[Grem] !!!!!! R.Camus: A Nagy Felcserélés / Mentsük Európából, ami még menthető!

[Emoke Greschik]

A Nagy Felcserélés
Mentsük Európából azt, ami még menthető! – Renaud Camus a Mandinernek
<http://mandiner.hu/cikk/20180304_renaud_camus_interju_europa_>
2018. március 4. 10:56
Írta*: Leimeiszter Barnabás*

„A rasszizmus romhalmazzá tette Európát, az antirasszizmus gyűlöletes
bádogvárost csinál belőle” – mondja Renaud Camus a Mandinernek. Az egykor
Louis Aragon és Andy Warhol köreibe tartozó, melegaktivistaként közismertté
vált francia író mára az európai kultúra és identitás harcos konzervatív
védelmezőjévé vált. Szerinte világformáló erők dolgoznak a tömegek
elbutításán és elszegényítésén, a migráció felerősítésén, Európa
civilizációjának lebontásán. A dél-franciaországi várkastélyában
visszavonultan élő Camus szerint Magyarországnak döntő szerepe lesz abban,
hogy megmentsük, ami még menthető. Nagyinterjúnk.

Kevés író van ma Franciaországban, akinek többször merül fel a neve a
közéleti vitákban, mint Renaud Camus-é. Az évtizedek során irodalmi,
művészeti, utazási és közéleti témájú könyvek, cikkek, kiáltványok
tucatjait író
<https://fr.wikipedia.org/wiki/Renaud_Camus#Ouvrages?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>
 Camus valóságos jelenség, egyszerre iszonyattal és rajongással fogadott
figura. Egyesek a szélsőjobboldali, identitárius reneszánsz, az elharapózó
idegengyűlölet központi alakját látják benne; mások a korunkat meghatározó
folyamatok – és legfőképpen: a migráció – legkíméletlenebb elemzőjeként,
szinte prófétaként tekintenek rá.

Bár Camus azt állítja, hogy nézetei elhanyagolható hatással voltak a
közgondolkodásra, megmondóemberek és vezető politikusok hivatkoznak a
szavaira. Bármit is gondoljunk róla, egy biztos: lenyűgözően érdekes
értelmiségi történet az övé, ugyanis látszólag semmi nem predesztinálta
arra a szerepre, amit ma a francia közéletben játszik.

Renaud Camus 1946-ban született a közép-franciaországi Chamalières-ben (nem
rokona Albert Camus-nek), jogi, filozófiai, politikatudományi tanulmányokat
folytatott. Homoszexualitását sokáig próbálta elfojtani: miután felvállalta
másságát, szülei megszakították vele a kapcsolatot, még az örökségből is
kitagadták. A hatvanas-hetvenes években a progresszív művészvilág és a
melegmozgalmak tagja volt, írásai megjelentek a *Gai pied *című
homoszexuális folyóiratban. Bejárta a világot, számtalan hírességgel – így
Louis Aragonnal, Marguerite Duras-szal, Andy Warhollal, Alain
Robbe-Grillet-vel – kötött ismeretséget. Közeli kapcsolatban állt Roland
Barthes filozófus-irodalomkritikussal, ő írta az előszót Camus *Tricks *című
könyvéhez, amelyben a világ különböző városaiban átélt egyéjszakás
kalandjait idézi fel az író, a könyvet Gore Vidal is méltatta egyik
esszéjében. Sorra jelentek meg kísérletező munkái, különösképpen érdekelte
a hiperszöveg. Camus ekkoriban a Szocialista Párt tagja volt, később pedig
a zöldek mellé pártolt.

1996-ban azonban megfordult vele a világ. A Földközi-tenger partján
elterülő Hérault megyét járta épp, amelyről könyvet készült írni, és egy
középkori városka ablakaiban elfátyolozott nők sokaságára lett figyelmes.
Camus, aki korábban semmi kivetnivalót nem talált a bevándorlásban, ennek
az élménynek a hatása alatt kezdett el mélyebben elgondolkodni a migráció
hatásairól. A haladó körök bizalma azonban először nem emiatt, hanem egy
naplójegyzet okán rendült meg, amelyben Camus arról értekezett, hogy egy
állami rádió egyik adásába túl nagy arányban hívnak meg zsidó származású
résztvevőket. Nem is maradt el a botrány és persze az antiszemitizmus
vádja, ugyanakkor számos értelmiségi az amúgy vállaltan Izrael-barát Camus
védelmére kelt. Így tett például barátja, az azóta a Francia Akadémia
tagjává választott Alain Finkielkraut filozófus is, aki a mai napig
makacsul kiáll Camus mellett, a mainstream sajtó felháborodása dacára.

A médiavihar nem csitul az író körül: Camus az ezredforduló óta mindinkább
a bevándorlásellenes harcnak szentelte magát, mozgalmakat, pártokat
alapított, 2010-ben pedig
megalkotta a Nagy Felcserélés fogalmát.

Camus a kifejezéssel arra utal, hogy szerinte az uralkodó elitek
módszeresen cserélik fel a tősgyökeres európai lakosságot nem európai
eredetű népcsoportokkal. A Nagy Felcserélés fogalmát hamar magáévá tette a
francia jobboldal jelentős része, így például a Nemzeti Front egyes
politikusai, Jean-Marie Le Pennel az élen (Marine Le Pen ugyanakkor
összeesküvés-elméletet lát benne); de a konzervatív média fontos alakjai –
így Éric Zemmour vagy Ivan Rioufol – is alkalmazzák a kifejezést. A
baloldal viszont élesen elutasítja, szélsőségesnek tartja Camus
gondolatait. Az író páriává lett, kiadója szakított vele, az értelmiségi
körök kiközösítették.

A L'Express riporterét, aki meglátogatta őt délnyugat-franciaországi,
Plieux-ben található várkastélyában, ahol mindentől elvonultan él,
Ungern-Sternberg báróra emlékezteti
<https://www.lexpress.fr/culture/livre/renaud-camus-gentilhomme-de-lettres_812018.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>.
A The New Yorker épp decemberben írt portrécikket róla
<https://www.newyorker.com/magazine/2017/12/04/the-french-origins-of-you-will-not-replace-us?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>,
a Spectator szerzője „*igazi konzervatívnak*” nevezi
<https://life.spectator.co.uk/2016/11/non/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>
 őt.

Renaud Camus-val beszélgettünk.

***

*Camus Plieux-ben*

*Ön találta fel a Nagy Felcserélés fogalmát. Állítja: nem egy elméletről,
hanem napjaink leginkább szembeötlő valóságáról van szó. Hogyan mutatná be
ezt a jelenséget a magyar olvasóknak?*

A magyar olvasók nem is tudják, mekkora szerencséjük van, hogy be kell
mutatni nekik a dolgot! Tartsák magukat tőle távol, mint a pestistől! Ez
maga a horror! A franciák, az angolok, a svédek, sőt már az olaszok számára
is a Nagy Felcserélés hétköznapi tapasztalat, a pőre valóság: a tömeges
bevándorlásról, a demográfiai alámerülésről, a lakosság és a civilizáció
felcseréléséről, az etnikai viszonyok megváltoztatásáról, az
iszlamizációról, az afrikanizációról, a helyettesítés útján történő
népirtásról van szó. Egy adott területen, ahol egy évszázadok óta élt egy
nép, hirtelen, csupán egy-két nemzedéknyi idő alatt, egy vagy több eltérő
nép bukkan fel. A bennszülött lakosságot nem irtják ki, még ha megannyi
merényletet és köztörvényes bűncselekményt szenved is el, hanem
fokozatosan elsüllyesztik, megfullasztják, leretusálják a fényképről,
felcserélik.

*Hangsúlyozza, hogy a Nagy Felcserélés nem összeesküvés-elmélet. „Éppen azt
vetik a szememre általában, hogy homályban hagyom a Nagy Felcserélés okait.
Valóban óvatos vagyok a kérdésben, mivel szeretném összefogni az embereket,
nem megosztani őket” – jelentette ki, ugyanakkor „bizonyos érdekek és
tiltások összetartó nyalábjáról” beszél. Milyen érdekekre és tiltásokra
gondol?*

Arra, amit *globális felcserélésnek*, egy ideje pedig *davokráciának *hívok,
hovatovább közvetlen *davokráciának*. Az emberkertet Davos irányítja,
tudja, ez a svájci városka, ahol a világ nagy pénzemberei évente
megrendezik a nürnbergi kongresszusukat. A globális felcserélés Marxa nem
más, mint Frederick Winslow Taylor, az ő *Tőké*-je pedig a *The Principles
of Scientific Managament* (A tudományos menedzselés elvei) címre hallgat.
Az érdekek a gazdasági érdekekkel azonosak, a szó két jelentésében: egy
tisztán gazdasági, vagyis jobban szólva pénzügyi világkép mellett ott
találjuk a gazdaságosság, a lehető legkisebb költség, a spórolás vágyát, az
általánossá tett *fapadosságot*, amit az egyenlősítés, a standardizálás
tesz lehetővé. Mindezt a filmművészet nyelvére lefordítva úgy
fogalmazhatnánk, hogy globális felcserélés egyenlő *Modern idők* plusz
*Metropolis *plusz *Zöld szója*. A hipergazdagok, a földtől elszakadt
tőkések
az általános elproletárosítást tűzték ki célul,

ezt viszik végbe azzal, hogy erőltetik a keveredést, és az emberi
alapanyagot egynemű ipari masszává őrlik.

*A felcserélést gyakran hasonlítja a holokauszthoz. Miben lát
hasonlóságokat a két jelenség között?*

Főképp az ipari logikában, az ember alapanyagként való kezelésében.
Egyáltalán nincs szándékomban egybemosni a két eseményt, a holokauszt
egyedi jegyeivel tökéletesen tisztában vagyok, ugyanakkor hiszek abban,
hogy mindent *összehasonlíthatunk *mindennel, még ha ezzel csupán a dolgok
különbözőségére világítunk is rá.. Még mindig úgy tartják, hogy a
holokauszt a zsidók ellen elkövetett bűntett volt, és ez persze ezerszer is
igaz; ám ugyanakkor az ember, az ember emberszerűsége ellen elkövetett
bűntett is volt ez egyben. Nagyokat szoktam vitázni ez ügyben Alain
Finkielkraut barátommal, aki a holokausztot elszigetelt eseménynek, egy
egyedülálló, összehasonlíthatatlan szörnyűségnek tartja.

Ezzel szemben én sötétebb módon vélekedem a holokausztról: a rossz
legközepének, a sötétség szívének, egy történet legborzalmasabb fejezetének
tartom, ami jóval azelőtt indult el, kétségtelenül az ipari forradalommal,
és ami nem ért véget, épp ellenkezőleg: az ember elembertelenítésének és
matériává, hamuvá, lámpaernyővé, tésztává redukálásának történetéről
beszélek. Az ázsiai és más megapoliszok emberdobozai, ahol még csak
felállni sem lehet, és amiket vagyonokért bérelnek ki a munkások, csak hogy
közel legyenek a munkahelyükhöz, ahol épp csak a lakbérüket keresik meg –
ezek az emberdobozok tehát az auschwitzi barakkok örökösei, ugyanahhoz a
történethez tartoznak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a németországi
Ford-üzemek a haláltáborok tőszomszédságában működtek, szoros szimbiózisban
velük. Hitler nagy csodálója volt az elvetemülten antiszemita Henry
Fordnak, a fényképét még az íróasztalára is kitette a kancellárián. Ford az
az ember, akinek a leghatékonyabban sikerült átültetnie a gyakorlatba
Taylor tanításait. Neki támadt azt a zseniális ötlete, hogy autóit azoknak
a munkásoknak adja el, akik készítették őket, hogy a termelőből fogyasztót
csinál. Ma a globális felcserélés még messzebb megy, a fogyasztót termékké
változtatja át: elég csak megnézni, amit a Gafa [*Google, Apple, Facebook,
Amazon - a szerk*.] művel.

*A Párizsi Magyar Intézetben járva*

*„Magyarország és a többi visegrádi ország reményeink citadellája” – írta
az interjúkérelmemre küldött első üzenetében. Közép-Európa lenne a
felcserélés elleni harc utolsó bástyája?*

Igen, valóban úgy gondolom, hogy a közép- és kelet-európai országokat a
kommunista megszállás szörnyűségei, a kommunista totalitarizmus beoltották
a másik, éppen kibontakozóban lévő és Nyugat-Európában már nagyon is
valóságos totalitarizmus, a felcserélés ellen. Marxot parafrazeálva úgy
mondhatnánk, hogy kísértet járja be Európát, a felcserélés kísértete, és
Nyugat-Európában, Brüsszelben a legerősebb a szorítása. A valaha a szabad
világhoz sorolt országokban néma elnyomás sújtja a globális felcserélés
ellenzőit, akiket hozzám hasonlóan mindenhonnan elüldöznek, és akik
élőhalottakká válnak. A szabadság megfordult az ágyában, tábort, oldalt
cserélt. Ha – Isten ments – újra kiépülne a vasfüggöny, a nyugat-európai
disszidensek életük kockáztatásával igyekeznének átjutni Keletre. Egyre
több barátom meséli, hogy lakást keres Budapesten. Félig tréfásan, félig
komolyan azt javaslom Franciaországnak, hogy nyújtsa be csatlakozási
kérelmét a visegrádi szövetséghez.

*Európában egyre többen emelik fel a hangjukat a tömeges migráció ellen, ám
az ön gondolatait megkülönbözteti az az igen egyedi vonás, hogy egy
általánosabb perspektívába helyezi őket. Úgy látja, a globális felcserélés
(amelybe a lakosságcsere, a Nagy Felcserélés is illeszkedik) a valóságost a
hamissal, az eredetit a másolattal helyettesíti, ami az Egyneműsített
Emberi Matéria – vagy ahogyan még hívni szokta: az emberi Nutella –
kitermeléséhez vezet. Miként kell pontosan elképzelnünk ezt a matériát?*

A Nagy Felcserélés nem valamiféle teória, csupán többé-kevésbé megfelelő
elnevezése egy gigantikus, vitathatatlan és katasztrofális jelenségnek, a
lakosságcserének, a helyettesítés útján történő népirtásnak. A *globális
felcserélés* ezzel szemben nagyon is egy elmélet, egy világlátás. Úgy
hiszem, a posztindusztriális modernitás emblematikus motívuma a
felcserélés, a helyettesítés művelete és ténye:
az igazat a hamissal, a valódit a hamisítvánnyal, a bennszülöttet a
kívülről érkezővel, a természetest a mesterségessel,

a költségeset az olcsóval, a bonyolultat az egyszerűvel, Velencét a Las
Vegas-i Velencével, Párizst a pekingi Párizzsal, Versailles-t
Disneylanddel, a valós világot a turisztikai másolattal, a követ és a
márványt a forgácslappal, a fát a műanyaggal, az irodalmat az újságírással,
az újságírást a „gyorshírekkel”, a művészetet a tudománnyal, a tudományt a
„társadalomtudományokkal”, Európát Afrikával, a kultúrát a szórakozással, a
természetet a beépítéssel, a várost és a vidéket az univerzális
külvárossal, a zenét a dübörgő zörejekkel, a hegyeket a gépi felvonókkal, a
férfit a nővel, a férfit és a nőt robotokkal, az anyákat béranyákkal, az
emberiséget a poszt-emberiséggel, a humanizmust a transzhumanizmussal, az
emberi fajt az Egyneműsített Emberi Matériával, igen, a termékemberrel, az
emberi Nutellával cserélik fel, ezzel a kétes, megállás nélkül gyártott
ipari masszával.

*Plieux várkastélya, Camus otthona*

*„Hitler két csoportot irtott ki: 1. a zsidókat, még életében, 2. a
fehéreket, azzal, hogy az előző népirtás által ellehetetlenített bármiféle
hivatkozást a fajra” – írja. Hogyan értelmezi ön a faj fogalmát?*

Az antirasszisták bűne vagy ostobasága abban állt, hogy a faj szót pontosan
ugyanabban a nyomorúságos, pszeudo-tudományos értelemben vették, mint a
rasszisták; pedig a nyelvek többségében, de legalábbis a franciában, a
szónak rendkívül kiterjedt és összetett jelentése volt, színjátszó,
rendkívül költői, irodalmi és végső soron kulturális jelentése, amelybe
belevegyült a civilizáció, a tájak, a mítoszok, a történelem. Maga az a
tény, hogy valaha például *francia fajról* beszélhettünk, ahogy azt
évszázadokon át minden francia író és történelmi személyiség tette,
bizonyítja, hogy nem rasszista kifejezésről van szó, minthogy ennek a
francia „fajnak” kevéssé volt meghatározott etnikai jellege, legalábbis nem
több, mint a zsugoriak vagy a műkedvelő festők fajának. Az, hogy a faj
szónak a rasszisták és az antirasszisták szűk, tudományos, egyébként pedig
igencsak hozzávetőleges definíciókat adtak, lehetővé tette a fajok nemlétét
illető dogma kihirdetését, az antirasszizmus és a globális felcserélés
szeplőtelen fogantatását, amely maga is elengedhetetlen feltétele volt az
etnikai helyettesítésnek, annak, hogy az emberi nemet az antirasszizmus
mozsarában őröljék fel. Minden, ami a fajok, az osztályok, a nemek, a
művészetek, a szintek, a nüanszok, a különbségek közti határok eltörlésén
ügyködik, az Egyneműsített Emberi Matéria kitermeléséhez járul hozzá.

Egy esszémben *Adolf Hitler második pályafutásának* neveztem a diktátor
megfordított, mindenütt jelenlévő kísértetként, állandó hivatkozási
pontként és *deus ex machina*-ként befutott karrierjét. Hitler a maga
terminológiája szerint egy vagy két fajt akart megsemmisíteni, most pedig
az összeset szeretnék felszámolni (mindenekelőtt persze a fehér fajt, a
legritkábbat, a legtöbb előjoggal rendelkezőt és a legbűnősebbet, hogy az
új terminológia kifejezéseivel éljünk). Ez a második pályafutás
közvetettebb módon bűnös, mint az első, nem gázosít el senkit, ugyanakkor
nagyobb volumenű és hasonlóképpen ipari jellegű. A válaszhatás, a
felcserélés kevésbé központosított, mint maga a földrengés, a nácizmus, ám
sokkalta nagyobb területekre terjed ki – ez alkalommal három kontinenst és
emberek százmillióit érinti.
A rasszizmus romhalmazzá tette Európát, az antirasszizmus gyűlöletes
bádogvárost csinál belőle.

A modern népirtás hatalmas fejlődést ért el az arculatépítés terén,
kényesen ügyel az imidzsére. Megértette, hogy *a jó nevében* kell
cselekednie: azt a népirtást, amiért nem adnak Nobel-békedíjat,
elfuserálták. Emellett azt is felfedezték, hogy nem szükséges többé megölni
az embereket, elég helyettesíteni őket. Ez talán tovább tart, ám ugyanolyan
hatékony módszer.

*Alain Finkielkraut szerint mindenki a Nagy Felcserélésről beszél.
Milyennek látja az ön gondolatainak a francia szellemi és politikai életre
kifejtett hatását?*

Nem létezőnek. Vagy csupán olyannak látom, mint egy aprócska patakocskát,
amely a gleccser alatt csordogál, és a közelgő olvadást jelzi előre. A
felszínen és a hatalmas jégtömegben azonban igazán semmi sem történik. A
lakosságcserét egyszerűen nem szabad nevén nevezni.

*A Pireneusok látképe Camus könyvtárszobájából*

*Ön valaha rendkívüli népszerű volt progresszív körökben, ám az elmúlt
években tett állásfoglalásai nyomán kiközösítették. Nemrégiben interjút
közöltünk Alain de Benoist-val
<http://mandiner.hu/cikk/20171104_alain_de_benoist_interju_uj_jobboldal?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>,
aki szerint „egyes korokban a kiközösítés egyszerűen azt az árat jelenti,
amit a szabadságért meg kell fizetni”, Benoist hozzáteszi ugyanakkor, hogy
„a kirekesztésnek ez a rendszere ma már recseg-ropog, az ideológiai
jégpáncél olvadóban van”. Igaza lenne? Milyen kapcsolata van jelenleg az
értelmiségi miliővel?*

Látja, látja, a jégpáncél… Nagyjából azonos képek vannak előttünk.
Semmiféle kapcsolatom nincs az értelmiségi körökkel, elűztek mindenhonnan,
nem hívnak meg sehova, bemocskolnak és megrágalmaznak minden elképzelhető
módon, a lehető legborzalmasabb címkéket aggatják rám, persze
igaztalanul, *pedofilnak,
antiszemitának, holokauszttagadónak* neveznek. Nem létezem. Társadalmi
értelemben halott vagyok. Még szerencse, hogy ez elég jól passzol hozzám.

*2000-ben botrányt robbantottak ki a France Culture rádió egyik műsoráról
tett megjegyzései, amelyben ön szerint túlreprezentáltak voltak a zsidó
újságírók. Számos értelmiségi – így például Bernard-Henri Lévy –
antiszemitizmussal vádolták meg, míg mások – Finkielkraut vagy Emmanuel
Carrère – kiálltak ön mellett. Hogyan emlékszik vissza erre az esetre? Van
valamiféle tanulság, amit levonna belőle?*

Ez az ügy sokkal rosszabb volt, mint ami ma történik velem, mivel egy
teljes félreértésen alapult. Éppen azon az alapon, hogy engem aztán tényleg
nem lehetett meggyanúsítani antiszemitizmussal (legalábbis ezt gondoltam),
merészeltem rámutatni arra, hogy a hallgatók nagyjából egy százaléka által
hallgatott kulturális rádió egyik adását, amelyet *Panoramá*-nak neveztek,
és amely elvileg átfogó képet törekedett nyújtani, nevetséges módon
kisajátította egy közösség. Szóval tényleg nem mondtam semmi botrányosat,
ám ez a jelentéktelen kis bírálat orkánt szabadított el, mivel olyan
személy fogalmazta meg, akitől nem vártak ilyet. Sokan belátták, hogy ez
vihar egy pohár vízben, hogy mindez mennyire abszurd. Ma viszont semmiféle
félreértés nincsen. A legelszántabban gyűlölködő ellenfeleim ostoba és
mocskos szitkait kivéve, amiket már említettem, a velem szemben
megfogalmazott kifogások tökéletesen megalapozottak:
igen, igen, igen, valóban egész lényemmel és az összes energiámmal
elutasítom az inváziót, aminek hazám és Európa ki van téve,

szemben állok ezek gyarmatosításával, a Második Megszállással, a Második
Kollaborációval, a helyettesítés útján történő népirtással. Azoknak, akik
szememre vetik ezeket a nézeteimet, igazuk van: valóban így gondolkodom,
száz százalékig felvállalom őket. Úgy gondolom például, hogy Afrika ma
százszor hathatósabban gyarmatosítja Európát, mint fordítva valaha is
történt: a valódi gyarmatosítás, az egyetlen, amely nem visszafordítható,
nem más, mint a *demográfiai *gyarmatosítás.

*A könyvtárszoba Plieux-ben*

*Részt vett 1968 májusának eseményeiben a homoszexuális mozgalom tagjaként,
ma viszont úgy tekint 1968-ra, mint egy „nevetséges forradalomra”, annak
szimbolikus dátumára, amikor „hatalomra került a kispolgárság, a mímelés
osztálya”. Milyen emlékeket őriz a történtekről, mi a jelentőségük a
nyugati civilizáció történetében?*

Valóban úgy gondolom, hogy ezek az események a kispolgárság szimbolikus
hatalomátvételét jelezték, az osztályét, amely egylényegű a globális
felcseréléssel – ez a jelenség csakis a kispolgárság uralma alatt
következhetett be. A kispolgárság a mímelés, a szimulákrum, az általánossá
tett *fapadosság *osztálya; még a neve is olyasvalamire utal, ami a
legélesebben különbözik tőle. A kispolgárság, ahogy Giorgio Agamben
kiválóan megfogalmazta, nem más, mint az a forma, amely alatt az emberiség
saját kipusztulása felé halad. Zseniális ötlete abban rejlik, hogy minden
erővel *befogad*, ahelyett, hogy kirekesztene, mint minden más uralkodó
osztály tette korábban: így aztán nem is létezik rajta kívül semmi, nem is
tudná ezt elképzelni, ahogy azt sem, hogy ne úgy gondolkozzunk, mint ő,
hogy másképp lássuk a világot, hogy más nyelvet használjunk.
Kulturális értelemben mára az egész világ kispolgárivá lett, ideértve
természetesen a hipergazdagok osztályát is.

Gómez Dávila jogosan jegyezte meg, hogy ma csupán a pénz különbözteti meg a
gazdagokat és a szegényeket.

*„Dante nem látta előre ezt: egy poklot, ahol boldogok vagyunk, vagy jobban
szólva: ahol a boldogság maga a pokol” – írja a „szimpátia ideológiája”
kapcsán. „Nyitottság a másik felé, open space, tegeződés, „laza”
magatartások, kollektív testgyakorlatok, játékok, táncok, harcművészetek,
keleti spiritualitás, általános gamification, gyerekesség” – sorolja fel a
tüneteit ennek az ideológiának, amely megsemmisíti a civilizáció gondolatát
és a forma kultuszát. Ön ugyanakkor rendkívül aktív
<https://twitter.com/renaudcamus?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201803>
a
Twitteren, amely ennek az ideológiának meghatározó platformja. Mi vonzza
ebben a kommunikációs módban? *

Először is, a kötöttségek közé szorított irodalom mindig is a gyengém volt.
A tweet irodalmi műfaj, akárcsak a haiku vagy az aforizma. Ez ugyanakkor
kevésbé igaz, amióta a száznegyven karakterről kétszáznyolcvanra álltak át.
Elég szórakoztató tweetekre lefordítani a globális felcserélés elméletét.
Több, a tweetjeimet egybegyűjtő kötetet kiadtam már, így például *Az
együtt-élés önellentmondás* címűt. Azt viszont nem merném állítani, hogy a
Twitter vonz engem. Az igazság az, hogy minden ajtót becsuktak előttem,
eltávolítottak mindenhonnan, már kiadóm sincsen, saját magamnak kell
kiadnom és kinyomatnom a könyveimet, időm jelentős részét pedig a bíróság
előtt töltöm. Ki kell cselezni a rendszert, kihasználni a gyengeségeit, úgy
kell csinálni, mint a dzsúdóban, saját maga ellen kell fordítani az erőit,
még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy ezek az erők bármelyik pillanatban
ismét ellenünk fordulhatnak és eltiporhatnak bennünket. A Twitter és a
Facebook a rendszer részét képezi, akárcsak a bírók és a mainstream média.
Egyébként majdhogynem örökösen le vagyok tiltva a Facebookról. Az utolsó
előtti alkalommal öt napig tartottam magam, utoljára hat napig, ez volt a
rekord. Azért tiltottak le, mert idéztem egy gondolatot de Gaulle
tábornoktól, és hozzátettem, hogy ma a sajtóügyekben eljáró törvényszék elé
citálnák miatta – ahol már törzsvendég vagyok, és ami ez esetben is elítélt.

*„Most értem meg Sartre híres mondatát, miszerint soha nem voltunk olyan
szabadok, mint a megszállás alatt. A politikában talán abszolút ostobaság a
kétségbeesés, ugyanakkor – és talán elsősorban – nagy nyugalommal, egy
gyáva megkönnyebbüléssel ajándékoz meg bennünket, a megbékélésnek egy
pillanatával, ami talán az utolsó lesz. Ezután tégy úgy, ahogy csak
szeretnél: egy nagy Igen terjed ki a tájra és az életre” – írta naplójába a
2017-es elnökválasztás második fordulójának másnapján. A politikai
aktivizmussal azonban mégsem hagyott fel: tavaly Karim Ouchick-kel
megalapította az Európai Ellenállás Nemzeti Tanácsát, amelyhez többek
között Václav Klaus is csatlakozott. Lehet ennek a politikai ténykedésnek
foganatja?*

Fogalmam sincs. Remélem. Csak azt tudom, hogy a készülő szörnyűségek,
Európa, az európaiak és a civilizációk megsemmisítésének távlata előtt
képtelenség, hogy semmit se tegyünk, hogy tétlenül várjunk! Hiszem, hogy ez
a harc egy keresztény, zsidó, görög-latin, kelta, germán, skandináv,
finnugor, szabadon gondolkodó civilizációért, az egyéni lelkiismeret, a
szabad vizsgálat civilizációjáért, szóval ez a harc szükségszerűen *európai*.
Beszélgetésünket kihasználva segítségért fordulok önökhöz. Orbán Viktor
Magyarországának döntő szerepe lesz abban, hogy megmentsük, ami még
menthető.
Az önök országa afféle világítótorony számunkra napjaink viharában.

Végtelenül boldogok lennénk, ha szilárd erőkkel képviseltetné magát az
Európai Ellenállás Nemzeti Tanácsában.

*„Minden irányban jó távolra ellátok”*

*Mit gondol Emmanuel Macron elnökségéről? Egyesek szerint keményebb
migrációs politikát követ, mint amire számítani lehetett.*

Macron a közvetlen *davokráciának*, vagyis az emberparknak közvetlenül
Davos és a pénzvilág általi igazgatásának tökéletes képviselője, a legjobb,
aki csak létezik. Egy ilyesfajta rendszer megköveteli, hogy semlegesítsék
az emberi alapanyagot adminisztráló politikai réteget. Macron páratlan
hatékonysággal feszül neki a feladatnak: néhány hónap leforgása alatt
legyűrte a francia politikai életet harminc éve óta uraló figurákat,
ismeretlenekből és másodhegedűsökből alakított kormányt, akik neki
köszönhetnek mindent, a nemzetgyűlést megtöltötte a zsoldjában álló, bárgyú
marionettfigurákkal, akik két mondatot alig tudnak egymás mellé helyezni,
szétrobbantotta a francia politikai életet harminc éve irányító három
politikai pártot, felszámol minden helyi hatalmat, megfosztva őket a
forrásaiktól és még abban is megakadályozva őket, hogy más úton tegyenek
szert azokra, mindenáron privatizálni akar a gazdasági szereplők érdekeinek
megfelelően, magánkézbe adná a kórházakat, a vasutat, a
társadalombiztosítást, még a rendőrséget és a börtönöket is. Az állam
eltűnik, vagyis jobban mondva az állam ő, Macron, ő maga pedig nem más,
mint a bankok, a pénzvilág, a Gafa, Davos és így tovább.

Ami a „vártnál keményebb” migrációs politikáját illeti, az csak egy rossz
komédia.
Önmagában az a tény is nevetséges, hogy még mindig *bevándorlásról *beszélünk,
miközben az etnikai alámerülés zajlik éppen.

A bevándorlás megállítását kívánni a mai Franciaországban olyan, mint a
német megszállás megállítását kívánni 1940-ben, amikor a németek már a
spanyol határnál voltak. Nem „véget kell vetni a bevándorlásnak”, hanem meg
kell fordítani. Az etnikai helyettesítésnek, az elképzelhető legszörnyűbb
génmanipulációnak, a huszonegyedik század emberiesség elleni bűntettének
kell véget vetni. Erre pedig a visszatelepítés az egyetlen módszer.

*És mit gondol a francia ellenzéki pártokról?*

Nincsenek ellenzéki pártok. Az egyetlen komolyan vehető politikai
demarkációs vonal a mai Franciaországban és a különböző nyugat-európai
országokban egyfelől a felcserélés támogatói, a lakosság megváltoztatásának
előirányzói vagy gyáva cinkosai, másfelől a felcserélés elszánt ellenzői
között húzódik. Persze utóbbiaknak nincs politikai képviseletük, a hatalom
ügyel erre.

*Plieux a távolból*

*Elszánt védelmezője a magaskultúrának, amit meglátása szerint a
felcserélés szellemében az „aljakultúrával” akarnak helyettesíteni. A
hetvenes években közel állt az avantgárd körökhöz, többek között Andy
Warhollal és Robert Rauschenberggel is kapcsolatban volt, akik annak a pop
artnak voltak ikonikus figurái, amely elmosta a hagyományos felosztást
magas- és tömegkultúra között. A nyugati kultúra valóban haldokolna?*

Igen, most már hivatalosan is. A kultúrát mint az egyenlőtlen világ furcsa
maradványát ma már nyíltan kétségbe vonják, nem tudnak vele kibékülni az
egynemű emberi masszát, a Nutella-embert gyártó üzemek. A kultúra szorosan
kapcsolódik a nyugati társadalmak történetének polgári korszakához, ami
nagyjából a tizennyolcadik század vége és az ezredforduló közé esik; ha
emblematikus évszámok kellenek, mondjuk azt, hogy 1789 és 1968 közé. Hegel
jól látta, hogy már ez a korszak is a művészetek és humaniórák letűnt
világát helyettesítette, amelynek eszménye nem annyira a művelt, mint a
kiteljesedett ember volt. A kultúra már másodlagos termék a művészet és a
gondolkodás történetében. Ám a *Kispolgárság diktatúrája* idején, hogy az
egyik könyvem címét idézzem, a kultúra állandó szemrehányás, a megsemmisült
világ karsztikus domborműve: el kell tehát tűnnie. Annál is inkább, mert –
ahogyan előszeretettel mondani  szoktam –
egy nép, amely ismeri a klasszikusait, nem tűrné el zokszó nélkül, hogy a
történelem szemétdombjára vessék.

A bárgyúság elengedhetetlen a helyettesítés útján történő népirtáshoz. Ez
magyarázza a *Nagy Kultúrafosztást* – a végén még az összes könyvem címét
felhozom! –, ennek eszközei pedig a feledésre való oktatás – az iskola –, a
tömegek elhülyítése – a televízió, a média –, a drog – nem érdektelen tény,
hogy a drogkereskedelem teljes egészében a megszálló kezeiben van. Miközben
az iskolában öngyűlöletre, tehát a behódolásra nevelik a felcserélésre
ítélteket, a felcserélőknek a franciák, a tősgyökeres európaiak, a fehérek
gyűlöletét tanítják.

*Renaud Camus a könyvtára ablakában*

*Visszavonult a nagyvilági élettől, a plieux-i várkastélyban él. Hogyan
telnek ott a napjai? A hamisság uralma elől tényleg nincs más menekvés,
mint félrehúzódni valamilyen vidéki zugba?*

Ó, én egyáltalán nem *húzódtam félre egy vidéki zugba*! Ahogy mindig is
akartam, vidéken élek, ennyi az egész, egy domb tetején, ahonnan minden
irányban jó távolra ellátok.


<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180306/951ac6b6/attachment.html>