[Grem] Gájer L. atya: 'Merre tart az Egyház?'

[Emoke Greschik]

 Merre tart az Egyház? – Helyzetjelentés XVI. Benedek és Ferenc pápa
tanítása alapján
https://www.magyarkurir.hu/hirek/merre-tart-az-egyhaz-helyzetjelentes-benedek-es-ferenc-papa-tanitasa-alapjan

16
Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára
tartott előadást *A periféria teológiája* címmel Ferenc pápa Egyházzal
kapcsolatos gondolatairól a Karitász-klub vendégeként november 30-án
Budapesten, a Szent István-bazilika Mária termében.

„Ferenc pápa egyházáról szeretnék beszélni – kezdte az előadását Gájer
László –, pontosabban az Egyházzal kapcsolatos teológiájáról.” Együtt
gondolkodásra hívta a hallgatóságot, egyúttal próbálta segíteni az
Egyházzal kapcsolatos sokféle információ közötti eligazodást, hozzátéve,
hogy nem tart igényt arra, hogy a hallgatóság mindenben egyetértsen vele.

Elöljáróban az idén kilencvenesztendős világhírű katolikus filozófust,
Alasdair MacIntyre-t idézte, aki, mint mondta, „napjaink egyik
legtekintélyesebb gondolkodója, vállaltan katolikus, és alapvetően
arisztoteliánus, a középkori, Szent Tamás-i gondolatra épülő erényetikát
képviseli”.

MacIntyre legfontosabb műve – magyar nyelven *Az erény nyomában* címmel
jelent meg – pesszimista konklúzióval zárul: „mindig veszélyes nagyon
szigorúan párhuzamba állítani egymással két történelmi korszakot. Az egyik
legfélrevezetőbb párhuzam az, amelyet a mai Európa és Észak-Amerika
helyzete, valamint a Római Birodalomnak a sötétség korszakába való
hanyatlási periódusa között szokás vonni. Bizonyos párhuzamok mindazonáltal
vannak. Döntő fordulópontjához érkezett ez a korábbi történet akkor, amikor
a jóakaratú emberek hátat fordítottak a római impériumnak, és többé már nem
azonosították a civilizáció és az erkölcsi közösség folytatódását az
impérium fennmaradásával. Ehelyett ahhoz fogtak hozzá, többnyire nem is
teljesen felismerve, hogy mit tesznek, hogy a közösség olyan új formáit
alakítsák ki, amelyeken belül az erkölcsi lét fenntartható, úgy, hogy az
erkölcsiség és a civilizáció is túlélhesse a barbárság és a sötétség
elkövetkezendő korszakát. Ha az erkölcsi állapotukról való leírásom helyes,
ebből azt a következtetést is le kell vonnunk, hogy bizonyos ideje már
eljutottunk ehhez a fordulóponthoz. Ebben a stádiumban az a dolgunk, hogy
olyan helyi közösségi formákat alakítsunk ki, amelyekben a civilizáció,
valamint az intellektuális és az erkölcsi lét megőrizhető a sötétség új
korszakában, mely már a nyakunkon van. És ha az erények tradíciója képes
volt túlélni a legutóbbi sötét kor rémségeit, van valami alapunk a
reménykedésre. Ez alkalommal azonban a barbárok nem a határainkon túl
várakoznak, már jó ideje irányítanak bennünket. S nyomorúságunkat éppen az
okozza, hogy nem vagyunk ennek tudatában. Nem Godot-ra várunk, hanem egy új
– a történelmitől kétségkívül nagyon eltérő – »Szent Benedekre«.”

Az idézettel kapcsolatban Gájer László elmondta: MacIntyre itt arra utal,
hogy a római birodalom megszűnése után egyfajta erkölcsi hanyatlás korszaka
következett, a hitet, és a kultúrát bencés monostorokban őrizték meg,
másolva a régi szövegeket. Ezek a monostorok, mint kis szigetek jelentették
a hit és a kultúra fennmaradását, valamifajta erkölcsiséget, a barbár
évszázadokban, amíg a keresztény Európa meg nem szilárdult. MacIntyre
vízióját nevezik *benedeki opciónak* (*benedict option*), amely jelen
korunkra is vonatkoztatható. Az erkölcs, a kultúra és a hit a filozófus
szerint Európában és Észak-Amerikában válságba került. Mintha a nyugati
kultúra hagyományos területein egy új barbárság korszakába léptünk volna,
amikor divatossá válik az erkölcstelenség, és mi keresztények már nem
tudjuk felvenni a harcot, hanem vissza kell húzódnunk a saját erkölcsi
közösségeinkbe.

E vízió szerint a többségi társadalommal szemben elveszítettük az erkölcsi
harcot, nem vagyunk képesek megjeleníteni azt az értékrendet, amit mi
képviselünk. A benedeki opcióhoz hasonló szemlélet jelenik meg különös
módon éppen XVI. Benedek gondolkodásmódjában (akinek a névválasztása sem
véletlen). Erről beszélt nem sokkal a 2005-ös konklávé előtt Subiacóban.
„Alkotó kisebbségeknek” nevezte a hit és az erkölcsiség szigeteit.
Meglátása szerint

a keresztény közösségek olyan kreatív kisebbségek, amelyek valamifajta
világító szerepet töltenek be a társadalomban, de már nem képviselik a
többséget.

„Láthatjuk, hogy a többségi társadalom napjainkban már nem keresztény –
folytatta az előadó –, a keresztények, mint kisebbség vannak jelen a
társadalomban, őrizve a hitet.”

Amikor Ratzinger bíborost pápává választották megjelent egy kötet, amely
korábbi előadásait tartalmazza Európa, állam és politika témában. Ennek a
kötetnek a címe: *Benedek Európája a kultúrák válságában*. E 1990-es
években elhangzott előadásokban a szerző az erkölcsi megújulás
szükségességéről beszélt, mert a nyugati típusú társadalmak elveszítették
az erkölcsi alapjukat. Ezt a hanyatlást a hatvanas évek változásaira
vezette vissza, az 1968-as eseményekre, a szexuális forradalomra. Az
emeritus pápa idén áprilisban tizenöt oldalas tanulmányt jelentetett meg a
papi visszaélési botrányokkal kapcsolatban a német *Klerusblatt* című
lapban. Ebben az írásában ugyancsak a hatvanas évek változásaihoz kötötte a
hanyatlás kezdetét, és arról írt, hogy az a fajta ateista pluralizmus, amit
Európa képvisel, filozófiailag megalapozatlan.

Tehát erkölcsi megújulás után kiált az emeritus pápa – hangsúlyozta Gájer
László. „Érezzük, hogy Magyarországon is teret veszít az Egyház, kevesebben
is vagyunk, és az Egyház kulturális, vagy politikai befolyása is
visszaesőben van. Ugyanakkor tőlünk nyugatabbra rosszabb a helyzet –
Észak-Amerikát azért nem említem, mert ott még tart a „hispán bevándorlás”,
amely a katolicizmust erősen megtartja –, a kereszténység (amely korábban
megvalósította a kultúrának, az államnak, a művészetnek a hitnek egy
páratlan egységét) visszahúzódóban, eltűnőben van.”

Az ilyen jelenségek kiváltotta kulturális ijedtség pedig konzervativizmust
szül: visszafordulást a múltba és bezárkózást a közösségeinkbe. Ezen a
területen Egyház „életérzése” az, hogy van valami válság, amire reagálnunk
kell, és hogy az egészséges válasz a múlt felé való fordulás lehet. A
„benedeki opcióra” Rod Dreher az *American Conservative* című lap állandó
szerzője radikális módon reagált. Dreher élete folyamán protestánsból
katolikus lett, majd katolikusból ortodox. Nagyon „keményvonalas” szerző. Ő
írt egy könyvet 2017-ben, melynek címe: *Benedict option*. A kötet
alapállítása az, hogy mi, keresztények elveszítettük a kulturális harcot,
nincs keresnivalónk a modern világban. Sőt nem is kell keresnünk
kapcsolódási pontokat, vagy a párbeszéd lehetőségét, hanem meg kell
várnunk, amíg a sötét kor elmúlik. Az urbanizált, indusztriális társadalmak
kialakulása szekularizációt szült, és ezzel a kultúrával nincs mit
kezdenünk.

A dreheri és a hozzá hasonló radikális véleményekről Gájer László elmondta:
„Úgy vélem, ez már nem evangéliumi kereszténység, hanem valamiféle új
gnoszticizmus, egy titkos tudás, amire szert tehetünk, ha ehhez a kaszthoz,
klánhoz tartozunk. Talán valamiféle politikai kereszténység, ami nem a
hitről szól, hanem arról, hogy milyen legyen az állam. Kultúrkereszténység.
A társadalom hanyatlását, drámáját érzékelve nem evangéliumi választ ad.
Polgári irányzat, a középosztályra épít, és erős tendencia benne a
modernitástól való elzárkózás, a kortárs szerzők teljes elutasítása, a
középkori filozófia újjáélesztése, régi terek rekonstrukciója és a liturgia
szeretete.” Az előadó hozzátette: „Azt gondolom, hogy ez a radikális
megoldás jogos erkölcsi reakció. Megérzi az erkölcs, a hit hanyatlását,
ugyanakkor a következő generációknak valami jót akar adni, ezért konzervál.
Elfogadható, de zavarba ejtő reakció. Helyes a diagnózis, de túlzó a
válasz. Sokkal inkább követendő XVI. Benedek iránymutatása: ha valamiféle
megújulásnak kell történnie, annak kiindulópontját az Egyházon belül kell
keresnünk, kreatív közösségekké, világító kis közösségekké kell válnunk a
többségi társadalom számára.”

Gájer László az előadásában vázolta az Egyház egy másfajta szemléletét is.
Mint mondta, 1,3 milliárd katolikus él a Földön, a tavalyi hivatalos
vatikáni statisztika szerint. Panaszra nem lehet tehát okunk, de a
hagyományos kereszténység az északi féltekén visszahúzódóban van.
(Novemberben megválasztották az amerikai püspöki konferencia új elnökét
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/eloszor-valasztott-latin-amerikai-elnokot-az-egyesult-allamok-puspoki-konferenciaja>,
aki – először a testület történelme folyamán – latin-amerikai származású
bevándorló. Ez az idők jele.)

A déli féltekén, Afrikában, a Távol-Keleten és Dél-Amerikában ugyanakkor
ugrásszerűen nő a keresztények száma. A népességnövekedésnél is intenzívebb
ez a növekedés. Ezeken a területeken mások a problémák: sok a szekta, jelen
van a törzsi vallásosság, olykor animisztikus elemekkel keverednek a
szertartások, például Afrikában. Korábban látványos volt a tanulatlanság,
ugyanakkor – ahogy nemrég Erdő Péter bíboros is mondta –, mára már
felnövekedett az a generáció, amelynek tagjai már Rómában tanultak, képesek
akár egy dikasztériumot is elvezetni (Sarah, Turkson bíborosra is
gondolhatunk). Ők azok, akik már képesek átvenni a stafétát az Egyházban.

De nézhetjük Kínát is. 2050-re ott várhatóan kétszázmillió katolikus lesz:
a negyedik legnagyobb egyház lehet a kínai Brazília, Mexikó és az USA
egyháza után. A legutóbbi ifjúsági szinóduson pedig már jelen voltak Kínai
püspökök is.

Gájer László leszögezte: Ez a Katolikus Egyház már a régi terminussal élve
a „harmadik világ” egyháza. Szemünk előtt a tolódik el a súlypontja déli
féltekére: most válunk igazán *világegyházzá*.

A II. vatikáni zsinat még európai problémákat tárgyalt európai
szakértőkkel, de mára a hagyományosan katolikus területeken kisebbségbe
szorul az Egyház, Magyarországon is. Elkeserednünk nem kell, de figyelni
igen. Lehet, hogy a harmadik évezred Egyháza olyan világegyház, ahol már
nincsenek többségben a keresztények egyik országban sem.

XVI. Benedek is hangsúlyozza, unikális esemény a kereszténység és a kultúra
párbeszéde Európában, de ez így, ilyen formában már nem fog tovább menni. A
periféria Egyháza azonban igen, és Ferenc pápa erre tud jól reagálni. Ott
mások a problémák is. Még erős a helyi vallásosság, az ősi vallásokkal való
keveredés, a sámánizmus sem tűnt el. Afrikai püspökök nagy szószólói a
cölibátusnak, mert a kontinensen még elterjedt a többnejűség, sokan a
törzsi keretek közül érkeznek a papságba, s nehéz a papokat rászorítani
valamiféle rendre.

Másik kihívás, amellyel a katolicizmusnak meg kell küzdenie, a pünkösdi
mozgalmak (pentekosztalizmus), amelyek erős riválisai a nyugodt,
kiegyensúlyozott katolicizmusnak. A világegyházzá vált katolicizmus most
ezzel küzd.

Látnunk kell – tette hozzá Gájer László –, hogy Krisztus közössége mindig a
szegények Egyháza volt. Jézus korában Jeruzsálemtől körülbelül 50
kilométerre volt egy végidőt váró közösség Qumránban, ahol az igazak
magukat Isten szegényeinek nevezték. Talán éppen abban az értelemben, ahogy
Lukács evangélista használja a kifejezést a boldogságmondásokban.

Az Egyház a legegyszerűbb emberek körében terjedt el az első századokban,
és a harmadik évezred katolicizmusa, úgy tűnik, ismét a legszegényebbek
körében terjed.

Az önelégült Nyugaton a hit nem tud terjedni, a túlzott magabiztosság (
*hübrisz*) megöli a hitet. A nyugati típusú gondolkodás elutasításban,
dekonstrukcióban van, s ez csalódottságból és gőgből fakad. Ezzel szemben
az evangélium ott tud működni, ahol nyitott, egyszerű emberek élnek. Maga
Jézus is köztük prédikált. A mostani Egyház is talán a kicsinyeké, a
szegényeké lesz. Ferenc pápa ezt nevezi perifériának.

Olyan Egyházban élünk, amely világító sziget, termékeny kisebbség, és
folytonos interakcióra kényszerül a más kultúrájú emberekkel – folytatta az
előadó. A napokban Thaiföldön és Japánban járt a pápa, ahol hatalmas
stadionok teltek meg, 70–80 ezer ember vett részt a szentmiséken olyan
helyen, ahol a kereszténység nem őshonos. Ujjongó tömeg, elfogadó emberek –
ez a periféria: ahol nincsenek többségben a keresztények. Idén február 4-én
sokakat meglepett, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe látogató Ferenc pápa
és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar
egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi
találkozón közös nyilatkozatot írtak alá a békéről
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/exkluziv-az-emberi-testverisegrol-szolo-abu-dzabiban-alairt-tortenelmi-jelentosegu-dokumentum>.
Folytonos párbeszédben kell lennünk másokkal – lehet, hogy ez lesz a
jövőnk. Pacifista az Abu-Dzabiban aláírt nyilatkozat szövege, naív talán,
mégis ebbe az irányba kell menni, együtt kell működnünk a béke érdekében. E
szemlélet jelképe talán Assisi, ami 1986 óta ismét szimbolikus város. Akkor
II. János Pál pápa a nagy világvallások képviselőit meghívta oda, hogy
imádkozzanak a békéért. Assisi a találkozás helye lett. Lehet, hogy ez lesz
a harmadik évezred Egyházának gondolkodása.

Ferenc pápa élesen beszél arról is, hogy a párbeszédet úgy kell folytatni,
hogy mindenki megőrzi a maga identitását, az egymásban való feloldódás
ugyanis nem párbeszéd. Tudnunk kell, kik vagyunk. Jó példa erre Charles de
Foucauld
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-charles-de-foucauld-sivatag-szentje>
francia származású szerzetes, aki Algériában élt muszlimok között, és az
volt célja, hogy remeteként élje az evangéliumot, békében, a 20. század
elején, az iszlám tengerben. Őt megölte ez a közösség, vértanú lett.

Másfajta emberek között élünk mi is, és nem is a térítés a fontos a
periférián, hanem az, hogy az ember megtérjen. A szegények között ez
tapasztalható meg. Ez egy másik „életérzés” az Egyházban…

A periférián tisztában kell lennünk azzal, hogy ott mindig szegények élnek
– anyagi, erkölcsi értelemben, sőt, lelki értelemben is szegények, olyanok,
akiknek nincs hitük. És Ferenc pápa érzi, hogy ebben az Egyházban a
periférián kell élnünk. Világító, kreatív kisebbségként. Ez utóbbi XVI.
Benedek gondolata, és talán ezen a ponton összeér a két felfogás (a
radikális, és a világegyház-központú). A periféria Egyháza éppen a kreatív
kisebbségek Egyháza lesz ugyanis, ahol a világító közösségeink a találkozás
helyeivé válnak. És talán éppen a magyarországi helyzet is ilyen.

Gustavo Gutierez dél-amerikai teológus 1969-ben publikálta *A felszabadítás
teológiája* című kötetét: a szegények evangéliumáról beszélt és a szegények
történelmi erejéről. A szegények a peremen élnek, ahol senki nem
foglalkozik velük, a történelem számára jelentéktelenek, de Krisztus a
szegények között van – ez a történelmi ereje a szegényeknek, ők tanítják
meg, ki a Krisztus. A történelem centrumába vezetnek bennünket.

Zárásként Gájer László Pál apostol korintusiaknak írt második leveléből
idézett: „Ezt a kincset (a hitet) cserépedényben őrizzük, hogy az erő
túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. Mindenfelől
szorongatnak, de össze nem szorítanak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe
nem esünk, üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre
terítenek, de el nem pusztulunk, testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk
szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön.” (2Kor 4,7–11)
Ezek paradoxonok, egyszersmind a jövő Egyházának jelei – tette hozzá az
előadó, majd egy ókeresztény írásból, a Diognétoszhoz írt levélből (2.
század), annak V. fejezetéből idézett:

„A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji
szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Sehol nincsenek
olyan városok, melyekben mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük
sem, melyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk. Nem
gondolkodás és bölcselkedés révén jöttek rá a tanításra, nem is kíváncsi
emberek eszmefuttatásai által, nem is emberi tételeket vallanak, mint
mások. Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott
osztályrészül étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék
szokásaihoz, s az élet egyéb területén mutatkozik a közösségi életük
alkotmánya különösnek és elismerten meglepődnek.

Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek
polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is
otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Mint mindenki más,
házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el. Közös az
asztal, melyhez letelepednek, de nem közös az ágy. Testben vannak ugyan, de
nem a test szerint élnek.

A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. Engedelmeskednek a
meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket.
Mindenkit szeretnek, mindenki üldözi őket.

Félreismerik őket, elítélik őket; halálra adják őket, de életre támadnak.
Szegények, és sokakat gazdagítanak (vö.: 2Kor 6,10); mindenben
szűkölködnek, és mindenben bővelkednek. Gyalázzák őket, és a gyalázatban
megdicsőülnek; káromolják őket, és megigazulnak. Szidják őket, és ők áldást
mondanak (vö.: 1Kor 4,22). Megalázzák őket, és ők tiszteletet tanúsítanak.
Jótevők, akiket gonosztevőkként büntetnek; amikor megkínozzák őket,
örvendenek, mint akik életre támadtak.

A zsidók küzdenek ellenük, mint tőlük idegenek ellen, a görögök üldözik
őket; de akik gyűlölik őket, nem tudják megmondani a gyűlöletük okát.
Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban.”

Gájer László az elhangzottakhoz még hozzátette: Nagy jövője van az
Egyháznak, látjuk, hogy mi felé tartunk, még akkor is, ha sok minden
kétséges. Bármi történjék is, a kérdés az, ha újra eljön Krisztus, talál-e
még hitet a földön?!

*Fotó: Merényi Zita; Vatican News*

*Magyar Kurír*
*(kl)*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20191205/55f650aa/attachment.html>