[Grem] Böjte Cs. 60 éves - interjú

2019. Jan. 23., Sze, 22:00:01 CET

 „Az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg” – Böjte Csaba
hatvanéves
2019. január 23. szerda, 19:48
http://www.magyarkurir.hu/hirek/-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves
„Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a
világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből
bárki nyugdíjba mehetne” – vallja a ferences szerzetes, aki január 24-én
ünnepli 60. születésnapját. Hivatásáról, életútjáról kérdeztük Csaba
testvért.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&img=o_IMG_6817.jpg>

*Élő legenda, mégis nagyon ember. Kortalan derű, természetesség jellemzi.
Mindig rohan, és mindig tele a naptára, mégsem fáradt soha. Noha nagyon
sokat dolgozik, és bátran büszkélkedhetne az elmúlt évtizedek kivételes
eredményeivel, szívesebben ad hálát értük. A meghívásért. A kivételes
isteni ajándékért, hogy gyerekek ezreiről gondoskodhat.*

*– Január 24-én ünnepli a hatvanadik születésnapját. Érzi-e a hat évtized
súlyát? A sok-sok munka jut róla eszébe, és kicsit fáradt lesz, ha
rágondol, vagy éppen ellenkezőleg: energiát merít belőle, mert a munkája
gyümölcseire emlékezteti?*

– *Mindig azt mondom a gyerekeknek: aki biciklizés közben hátranéz, nagyot
fog esni. Isten országa, a menny előttünk van, arrafelé tekintsünk. De
persze fontos évfordulók alkalmával számot szoktunk vetni jó és rossz
tetteinkkel. Én ilyenkor mindig arra kérem a Jóistent, hogy ami törek volt,
vesse és felejtse el, a szép búzaszemeket pedig gyűjtse a csűrjébe.*

Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a
világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből
bárki nyugdíjba mehetne. A Szűzanya is jó példa erre, hiszen kétezer év óta
hol itt, hol ott jelenik meg a földön, hogy szent hivatását gyakorolja, és
soha nem szűnik meg imádkozni értünk.

*– Egyes ismerőseim időnként arra figyelmeztetnek, hogy az embernek mindig
rendelkeznie kellene tervekkel, öt- és tízéves távlatokban. Ön hogyan
működik ebből a szempontból? Mindig megvoltak a hosszú távú tervei a Szent
Ferenc Alapítvány működésére vonatkozóan?*

–* Amikor Ronaldo kimegy a pályára, egyet biztosan tud: az ellenfelet meg
kell verni. Azt viszont nem tudhatja, hogy a 27. percben majd érkezik egy
beadás. Hogy a holnap mit hoz, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy Isten
országát akarjuk építeni, és hogy a szüntelenül munkálkodó Jóistennel
játszunk egy csapatban.*

*– Hogyan illeszkednek a munkáját, az alapítvány működését illető tervek a
saját életére vonatkozó terveihez? Sokan úgy gondolnak Önre, mint aki egy
az ügyével és az alapítványával. De milyen az a Böjte Csaba, aki egyszer
talán azt mondja majd: nem csinálom tovább, mert elfáradtam, vagy mert
másba akarok kezdeni. Létezik-e a „magánember” Csaba?*

– L*ao-ce mondta: „Csináld azt, amit szeretsz, és soha többé nem kell
dolgoznod.” Én szerencsés vagyok ebből a szempontból. Mert amikor a
gyerekekkel hógolyózom, akkor ugyan a hivatásomat teljesítem, de közben ki
is kapcsolódom. Kirándulni, misézni, prédikálni is szeretek.* Ha egy
békától azt kérdeznék, szeret-e a tóba ugrálni, biztosan nagy zavarban
lenne. Én is így vagyok ezzel. De* persze néha jó visszavonulni. Például
amikor könyvet írok, azt pihenésként élem meg.*

Szent Ferenc elment egyszer Leó testvérrel prédikációs körútra.
Térültek-fordultak, sokfelé jártak, sokakkal találkoztak, de prédikálni
egyszer sem prédikáltak. – Miért nem prédikáltunk, ha azért mentünk? –
kérdezte Leó. – Mindvégig azt csináltuk – válaszolta Ferenc. Így van ez a
neveléssel is. *Bármit csinálsz, nevelsz. Ha kávét iszol, ha pihensz, ha
valakire odafigyelsz, ha paradicsomlevest eszel vagy puszit adsz, akkor is.
Sokat gondolok a gyermek Jézusra, akiről alig tudunk valamit. De sejtjük,
hogy focizott meg „bandázott”, mint minden egészséges gyerek. Azt meg
tudjuk is, hogy tizenkét éves korában lelépett a szülei mellől, és amikor
Mária szemrehányást tett neki, még csak nem is mentegetődzött.* Csak erről
az egyetlen kis újszövetségi jelenetről könyvtárakat lehetne teleírni.

*– Szerkesztőségünk néhány éve költözködött, és előkerült egy régi fénykép,
amelyen Ön látható egészen fiatalon, de azért felismerhetően. A hátoldalra
pedig azt írták: „Egy ferences.” Vagyis volt olyan idő, amikor még csak
mint rendjének egyik képviselőjét ismerték Önt Magyarországon. Miért lett
éppen ferences? Volt-e kifejezetten a ferencességre hivatása?*

*– A kommunizmus idején **háromféle lehetőség állt az ember előt*t
Romániában.* Az első az volt, hogy elmegy, a második az, hogy úgy tesz,
mintha minden rendben menne, homokba dugja a fejét, esetleg még iszik is.* *A
harmadik pedig az, hogy megpróbál változtatni. Én ennek a harmadik
lehetőségnek az eszközét láttam meg abban, ha tanulok, szerzetes leszek.*

Nálunk akkor jóformán csak a ferencesek voltak jelen, de viccesen azzal
szoktam indokolni a választásomat, hogy jezsuitának nem voltam elég okos,
bencésnek meg elég jámbor. És persze azzal, hogy *vonzott a ferences
kicsinység, egyszerűség, természetesség.*

*– Mik voltak azok a meghatározó élmények, hatások, benyomások, amelyek
több mint 25 évvel ezelőtt elindították saját szűkebb hivatásának útján, és
arra késztették, hogy nehéz sorsú gyerekeket vegyen pártfogásába?*

–* Kezdetben azt hittem, menni fog ez nélkülem is. Kolduló gyerekeket
vittem haza, etettem meg, öltöztettem fel, de nem gondoltam arra, hogy a
nevelésükkel is foglalkoznom kellene. Láttam, milyen aranyosak, kedvesek,
hiszen Isten nem teremt selejtet. Két-három év is eltelt így. Aztán egy
nyári napon a kollégáim elmentek szabadságra, én pedig ottmaradtam egy
szekérderék gyerekkel, és nagyon sajnáltam magam. „Rászedtél, Uram, és én
hagytam magamat rászedni”, panaszoltam Jeremiással. Aztán konzervből ebédet
készítettem nekik, majd miközben ők kint fociztak, felütöttem a Szentírást.
Éppen ott nyílt ki, hogy Mária és József elmegy a templomba hálát adni
Jézusért. Abban a pillanatban hirtelen nagyon elszégyelltem magam. Mária
ajándékként fogta fel, hogy „bébiszitter” lett, és hálát adott a teherért,
amit az Úr rámért, korholtam magamat. Aztán gyertyát gyújtottam, és így
imádkoztam: „Köszönöm, hogy rám, egyszerű vidéki papra bíztad ezeket a
gyerekeket!” Azon a napon sok minden megváltozott bennem: ráébredtem
sajátos hivatásomra. Rájöttem, hogy számomra a gyerekek az a lajtorja, amin
át feljuthatok Istenhez. És hogy ez az egész nem csak a gyerekekről szól.
Mert a tetteink visszahatnak ránk. A jócselekedetek örömével magunkat is
megajándékozzuk. József is, noha nem volt vér szerinti apja Jézusnak, azzá
vált lelkületében. Szívébe fogadta. És ezzel nekem is példát adott.*

*– Milyen ellenerőkkel, gáncsoskodással kellett szembenéznie? Bizonyára
sokan mondták, hogy ilyesmi nem lehet feladata egy papnak. Milyen belső
kétségekkel küzdött meg?*

–* Sokáig én magam is mindent megtettem, hogy ne nekem kelljen csinálnom,
de hát nem volt konkurencia. Tele voltam kétségekkel. Megesett, hogy egy
paptestvér azt mondta: meg kellene tiltani, amit teszek. Amikor ezt
megtudtam, elmentem hozzá gyónni, és a bűneim mellett minden aggályomról
beszámoltam neki, a tanácsait kérve. Miután feloldozott, megölelt, és utána
már mindig támogatott.*

*Képtelen voltam-vagyok megérteni, hogy ezek a gyerekek miért nem kellenek.
Józan ésszel felfoghatatlan, miért hagyják, hogy elvigyem, az alapítványunk
gondozásába vegyem őket azokban a városokban, ahova sokszor száz- meg száz
kilométereket utazva elmegyek értük. Miért hagyják őket, a legnagyobb
kincseiket az út szélén?*

*– Volt-e úgy, hogy nagy bajba került az alapítvány az elmúlt évtizedekben?
Hogyan vészelték át a nehéz időket?*

*– Mindig nehéz és vidámabb napok váltják egymást. A legnagyobb gondot az
szokta jelenteni, amikor egy-egy gyerek nem tanul, lóg az iskolából, rossz
döntéseket hoz. Persze a hatóságokkal, a munkatársakkal, az épületek
állapotával is akadnak nehézségek időről időre. De egy focistának soha nem
szabad azon csodálkoznia, hogy futni kell. A labda nem gurul be magától a
kapuba.*

*Azt hiszem, egy igazi férfi szereti is a küzdelmeket. Az izmaink
elsorvadnak, ha mindig lazán tartjuk őket. Az oltás is úgy hat, hogy
legyengített kórokozót juttatnak a szervezetbe, és ezzel küzdésre
késztetik. Aki síel, tudja: a fekete pályán fél az ember. Viszont sokkal
izgalmasabb ott síelni, mint lankás tájakon. Jézus mindig megbocsátott
annak, aki tévedett, bűnt követett el, a talentumát eldobó emberektől
viszont kiakadt. A semmittevés, a lustaság bosszantotta, és megátkozta a
terméketlen fügefát.*

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&img=o_20160723-IMG_6820.jpg>

*– Alapítványát és Önt gyakran nevezik az árva gyerekek gyámolítójának, de
a védenceik valójában nem mind vagy talán többségükben sem árvák. Sokuknak
„csupán” külföldre mentek dolgozni a szülei, és ezért maradtak gondoskodás
nélkül, vagy más szociális problémák miatt szorulnak segítségre.*

–* Amikor a szülők nem tudják ellátni a feladataikat, a gyermeket kiemelik
a családból, és állami gondoskodásba veszik – így van ez Romániában és
Magyarországon is. Én azon lennék, hogy ilyesmi minél ritkábban történjen
meg. Arra törekednék, hogy inkább tanítsuk meg, tegyük alkalmassá a
szerepükre a szülőket. Javaslom is időnként a hatóságoknak, hogy ezt az
utat járják, és nagyon fontosnak tartanám a megelőzést is. Hogy már az
iskolában felkészítsék a fiatalokat, milyen lesz majd szülőnek lenni.*

*– Sokat és lelkesítően beszél a házasságról, a családról és a
gyermekvállalás szépségéről. De emögött nagy ellentmondás húzódik meg,
hiszen amúgy az egész tevékenységének, működésének az alapja,
kiindulópontja, hogy a házasság és a család működésével óriási gondok
vannak. Ha a házaspárok hűségesek, boldogok és jó szülők lennének, Önnek
elég lenne a vállalásukban támogatni őket, és nem kellene a helyükbe
lépnie, több mint kétezer gyerek gondját a vállára vennie. Mi az igazság?
Eljön egyszer az a kor, amikor az alapítványára már nem lesz szükség?*

– Az utakon a felfestések, a lámpák, a traffipaxok mind-mind a balesetek
megelőzését szolgálják, ennek ellenére történnek balesetek. Rengeteg a
veszekedés, a válás, tele vannak a börtönök, pedig ott a
tízparancsolat. *Nekünk,
papoknak, szerzeteseknek, akárcsak a tanároknak, nagy felelősségünk, hogy
tudunk-e az együttélés normáiról, a kapcsolatok szépségéről úgy beszélni a
gyerekeknek, hogy az hasson. Az a jó szociális munka, amit nem kell
elvégezni; az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg.*

*– Prédikációiból kitűnik, hogy jól ismeri a családok gondjait is, a
házaspárok lelkigondozásából is kiveszi a részét. Reálisan tekint a család
valóságára, és nem tartja minden nehézségre gyógyírt jelentő fétisnek.
Tapasztalatai szerint melyek a családi működés leggyakoribb zavarai, és mik
a legjobb megoldások? Mennyire mer tanácsot adni nehéz helyzetekben?*

– *Korábban sokat síeltem, és az alpinizmus is a hobbim volt. Megtanultam:
ahhoz, hogy a síelés csodálatos élmény legyen, és ne lábtöréssel végződjön,
bizonyos alaptechnikákat el kell sajátítani. Úgy tapasztalom, hogy a
házasságokat gyakran alaphibák, a megfelelő alapok hiánya veri szét.
Hányszor mondom férjnek-feleségnek egyaránt: „Mondd már meg végre a
párodnak, hogy szereted! Öleld meg! Dicsérd többet! Vegyél neki virágot!
Főzz neki finomabbat!”*

*– Az utóbbi években valóságos intézmény és „utazó nagykövet” vált Önből.
Rengeteg energiát fektet az alapítvány működőképességének fenntartásába,
szinte folyamatosan mozgásban van. Kedvére való ez az életmód? Van, amiről
le kell mondania miatta, és nehéz lemondania?*

– *A nap csak 24 órából áll, így nehéz. A természetjárásra, az alpinizmusra
nem nagyon találok időt, és olvasni is sokkal kevesebbet tudok, mint
szeretnék. De a munkatársaim időnként felolvasnak nekem, miközben én
vezetek.*

*– A sok elfoglaltság mellett hogyan tudja megőrizni azt, ami miatt annak
idején pap lett, aztán az alapítványt létrehozta? Tud még tervezni, vagy
már csak rohan önmaga után?*

– *Megtanultam nemet mondani. A felkéréseknek csak a tíz-tizenöt százalékát
vállalom. Ami meg a gyerekeket illeti, arra törekszem, hogy amikor velük
vagyok, minél intenzívebb legyen a jelenlétem. Hogy olyan lelkesen-kedvesen
legyek jelen köztük, mintha a világ jövője múlna rajta.*

*– Kolduló barát létére tíz- és százmilliók folynak át a kezén, és nagy
jelentőségű gazdasági döntéseket kell hoznia. Ez a pénz és a hatalom
kísértését egyaránt magában hordozza. Hogyan viseli a döntések felelősségét
és a hatalmi helyzetet? Azt, hogy annyi emberért felel, legyenek azok a
gyerekek vagy a munkatársai.*

*– Az olyan egyházi alapelvek, mint a szubszidiaritás, sokat segítenek. XI.
Piusz pápa Quadragesimo anno című enciklikájában így írt erről: „mindazt,
amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes
végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött
társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn”. A sok év
alatt ennek szellemében megtanultam leosztani a feladatokat. A
kollegialitás és a konszenzusra törekvés is fontos értékek számomra. Az
alapítvány öt-hat fős irodai csapatával már húsz éve együtt dolgozom.*

*– Milyen a pénzhez való viszonya?*

*– Szent Ferenc azt mondta a pénzről, hogy az ördög ganaja. Ha egy halomban
áll, rémesen büdös, ha viszont kiszórják a szántóföldre, hozzájárul a szép
terméshez. Ezért mi sem bankban vagy a párnacihában tartjuk, hanem a
legjobb árfolyamon a legértékesebb javakba: jó szavakba, gyermekkacagásba
és imába fektetjük.*

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

*Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. január 27-i számában
jelent meg.*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190123/32b47eb8/attachment.html>