[Grem] Interjú Orbán Gáspárral, a Felház alapító tagjával, OV fiával

[Emoke Greschik]

Szabadságban, Szellemben


http://jelige.hu/szabadsagban-szellemben/?fbclid=IwAR3p11DX0NCONzqmS2NnE-o2Kgbc_qF6sBnMrOqmaO3DDd5yq1F2Zu9YUAQ


*Orbán Gáspár egyike annak a három budapesti fiatalnak, akik figyelve Isten
vezetésére elkezdtek imádkozni: először csak hárman, majd egyre többen és
többen, míg végül elindult a Felház, egy olyan ima és dicsőítő alkalom,
ahol olyan fiatalok százai gyűlnek össze, akik találkozni szeretnének
Istennel. Gáspár nevét sokan ismerik, de arról, hogy ki is Ő valójában,
igen keveset hallunk, olvasunk. Ezért találkoztam vele a Felház irodájában,
ahol a megtéréséről, a mindennapjairól beszélgettünk és arról, hogy
milyenek ezek a mai fiatalok.*
szöveg: Rédl Katalin • fotó: Sebestyén Gábor

*– Ősszel bejelentettétek, hogy ezzel a szemeszterrel véget ér a Felház.
Nagy most a felbolydulás, gondolom.*
– Nagyon. Annyi alkalmat kezdtünk szervezni, hogy hirtelen nem is látom a
végét. Pedig vége lesz. Még nem fejtettük ki a részleteket, de keressük
Isten akaratát, hiszen ez egy összetett folyamat. Keveset szeretnénk
mondani, de azt élesen: például, hogy vége van a Felháznak. Az érem másik
oldala, hogy ebből több missziós szál is elindul, ugyanúgy, ahogyan már az
alkalmak korai szakaszában kialakult egy mozgalom, ami most sokkal inkább
előtérbe kerül és ez lesz, amiben a Felház tovább működik és kiteljesedik.

*– *
*Arról több helyen lehetett olvasni, hogy Afrikában, szolgálat közben, egy
missziós úton találkoztál Istennel. Mivel talált el igazán? *– A
legfontosabb Isten személyessége és az, hogy láttam, hogy másoknak valódi
kapcsolata van Vele. Ez volt az első és mindent megkérdőjelező bizonyságom
Róla. El kellett jutnom a felismerésre, hogy én nem vagyok megtérve. Egy
Istentől távoli „vallásoskodásból” jöttem, és ezzel majdhogynem olyan
messziről érkeztem, mintha a világból tértem volna meg. Ez a felismerés egy
hosszabb folyamat volt, több hónapig tartott, viszont a végén, amikor
újjászülettem, teljesen átformálódtam. Hogy ide eljussak, ahhoz látnom
kellett az önkéntes társaimat, akikkel együtt szolgáltam Ugandában.
Külföldi misszionáriusok voltak, akik személyes kapcsolatot ápoltak
Istennel, valódi közösségük volt Vele. Ahogyan ők imádkoztak, dicsőítettek,
viselkedtek és éltek, az egy idő után ráébresztett engem arra, hogy nekik
van valamijük, ami nekem nincs. Így indult az utam négy évvel ezelőtt.

*– Miben változott meg az életed?*
– Mindenben. Körülbelül akkora a különbség, mint amekkora élet és halál
között. Totális tévképzeteim voltak előtte Istenről, de Ő végül mindenből a
legjobbat hozta ki. A zsidókhoz írt levélben írja Pál, hogy a törvény nem
tesz tökéletessé, de jobb reménységre vezet. Tehát a törvény, ami megöl,
mégis megtartó erővel bír, például a moralitásban. Mondok egy konkrét
példát. Én ezt megtapasztaltam a házasság előtti szexuális tisztaság
kapcsán, ami már megtérésem előtt is fontos volt, ez pedig többek között
megóvott a pornográfiától, és az attól való függőségtől, ami generációnk
életében az egyik legnagyobb megkötözöttség. De a szabálykövetés
lehetetlensége megmutatkozott, mert végsősoron nem tudtam ezt a törvényt
sem megtartani: hiszen közben eljártunk bulizni, kavartunk lányokkal. Sose
tudott igaz és teljes lenni, egészen a megtérésemig, amikor viszont Isten
ezt áldássá formálta.

*– Ha már a bulizás: tapasztalatból tudom, hogy egyetemista keresztény
fiatalként sokszor nehéz eldönteni, hogy mi fér bele. Hogy lehet ezt jól
csinálni?*
– Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne
váljak semminek a rabjává. És ez most nem valami farzsebből előrántott
igeszakasz, hanem azt gondolom, hogy ha *valakinek nincs arra szabadsága,
hogy ne legyen semmi más az életében, kizárólag Jézus, akkor valójában
nincs teljes szabadsága*. Ha valaki azt érzi, hogy a szabadságát a bulikban
vagy a világban kell megélnie, és nincs arra szabadsága, hogy ezt kizárólag
Jézussal tegye, akkor az az ember valójában nem szabad. Ha ez a
kizárólagosság megvan Jézussal, akkor már nem lesz nehéz eldönteni a
hasonló kérdéseket és szabadságot talál az ember.

*– Ez egy elég sarkos gondolat.*
– Mert kizárólagos. Nekem ez volt a megtérésem egyik fő pontja. Személyes
kapcsolatra vágytam Istennel, de tudtam, hogy ennek ára van. Ő már mindent
odaadott nekem, tehát nekem is oda kell adnom mindent, ha azt akarom, hogy
Ő teljesen az enyém legyen. Ennek a valósága engem is megrémített, mert
amikor elmentem szolgálni, úgy gondoltam, hogy „Afrika, dzsungel,
oroszlánok és ha hazajövök, akkor jöhetnek a bulik…” Csakhogy minden
megváltozott akkor, amikor rájöttem, hogy Isten létezik. Hogy leszek
szabad, ha, mondjuk, nem csajozhatok? Mi lesz így a bulikkal,
szexualitással, alkoholizálással, a haverokkal? Isten rámutatott, hogy ha
nekem ezektől függ a szabadságom, akkor ezekben a dolgokban nem szabad
vagyok, hanem ezeknek a rabja vagyok. Nála viszont teljes szabadság vár:
önzetlen, feltétel nélküli szeretet. Magamtól nem tudtam ezeket letenni,
ezért kértem Istent, hogy Ő vegye el. Néhány hét alatt végül meg is
szabadultam.
Az emberek próbálják ezt puhítani, csűrni-csavarni, de nincs köztes út. Van
Isten, aki a teljes szeretet és szabadság, vagy a másik oldalon a sötétség.

*– A Felház kapcsán sok kortársatokkal találkoztok, és jól ismeritek a
problémáikat. Mit gondolsz, milynek „ezek a mai fiatalok”? *
– Fantasztikusak ezek a mai fiatalok! Éhesek Istenre, nagyon nyitottak és
keresik az igazságot.

*– Pedig sokszor elhangzik, hogy nem érdekli őket semmi, csalódottak és már
most kiégtek.*
– Ki nem csalódott a világban? Ha valaki találkozik Isten valódi
szeretetével, többé nem lesz ugyanaz az ember. Az átlag budapesti bulizós
fiatalok, ha meghallják a valódi igazságot, akkor a legradikálisabb Jézus
követőkké válnak, ezt nagyon hiszem. Ezért fontos, hogy Jézussal
találkozzanak, ne valami emberi találmánnyal, mert akkor az csak beáll majd
abba a sorba, amiből már így is kiábrándultak. A fél-evangéliumnál tud
jobbat a világ, de Isten evangéliuma éles. A kegyelemnek is akkor van meg
az ereje, ha ott van mellette az ítélet. Mert Jézus nem megítélni jött ezt
a világot, hanem megtartani, de ahhoz, hogy ezt megértsük, látnunk kell, mi
is az az ítélet, amitől Jézus megment minket. Ez Isten királysága, ennek
demonstrálásaként pedig Jézus nevében imádkoznunk kell a betegekért, hogy
meggyógyuljanak, szabadulást kell hoznunk a megkötözötteknek és merni kell
prófétálni, ha Isten arra hív.

*– A Felházban is ezt képviselitek, és talán pont ezért megosztó. Nem csak
a nem hívők, de a keresztények között is. Érzitek ezt?*
– Igen, és valószínűleg lehetne ezt jobban is csinálni. Törekszünk arra,
hogy a Felház ne legyen megbotránkoztató, de igei értelemben megosztó
legyen, mert Isten igazsága is megosztó. Elválasztja a jót a rossztól,
szóval ebben az értelemben nem baj, ha éles, csak legyen igei,
szeretetteljes és igaz. Megbotránkoztatni senkit nem akarunk.

*– Gyakran kerül a média fókuszába a Felház. A Te személyed itt különösen
érdekes, hiszen akár az alkalmaitok kapcsán, akár édesapád, (Orbán Viktor
miniszterelnök – szerk. megj.) miatt, de sokan sok rosszat mondanak rád.
Mindezt hogy éled meg?*
– Van ennek egy nagyon erős szellemi természete, de egyszerű és világos
instrukciók találhatók erre a Bibliában: „Áldjátok, akik átkoznak titeket”.
Imádkozni kell azokért, akik támadnak. Emellett látni kell, hogy aki ezeket
a negatívumokat kimondja, az magának árt, mert ha valami nem Istentől való
negatívumot kimondunk valakire, az végső soron a mi életünkben okoz
károkat. A másik, hogy nagyon sokan imádkoznak értünk, mi is imádkozunk
egymásért, ami a legerőteljesebb védelem a világon. Emberi oldalról pedig,
mivel én ebben nőttem fel, ezért nekem ez nem furcsa. Az, hogy most nagyon
sokszor már nem édesapám kontextusában kerül elő a nevem, na, az nekem is
új.

*– Kemény lehet, hiszen ha van valami, ami érzékenyebb pont az ember
életében, mint a család, akkor az talán a hite…*
– Ahogy egyre gyakrabban az én arcom volt ott a cikkekben és már
közvetlenebbé vált ez a fajta tűz, akkor előfordult, hogy meginogtam, és
azon gondolkodtam, hogy most így hogy megyek ki az utcára? Ehhez azért én
sem szoktam hozzá, de a lényeg az, hogy az ima működött itt is.

*– Pont a nagy médiafigyelem, illetve az egyre nagyobb létszámú Felház
alkalmaknak köszönhetően sokan figyelnek arra, amit mondasz.
Pozitív-negatív kontextusban idézik, kiemelik, kiforgatják, szétszedik a
szavaidat. Ez komoly felelősség. Nem ijesztő néha?*
– Azért nem ijesztő, mert ennek a felelősségét egyre inkább a mindennapi
életben is érzem. A hétköznapokban is rostálja Isten a beszédemet, ez is az
növekedés része. Talán egy külső szemlélő nem venné észre, de Isten abba az
irányba vezet, hogy egyre kevesebbet beszéljek. Azt mondja az ige, hogy
minden fölösleges beszédért megítéltetik az ember. Persze a kegyelemben
bízunk, de, hogy úgy mondjam, nekem nagyon sok bízni valóm van ezen a
területen is. Sajnos sokat beszélek… de egyre kevesebbet. Ennek még az
elején vagyok, nincs még annyi látható gyümölcse, de lassanként haladok,
mert érzem a súlyát, hogy nem lehet akármit mondani.

*– Akkor ennek gyakorlatilag nincs is köze ahhoz, hogy fókuszban vagy.*
– Abszolút nincs, ez mindenkinek egyformán felelőssége. Ide tartozik az is,
hogy te magadról miket mondasz ki. Régen simán kimondtam rossz dolgokat
magammal kapcsolatban. Például egy futballpályán, ha hibáztam, akkor
okoltam, szidtam magam, pedig ez egyáltalán nem kedves Isten előtt, sőt
sértő rá nézve. *És ez nem egy szabály, vagy megfelelési kényszer, hanem
meggyőződésem, hogy ha szabadságban akarok élni, **akkor Istennel
egyetértésben kell lennem, gondolkodnom és beszélnem*. Mert Jézus is csak
azt csinálta és mondta, amit az Atyától hallott és látott. Persze nem
vagyunk robotok és Isten nem joystick-kal irányít minket, de a Szent
Szellem, aki bennünk él, el fog vezetni minden ilyen, és ehhez hasonló
igazságra.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190117/76991157/attachment.html>