<div dir="ltr"><div dir="ltr">

        <div class="gmail-col-md-9 gmail-col-md-push-3 gmail-single"> 

                <div class="gmail-col-md-12 gmail-single-in">

                                <img src="http://jelige.hu/wp-content/uploads/Jelige_63_web_cimlap-700x432.jpg" class="gmail-sing-cop gmail-wp-post-image" alt="" style="margin-right: 0px;" width="471" height="291">

                                <div class="gmail-sing-tit-cont">

                                        <p class="gmail-cat"> </p> 

                                        <h2 class="gmail-sing-tit">Szabadságban, Szellemben</h2>

                                        <p class="gmail-meta">  <a href="http://jelige.hu/szabadsagban-szellemben/?fbclid=IwAR3p11DX0NCONzqmS2NnE-o2Kgbc_qF6sBnMrOqmaO3DDd5yq1F2Zu9YUAQ">http://jelige.hu/szabadsagban-szellemben/?fbclid=IwAR3p11DX0NCONzqmS2NnE-o2Kgbc_qF6sBnMrOqmaO3DDd5yq1F2Zu9YUAQ</a>   <br></p></div><div class="gmail-sing-cont"><div class="gmail-sing-spacer"><p><strong>Orbán

 Gáspár egyike annak a három budapesti fiatalnak, akik figyelve Isten 

vezetésére elkezdtek imádkozni: először csak hárman, majd egyre többen 

és többen, míg végül elindult a Felház, egy olyan ima és dicsőítő 

alkalom, ahol olyan fiatalok százai gyűlnek össze, akik találkozni 

szeretnének Istennel. Gáspár nevét sokan ismerik, de arról, hogy ki is Ő

 valójában, igen keveset hallunk, olvasunk. Ezért találkoztam vele a 

Felház irodájában, ahol a megtéréséről, a mindennapjairól beszélgettünk 

és arról, hogy milyenek ezek a mai fiatalok.</strong></p>

<h6>szöveg: Rédl Katalin • fotó: Sebestyén Gábor</h6>

<p><span id="gmail-more-414"></span></p>

<p><strong>– Ősszel bejelentettétek, hogy ezzel a szemeszterrel véget ér a Felház. Nagy most a felbolydulás, gondolom.</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Nagyon. 

Annyi alkalmat kezdtünk szervezni, hogy hirtelen nem is látom a végét. 

Pedig vége lesz. Még nem fejtettük ki a részleteket, de keressük Isten 

akaratát, hiszen ez egy összetett folyamat. Keveset szeretnénk mondani, 

de azt élesen: például, hogy vége van a Felháznak. Az érem másik oldala,

 hogy ebből több missziós szál is elindul, ugyanúgy, ahogyan már az 

alkalmak korai szakaszában kialakult egy mozgalom, ami most sokkal 

inkább előtérbe kerül és ez lesz, amiben a Felház tovább működik és 

kiteljesedik.</span></p>

<p><strong>– </strong><strong>Arról több helyen lehetett olvasni, hogy 

Afrikában, szolgálat közben, egy missziós úton találkoztál Istennel. 

Mivel talált el igazán?<br>

</strong>– A legfontosabb Isten személyessége és az, hogy láttam, hogy 

másoknak valódi kapcsolata van Vele. Ez volt az első és mindent 

megkérdőjelező bizonyságom Róla. El kellett jutnom a felismerésre, hogy 

én nem vagyok megtérve. Egy Istentől távoli „vallásoskodásból” jöttem, 

és ezzel majdhogynem olyan messziről érkeztem, mintha a világból tértem 

volna meg. Ez a felismerés egy hosszabb folyamat volt, több hónapig 

tartott, viszont a végén, amikor újjászülettem, teljesen átformálódtam. 

Hogy ide eljussak, ahhoz látnom kellett az önkéntes társaimat, akikkel 

együtt szolgáltam Ugandában. Külföldi misszionáriusok voltak, akik 

személyes kapcsolatot ápoltak Istennel, valódi közösségük volt Vele. 

Ahogyan ők imádkoztak, dicsőítettek, viselkedtek és éltek, az egy idő 

után ráébresztett engem arra, hogy nekik van valamijük, ami nekem nincs.

 Így indult az utam négy évvel ezelőtt.</p>

<p><strong>– Miben változott meg az életed?</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Mindenben. 

Körülbelül akkora a különbség, mint amekkora élet és halál között. 

Totális tévképzeteim voltak előtte Istenről, de Ő végül mindenből a 

legjobbat hozta ki. A zsidókhoz írt levélben írja Pál, hogy a törvény 

nem tesz tökéletessé, de jobb reménységre vezet. Tehát a törvény, ami 

megöl, mégis megtartó erővel bír, például a moralitásban. Mondok egy 

konkrét példát. Én ezt megtapasztaltam a házasság előtti szexuális 

tisztaság kapcsán, ami már megtérésem előtt is fontos volt, ez pedig 

többek között megóvott a pornográfiától, és az attól való függőségtől, 

ami generációnk életében az egyik legnagyobb megkötözöttség. De a 

szabálykövetés lehetetlensége megmutatkozott, mert végsősoron nem tudtam

 ezt a törvényt sem megtartani: hiszen közben eljártunk bulizni, 

kavartunk lányokkal. Sose tudott igaz és teljes lenni, egészen a 

megtérésemig, amikor viszont Isten ezt áldássá formálta.</span></p>

<p><img class="gmail-alignnone gmail-size-large gmail-wp-image-421" src="http://jelige.hu/wp-content/uploads/IC_3736-1024x683.jpg" alt="" width="900" height="600"></p>

<p><strong>– Ha már a bulizás: tapasztalatból tudom, hogy egyetemista 

keresztény fiatalként sokszor nehéz eldönteni, hogy mi fér bele. Hogy 

lehet ezt jól csinálni?</strong><strong> </strong><br>

– Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne

 váljak semminek a rabjává. És ez most nem valami farzsebből előrántott 

igeszakasz, hanem azt gondolom, hogy ha valakinek nincs arra szabadsága, hogy ne legyen semmi más az életében, kizárólag Jézus, akkor valójában nincs teljes szabadsága.

 Ha valaki azt érzi, hogy a szabadságát a bulikban vagy a világban kell 

megélnie, és nincs arra szabadsága, hogy ezt kizárólag Jézussal tegye, 

akkor az az ember valójában nem szabad. Ha ez a kizárólagosság megvan 

Jézussal, akkor már nem lesz nehéz eldönteni a hasonló kérdéseket és 

szabadságot talál az ember.</p>

<p><strong>– Ez egy elég sarkos gondolat.</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Mert 

kizárólagos. Nekem ez volt a megtérésem egyik fő pontja. Személyes 

kapcsolatra vágytam Istennel, de tudtam, hogy ennek ára van. Ő már 

mindent odaadott nekem, tehát nekem is oda kell adnom mindent, ha azt 

akarom, hogy Ő teljesen az enyém legyen. Ennek a valósága engem is 

megrémített, mert amikor elmentem szolgálni, úgy gondoltam, hogy 

„Afrika, dzsungel, oroszlánok és ha hazajövök, akkor jöhetnek a bulik…” 

Csakhogy minden megváltozott akkor, amikor rájöttem, hogy Isten létezik.

 Hogy leszek szabad, ha, mondjuk, nem csajozhatok? Mi lesz így a 

bulikkal, szexualitással, alkoholizálással, a haverokkal? Isten 

rámutatott, hogy ha nekem ezektől függ a szabadságom, akkor ezekben a 

dolgokban nem szabad vagyok, hanem ezeknek a rabja vagyok. Nála viszont 

teljes szabadság vár: önzetlen, feltétel nélküli szeretet. Magamtól nem 

tudtam ezeket letenni, ezért kértem Istent, hogy Ő vegye el. Néhány hét 

alatt végül meg is szabadultam.<br>

Az emberek próbálják ezt puhítani, csűrni-csavarni, de nincs köztes út. 

Van Isten, aki a teljes szeretet és szabadság, vagy a másik oldalon a 

sötétség.</span></p>

<p><strong>– A Felház kapcsán sok kortársatokkal találkoztok, és jól 

ismeritek a problémáikat. Mit gondolsz, milynek „ezek a mai fiatalok”? </strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Fantasztikusak ezek a mai fiatalok! Éhesek Istenre, nagyon nyitottak és keresik az igazságot.</span></p>

<p><strong>– Pedig sokszor elhangzik, hogy nem érdekli őket semmi, csalódottak és már most kiégtek.</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Ki nem 

csalódott a világban? Ha valaki találkozik Isten valódi szeretetével, 

többé nem lesz ugyanaz az ember. Az átlag budapesti bulizós fiatalok, ha

 meghallják a valódi igazságot, akkor a legradikálisabb Jézus követőkké 

válnak, ezt nagyon hiszem. Ezért fontos, hogy Jézussal találkozzanak, ne

 valami emberi találmánnyal, mert akkor az csak beáll majd abba a sorba,

 amiből már így is kiábrándultak. A fél-evangéliumnál tud jobbat a 

világ, de Isten evangéliuma éles. A kegyelemnek is akkor van meg az 

ereje, ha ott van mellette az ítélet. Mert Jézus nem megítélni jött ezt a

 világot, hanem megtartani, de ahhoz, hogy ezt megértsük, látnunk kell, 

mi is az az ítélet, amitől Jézus megment minket. Ez Isten királysága, 

ennek demonstrálásaként pedig Jézus nevében imádkoznunk kell a 

betegekért, hogy meggyógyuljanak, szabadulást kell hoznunk a 

megkötözötteknek és merni kell prófétálni, ha Isten arra hív.</span></p>

<p><strong>– A Felházban is ezt képviselitek, és talán pont ezért megosztó. Nem csak a nem hívők, de a keresztények között is. Érzitek ezt?</strong><strong> </strong><br>

– Igen, és valószínűleg lehetne ezt jobban is csinálni. Törekszünk arra,

 hogy a Felház ne legyen megbotránkoztató, de igei értelemben megosztó 

legyen, mert Isten igazsága is megosztó. Elválasztja a jót a rossztól, 

szóval ebben az értelemben nem baj, ha éles, csak legyen igei, 

szeretetteljes és igaz. Megbotránkoztatni senkit nem akarunk.</p>

<p><strong>– Gyakran kerül a média fókuszába a Felház. A Te személyed 

itt különösen érdekes, hiszen akár az alkalmaitok kapcsán, akár 

édesapád, <em>(Orbán Viktor miniszterelnök – szerk. megj.)</em> miatt, de sokan sok rosszat mondanak rád. Mindezt hogy éled meg?</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Van ennek 

egy nagyon erős szellemi természete, de egyszerű és világos instrukciók 

találhatók erre a Bibliában: „Áldjátok, akik átkoznak titeket”. 

Imádkozni kell azokért, akik támadnak. Emellett látni kell, hogy aki 

ezeket a negatívumokat kimondja, az magának árt, mert ha valami nem 

Istentől való negatívumot kimondunk valakire, az végső soron a mi 

életünkben okoz károkat. A másik, hogy nagyon sokan imádkoznak értünk, 

mi is imádkozunk egymásért, ami a legerőteljesebb védelem a világon. 

Emberi oldalról pedig, mivel én ebben nőttem fel, ezért nekem ez nem 

furcsa. Az, hogy most nagyon sokszor már nem édesapám kontextusában 

kerül elő a nevem, na, az nekem is új.</span></p>

<p><strong>– Kemény lehet, hiszen ha van valami, ami érzékenyebb pont az ember életében, mint a család, akkor az talán a hite…</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Ahogy egyre 

gyakrabban az én arcom volt ott a cikkekben és már közvetlenebbé vált ez

 a fajta tűz, akkor előfordult, hogy meginogtam, és azon gondolkodtam, 

hogy most így hogy megyek ki az utcára? Ehhez azért én sem szoktam 

hozzá, de a lényeg az, hogy az ima működött itt is. </span></p>

<p><strong>– Pont a nagy médiafigyelem, illetve az egyre nagyobb 

létszámú Felház alkalmaknak köszönhetően sokan figyelnek arra, amit 

mondasz. Pozitív-negatív kontextusban idézik, kiemelik, kiforgatják, 

szétszedik a szavaidat. Ez komoly felelősség. Nem ijesztő néha?</strong><strong> </strong><br>

– <span style="font-family:Times New Roman,Times,serif">Azért nem 

ijesztő, mert ennek a felelősségét egyre inkább a mindennapi életben is 

érzem. A hétköznapokban is rostálja Isten a beszédemet, ez is az 

növekedés része. Talán egy külső szemlélő nem venné észre, de Isten abba

 az irányba vezet, hogy egyre kevesebbet beszéljek. Azt mondja az ige, 

hogy minden fölösleges beszédért megítéltetik az ember. Persze a 

kegyelemben bízunk, de, hogy úgy mondjam, nekem nagyon sok bízni valóm 

van ezen a területen is. Sajnos sokat beszélek… de egyre kevesebbet. 

Ennek még az elején vagyok, nincs még annyi látható gyümölcse, de 

lassanként haladok, mert érzem a súlyát, hogy nem lehet akármit mondani.</span></p>

<p><strong>– Akkor ennek gyakorlatilag nincs is köze ahhoz, hogy fókuszban vagy.</strong><strong> </strong><br>

– Abszolút nincs, ez mindenkinek egyformán felelőssége. Ide tartozik az 

is, hogy te magadról miket mondasz ki. Régen simán kimondtam rossz 

dolgokat magammal kapcsolatban. Például egy futballpályán, ha hibáztam, 

akkor okoltam, szidtam magam, pedig ez egyáltalán nem kedves Isten 

előtt, sőt sértő rá nézve. És ez nem egy szabály, vagy megfelelési kényszer, hanem meggyőződésem, hogy ha szabadságban akarok élni, akkor Istennel egyetértésben kell lennem, gondolkodnom és beszélnem.

 Mert Jézus is csak azt csinálta és mondta, amit az Atyától hallott és 

látott. Persze nem vagyunk robotok és Isten nem joystick-kal irányít 

minket, de a Szent Szellem, aki bennünk él, el fog vezetni minden ilyen,

 és ehhez hasonló igazságra.</p></div></div></div></div>

</div></div>