<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-m_213661233913699217gmail-cim">Müller bíboros „Hitnyilatkozatot” tett közzé a katolikus tanításról </h1>
<div class="gmail-m_213661233913699217gmail-datum">2019. február 14. csütörtök, 09:51</div><div class="gmail-m_213661233913699217gmail-datum"><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/muller-biboros-hitnyilatkozatot-tett-kozze-katolikus-tanitasrol?fbclid=IwAR0c72JBN746KQF8JjBzCwtzOU3esGnQhCPq07577W1SVdUb9aiNAQ4nwLo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201902" target="_blank">http://www.magyarkurir.hu/hirek/muller-biboros-hitnyilatkozatot-tett-kozze-katolikus-tanitasrol?fbclid=IwAR0c72JBN746KQF8JjBzCwtzOU3esGnQhCPq07577W1SVdUb9aiNAQ4nwLo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201902</a><br></div>
<h3 class="gmail-m_213661233913699217gmail-lead">„Ne nyugtalankodjék szívetek.” Ezzel a 
János-evangéliumból vett felhívással kezdődik a Gerhard Ludwig Müller 
bíboros által február 8-án közzétett hitnyilatkozat, amelyben a 
kardinális az egyház szentségekről, szentáldozásról, a papság 
szentségéről szóló tanítását foglalja össze.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=94324&v=0&img=o_2.jpg" rel="lightbox['g94324']" target="_blank"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=94324&v=0&p=1&img=c_2.jpg" alt="" class="gmail-CToWUd" border="0"></a></p>
<p>A Hittani Kongregáció egykori prefektusa által megfogalmazott, majd 
négyoldalas hitnyilatkozat – gyakran utalva a Szentírásra és a 
Katekizmusra – áttekintést nyújt a szentháromságos egy Istentől 
kiindulva, az Egyházon, annak szentségi rendjén és erkölcsi törvényén 
keresztül egészen az örök életig.</p>
<p><em>A hitnyilatkozatot teljes terjedelmében közreadjuk.</em></p>
<p style="text-align:center"><br><strong>Hitnyilatkozat</strong></p>
<p style="text-align:center">„Ne nyugtalankodjék szívetek.” (Jn 14,1)</p>
<p><br>Látván a hit tanításában egyre inkább elharapózó zavart, a 
katolikus Egyház sok püspöke, papja, szerzetese és laikusa kért engem 
arra, hogy tegyek nyilvános tanúságot a kinyilatkoztatás igazságáról. A 
pásztorok legalapvetőbb feladata, hogy a reá bízottakat az üdvösség 
útján vezessék, és ez csak akkor sikerülhet nekik, ha ők ezt az utat 
ismerik és ők is ezen az úton járnak. Az apostol szavai szerint: „Mert 
mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam.” (1Kor 15,3) Mivel
 mára sok keresztény immár a hit alapvető tanításait sem ismeri, egyre 
nagyobb annak a veszélye, hogy letérnek az örök életre vezető útról. Ám 
az Egyház legalapvetőbb feladata az, hogy az embereket Jézus 
Krisztushoz, a népek világosságához vezesse (vö. <em>Lumen Gentium</em> 
1). Ebben a helyzetben az a kérdés, mi alapján tájékozódjunk. II. János 
Pál szerint A katolikus egyház katekizmusa „a hit tanításának biztos 
alapja” (<em>Fidei Depositum</em> IV). E katekizmust azzal a céllal 
állították össze, hogy megerősítse azokat a testvéreket a hitben, 
akiknek hitét alapjaiban rengeti meg a „relativizmus diktatúrája”.<br><br><strong>1. A Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott hármas egy Isten</strong> <br><br>Minden
 keresztény hitének magva a legszentebb Szentháromság megvallása. Az 
Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében elvégzett keresztségben 
mindannyian Jézus tanítványai és Isten gyermekei, barátai lettünk. A 
három személy különbözősége az isteni egységben (<em>Katekizmus</em> 
254. pont) alapvetően megkülönbözteti a kereszténység isten- és 
emberképét a többi vallásétól. Jézusnak mint Krisztusnak a megvallása 
vízválasztó: Jézus valódi Isten és valódi ember, fogantatott a 
Szentlélektől, született Szűz Máriától. Jézus a testté lett Ige, Isten 
fia, a világ egyetlen megváltója (<em>Kat.</em> 679), az egyetlen közvetítő Isten és ember között (<em>Kat.</em>
 846). Ezért nevezi János első levele antikrisztusnak azokat, akik 
tagadják Jézus istenségét (1Jn 2,22), hiszen Jézus Krisztus az Isten fia
 az örökkévalóságtól fogva egylényegű Istennel, az ő Atyjával (Kat. 
663). Kellő határozottsággal kell fellépni azokkal a régi 
eretnekségekkel szemben, amelyek Jézus Krisztusban csak egy jó embert, 
egy testvért és barátot, egy prófétát vagy moralistát látnak. Mert Jézus
 legfőképp az Ige, amely Istennél volt és amely Isten, az Atya fia, aki 
magára vette emberi természetünket azért, hogy megváltson bennünket, és 
aki el fog jönni ítélni élőket és holtakat. Egyedül Jézust imádjuk az 
Atyával és a Szentlélekkel egységben mint az egyetlen és igaz Istent 
(Kat. 691).<br><br><strong>2. Az Egyház</strong></p>
<p>Jézus Krisztus mint az üdvösség látható jelét és eszközét alapította az Egyházat, amely a katolikus Egyházban létezik (<em>Kat.</em> 816). Ennek az Egyháznak, amely „a kereszten megfeszített Jézus oldalából” ered (<em>Kat.</em> 766), Jézus olyan szentségi szervezetet adott, amely meg fog maradni a végső időkig (<em>Kat.</em> 765). Krisztus mint a fő, valamint a hívek mint a test tagjai egyetlen misztikus személyt alkotnak (<em>Kat.</em>
 795), és ezért az Egyház szent, hiszen az egyetlen közvetítő alapította
 látható szervezetét és tartja is fenn azt szüntelen (Kat. 771). Az 
Egyház révén a szent szentségek ünneplésében – elsősorban az 
eucharisztikus áldozatban, a szentmisében – Krisztus megváltó műve válik
 jelenvalóvá térben és időben (Kat. 1330). Az Egyház Krisztus 
tekintélyével közvetíti az isteni kinyilatkoztatást, ami „kiterjed a 
tanítás minden olyan elemére – ide értendő az erkölcsi tanítás is –, 
melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem megőrizni, sem előadni, sem 
megtartani nem lehet.” (Kat. 2035)<br><br><strong>3. Szentségi rend</strong><br><br>Az
 Egyház Jézus Krisztusban az üdvösség egyetemes szentsége (Kat. 776). Az
 Egyház fénye nem önmagából való, hiszen Krisztus fénye ragyog fel 
orcáján. Ez azonban csak abban az esetben történik meg, ha nem 
valamiféle többséghez, nem a korszellemhez, hanem a Jézus Krisztusban 
kinyilvánított igazsághoz igazodik, hiszen Krisztus a katolikus egyházra
 bízta a kegyelem és igazság teljességét (<em>Kat.</em> 819): maga Jézus van jelen az egyház szentségeiben.<br><br>Az
 Egyház nem emberek által alapított egyesület, amelynek struktúrájáról a
 tagok kedvük szerint szavazhatnának, hanem isteni eredetű. „Maga 
Krisztus a szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot ő alapította, 
tekintélyt és küldetést, irányítást és célt adott neki” (Kat. 874). Máig
 érvényes az apostol figyelmeztetése: „De még ha mi, vagy akár az égből 
egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk 
nektek, kivetett legyen!” (Gal 1,8) A hit átadása elválaszthatatlan a 
hit követeinek hitelességétől. E követek azonban egyes esetekben cserben
 hagyták a rájuk bízottakat, elbizonytalanították őket, hitükben súlyos 
károkat okoztak. Rájuk az Írásnak azok a szavai állnak, melyek szerint 
egyes emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját, 
füleiknek tetszőbb kívánságaikhoz igazodnak (vö. 2Tim 4,3–4). <br><br>Az
 Egyház tanítóhivatalának az a feladata, hogy „népét az 
eltévelyedésektől és fogyatkozásoktól oltalmazza,… hogy az az igaz hitet
 tévedések nélkül tudja vallani” (Kat. 890). Ez legfőképp a hét 
szentségre áll. A szent eucharisztia „az egész keresztény élet forrása 
és csúcsa” (Kat. 1324). Az eucharisztikus áldozat, amelyben Krisztus 
bevon minket saját keresztáldozatába, a Krisztussal való bensőséges 
egyesülésre irányul (Kat. 1382). Ezért figyelmeztet bennünket a 
Szentírás a szentáldozás vételével kapcsolatban: „Aki tehát méltatlanul 
eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére 
ellen.” (1Kor 11,27) És „annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell 
gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul.” (<em>Kat.</em> 1385) A 
szentség belső logikájából következik tehát, hogy akiknek Isten előtt 
kötött házassága érvényes, ám elválván anyakönyvvezető előtt életüket 
mással kötötték össze, azok nem vehetik magukhoz gyümölcsözően az 
eucharisztiát (Kat. 1457), mert nem válik üdvösségükre, lévén hogy a 
katolikus hittel és az Egyházzal nincsenek teljesen összhangban, 
hasonlóan azokhoz, akik nincsenek megfelelően felkészülve. Erre felhívni
 az emberek figyelmét megfelel az irgalmasság lelki cselekedeteinek.<br><br>Az
 Egyház parancsai közül az egyik a bűnök megvallása a szentgyónásban 
évente legalább egyszer (Kat. 2042). Amennyiben a hívek nem gyónják meg 
bűneiket, és így nem kapják meg a feloldozást azok alól, annyiban a 
megváltás meghiúsul, hiszen végül is Jézus Krisztus azért lett emberré, 
hogy megváltson minket bűneinktől. A keresztség után elkövetett súlyos 
és bocsánatos bűneinkre is áll a megbocsájtásnak az a teljhatalma, 
amelyet a feltámadott Úr az apostolokra, valamint az ő utódaira a 
püspöki és papi rendben bízott rá. A hívek jelenlegi gyónási gyakorlata 
arra enged következtetni, hogy lelkiismeretük nem eléggé tájékozott. 
Isten irgalmát azért kaptuk ajándékba, hogy teljesítsük parancsait, és 
hogy ennek révén egyek legyünk az Ő szent akaratával – nem pedig azért, 
hogy kitérjünk a megtérésre való felszólítás elől (<em>Kat</em> 1458).<br><br>„A pap folytatja a megváltás művét a földön” (<em>Kat.</em>
 1589). A papság szentsége a papnak „szent hatalmat ad a hívők 
szolgálatára” (Kat. 1592), ami pótolhatatlan, hiszen e teljhatalom révén
 lesz Jézus Krisztus megváltó művé szentségileg jelenvalóvá. Ezért dönt a
 pap szabadon a cölibátus mellett „az új élet jeleként” (Kat. 1579). A 
pap önmagát adja Krisztus és az Ő eljövendő országa szolgálatára. A 
szentségnek a papi rend hármas fokozatában való kiszolgáltatása 
tekintetében „az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. 
Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése.” (Kat. 1577) Ha valaki 
ebbe a nők diszkriminálását akarná belemagyarázni, az csak arról 
tanúskodik, hogy az illető nem érti e szentséget. Hiszen itt nem földi 
hatalomról van szó, hanem Krisztusnak, az Egyház jegyesének a 
reprezentálásáról.<br><br><strong>4. Az erkölcsi törvény<br></strong><br>Hit és élet elválaszthatatlanul összetartozik, mert a hit az Úrban megtett cselekedetek nélkül halott (<em>Kat</em>. 1815). Az erkölcsi törvény az isteni bölcsesség műve, és az embert a megígért boldogságra vezeti (<em>Kat.</em>
 1950). Ebből következik, hogy az isteni és a természeti erkölcsi 
törvény ismerete szükséges „a jó megtételéhez és (az ember) célja 
eléréséhez” (<em>Kat</em>. 1955), e törvény követése minden jóakaratú 
ember számára elengedhetetlen az üdvösséghez. Hiszen aki halálos bűne 
megbánása nélkül hal meg, az az Istentől mindörökre elválasztva marad (<em>Kat.</em>
 1033). E tanítás egy keresztény ember életében gyakorlati 
következményekkel jár, amelyről manapság sokan nem vesznek tudomást (vö.
 <em>Kat.</em> 2270–2283, 2350–2381). Az erkölcsi törvény nem teher, 
hanem annak a felszabadító igazságnak a része (vö. Jn 8,32), amelynek 
segítségével egy keresztény ember az üdvösség útján jár – és ezt nem 
szabad relativizálni.<br><br><strong>5. Az örök élet<br></strong><br>Sokan
 azt kérdezik ma, miért van még itt egyáltalán az Egyház, hiszen egyes 
püspökök is inkább politikusi szerepben tetszelegnek, nem pedig az 
evangéliumot hirdetik mint a hit tanítói. A látást nem homályosíthatják 
el mellékes dolgok, az Egyház propriumát tematizálni kell. Minden 
embernek halhatatlan lelke van, amely a halálban elválik a testtől a 
halottak feltámadásában reménykedve (<em>Kat.</em> 366). A halál 
véglegessé teszi az embernek az Isten melletti vagy elleni döntését. 
Minden emberre közvetlenül a halála után különítélet vár (<em>Kat.</em> 
1021): vagy szüksége van még tisztulásra, vagy közvetlenül a mennyei 
boldogságba jut, Istent színről színre látva. Ám az is lehetséges, hogy 
valaki az utolsó pillanatig szembeszegül Istennel, és mivel kifejezetten
 elhatárolódik Isten szeretetétől, így örökre elkárhoztatja magát (<em>Kat.</em> 1022). „Isten, aki nélküled alkotott téged, nem tesz megigazulttá téged nélküled.” (<em>Kat</em>
 1847) A pokol örök büntetése egy borzalmas valóság, és – a Szentírás 
tanúsága szerint – ez vár mindazokra, „akik a halálos bűn állapotában 
halnak meg” (<em>Kat.</em> 1035). A keresztény a keskeny kapun megy át, 
mert „széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan 
vannak, akik bemennek rajta.” (Mt 7,13)<br><br>Ezeket és más 
hitigazságokat elhallgatva tanítani az embereket igen súlyos csalás, 
amelytől a katekizmus határozottan óv. E csalás, mely az embereket 
vallási hazudozásba viszi „azért, hogy elpártoljanak az igazságtól” (<em>Kat.</em>
 675), az Egyház utolsó próbatételét jelenti: ez az antikrisztus 
csalása. „Az érkezését… mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda
 kíséri, és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik 
elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy 
üdvözüljenek.” (2Tessz 2,10)<br><br><strong>Felhívás<br></strong><br>Mint
 az Úr szőlőjében dolgozó szőlőművesek mindannyian felelősek vagyunk 
azért, hogy ezekre az alapigazságokra felhívjuk a figyelmet az által, 
hogy ragaszkodunk ahhoz, amit mi magunk is kaptunk. Bátorítani 
szeretnénk arra, hogy határozottan járjunk Jézus Krisztus útján, hogy 
parancsainak követése révén elnyerjük az örök életet (<em>Kat.</em> 2075).<br><br>Kérjük
 az Urat, adja meg, hogy felismerjük, mily nagy a katolikus hit 
ajándéka, amely révén feltárul az örök életre vezető kapu. „Mert aki 
szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az
 Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a 
szent angyalokkal.” (Mk 8,38) Ezért akarjuk erősíteni a hitet az igazság
 megvallása által, aki maga Jézus Krisztus.<br><br>Amikor Pál, Jézus 
Krisztus apostola az ő harcostársának és követőjének, Timóteusnak a 
következőket adja útravalóul, akkor pont mi, püspökök és papok vagyunk 
megszólítva: „Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus Jézus előtt, 
aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és uralma által: 
hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Feddj, 
ints, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal. Lesz ugyanis idő, amikor
 az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját 
kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert 
viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a
 meséknek. Te vigyázz mindenre, viseld el a szenvedéseket, végezd az 
evangélista dolgát, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,1–5)<br><br>Mária,
 Isten anyja könyörgésére adassék meg nekünk az a kegyelem, hogy Jézus 
Krisztus igazságának megvallásában ingadozás nélkül megmaradjunk!<br><br>Hitben és imádságban egy veletek<br><em>Gerhard Müller</em> bíboros, <br>a Hittani Kongregáció egykori prefektusa 2012 és 2017 között</p>

</div>