[Grem] Böjte Cs. szászvárosi gyermekeinél

[Emoke Greschik]

 Holnap azzá válok, amit ma teszek – Látogatóban Böjte Csaba szászvárosi
gyermekeinél
Külhoni <https://www.magyarkurir.hu/kulhoni> – 2019. december 27., péntek |
20:00

113
Rendszeresen érkeznek látogatók Csaba testvér szászvárosi
gyermekotthonába, mely
1999-ben nyitotta meg kapuit. Szent Miklós ünnepéhez kapcsolódva két
mikrobusszal érkeztek önkéntesek, köztük a szentendrei Ferences Gimnázium
diákjai.

„Nem, nem! Nem engedünk el!” – Anna nevelő és Kádár Sándor plébános
vezetésével láncba állva zárják el az utat az önkéntesek elől a szászvárosi
Szent Erzsébet Otthon gyerekei, amikor búcsúzik tőlük a látogatók csapata.
2002 óta évente három-hat alkalommal járnak az önkéntesek Szászvárosba.
Ezúttal *a Mikulás követeiként érkeztek, két mikrobusszal. *Az egyik Tompos
Krisztinának, a kezdeményezés ötletgazdájának és életben tartójának
hívására telt meg, a másikkal pedig Fejes István OFM és diákjai érkeztek a
szentendrei Ferences Gimnáziumból.

Krisztináék pénteken, munka után vágtak neki az 550 kilométeres útnak.
Éjjel egykor érkeztek Szászvárosba százharminc, gazdagon megtöltött
mikuláscsomaggal és a sok adománnyal. 1999-ben nyitott itt otthont Böjte
Csaba az egykori ferences kolostor épületében. A templomhoz L alakban
kapcsolódó rendházban vannak a lakások: *a földszinten egy, az emeleten két
„család” lakik egységenként két-három szobában. Mindenütt rend és
tisztaság, a sokgyerekes otthonok hangulata.*

*A telek másik végében álló iskolaépületet 2006-ban kapták vissza a
ferencesek. Felújították, és 2014-ben óvodát és napközit nyitottak benne. A
két épület közötti nagy szabad terület egyik végén modern focipálya és
játszótér, középen park, a kolostor mellett az egyik oldalon kert, a
másikon játszóhely. Minden szépen gondozott. Ez a rendezettség a házvezetők
és a nevelők munkáját dicséri*. Mindent maguk csinálnak, nincs külön
személyzet.

*Az önkéntesek legfontosabb célja a kapcsolattartás. *A kezdeményezés a Jó
Pásztor közösségben született. Egy üzletember felajánlást tett, de az volt
a kérése, hogy találjanak az adományozásnak olyan keretet, ami több mint az
anyagi segítség eljuttatása a rászorulókhoz. Így jött létre a kapcsolatnak
ez a ma is élő formája. *Önkéntesek utaznak egy hétvégére a Szent Erzsébet
Otthonba, hogy különböző programokon vegyenek részt a gyerekekkel és
nevelőikkel – meséli István testvér. Évente kétszer buszt bérelnek, és
kirándulnak, farsangolnak, mikulásoznak, kézműveskednek, főznek*. Nappal a
gyerekekkel közös programokat szerveznek, esténként pedig a felnőttek
tölthetik együtt az időt játékkal, kvízzel, beszélgetéssel. Az önkéntesek
és az otthonban élők kapcsolata lassanként barátsággá alakult. Hiszen *már
tizenhét éve tanúi egymás életének, s eközben házasságok köttettek,
gyerekek születtek. Mivel folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, így
adományként is mindig olyasmit tudnak hozni, amire leginkább szükség van az
otthonban. Most a legfontosabb az ajándék, az édesség.* Magánszemélyek és
cégek felajánlásával gyűlt össze, amit hoztak. *Sokan gyűjtődobozokat
helyeztek ki a munkahelyükön,* így került a mikuláscsomagokba az IBM és a
Libri dolgozóinak köszönhetően Kinder-tojás és más édesség.

Ezúttal sok tárgyi adományt hoztak, a kirándulások alkalmával pedig pénzre
van szükség a buszok bérléséhez. „*Eddig mindig összejött a pénz**,
emberből viszont többször volt hiány. A mai rohanó világban talán ezt a
legdrágábbat, az időt adjuk a legnehezebben” – *mondja István testvér. *Az
önkéntesek és az otthon között tizenhét éve tart a barátság. Ez idő alatt
voltak hullámvölgyek is, amikor Krisztina úgy érezte, feladja. **Öt évvel
ezelőtt, amikor nagyon hiányzott a segítő kéz, felmerült az ötlet, hogy
gimnazisták is bekapcsolódhatnának a programba. István testvér most is
hozott magával diákokat a kilencedikes osztályából, öt fiút és három lányt.
Nyolc diák vehet részt a programban, és rendszerint hamar betelik a
létszám. Vonzó lehetőség ez egyebek mellett azért is, mert közösségi
szolgálatként is elismertethető a részvétel*. István testvér azonban figyel
arra, hogy ez a hétvége több legyen a diákok számára, mint kipipálható
kötelező feladat. Ezért bevontja őket a programokba. „Örülök, hogy
ideszánják az idejüket” – mondja, és Krisztinával együtt azt remélik*, lesz
köztük olyan, aki visszajár majd, folytatja a szolgálatot. „Fontos, hogy a
fiatalok látják, milyen azok élete, akik nem kapnak annyi szeretetet,
figyelmet és gondoskodást, mint ők, és talán e tapasztalat hatására másként
gondolkodnak a családról is.”*

A nap első része munkálkodással telik, adventi koszorúk készülnek. Közel
hatvanan vagyunk az ebédlőben, mindenki dolgozik, két gyerekre egy segítő
jut. Egymás után kapják meg a kellékeket, Krisztina pedig lépésről lépésre
magyarázza el az egyes műveleteket.  A kis kézművesek türelmesek, örülnek a
színes díszeknek, megköszönik, amit kapnak, de azt is elfogadják, ha
valamiből esetleg nem jut mindenkinek. „Ügyesek és nagyon kreatívak” –
mondja Dönci, az egyik ferences diák. *Egy óra alatt elkészülnek a
koszorúk, a gyerekek csillogó szemmel, boldogan  mutatják fel művüket.
Aztán Krisztina vezényletével felállnak, és – a konyhás néni pihenőjére
való tekintettel – csendben a templomba viszik és az oltárra helyezik a
koszorúkat, hogy másnap a szentmisében megáldhassa őket Sándor atya. A
tabernákulum mellett mintegy harminc koszorú sorakozik. Mindannyian kört
formálunk, elcsendesedünk, együtt imádkozunk.*

Lassan beesteledik, és egyre többen kérdezik, mikor jön a Mikulás.
Pihenésképpen közös *filmnézéssel folytatódik a program, de közben néhányan
kiszöknek a teremből. Az új épületbe ugyanis az óvodásokat és a
napköziseket várják az ajándékozásra.* A termek varázslatosak: fehér
papírból kivágott hópelyhek, csillagok az ablakokon, a galérián. Stefancu
Hajnalkától megtudom, hogy *mindent díszt maguk készítettek, szikével
vágtak ki minden egyes darabot.*

A gyerekek nagy körben ülnek, énekelve várakoznak, amikor egyszer csak
valaki kopogtat az ajtón. *A Mikulás érkezik* krampuszok és rénszarvas
kíséretében. Név szerint szólítják a gyerekeket, akik mindannyian énekkel,
verssel készültek, most azonban a megilletődöttségtől elakad a szavuk. *A
kisebbek akadozó magyarsággal válaszolnak a kérdésekre. A többségük roma
származású, a magyart itt kezdték tanulni.*

Mindennap reggelire érkeznek, és vacsora után viszik őket haza. A
napközisek a magyar tagozat alsósai. Ők is* itt étkeznek, estig itt
tanulnak, játszanak. Az óvónők elmondása szerint a többség megtanulja a
nyelvet annyira, hogy a felső tagozatot magyar osztályban tudja folytatni,
de azt már Déván.*

A dévai Szent Ferenc Alapítvány által nyújtott gondoskodásnak több
lépcsőfoka van, mert *– tudjuk meg Böjte Csabától – mindig csak annyira
avatkoznak be a család életébe, amennyire feltétlenül szükséges. Az
elsődleges cél, hogy rehabilitálják a családot. Elsőként otthoni
környezetben nyújtanak segítséget. Ha ez nem elég, akkor napközi otthonban
fogadják a gyereket, biztosítva számára az étkezést, a segítséget a
tanuláshoz, esélyt teremtve ezáltal arra, hogy a kicsi a nehéz körülmények
ellenére is a családjában maradhasson. Csak azok a gyerekek kerülnek az
otthonba, akiket már nincs hova hazaengedni.*

*Az utóbbi években a gyermekvédelmi törvények komoly változást hoztak az
intézmények életébe*. A legfontosabb, hogy csak olyan gyermeket
nevelhetnek, akit a gyermekvédelem helyezett náluk bentlakásba.
Szászvárosban például mintegy a felével csökkent a bentlakók száma. A*z
állam célja ugyanis, hogy 2021-re felszámolja a klasszikus
gyerekotthonokat, és a gyerekeket örökbefogadó családoknál vagy hivatásos
nevelőszülőknél helyezzék el. Ezért túlzott bürokráciával nehezítik az
alapítványi otthonok életét, ami nem a gyerekek javát szolgálja, hiszen
megterheli a működést *– állapítja meg Menyhárt Ernő, a szászvárosi otthon
vezetője. Majd hozzáteszi: „Egy évre tervezünk, azt vállaljuk, hogy egy
éven át szorosan fogjuk egymás kezét. *Vannak időszakok, amikor
legszívesebben feladnánk, mert megnyomorgat bennünket a bürokrácia. De ha
az ember elkezd valami jót, lesznek, akik mellé állnak. Eddig még nem volt
olyan, hogy valamit ne tudtunk volna megoldani.”*

Ezt igazolja az otthon és az önkéntesek tizenhét éve tartó közös története
és *Böjte Csaba vallomása is. Csaba testvér a saját példájáról mesél,
arról, amikor a húszas éveiben a somlyói árvaházból moziba vitt gyerekeket.
„Akkora tiszta, egészséges örömet soha addig nem tapasztaltam. Ez
megerősített abban, hogy pap legyek. Jézus mindannyiunkat önkénteskedni
küld. Megtapasztalni, milyen jó jónak lenni, irgalmasságot gyakorolni.
Emberformáló élmény ez. Tetteink, szavaink visszahatnak ránk. Holnap azzá
válok, amit ma teszek. Ha jót teszek, jobbá válok, ha szent dolgokkal
foglalkozom, megszentelődöm.”*

Ennek vagyunk ma a tanúi. *Vasárnap reggel Krisztina, Andrea, Ina, Nella és
Andi csokiból, mogyoróból szívet formál a szőnyegen*. „A nevelőnek készült”
– magyarázzák, úgy érzik ugyanis, hogy a Mikulás az ő csomagjáról
megfeledkezett. Boldogok, mert ajándékot kaptak, és ők is adni szeretnének. *Az
öt lány Fazakas Rozália neveltje, aki 2006 januárjában jött ide egy hétre
körülnézni, de még azóta sem ért a végére a nézelődésnek. Itt tartja őt a
vágy, hogy megadja ezeknek a gyerekeknek, amit a családi otthon adhat.*

*A ferences diákok Csaba testvérhez hasonló élményt éltek meg, amikor
megismerték a gyerekeket. Láthatták az örömüket, azt, hogy mindent
megköszönnek, és mindig mosolyognak*. Soma, Lili, Fanni és Eszter ezt a
tapasztalatot viszik haza emlékül. „Lelki feltöltődés volt számomra ez a
hétvége. *Jó volt átélni a ragaszkodásukat, a kedvességüket, a
nyitottságukat és az igyekezetüket, látni pozitív hozzáállásukat" – mondja
az egyikük.*

Szászvárosban két napon át tartó ünnepet élhettünk át. *Megtaláltuk azt az
örömet, ami melegséggel tölti el a szívünket, és a hazatérésünk után is
velünk marad. Visszajövünk! – búcsúznak a sorfalat álló gyerekektől az
önkéntesek.*

*Fotó: Lambert Attila*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20191228/99f911d5/attachment.html>