[Grem] interjú Hirtling Istvánnal, színésszel, a KATTÁRS székesfehérvári védnökével

[Emoke Greschik]

 Nyitottság és megértés – Hirtling István a társadalmi szerepvállalásról
2018. szeptember 6. csütörtök 19:57
http://www.magyarkurir.hu/hirek/hirtling-istvan-interju
A színészlét hajnalától indítottuk a művészi pályakép felvázolását Hirtling
Istvánnal, aki az idén Székesfehérváron megrendezendő Katolikus Társadalmi
Napok (KATTÁRS) közismert arca és világi védnöke.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2945.jpg>
*KÉPGALÉRIA – klikk a képre!*

*A főiskolai éveket koronázó legendás János király-előadás felidézésén,
illetve az induló évad új szerepein túl korunk kihívásairól,
közvetlenségről, odafordulásról és a cselekvő szeretet jelentőségéről
beszélgettünk.*

– Amikor egy barátom megtudta, hogy felvettek a főiskolára, azt mondta:
„Azokkal kell elvégezned, akikkel elkezdted. Meg kell tanulni együtt
dolgozni, együtt élni velük. Sok helyről érkeznek az osztályba, különböző
emberek, más-más családi háttérrel, eltérő kultúrával.” Ez az „együtt kell
elvégeznetek” felszólítás olyan útravaló volt számomra, amely aztán
meghatározta a főiskolai életünket. Ehhez persze hozzátartozott, hogy
előtte már ismertük egymást, a fiúkkal egy évig együtt
katonáskodtunk. Kerényi Imre, Huszti Péter és Versényi Ida voltak a
tanáraink, akik nagyon jól kiegészítették egymást. Amiben nem tudtunk zöld
ágra vergődni Kerényinél, az sikerült Husztinál, ha pedig teljes volt az
összeomlás, akkor anyapótlékként, tyúkanyóként Ida néni vigasztalta a
csapatot. Sokat köszönhettünk e három meghatározó személyiség
„együttállásának”. Szerencsések voltunk. Azóta is évente megtartjuk az
osztálytalálkozót.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_20180830-398A2887.jpg>

*– Az osztálytársaival – többek között Funtek Frigyessel és Mácsai Pállal –
való bemutatkozását, Dürrenmatt János királyának az Ódry
Színpadról 1984-ben a Várszínházba átvitt előadását máig sokan emlegetik.
Mit gondol, mi volt ennek az emlékezetes sikernek a titka?*

– Valóban revelatív hatású produkció született. Talán azért, mert Kerényi
elszánt színházújítóként folyamatosan feszegette a kereteket, mindig új
formákat, új tartalmakat igyekezett keresni és kialakítani, s ezzel az
osztállyal sikerült is neki. Örülök, hogy emlegetik. Erre az előadásra mi
magunk is hasonlóképpen, fontos momentumként emlékezünk. Mindenki egyetért
abban, hogy ez a *János* *király *nemcsak a főiskolai színházi életünknek
volt jelentős eseménye, hanem a színházi szakmának is. Mi ekkor már a
gyakorlati évünket töltöttük a Nemzeti Színházban. Azok a kollégák, akik
ott megismertek minket, kíváncsiak voltak arra, hogyan teljesítünk a napi
munkáinkon, a mellettük átvett kisebb szerepeken, statisztafeladatokon túl,
és „mit művelünk” a főiskolán. Eljöttek megnézni. Az egyik legszebb
gratulációt Kishonti Ildikótól kaptam, aki azt mondta: „Jól van, gratulálok
apukám, mostantól kezdve van mire szerénynek lenned!”

*– Nagyot ugorva az időben... Jóllehet folyamatosan játszik a fővárosban
is, 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának a tagja. Itt
remek csapatot verbuvált Szikora János igazgató, aki – amennyire tudom,
illetve tapasztaltam – különleges, egyfajta „spirituális érzékenységgel”
átitatott színházi légkört teremtett. Milyen ez a társulat belülről nézve?*

– Egy közös színházi eszmény megvalósításához keresett partnereket, ahol a
magas minőségű klasszikus irodalom adaptálása és a bátor kísérletezés
egyaránt jelen van. A társulatban ő a korelnök, mellette ott van az új
generáció, a különböző területeket, művészi felfogásokat képviselő Horváth
Csaba, Bagó Bertalan és Hargitai Iván. Ez a fajta gazdagság, sokféleség
jellemzi ezt az immár hat éve meglévő, összeszokott csapatot. Nyilván
előfordulnak gondolkodásbeli különbségek, de amíg ezeket a jó ügy – a
színház működése, sokszínűsége – érdekében lehet ütköztetni, átbeszélni,
egyeztetni, addig nincs probléma. Úgy látom, hogy ez a folyamat rendben
zajlik. Rendkívül nagy ívű és széles spektrumú a repertoárunk, amely
lehetőséget ad a legkülönbözőbb mondanivalók kifejtésére, továbbadására.
Nem lehetünk ájtatosak, áhítatosak attól, hogy színház… Nekünk gazdagon
kell beszélnünk az emberi kapcsolatokról, problémákról, úgy, ahogy azokat
megéljük a mindennapokban. Nem lehetünk kizárólagosak. Ahol a kizárólagost,
az egyetlen üdvözítő megoldást keresik, ott idővel baj történik. A színház
nem veszítheti el külső és belső nyitottságát.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2915.jpg>

*– Az idén Székesfehérváron megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok
védnökének választották. Miért tartja fontosnak ezt a fajta kiállást?*

– Úgy éreztem, magánemberként és közéleti szereplőként is eleget kellett
tennem Spányi Antal püspök úr kérésének, hogy legyek a rendezvény világi
védnöke. Azt tapasztalom, hogy az országon eluralkodott egyfajta
fesztiválhisztéria, ahova nézek, mindenütt fesztiválok vannak, evés, ivás,
csinnadratta, helyenként tombol a bóvli. A közösséginek álcázott, mégis
egyéni, öncélú szórakozás apoteózisa. Nagyon kevés a személyesség, az
egymás felé fordulás lehetősége. (Tisztelet a kivételnek.) Amikor az Egyház
úgy dönt, hogy kilép a templomból és utcai forgatagot szervez, azzal a maga
módján a kor követelményének, elvárásainak is igyekszik megfelelni. Ugyan
nem fesztiválnak nevezi az eseményt, de egy gazdag, háromnapos kulturális
programmal áll elő annak érdekében, hogy megmutassa magát és azt, hogy
milyen erőfeszítéseket tesz az oktatás, az egészségügy és a szociális munka
terén. Ezt nem támogatni dőreség lenne tőlem. Különösen akkor, amikor
mindez az *én városomban *történik, ott, ahonnan Hirtling őseim származnak,
és ahol kisgyerekként a szép emlékű nagy előd, Shvoy Lajos püspök mellett
ministrálhattam... Olyan személyes motivációk ezek, amelyeket nem is tudnék
figyelmen kívül hagyni. Egy ilyen ügyet igenis szolgálni kell. Szolgálni
kell a nyitást, az új egyházi hang keresését.

*– Röviden megfogalmazva színészként és közéleti emberként mit szeretne
képviselni, továbbadni, közvetíteni?*

– A nyitottságot és a megértést. E téren komoly hiányosságaink vannak.
Fontos a nyitottság, hogy képes legyek befogadni. Nem jó, ha az ember
elzárkózik, és egy szűkre szabott mezsgyén haladva egyirányúvá válik a
gondolkodása. Tudomásul kell vennünk, hogy a 21. században nehéz 19.
századi értékrenddel élni. Lehet, én tiszteletben tartom ezt is, de úgy
érzem, muszáj megtanulni az új eszközök használatát, meg kell felelni a mai
kihívásoknak, ismernünk kell a kortárs látásmódokat. Ez nem azt jelenti,
hogy lemondunk a saját értékrendünkről, hanem a világ felé nyitottan kell
tudnunk adaptálni azt. A találkozás képessé tesz a megértésre, a
befogadásra; az önző énnel szemben előtérbe, de legalábbis jobb helyre
kerül az *ő *és a* te. *A szimpla szeretet is csak a cselekvő szeretettel
tud túlmutatni önmagán. Az ember legyőzi az egoizmusát, kényelmességét, nem
sajnálja az idejét, gesztusokat tesz, egy kicsit gondoskodik a másikról.
Számomra ez nem jelent nehézséget, igyekszem, hogy a „napi rutinom” része
legyen az odafigyelés. Mert lehet, hogy egy-egy apró gesztus ott és akkor
másnak az életet jelenti.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2880_2.jpg>

*– Októberben a Vígszínházban, a szerző rendezésében mutatják be A
vándorkutya című „abszurd pszichothrillert”. Nagyon lelkesen készül rá.
Miért áll közel Önhöz ez az új darab?*

– Pass Andrea nagyon tehetséges, érzékeny színházi szakember. Őt elsősorban
a gyerekeken keresztül megélt és átélt felnőtt létünk érdekli. Neki még
nincs gyermeke, mégis lenyűgöző módon ír a gyerekekről, a gyerekek és a
felnőttek viszonyáról. És nemcsak színesen dolgozza fel a témát, hanem még
színpadra is állítja, a színészeivel pedig képes elérni, hogy mindezt
hitelesen közvetítsék. Ebben az előadásban nem jelennek meg gyerekek, csak
szülők. Az ő élethelyzeteikről, hibáikról, egymással szembeni
mulasztásaikról, csalódásaikról, kudarcaikról és örömeikről szól ez a mű.
Az oviban a héten a legjobb, legügyesebb gyerek jutalomként hétvégére
hazavihet egy plüsskutyát. És az a plüsskutya persze sok mindent „lát”
valóságosan és átvitt értelemben is. Három házaspárról, illetve még egy
anyukáról és egy nagymamáról mesél a darab. Az én szerepem egy kettős
kötöttségű férfi, aki házasságban él a fiatal feleségével, közös gyermek
nélkül. Öt évvel korábbi fellángolásának eredményeként azonban egy másik
asszonytól már született egy gyereke. Egyik nőt sem tudja elengedni,
mindkettőre szüksége van. E drámai szituáció következményeit látjuk. Nem
mondom tovább. Nagyon izgalmas, krimiszerű momentumokat felvillantó előadás
lesz.

*– Mi vár még Önre az évad folyamán?*

Az évek óta sikerrel játszott *Rejtélyes viszonyok,* az operettszínházi
*Abigél *és a Veres 1 Színházban  bemutatott* Játék a kastélyban *mellett
Székesfehérváron december elejétől *Az ember tragédiáját* játsszuk,
aztán a *Black
Comedyre, *Peter Shaffer bohózatára készülünk. Ezeken túl tavasszal
Budapesten, a Játékszínben lesz egy újabb bemutatóm, az *Életrevalók* után
ismét egy filmadaptáció, a *Könnyed erkölcsök*. Ez is egy bonyolult
családtörténet. Egy fiatalember próbálja tágítani életlehetőségeinek
határait. A saját útját keresi, szembesül önmagával, az életével, amely nem
úgy alakult, ahogyan azt a lázadás pillanatában elképzelte.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180908/c172174f/attachment.html>