[Grem] !!!! Müller bíboros / "Hitnyilatkozat" a katolikus szentségekről, a szentáldozásról és a papság szentségéről

[Emoke Greschik]

 Müller bíboros „Hitnyilatkozatot” tett közzé a katolikus tanításról
2019. február 14. csütörtök, 09:51
http://www.magyarkurir.hu/hirek/muller-biboros-hitnyilatkozatot-tett-kozze-katolikus-tanitasrol?fbclid=IwAR0c72JBN746KQF8JjBzCwtzOU3esGnQhCPq07577W1SVdUb9aiNAQ4nwLo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201902
„Ne nyugtalankodjék szívetek.” Ezzel a János-evangéliumból vett felhívással
kezdődik a Gerhard Ludwig Müller bíboros által február 8-án közzétett
hitnyilatkozat, amelyben a kardinális az egyház szentségekről,
szentáldozásról, a papság szentségéről szóló tanítását foglalja össze.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=94324&v=0&img=o_2.jpg>

A Hittani Kongregáció egykori prefektusa által megfogalmazott, majd
négyoldalas hitnyilatkozat – gyakran utalva a Szentírásra és a Katekizmusra
– áttekintést nyújt a szentháromságos egy Istentől kiindulva, az Egyházon,
annak szentségi rendjén és erkölcsi törvényén keresztül egészen az örök
életig.

*A hitnyilatkozatot teljes terjedelmében közreadjuk.*


*Hitnyilatkozat*

„Ne nyugtalankodjék szívetek.” (Jn 14,1)


Látván a hit tanításában egyre inkább elharapózó zavart, a katolikus Egyház
sok püspöke, papja, szerzetese és laikusa kért engem arra, hogy tegyek
nyilvános tanúságot a kinyilatkoztatás igazságáról. A pásztorok
legalapvetőbb feladata, hogy a reá bízottakat az üdvösség útján vezessék,
és ez csak akkor sikerülhet nekik, ha ők ezt az utat ismerik és ők is ezen
az úton járnak. Az apostol szavai szerint: „Mert mindenekelőtt azt adtam át
nektek, amit én is kaptam.” (1Kor 15,3) Mivel mára sok keresztény immár a
hit alapvető tanításait sem ismeri, egyre nagyobb annak a veszélye, hogy
letérnek az örök életre vezető útról. Ám az Egyház legalapvetőbb feladata
az, hogy az embereket Jézus Krisztushoz, a népek világosságához vezesse
(vö. *Lumen Gentium* 1). Ebben a helyzetben az a kérdés, mi alapján
tájékozódjunk. II. János Pál szerint A katolikus egyház katekizmusa „a hit
tanításának biztos alapja” (*Fidei Depositum* IV). E katekizmust azzal a
céllal állították össze, hogy megerősítse azokat a testvéreket a hitben,
akiknek hitét alapjaiban rengeti meg a „relativizmus diktatúrája”.

*1. A Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott hármas egy Isten*

Minden keresztény hitének magva a legszentebb Szentháromság megvallása. Az
Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében elvégzett keresztségben mindannyian
Jézus tanítványai és Isten gyermekei, barátai lettünk. A három személy
különbözősége az isteni egységben (*Katekizmus* 254. pont) alapvetően
megkülönbözteti a kereszténység isten- és emberképét a többi vallásétól.
Jézusnak mint Krisztusnak a megvallása vízválasztó: Jézus valódi Isten és
valódi ember, fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától. Jézus a
testté lett Ige, Isten fia, a világ egyetlen megváltója (*Kat.* 679), az
egyetlen közvetítő Isten és ember között (*Kat.* 846). Ezért nevezi János
első levele antikrisztusnak azokat, akik tagadják Jézus istenségét (1Jn
2,22), hiszen Jézus Krisztus az Isten fia az örökkévalóságtól fogva
egylényegű Istennel, az ő Atyjával (Kat. 663). Kellő határozottsággal kell
fellépni azokkal a régi eretnekségekkel szemben, amelyek Jézus Krisztusban
csak egy jó embert, egy testvért és barátot, egy prófétát vagy moralistát
látnak. Mert Jézus legfőképp az Ige, amely Istennél volt és amely Isten, az
Atya fia, aki magára vette emberi természetünket azért, hogy megváltson
bennünket, és aki el fog jönni ítélni élőket és holtakat. Egyedül Jézust
imádjuk az Atyával és a Szentlélekkel egységben mint az egyetlen és igaz
Istent (Kat. 691).

*2. Az Egyház*

Jézus Krisztus mint az üdvösség látható jelét és eszközét alapította az
Egyházat, amely a katolikus Egyházban létezik (*Kat.* 816). Ennek az
Egyháznak, amely „a kereszten megfeszített Jézus oldalából” ered (*Kat.*
766), Jézus olyan szentségi szervezetet adott, amely meg fog maradni a
végső időkig (*Kat.* 765). Krisztus mint a fő, valamint a hívek mint a test
tagjai egyetlen misztikus személyt alkotnak (*Kat.* 795), és ezért az
Egyház szent, hiszen az egyetlen közvetítő alapította látható szervezetét
és tartja is fenn azt szüntelen (Kat. 771). Az Egyház révén a szent
szentségek ünneplésében – elsősorban az eucharisztikus áldozatban, a
szentmisében – Krisztus megváltó műve válik jelenvalóvá térben és időben
(Kat. 1330). Az Egyház Krisztus tekintélyével közvetíti az isteni
kinyilatkoztatást, ami „kiterjed a tanítás minden olyan elemére – ide
értendő az erkölcsi tanítás is –, melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem
megőrizni, sem előadni, sem megtartani nem lehet.” (Kat. 2035)

*3. Szentségi rend*

Az Egyház Jézus Krisztusban az üdvösség egyetemes szentsége (Kat. 776). Az
Egyház fénye nem önmagából való, hiszen Krisztus fénye ragyog fel orcáján.
Ez azonban csak abban az esetben történik meg, ha nem valamiféle
többséghez, nem a korszellemhez, hanem a Jézus Krisztusban kinyilvánított
igazsághoz igazodik, hiszen Krisztus a katolikus egyházra bízta a kegyelem
és igazság teljességét (*Kat.* 819): maga Jézus van jelen az egyház
szentségeiben.

Az Egyház nem emberek által alapított egyesület, amelynek struktúrájáról a
tagok kedvük szerint szavazhatnának, hanem isteni eredetű. „Maga Krisztus a
szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot ő alapította, tekintélyt és
küldetést, irányítást és célt adott neki” (Kat. 874). Máig érvényes az
apostol figyelmeztetése: „De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal
hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett
legyen!” (Gal 1,8) A hit átadása elválaszthatatlan a hit követeinek
hitelességétől. E követek azonban egyes esetekben cserben hagyták a rájuk
bízottakat, elbizonytalanították őket, hitükben súlyos károkat okoztak.
Rájuk az Írásnak azok a szavai állnak, melyek szerint egyes emberek nem
viselik el az egészséges tanítást, hanem saját, füleiknek tetszőbb
kívánságaikhoz igazodnak (vö. 2Tim 4,3–4).

Az Egyház tanítóhivatalának az a feladata, hogy „népét az eltévelyedésektől
és fogyatkozásoktól oltalmazza,… hogy az az igaz hitet tévedések nélkül
tudja vallani” (Kat. 890). Ez legfőképp a hét szentségre áll. A szent
eucharisztia „az egész keresztény élet forrása és csúcsa” (Kat. 1324). Az
eucharisztikus áldozat, amelyben Krisztus bevon minket saját
keresztáldozatába, a Krisztussal való bensőséges egyesülésre irányul (Kat.
1382). Ezért figyelmeztet bennünket a Szentírás a szentáldozás vételével
kapcsolatban: „Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr
kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.” (1Kor 11,27) És „annak, aki
súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz
járul.” (*Kat.* 1385) A szentség belső logikájából következik tehát, hogy
akiknek Isten előtt kötött házassága érvényes, ám elválván anyakönyvvezető
előtt életüket mással kötötték össze, azok nem vehetik magukhoz
gyümölcsözően az eucharisztiát (Kat. 1457), mert nem válik üdvösségükre,
lévén hogy a katolikus hittel és az Egyházzal nincsenek teljesen
összhangban, hasonlóan azokhoz, akik nincsenek megfelelően felkészülve.
Erre felhívni az emberek figyelmét megfelel az irgalmasság lelki
cselekedeteinek.

Az Egyház parancsai közül az egyik a bűnök megvallása a szentgyónásban
évente legalább egyszer (Kat. 2042). Amennyiben a hívek nem gyónják meg
bűneiket, és így nem kapják meg a feloldozást azok alól, annyiban a
megváltás meghiúsul, hiszen végül is Jézus Krisztus azért lett emberré,
hogy megváltson minket bűneinktől. A keresztség után elkövetett súlyos és
bocsánatos bűneinkre is áll a megbocsájtásnak az a teljhatalma, amelyet a
feltámadott Úr az apostolokra, valamint az ő utódaira a püspöki és papi
rendben bízott rá. A hívek jelenlegi gyónási gyakorlata arra enged
következtetni, hogy lelkiismeretük nem eléggé tájékozott. Isten irgalmát
azért kaptuk ajándékba, hogy teljesítsük parancsait, és hogy ennek révén
egyek legyünk az Ő szent akaratával – nem pedig azért, hogy kitérjünk a
megtérésre való felszólítás elől (*Kat* 1458).

„A pap folytatja a megváltás művét a földön” (*Kat.* 1589). A papság
szentsége a papnak „szent hatalmat ad a hívők szolgálatára” (Kat. 1592),
ami pótolhatatlan, hiszen e teljhatalom révén lesz Jézus Krisztus megváltó
művé szentségileg jelenvalóvá. Ezért dönt a pap szabadon a cölibátus
mellett „az új élet jeleként” (Kat. 1579). A pap önmagát adja Krisztus és
az Ő eljövendő országa szolgálatára. A szentségnek a papi rend hármas
fokozatában való kiszolgáltatása tekintetében „az Egyház tudja, hogy Urának
e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése.”
(Kat. 1577) Ha valaki ebbe a nők diszkriminálását akarná belemagyarázni, az
csak arról tanúskodik, hogy az illető nem érti e szentséget. Hiszen itt nem
földi hatalomról van szó, hanem Krisztusnak, az Egyház jegyesének a
reprezentálásáról.


*4. Az erkölcsi törvény*
Hit és élet elválaszthatatlanul összetartozik, mert a hit az Úrban megtett
cselekedetek nélkül halott (*Kat*. 1815). Az erkölcsi törvény az isteni
bölcsesség műve, és az embert a megígért boldogságra vezeti (*Kat.* 1950).
Ebből következik, hogy az isteni és a természeti erkölcsi törvény ismerete
szükséges „a jó megtételéhez és (az ember) célja eléréséhez” (*Kat*. 1955),
e törvény követése minden jóakaratú ember számára elengedhetetlen az
üdvösséghez. Hiszen aki halálos bűne megbánása nélkül hal meg, az az
Istentől mindörökre elválasztva marad (*Kat.* 1033). E tanítás egy
keresztény ember életében gyakorlati következményekkel jár, amelyről
manapság sokan nem vesznek tudomást (vö. *Kat.* 2270–2283, 2350–2381). Az
erkölcsi törvény nem teher, hanem annak a felszabadító igazságnak a része
(vö. Jn 8,32), amelynek segítségével egy keresztény ember az üdvösség útján
jár – és ezt nem szabad relativizálni.


*5. Az örök élet*
Sokan azt kérdezik ma, miért van még itt egyáltalán az Egyház, hiszen egyes
püspökök is inkább politikusi szerepben tetszelegnek, nem pedig az
evangéliumot hirdetik mint a hit tanítói. A látást nem homályosíthatják el
mellékes dolgok, az Egyház propriumát tematizálni kell. Minden embernek
halhatatlan lelke van, amely a halálban elválik a testtől a halottak
feltámadásában reménykedve (*Kat.* 366). A halál véglegessé teszi az
embernek az Isten melletti vagy elleni döntését. Minden emberre közvetlenül
a halála után különítélet vár (*Kat.* 1021): vagy szüksége van még
tisztulásra, vagy közvetlenül a mennyei boldogságba jut, Istent színről
színre látva. Ám az is lehetséges, hogy valaki az utolsó pillanatig
szembeszegül Istennel, és mivel kifejezetten elhatárolódik Isten
szeretetétől, így örökre elkárhoztatja magát (*Kat.* 1022). „Isten, aki
nélküled alkotott téged, nem tesz megigazulttá téged nélküled.” (*Kat*
1847) A pokol örök büntetése egy borzalmas valóság, és – a Szentírás
tanúsága szerint – ez vár mindazokra, „akik a halálos bűn állapotában
halnak meg” (*Kat.* 1035). A keresztény a keskeny kapun megy át, mert
„széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak,
akik bemennek rajta.” (Mt 7,13)

Ezeket és más hitigazságokat elhallgatva tanítani az embereket igen súlyos
csalás, amelytől a katekizmus határozottan óv. E csalás, mely az embereket
vallási hazudozásba viszi „azért, hogy elpártoljanak az igazságtól” (*Kat.*
675), az Egyház utolsó próbatételét jelenti: ez az antikrisztus csalása.
„Az érkezését… mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri, és
mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert
nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek.” (2Tessz 2,10)


*Felhívás*
Mint az Úr szőlőjében dolgozó szőlőművesek mindannyian felelősek vagyunk
azért, hogy ezekre az alapigazságokra felhívjuk a figyelmet az által, hogy
ragaszkodunk ahhoz, amit mi magunk is kaptunk. Bátorítani szeretnénk arra,
hogy határozottan járjunk Jézus Krisztus útján, hogy parancsainak követése
révén elnyerjük az örök életet (*Kat.* 2075).

Kérjük az Urat, adja meg, hogy felismerjük, mily nagy a katolikus hit
ajándéka, amely révén feltárul az örök életre vezető kapu. „Mert aki
szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az
Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a
szent angyalokkal.” (Mk 8,38) Ezért akarjuk erősíteni a hitet az igazság
megvallása által, aki maga Jézus Krisztus.

Amikor Pál, Jézus Krisztus apostola az ő harcostársának és követőjének,
Timóteusnak a következőket adja útravalóul, akkor pont mi, püspökök és
papok vagyunk megszólítva: „Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus
Jézus előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és uralma
által: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan!
Feddj, ints, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal. Lesz ugyanis idő,
amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját
kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket
a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.
Te vigyázz mindenre, viseld el a szenvedéseket, végezd az evangélista
dolgát, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,1–5)

Mária, Isten anyja könyörgésére adassék meg nekünk az a kegyelem, hogy
Jézus Krisztus igazságának megvallásában ingadozás nélkül megmaradjunk!

Hitben és imádságban egy veletek
*Gerhard Müller* bíboros,
a Hittani Kongregáció egykori prefektusa 2012 és 2017 között
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190214/9982cd07/attachment.html>