<div dir="ltr"><div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">„Az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg” – Böjte Csaba hatvanéves </h1>
<div class="gmail-datum">2019. január 23. szerda, 19:48</div><div class="gmail-datum"><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves">http://www.magyarkurir.hu/hirek/-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves</a><br></div>
<h3 class="gmail-lead">„Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a
mennyei Atya a világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem
olyasmi, amiből bárki nyugdíjba mehetne” – vallja a ferences szerzetes,
aki január 24-én ünnepli 60. születésnapját. Hivatásáról, életútjáról
kérdeztük Csaba testvért.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&img=o_IMG_6817.jpg" rel="lightbox['g93703']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&p=1&img=c_IMG_6817.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><em>Élő legenda, mégis nagyon ember. Kortalan derű, természetesség
jellemzi. Mindig rohan, és mindig tele a naptára, mégsem fáradt soha.
Noha nagyon sokat dolgozik, és bátran büszkélkedhetne az elmúlt
évtizedek kivételes eredményeivel, szívesebben ad hálát értük. A
meghívásért. A kivételes isteni ajándékért, hogy gyerekek ezreiről
gondoskodhat.</em></p>
<p><strong>– Január 24-én ünnepli a hatvanadik születésnapját. Érzi-e a
hat évtized súlyát? A sok-sok munka jut róla eszébe, és kicsit fáradt
lesz, ha rágondol, vagy éppen ellenkezőleg: energiát merít belőle, mert a
munkája gyümölcseire emlékezteti?</strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mindig azt mondom a gyerekeknek: aki biciklizés közben hátranéz,
nagyot fog esni. Isten országa, a menny előttünk van, arrafelé
tekintsünk. De persze fontos évfordulók alkalmával számot szoktunk vetni
jó és rossz tetteinkkel. Én ilyenkor mindig arra kérem a Jóistent, hogy
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">ami törek volt,</span> vesse és felejtse el, a szép búzaszemeket pedig gyűjtse
a csűrjébe.</b></span></p>
<p>Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a
világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből
bárki nyugdíjba mehetne. A Szűzanya is jó példa erre, hiszen kétezer év
óta hol itt, hol ott jelenik meg a földön, hogy szent hivatását
gyakorolja, és soha nem szűnik meg imádkozni értünk.</p>
<p><strong>– Egyes ismerőseim időnként arra figyelmeztetnek, hogy az
embernek mindig rendelkeznie kellene tervekkel, öt- és tízéves
távlatokban. Ön hogyan működik ebből a szempontból? Mindig megvoltak a
hosszú távú tervei a Szent Ferenc Alapítvány működésére vonatkozóan?</strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Amikor Ronaldo kimegy a pályára, egyet biztosan tud: az ellenfelet
meg kell verni. Azt viszont nem tudhatja, hogy a 27. percben majd
érkezik egy beadás. Hogy a holnap mit hoz, nem tudhatjuk, de azt igen,
hogy Isten országát akarjuk építeni, és hogy a szüntelenül munkálkodó
Jóistennel játszunk egy csapatban.</b></span></p>
<p><strong>– Hogyan illeszkednek a munkáját, az alapítvány működését
illető tervek a saját életére vonatkozó terveihez? Sokan úgy gondolnak
Önre, mint aki egy az ügyével és az alapítványával. De milyen az a Böjte
Csaba, aki egyszer talán azt mondja majd: nem csinálom tovább, mert
elfáradtam, vagy mert másba akarok kezdeni. Létezik-e a „magánember”
Csaba?</strong></p>
<p>– L<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ao-ce mondta: „Csináld azt, amit szeretsz, és soha többé nem kell
dolgoznod.” Én szerencsés vagyok ebből a szempontból. Mert amikor a
gyerekekkel hógolyózom, akkor ugyan a hivatásomat teljesítem, de közben
ki is kapcsolódom. Kirándulni, misézni, prédikálni is szeretek.</b></span> Ha egy
békától azt kérdeznék, szeret-e a tóba ugrálni, biztosan nagy zavarban
lenne. Én is így vagyok ezzel. De<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> persze néha jó visszavonulni. Például
amikor könyvet írok, azt pihenésként élem meg.</b></span></p>
<p>Szent Ferenc elment egyszer Leó testvérrel prédikációs körútra.
Térültek-fordultak, sokfelé jártak, sokakkal találkoztak, de prédikálni
egyszer sem prédikáltak. – Miért nem prédikáltunk, ha azért mentünk? –
kérdezte Leó. – Mindvégig azt csináltuk – válaszolta Ferenc. Így van ez a
neveléssel is. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bármit csinálsz, nevelsz. Ha kávét iszol, ha pihensz, ha
valakire odafigyelsz, ha paradicsomlevest eszel vagy puszit adsz, akkor
is. Sokat gondolok a gyermek Jézusra, akiről alig tudunk valamit. De
sejtjük, hogy focizott meg „bandázott”, mint minden egészséges gyerek.
Azt meg tudjuk is, hogy tizenkét éves korában lelépett a szülei mellől,
és amikor Mária szemrehányást tett neki, még csak nem is mentegetődzött.</b></span>
Csak erről az egyetlen kis újszövetségi jelenetről könyvtárakat lehetne
teleírni.</p>
<p><strong>– Szerkesztőségünk néhány éve költözködött, és előkerült egy
régi fénykép, amelyen Ön látható egészen fiatalon, de azért
felismerhetően. A hátoldalra pedig azt írták: „Egy ferences.” Vagyis
volt olyan idő, amikor még csak mint rendjének egyik képviselőjét
ismerték Önt Magyarországon. <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Miért lett éppen ferences? Volt-e
kifejezetten a ferencességre hivatása?</span></strong></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>–<span style="color:rgb(0,0,0)"> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">A kommunizmus idején</span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"> </span></span></b><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>háromféle lehetőség állt az ember előt</b></span>t
Romániában.<b> Az első az volt, hogy elmegy, a második az, hogy úgy tesz,
mintha minden rendben menne, homokba dugja a fejét, esetleg még iszik
is.</b><u> </u></span><b><u>A harmadik pedig az, hogy megpróbál változtatni. Én ennek a harmadik
lehetőségnek az eszközét láttam meg abban, ha tanulok, szerzetes
leszek.</u></b></span></p>
<p>Nálunk akkor jóformán csak a ferencesek voltak jelen, de viccesen
azzal szoktam indokolni a választásomat, hogy jezsuitának nem voltam
elég okos, bencésnek meg elég jámbor. És persze azzal, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>vonzott a
ferences kicsinység, egyszerűség, természetesség.</b></span></p>
<p><strong>– Mik voltak azok a meghatározó élmények, hatások,
benyomások, amelyek több mint 25 évvel ezelőtt elindították saját
szűkebb hivatásának útján, és arra késztették, hogy nehéz sorsú
gyerekeket vegyen pártfogásába?</strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Kezdetben azt hittem, menni fog ez nélkülem is. Kolduló gyerekeket
vittem haza, etettem meg, öltöztettem fel, de nem gondoltam arra, hogy a
nevelésükkel is foglalkoznom kellene. Láttam, milyen aranyosak,
kedvesek, hiszen Isten nem teremt selejtet. Két-három év is eltelt így.
Aztán egy nyári napon a kollégáim elmentek szabadságra, én pedig
ottmaradtam egy szekérderék gyerekkel, és nagyon sajnáltam magam.
„Rászedtél, Uram, és én hagytam magamat rászedni”, panaszoltam
Jeremiással. Aztán konzervből ebédet készítettem nekik, majd miközben ők
kint fociztak, felütöttem a Szentírást. Éppen ott nyílt ki, hogy Mária
és József elmegy a templomba hálát adni Jézusért. Abban a pillanatban
hirtelen nagyon <span style="background-color:rgb(234,209,220)">elszégyelltem</span> magam. Mária ajándékként fogta fel, hogy
„bébiszitter” lett, és hálát adott a teherért, amit az Úr rámért,
korholtam magamat. Aztán gyertyát gyújtottam, és így imádkoztam:
„Köszönöm, hogy rám, egyszerű vidéki papra bíztad ezeket a gyerekeket!”
Azon a napon sok minden megváltozott bennem: ráébredtem sajátos
hivatásomra. Rájöttem, hogy számomra a gyerekek az a lajtorja, amin át
feljuthatok Istenhez. És hogy ez az egész nem csak a gyerekekről szól.
Mert a tetteink visszahatnak ránk. A jócselekedetek örömével magunkat is
megajándékozzuk. József is, noha nem volt vér szerinti apja Jézusnak,
azzá vált lelkületében. Szívébe fogadta. És ezzel nekem is példát adott.</b></span></p>
<p><strong>– Milyen ellenerőkkel, gáncsoskodással kellett szembenéznie?
Bizonyára sokan mondták, hogy ilyesmi nem lehet feladata egy papnak.
Milyen belső kétségekkel küzdött meg?</strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Sokáig én magam is mindent megtettem, hogy ne nekem kelljen
csinálnom, de hát nem volt konkurencia. <span style="background-color:rgb(234,209,220)">Tele voltam kétségekkel</span>.
Megesett, hogy egy paptestvér azt mondta: meg kellene tiltani, amit
teszek. Amikor ezt megtudtam, elmentem hozzá gyónni, és <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a bűneim mellett
minden aggályomról </span>beszámoltam neki, a tanácsait kérve. Miután
feloldozott, megölelt, és utána már mindig támogatott.</b></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Képtelen voltam-vagyok megérteni, hogy ezek a gyerekek miért nem
kellenek. Józan ésszel felfoghatatlan, miért hagyják, hogy elvigyem, az
alapítványunk gondozásába vegyem őket azokban a városokban, ahova
sokszor száz- meg száz kilométereket utazva elmegyek értük. Miért
hagyják őket, a legnagyobb kincseiket az út szélén?</b></span></p>
<p><strong>– Volt-e úgy, hogy nagy bajba került az alapítvány az elmúlt évtizedekben? <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Hogyan vészelték át a nehéz időket?</span></strong></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>– Mindig nehéz és vidámabb napok váltják egymást. <span style="background-color:rgb(234,209,220)">A legnagyobb gondot
az szokta jelenteni, amikor egy-egy <span style="background-color:rgb(255,242,204)">gyerek</span> nem tanul, lóg az iskolából,
rossz döntéseket hoz</span>. Persze a hatóságokkal, a munkatársakkal, az
épületek állapotával is akadnak nehézségek időről időre. De egy
focistának soha nem szabad azon csodálkoznia, hogy futni kell. A labda
nem gurul be magától a kapuba.</b></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Azt hiszem, egy igazi férfi szereti is a küzdelmeket. Az izmaink
elsorvadnak, ha mindig lazán tartjuk őket. Az oltás is úgy hat, hogy
legyengített kórokozót juttatnak a szervezetbe, és ezzel küzdésre
késztetik. Aki síel, tudja: a fekete pályán fél az ember. Viszont sokkal
izgalmasabb ott síelni, mint lankás tájakon. Jézus mindig megbocsátott
annak, aki <span style="background-color:rgb(234,209,220)">tévedett, bűnt követett el,</span> a talentumát <span style="background-color:rgb(234,209,220)">eldobó emberektől
viszont kiakadt. A semmittevés, a lustaság bosszantotta, és megátkozta a
terméketlen fügefát.</span></b></span></p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&img=o_20160723-IMG_6820.jpg" rel="lightbox['g93703']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=93703&v=0&p=1&img=c_20160723-IMG_6820.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Alapítványát és Önt gyakran nevezik az árva gyerekek
gyámolítójának, de a védenceik valójában nem mind vagy talán
többségükben sem árvák. Sokuknak „csupán” külföldre mentek dolgozni a
szülei, és ezért maradtak gondoskodás nélkül, vagy más szociális
problémák miatt szorulnak segítségre.</strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Amikor a szülők nem tudják ellátni a feladataikat, a gyermeket
kiemelik a családból, és állami gondoskodásba veszik – így van ez
Romániában és Magyarországon is. Én azon lennék, hogy ilyesmi minél
ritkábban történjen meg. Arra törekednék, hogy inkább tanítsuk meg,
tegyük alkalmassá a szerepükre a szülőket. Javaslom is időnként a
hatóságoknak, hogy ezt az utat járják, és nagyon fontosnak tartanám a
megelőzést is. Hogy már az iskolában felkészítsék a fiatalokat, milyen
lesz majd szülőnek lenni.</b></span></p>
<p><strong>– Sokat és lelkesítően beszél a házasságról, a családról és a
gyermekvállalás szépségéről. De emögött nagy ellentmondás húzódik meg,
hiszen amúgy az egész tevékenységének, működésének az alapja,
kiindulópontja, hogy a házasság és a család működésével óriási gondok
vannak. Ha a házaspárok hűségesek, boldogok és jó szülők lennének, Önnek
elég lenne a vállalásukban támogatni őket, és nem kellene a helyükbe
lépnie, több mint kétezer gyerek gondját a vállára vennie. Mi az
igazság? Eljön egyszer az a kor, amikor az alapítványára már nem lesz
szükség?</strong></p>
<p>– Az utakon a felfestések, a lámpák, a traffipaxok mind-mind a
balesetek megelőzését szolgálják, ennek ellenére történnek balesetek.
Rengeteg a veszekedés, a válás, tele vannak a börtönök, pedig ott a
tízparancsolat. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Nekünk, papoknak, szerzeteseknek, akárcsak a tanároknak,
nagy felelősségünk, hogy tudunk-e az együttélés normáiról, a
kapcsolatok szépségéről úgy beszélni a gyerekeknek, hogy az hasson. Az a
jó szociális munka, amit nem kell elvégezni; az a legjobb árvaház, amit
soha nem építenek meg.</b></span></p>
<p><strong>– Prédikációiból kitűnik, hogy jól ismeri a családok gondjait
is, a házaspárok lelkigondozásából is kiveszi a részét. Reálisan tekint
a család valóságára, és nem tartja minden nehézségre gyógyírt jelentő
fétisnek. Tapasztalatai szerint melyek a családi működés leggyakoribb
zavarai, és mik a legjobb megoldások? Mennyire mer tanácsot adni nehéz
helyzetekben?</strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Korábban sokat síeltem, és az alpinizmus is a hobbim volt.
Megtanultam: ahhoz, hogy a síelés csodálatos élmény legyen, és ne
lábtöréssel végződjön, bizonyos alaptechnikákat el kell sajátítani. Úgy
tapasztalom, hogy a házasságokat<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> gyakran alaphibák, <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a megfelelő alapok</span>
hiánya veri szét.</span> Hányszor mondom férjnek-feleségnek egyaránt: „Mondd
már meg végre a párodnak, hogy szereted! Öleld meg! Dicsérd többet!
Vegyél neki virágot! Főzz neki finomabbat!”</b></span></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Az utóbbi években valóságos intézmény és „utazó nagykövet”
vált Önből.</span> Rengeteg energiát fektet az alapítvány működőképességének
fenntartásába, szinte folyamatosan mozgásban van. Kedvére való ez az
életmód? Van, amiről le kell mondania miatta, és nehéz lemondania?</strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A nap csak 24 órából áll, így nehéz. A természetjárásra, az
alpinizmusra nem nagyon találok időt, és olvasni is sokkal kevesebbet
tudok, mint szeretnék. De a munkatársaim időnként felolvasnak nekem,
miközben én vezetek.</b></span></p>
<p><strong>– A sok elfoglaltság mellett hogyan tudja megőrizni azt, ami
miatt annak idején pap lett, aztán az alapítványt létrehozta? Tud még
tervezni, vagy már csak rohan önmaga után?</strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Megtanultam nemet mondani. A felkéréseknek csak a tíz-tizenöt
százalékát vállalom. Ami meg a gyerekeket illeti, arra törekszem, hogy
amikor velük vagyok, minél intenzívebb legyen a jelenlétem. Hogy olyan
lelkesen-kedvesen legyek jelen köztük, mintha a világ jövője múlna
rajta.</b></span></p>
<p><strong>– Kolduló barát létére tíz- és százmilliók folynak át a
kezén, és nagy jelentőségű gazdasági döntéseket kell hoznia. Ez a pénz
és a hatalom kísértését egyaránt magában hordozza. Hogyan viseli a
döntések felelősségét és a hatalmi helyzetet? Azt, hogy annyi emberért
felel, legyenek azok a gyerekek vagy a munkatársai.</strong></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>– Az olyan egyházi alapelvek, mint a szubszidiaritás, sokat segítenek. XI. Piusz pápa <em>Quadragesimo anno</em>
című enciklikájában így írt erről: „mindazt, amit egy kisebb és
alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni,
egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani
jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn”. A sok év alatt ennek
szellemében megtanultam leosztani a feladatokat. A kollegialitás és a
konszenzusra törekvés is fontos értékek számomra. Az alapítvány öt-hat
fős irodai csapatával már húsz éve együtt dolgozom.</b></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>– Milyen<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a pénzhez </span>való viszonya?</strong></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>– Szent Ferenc azt mondta<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a pénzről, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> az ördög</span> ganaja.</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">Ha egy
halomban áll, rémesen büdös</span>, ha viszont kiszórják a szántóföldre,
hozzájárul a szép terméshez. Ezért mi sem bankban vagy a párnacihában
tartjuk, hanem a legjobb árfolyamon a legértékesebb javakba: jó
szavakba, gyermekkacagásba és imába fektetjük.</b></span></p>
<p>Fotó: Merényi Zita</p>
<p>Kiss Péter/Magyar Kurír</p>
<p><em>Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. január 27-i számában jelent meg.</em></p>
</div></div>