<div dir="ltr"><div dir="ltr">

<h1 class="gmail-cim">Nyitottság és megértés – Hirtling István a társadalmi szerepvállalásról </h1>

<div class="gmail-datum">2018. szeptember 6. csütörtök 19:57</div><div class="gmail-datum"><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/hirtling-istvan-interju">http://www.magyarkurir.hu/hirek/hirtling-istvan-interju</a><br></div>

<h3 class="gmail-lead">A színészlét hajnalától indítottuk a művészi pályakép 

felvázolását Hirtling Istvánnal, aki az idén Székesfehérváron 

megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) közismert arca és 

világi védnöke. </h3><p style="text-align:center"><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2945.jpg" rel="lightbox['g89950']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&p=1&img=c_398A2945.jpg" alt="" border="0"></a><em><br>KÉPGALÉRIA – klikk a képre!</em></p>

<p><em>A főiskolai éveket koronázó legendás János király-előadás 

felidézésén, illetve az induló évad új szerepein túl korunk 

kihívásairól, közvetlenségről, odafordulásról és a cselekvő szeretet 

jelentőségéről beszélgettünk.</em></p>

<p>– Amikor egy barátom megtudta, hogy felvettek a főiskolára, azt 

mondta: „Azokkal kell elvégezned, akikkel elkezdted. Meg kell tanulni 

együtt dolgozni, együtt élni velük. Sok helyről érkeznek az osztályba, 

különböző emberek, más-más családi háttérrel, eltérő kultúrával.” Ez az 

„együtt kell elvégeznetek” felszólítás olyan útravaló volt számomra, 

amely aztán meghatározta a főiskolai életünket. Ehhez persze 

hozzátartozott, hogy előtte már ismertük egymást, a fiúkkal egy évig 

együtt katonáskodtunk. Kerényi Imre, Huszti Péter és Versényi Ida voltak

 a tanáraink, akik nagyon jól kiegészítették egymást. Amiben nem tudtunk

 zöld ágra vergődni Kerényinél, az sikerült Husztinál, ha pedig teljes 

volt az összeomlás, akkor anyapótlékként, tyúkanyóként Ida néni 

vigasztalta a csapatot. Sokat köszönhettünk e három meghatározó 

személyiség „együttállásának”. Szerencsések voltunk. Azóta is évente 

megtartjuk az osztálytalálkozót.</p>

<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_20180830-398A2887.jpg" rel="lightbox['g89950']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&p=1&img=c_20180830-398A2887.jpg" alt="" border="0"></a></p>

<p><strong>– Az osztálytársaival – többek között Funtek Frigyessel és Mácsai Pállal – való bemutatkozását, Dürrenmatt <em>János királyának</em>

 az Ódry Színpadról 1984-ben a Várszínházba átvitt előadását máig sokan 

emlegetik. Mit gondol, mi volt ennek az emlékezetes sikernek a titka?</strong></p>

<p>– Valóban revelatív hatású produkció született. Talán azért, mert 

Kerényi elszánt színházújítóként folyamatosan feszegette a kereteket, 

mindig új formákat, új tartalmakat igyekezett keresni és kialakítani, s 

ezzel az osztállyal sikerült is neki. Örülök, hogy emlegetik. Erre az 

előadásra mi magunk is hasonlóképpen, fontos momentumként emlékezünk. 

Mindenki egyetért abban, hogy ez a <em>János</em> <em>király </em>nemcsak

 a főiskolai színházi életünknek volt jelentős eseménye, hanem a 

színházi szakmának is. Mi ekkor már a gyakorlati évünket töltöttük a 

Nemzeti Színházban. Azok a kollégák, akik ott megismertek minket, 

kíváncsiak voltak arra, hogyan teljesítünk a napi munkáinkon, a 

mellettük átvett kisebb szerepeken, statisztafeladatokon túl, és „mit 

művelünk” a főiskolán. Eljöttek megnézni. Az egyik legszebb 

gratulációt Kishonti Ildikótól kaptam, aki azt mondta: „Jól van, 

gratulálok apukám, mostantól kezdve van mire szerénynek lenned!”</p>

<p><strong>– Nagyot ugorva az időben... Jóllehet folyamatosan játszik a 

fővárosban is, 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház 

társulatának a tagja. Itt remek csapatot verbuvált Szikora 

János igazgató, aki – amennyire tudom, illetve tapasztaltam – 

különleges, egyfajta „spirituális érzékenységgel” átitatott színházi 

légkört teremtett. Milyen ez a társulat belülről nézve?</strong></p>

<p>– Egy közös színházi eszmény megvalósításához keresett partnereket, 

ahol a magas minőségű klasszikus irodalom adaptálása és a bátor 

kísérletezés egyaránt jelen van. A társulatban ő a korelnök, mellette 

ott van az új generáció, a különböző területeket, művészi felfogásokat 

képviselő Horváth Csaba, Bagó Bertalan és Hargitai Iván. Ez a fajta 

gazdagság, sokféleség jellemzi ezt az immár hat éve meglévő, 

összeszokott csapatot. Nyilván előfordulnak gondolkodásbeli különbségek,

 de amíg ezeket a jó ügy – a színház működése, sokszínűsége – érdekében 

lehet ütköztetni, átbeszélni, egyeztetni, addig nincs probléma. Úgy 

látom, hogy ez a folyamat rendben zajlik. Rendkívül nagy ívű és széles 

spektrumú a repertoárunk, amely lehetőséget ad a legkülönbözőbb 

mondanivalók kifejtésére, továbbadására. Nem lehetünk ájtatosak, 

áhítatosak attól, hogy színház… Nekünk gazdagon kell beszélnünk az 

emberi kapcsolatokról, problémákról, úgy, ahogy azokat megéljük a 

mindennapokban. Nem lehetünk kizárólagosak. Ahol a kizárólagost, az 

egyetlen üdvözítő megoldást keresik, ott idővel baj történik. A színház 

nem veszítheti el külső és belső nyitottságát.</p>

<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2915.jpg" rel="lightbox['g89950']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&p=1&img=c_398A2915.jpg" alt="" border="0"></a></p>

<p><strong>– Az idén Székesfehérváron megrendezendő Katolikus Társadalmi

 Napok védnökének választották. Miért tartja fontosnak ezt a fajta 

kiállást?</strong></p>

<p>– Úgy éreztem, magánemberként és közéleti szereplőként is eleget 

kellett tennem Spányi Antal püspök úr kérésének, hogy legyek a 

rendezvény világi védnöke. Azt tapasztalom, hogy az országon 

eluralkodott egyfajta fesztiválhisztéria, ahova nézek, mindenütt 

fesztiválok vannak, evés, ivás, csinnadratta, helyenként tombol a bóvli.

 A közösséginek álcázott, mégis egyéni, öncélú szórakozás apoteózisa. 

Nagyon kevés a személyesség, az egymás felé fordulás lehetősége. 

(Tisztelet a kivételnek.) Amikor az Egyház úgy dönt, hogy kilép a 

templomból és utcai forgatagot szervez, azzal a maga módján a kor 

követelményének, elvárásainak is igyekszik megfelelni. Ugyan nem 

fesztiválnak nevezi az eseményt, de egy gazdag, háromnapos kulturális 

programmal áll elő annak érdekében, hogy megmutassa magát és azt, hogy 

milyen erőfeszítéseket tesz az oktatás, az egészségügy és a szociális 

munka terén. Ezt nem támogatni dőreség lenne tőlem. Különösen akkor, 

amikor mindez az <em>én városomban </em>történik, ott, ahonnan Hirtling 

őseim származnak, és ahol kisgyerekként a szép emlékű nagy előd, Shvoy 

Lajos püspök mellett ministrálhattam... Olyan személyes motivációk ezek,

 amelyeket nem is tudnék figyelmen kívül hagyni. Egy ilyen ügyet igenis 

szolgálni kell. Szolgálni kell a nyitást, az új egyházi hang keresését.</p>

<p><strong>– Röviden megfogalmazva színészként és közéleti emberként mit szeretne képviselni, továbbadni, közvetíteni?</strong></p>

<p>– A nyitottságot és a megértést. E téren komoly hiányosságaink 

vannak. Fontos a nyitottság, hogy képes legyek befogadni. Nem jó, ha az 

ember elzárkózik, és egy szűkre szabott mezsgyén haladva egyirányúvá 

válik a gondolkodása. Tudomásul kell vennünk, hogy a 21. században nehéz

 19. századi értékrenddel élni. Lehet, én tiszteletben tartom ezt is, de

 úgy érzem, muszáj megtanulni az új eszközök használatát, meg kell 

felelni a mai kihívásoknak, ismernünk kell a kortárs látásmódokat. Ez 

nem azt jelenti, hogy lemondunk a saját értékrendünkről, hanem a világ 

felé nyitottan kell tudnunk adaptálni azt. A találkozás képessé tesz a 

megértésre, a befogadásra; az önző énnel szemben előtérbe, de legalábbis

 jobb helyre kerül az <em>ő </em>és a<em> te. </em>A szimpla szeretet is

 csak a cselekvő szeretettel tud túlmutatni önmagán. Az ember legyőzi az

 egoizmusát, kényelmességét, nem sajnálja az idejét, gesztusokat tesz, 

egy kicsit gondoskodik a másikról. Számomra ez nem jelent nehézséget, 

igyekszem, hogy a „napi rutinom” része legyen az odafigyelés. Mert 

lehet, hogy egy-egy apró gesztus ott és akkor másnak az életet jelenti.</p>

<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&img=o_398A2880_2.jpg" rel="lightbox['g89950']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89950&v=1&p=1&img=c_398A2880_2.jpg" alt="" border="0"></a></p>

<p><strong>– Októberben a Vígszínházban, a szerző rendezésében mutatják be <em>A vándorkutya </em>című „abszurd pszichothrillert”. Nagyon lelkesen készül rá. Miért áll közel Önhöz ez az új darab?</strong></p>

<p>– Pass Andrea nagyon tehetséges, érzékeny színházi szakember. Őt 

elsősorban a gyerekeken keresztül megélt és átélt felnőtt létünk 

érdekli. Neki még nincs gyermeke, mégis lenyűgöző módon ír a 

gyerekekről, a gyerekek és a felnőttek viszonyáról. És nemcsak színesen 

dolgozza fel a témát, hanem még színpadra is állítja, a színészeivel 

pedig képes elérni, hogy mindezt hitelesen közvetítsék. Ebben az 

előadásban nem jelennek meg gyerekek, csak szülők. Az ő 

élethelyzeteikről, hibáikról, egymással szembeni mulasztásaikról, 

csalódásaikról, kudarcaikról és örömeikről szól ez a mű. Az oviban a 

héten a legjobb, legügyesebb gyerek jutalomként hétvégére hazavihet egy 

plüsskutyát. És az a plüsskutya persze sok mindent „lát” valóságosan és 

átvitt értelemben is. Három házaspárról, illetve még egy anyukáról és 

egy nagymamáról mesél a darab. Az én szerepem egy kettős kötöttségű 

férfi, aki házasságban él a fiatal feleségével, közös gyermek nélkül. Öt

 évvel korábbi fellángolásának eredményeként azonban egy másik 

asszonytól már született egy gyereke. Egyik nőt sem tudja elengedni, 

mindkettőre szüksége van. E drámai szituáció következményeit látjuk. Nem

 mondom tovább. Nagyon izgalmas, krimiszerű momentumokat felvillantó 

előadás lesz.</p>

<p><strong>– Mi vár még Önre az évad folyamán?</strong></p>

Az évek óta sikerrel játszott Rejtélyes viszonyok, az operettszínházi Abigél és a Veres 1 Színházban  bemutatott Játék a kastélyban mellett Székesfehérváron december elejétől Az ember tragédiáját játsszuk, aztán a Black Comedyre, Peter Shaffer bohózatára készülünk. Ezeken túl tavasszal Budapesten, a Játékszínben lesz egy újabb bemutatóm, az Életrevalók után ismét egy filmadaptáció, a Könnyed erkölcsök.

 Ez is egy bonyolult családtörténet. Egy fiatalember próbálja tágítani 

életlehetőségeinek határait. A saját útját keresi, szembesül önmagával, 

az életével, amely nem úgy alakult, ahogyan azt a lázadás pillanatában 

elképzelte.</p>

<p>Fotó: Merényi Zita</p>

<p><span>Pallós Tamás/Magyar Kurír</span></p>

</div></div>