keretes">
<p>A Magyarországi Református Egyház minden lelki és anyagi segítséget
megad a gyászoló családnak, támogatásukra a következő számlaszámot
különítették el:</p>
<p style="text-align:center"><strong>Magyarországi Református Egyház</strong><br><strong>11100104-19024048-40000004</strong></p>
<p>A közlemény rovatba, kérjük, írják be: „tűz”. Kérjük, aki szeretné
támogatni az árván maradt gyerekeket, az a fenti bankszámlaszámra küldje
el adományát.</p>
</div>
<p>Zoli nagyon szerette az életet és kereste annak mélyebb értelmét is.
Bár komoly református felmenőt mondhat magának, a pápai teológiát
felvirágoztató Mándi Márton teológust és filozófust, az Istennel való
élő kapcsolatot felesége oldalán, a bakonybéli bencés közösségben
találta meg. Családapaként ebben a közösségben vezette gyermekeit a
katolikus hitben és vett részt tevőlegesen is a közösség gazdagításában.
Hasonló lelkesedéssel munkálkodott a bakonyi néptáncos közösség ügyein
is a BakonyFolk Egyesület elnökeként, lelkes néptáncosként, népzene
szerető emberként. De a Bakonyhoz leginkább természetszeretete kötötte.
Fiatal éveitől kezdve járta egyedül is a rengeteget, nem is nagyon
vágyott távolabbi helyekre, elég volt neki a bakonyi erdő.</p>
<p>Zoli nagyon szerette az életet és nagyon élvezetesen tudott mesélni
róla. Azokon a közös autós utazásokon a reggeli dugóban araszolva
lelkesen mesélt az aznapi munkájáról. Nem is annyira a programozói
problémákról, hanem a közösségről, az emberekről, akikkel dolga volt. A
hardverek, szoftverek, különböző technikai megoldások mellett és mögött
is meglátta, értette és együtt érzett a hús-vér emberrel, akiben ott
vannak az élet igazi kérdései. Hitt a közösségben, a szabad és bizalomra
épülő csapatmunka áldásaiban, az emberarcú munka örömében. Nem csoda,
hogy munkatársakat bíztak rá, akiknek közösségépítő, csapatépítő
tréninget szervezett még pár hete Bakonybélben.</p>
<p>Zoli nagyon szerette az életet, amiben egyszerre igyekezett
helytállni felelős, dolgozó, alkotó, a világot jobbá tevő férfiként és
családját vezető, egzisztenciális biztonságot nyújtó családapaként,
szerető férjként. Miközben munkája egy nagyon speciális szakterületen
tartotta, mindigis nyitott és érdeklődő maradt a világ megannyi
szegmense felé. Magas szinten, nemzetközi szakirodalmi tájékozottsággal
foglalkozott elméleti fizikával, de ugyanígy érdekelték az emberi lélek
és tudat kérdései, a két terület kapcsolópontjai, az idő fogalma és az
időérzékelés az emberi tudat és tudattalan határán. De Zolival bármiről
lehetett beszélgetni, mert félelmetes memóriája volt. Amit egyszer
elolvasott, benne maradt bármilyen témában. Nem is csoda, hogy a
szokásos hétfő esti kikapcsolódása a Kocsma-Kvíz volt, ahol veszprémi
csapatát az országos tízbe segítette.</p>
<p>Zoli széleskörű, magas szintű tudása ellenére sem volt amolyan
elméleti magaslatokba zárkózó tudóstípus, mert ízig-vérig társasági és
közösségi ember is volt. Könnyen teremtett bárkivel kapcsolatot.
Általános derűje, nyitottsága, vicces szófordulatai, játékos
megjegyzései hamar jókedvet, felszabadultságot teremtettek
környezetében. Sokan kötődtek és fordultak hozzá. Amolyan jókedélyű
ember volt, akivel jó volt egy légtérben lenni, megkérni valami
szívességre, felhívni, hogy megbeszélgessen vele valamit az ember.</p>
<p>Zoli nagyon szerette az életet. És nem futamodott meg a nehéz és
próbákkal teli időszakoktól sem. Harcolt bennük. Jó volt nyíltan,
őszinte megosztásokban beszélgetni az élet közepén, derekán felmerülő
kérdésekről, családi, munkahelyi, közéleti megpróbáltatásokról, új utak
kereséséről. A felelős, a személyes- és közösségi növekedést adó
bölcsesség útját kereste ő is, mint mindnyájan életünknek ebben a
szakaszában.</p>
<p>Érthetetlen és megmagyarázhatatlan az az értelmetlen halál, ami véget
vetett ennek az útkeresésnek. Ebben az érthetetlen és értelmetlen
veszteségben csak az élő hitbe foglalt reménység ad vigaszt: Zoli nagyon
szeretett élni. Hitünk és reményünk, hogy immár övé az örök élet
gazdagsága és nekünk ígért bősége. Krisztusban övé lehet a mennyei élet
teljessége.<br><br>A családfenntartó hiánya, egy édesapa, férj után
maradó űr leírhatatlan, elképzelhetetlen. Nekünk, a tragédiát átélő
közösségnek – és mindazoknak, akik közel álltak hozzá vagy csak hírből
hallottak róla, de együttérzésre indult a szívük – azokat a szavakat
tudom itt a megrendültség napjaiban felidézni, amelyeket éppen a
haláleset előtti napon jegyeztem fel összefoglalásként a lelki naplómba
egy barátom özvegyekről és hajadonokról szóló igehirdetését hallgatva:</p>
<p>„Életreményt kap, aki érzi a közösség bíztatását, hordozását. Ez az
igazi istentisztelet. Meglátogatni az özvegyeket, védelmezni a
hajadonokat. Miközben az, ahogy Isten az egyedülálló ember mellett áll,
lehet áldás. Így lehet az özvegy is, a hajadon is valamiképp mégis
áldott állapotban.”</p>
<div class="gmail-keretes">
<p>Farkas Zoltán, 46 éves veszprémi férfi, négy gyermeket nevelő
családfenntartó hunyt el a szerda éjszakai tűzesetben a Ráday utca 28.
szám alatt működő református teológia kollégiumában. Farkas Zoltán
Nagyatádon született, Barcson járt középiskolába, majd a veszprémi
Pannon Egyetemen végzett informatikus mérnökként. A munkája már egy
ideje hosszabb-rövidebb időszakokra a fővároshoz kötötte. Az utóbbi
félévben egy piacvezető pénzügyi tanácsadó cégnél az információs
biztonságban dolgozó informatikus csapatnak lett a vezetője, ami mellett
doktori tanulmányokat is folytatott az ELTE Pszichológiai Karán, így a
hétből egy-egy napot a Ráday utcában szállt meg, hogy ezeken az estéken
zavartalanul foglalkozhasson kutatási témájával. Halála leírhatatlan űrt
hagyott maga után. Gyászolják felesége, gyermekei, édesanyja, édesapja,
testvére, annak családja, felesége családja, további rokonai, barátai,
munkatársai, mindazok, akik valamilyen módon kapcsolódtak hozzá, és
akiknek megindult a szívük az elmúlt napokban értesülve a kollégiumban
történt tragédiáról.</p>
</div>
<p>Forrás és fotó: <a href="https://www.parokia.hu/v/zoli-nagyon-szerette-az-eletet-/?fbclid=IwAR2I7Z_Gxrc6_-0qbVBXx4PatGzTWZFgiCdiH3t88DzRvI_DxuHAj7RhiVY" target="_blank">Parókia.hu</a></p>
<p>Magyar Kurír</p>
</div></div>