[Grem] keresztes háborúk a Szentföldön

[Levente Vihar]

 Kedves Baják Laci!

Kedves Tegnapi jelenlevők és
kedves Listások!


Köszönet a tegnapi előadásért.
Emlékeztetőül a tegnap is emlegetett film: Mennyei Királyság.
https://port.hu/adatlap/film/tv/mennyei-kiralysag-kingdom-of-heaven/movie-68394
Jeruzsálemmel kapcsolatos zene
/Jordi Savall: Jerusalem, City Of The Two Peaces - Heavenly Peace and
Earthly Peace /:
https://www.youtube.com/watch?v=teuk2DxFfzY

De ennyivel nem úszod meg, kedves Ünnepelt Laci...
Lásd az alábbi czikket, melyre várnám kritikai észrevételeidet.

ÜdvözletteL.

*A keresztes hadjáratok védelmében
<http://mandiner.blog.hu/2011/06/21/a_keresztes_hadjaratok_vedelmeben>*

*Írta: dobray <http://blog.hu/user/151139/tab/data> *

  A nyugati imperializmus és gyarmatosítás, a vallási bigottság és az
intolerancia megnyilvánulásaként tartják ma sokan számon a keresztes
hadjáratokat <http://listverse.com/2007/08/07/the-8-crusades-explained/>,
amelyet az inkvizíció
<http://mandiner.blog.hu/2011/06/10/a_spanyol_es_a_romai_inkvizicio>
mellett szoktak emlegetni, mint a kereszténység morális megsemmisülésének
bizonyítékat. Tévesen: a keresztes hadjáratok ugyanis alapvetően védekező
célt szolgáltak.

  Az  *Intercollegiate Review* 2011. tavaszi számában Paul F. Crawford négy
mítoszt cáfol meg
<http://www.firstprinciplesjournal.com/articles.aspx?article=1483> a
keresztes hadjáratokkal kapcsolatban. Az első az, hogy a keresztes
hadjáratok előzmények nélküli támadások voltak a muszlim világ felé.
Valójában az első hadjárat idejére már 450 éve harcban állt a terjedő
iszlám a kereszténységgel. 632-ben, az iszlámot megalapító Mohamed
halálakor Egyiptom, Palesztina, Szíria, Kis-Ázsia, Észak-Afrika mind
keresztény területek voltak. Gondoljunk csak bele, a Római Birodalom a
mediterráneum területét ölelte fel. A kereszténység Palesztinában született
meg, első nagy központjai is azon a környéken voltak. Ezeken a területeken
a kereszténység volt a túlnyomó többség vallása, de még Perzsiában is
voltak olyan keresztény kisebbségek, mint a nesztoriánusok, és Arábiában is
sok keresztény közösség működött.



  Nem sokkal Mohamed halála után, 638-ban a muzulmánok már elfoglalták
Jeruzsálemet, 717-18-ban pedig szerencsére sikertelenül próbálták meg
bevenni Konstantinápolyt. 732-re viszont a keresztények elvesztették
Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát Egyiptommal, Palesztinát, Szíriát, de még a
leendő Spanyolország és Franciaország déli részét is. Arábiából
kipaterolták a keresztényeket és a zsidókat, a perzsiai keresztényekre is
nehéz idők köszöntöttek. Az egykori Római Birodalom kétharmada muzulmán
kézre került. Később aztán Észak-Afrikából indítottak támadásokat a
Földközi-tenger szigetei ellen, és a muszlim kalózok a szárazföldre is
bemerészkedtek, Rómát is veszélyeztették. 850 és 950 közt muszlim
kalózfészkek létesültek az észak-olasz és dél-francia partok mentén,
rengeteg bencés szerzetes kénytelen volt elhagyni kolostorát, és a Pápai
Államba is behatoltak a kalózok.



  A keresztény zarándokok mindezen huzavonák ellenére, egészen a 10.
századig viszonylagos szabadságot élveztek a Szentföldön. Harun al-Rasíd
kalifa 801-ben átruházta a jeruzsálemi keresztény szent helyek
tulajdonjogát Nagy Károlyra, és elküldte neki a Szent Sír-bazilika
kulcsainak másolatát a béke iránti elkötelezettségének jeléül. A Bizánci
Birodalom rengeteg területet vesztett, de 940 és 970 közt Szíria és
Palesztina egy részét sikerült visszahódítani Názárettel együtt.
Jeruzsálemig nem jutottak el, Aleppó és Antiochia pedig hamarost újra
muszlim kézre került. A Szíriát 966-ban újra elfoglaló dzsihádisták
Jeruzsálemen töltötték ki haragjukat, felgyújtották a Szent Sír-bazilika
tetejét. 979-ben pedig Ibn Moy kalifa a templom kapuját boríttatta lángba.
Beomlott a kupola, a pátriárka a lángok közt lelte halálát. A templomot
csak 984-ben tudták helyreállítani.



  Egy hibbant kalifa, a fátimida al-Hakim (996-1021), miután vereséget
szenvedett Bizánctól, birodalma keresztényein élte ki csalódottságát:
megtiltotta a körmeneteket, kiszorította a köztisztségekből a
keresztényeket, tíz év alatt 30 ezer templomot fosztott és sajátított ki.
Elkezdte zaklatni, kivégeztetni a zarándokokat és a zsidókat is. 1009-ben
pedig leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikát, amelyet teljesen el
akart tüntetni a föld színéről, még a születés barlangját is szét akarta
vésetni. Halála után Bizánc tárgyalásokat kezdett a bazilika újjáépítéséről
 az utóddal, Ali az-Zahirral, de a dolgok nem tértek vissza eredeti
medrükbe, a zarándokokat tovább zaklatták. 1056-ban például háromszáz
keresztényt utasítottak ki Jeruzsálemből. A zarándokok egyre inkább
csoportosan és felfegyverkezve indultak útnak.





  Ráadásul megérkeztek a szeldzsuk törökök, akik 1071-ben Manzikertnél
megverték a bizánciakat, 1076-ban elfoglalták Szíriát, '77-ben pedig
Jeruzsálemet. Nem voltak tekintettel a kialakult keresztény-muszlim modus
vivendire, ami a térség arab vezetői és keresztény lakosai közt alakult ki,
hanem vezetőcserékbe kezdtek. A Nyugat- és Közép-Mediterráneum térségében
ekkoriban kisebb keresztény sikerek születtek, Szicíliától Észak-Afrikáig.
Keleten viszont Kilidzs Arszlán az első, 325-ös zsinat helyszínén, Niceában
talált új székhelyre, Konstantinápolytól egy köpésre, kb. száz kilométerre.



  I. Komnénosz Alexiosz császár végső elkeseredésében, félretéve az 1054-es
egyházszakadás és kölcsönös kiátkozás miatti ellenérzéseit, a pápához, VII.
Gergelyhez fordult segítségért, aki azonban ekkoriban az
invesztitúraharccal volt elfoglalva, így végül utódja, II. Orbán hirdette
meg az első keresztes hadjáratot 1089-ben. Ekkoriban a keresztény világ öt
pátriárkai székhelyéből három volt muszlim kézen (Jeruzsálem, Antiochia,
Alexandria), és a másik kettőt, Rómát, valamint Konstantinápolyt is érték
már támadások.



  Tovább tekintve az időben, utóbbi 1453-ban kerül muszlim kézre, mi
magyarok pedig jól ismerjük a törökök Európa elleni támadásainak
történetét. Ebből a szempontból nézve a keresztes hadjáratok a keresztény
világ védekező akcióinak sorába illenek. És feltehetjük azt a kérdést is: a
keresztények hányszor próbálták megtámadni Mekkát vagy Medinát? A válasz
természetesen az, hogy egyszer sem. Sohasem volt szó imperializmusról, vagy
a mohamedánok erőszakos megtérítéséről, hanem a közel-keleti keresztények
és a zarándokok védelméről. A pápaság, ismerve az iszlám tanítását az
aposztáziáról, miszerint halál jár a hitehagyónak, nem is próbálkozott a
muzulmánok térítésével, hiszen nem látta értelmét a hullahegyek
gyártásának. Később pedig kifejezetten jó kapcsolatokra törekedett az
iszlám világgal.



*  Jeruzsálem ostroma, muzulmán alattvalók a keresztes államokban*



  1099. július 15-én a keresztes seregek elfoglalták Jeruzsálemet. A
győzelemittas sereg a beszámolók szerint vérfürdőt rendezett, a katonák a
költői túlzás szerint *térdig gázoltak a vérben*. A katonák viselkedése
rettenetes volt, de a korban sajnos nem kirívó. A szörnyűségeket az
apokaliptikus jelleg hangsúlyozása végett nagyíthatták fel a krónikások. Az
arab források például 70-100 ezer halottról beszélnek, holott ekkor a
városnak tízezer lakosa volt maximum. A roham előtt pedig az ostromlók
engedélyezték a város elhagyását, amit sokezer keresztény, zsidó és muszlim
meg is tett. 88 év múlva azonban a keresztények elvesztették Jeruzsálemet,
1291-ben pedig Akkon keresztes vára is elesett.



  Az idők folyamán létrejött keresztes államokban a mindig és minden időben
előforduló atrocitásokkal együtt a muzulmánok szabadon gyakorolhatták
vallásukat, birtokolhattak földet, építhettek mecseteket és iskolákat,
elzarándokolhattak Mekkába, hívja fel a figyelmet Michael Hesemann a
katolikus egyházról szóló hazugságokat taglaló könyvében
<http://www.libri.hu/konyv/sotet-alakok.html>. Sőt, Ibn Jubayr spanyol
muszlim 1180 körül azt írta, amikor a Szentföldön át Mekkába utazott, hogy
a keresztények uralma alatt jobb dolguk van a muzulmánoknak, mint saját
országaikban. Nyilván azokban az időkben más fogalma volt a népeknek a
toleranciáról és pluralizmusról, de a maga módján a középkori világ
kifejezetten pluralista és toleráns volt.



*  Anyagi szándékok vallási köntösben?*



  Visszatérve Crawfordhoz: az általa tárgyalt második mítosz az, hogy a
keresztesek csak meg akartak gazdagodni, a harmadik ezzel kapcsolatos, hogy
a vallási indíttatás csak máz volt, igazából anyagiak vezérelték a
hadjáratokat. Ez a vélemény azért problematikus, mert a keresztes
hadjáratok igen drága vállalkozások voltak, sokan éppen hogy eladták sok
mindenüket, hogy útra kelhessenek. A negyedik keresztes hadjárat
Konstantinápoly felé való eltérítésének egyik oka például az volt, hogy
elfogyott a pénz, IX. Lajos francia király hetedik keresztes hadjárata
pedig a korona hatévi bevételét emésztette fel. A keresztes hadjáratok
végső sikertelenségének éppen a folyamatos pénzhiány volt az egyik oka. A
legtöbb keresztes vitéz és hadvezér tisztában volt azzal, hogy nem a
keresztes hadjáratokban fog meggazdagodni.






  Michael Hessemann arra is felhívja a figyelmet, hogy az első hadjárat
vezetői (Bouillon Gottfried, Normandiai Róbert, Tarentói Boemund, IV.
Toulous-i Rajmund, Boulogne-i Balduin és Flandriai Róbert) közül Balduint
kivéve mindenki jelentős grófságok, hercegségek elsőszülött örökösei
voltak, ketten közülük mégis elzálogosították minden vagyonukat, hogy
finanszírozzák a hadjáratot.



  A keresztes hadjáratok halálozási rátája is igen magas volt, egy
hadtörténész szerint az első hadjárat résztvevőinek 75 százaléka veszett
oda. A keresztes seregekhez önkéntes alapon lehetett csatlakozni, nem volt
behívó, nem volt kötelező. A hadjáratok idején mindenki tisztában volt
vele, sőt a toborzó beszédekben is figyelmeztettek, hogy a keresztes
vitézeknek nélkülözés, szenvedés, sőt akár halál lehet az osztályrésze. Így
aztán a vallási indíttatás igen erős szerepet játszott, nevezetesen a bűnök
bocsánatának ígérete. Egyébként meglátásom szerint minket minősít, a mi
korunkat, hogy minden korábbi esemény mögött is anyagi érdekeltségű hátsó
szándékot látunk. Ez a mi gondolkodásunkról állít ki bizonyítványt, nem a
múlt embereiről. Természetesen voltak, akik meggazdagodtak a hadjáratokból,
de nem ez volt a jellemző.



*  A gyermekek keresztes hadjárata*



  A vallási elvakultságot illusztrálandó sokat emlegetett esemény a gyermekek
1212-es keresztes hadjárata
<http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyermekek_keresztes_hadj%C3%A1rata>, amit
azért hirdettek volna meg, mert úgy gondolták, már csak az ártatlan
gyermekek segíthetnek a Szentföld megmentésében. Ezt egy István nevű
vendome-i pásztorfiú a Megváltótól kapott levélre s csodákra hivatkozva
hirdette meg a történelemkönyvek szerint. Harmincezres sereget toborzott,
két kereskedő vállalta szállításukat, a hajók azonban Szicíliánál
elsüllyedtek, sokan rabszolgaként végezték. Ugyanekkor a kölni Miklós is
toborzott kb. 20 ezer különböző korú fiút és leányt. Ezek nagy része az
Alpokig sem ért el, mások lombardiai rablók martaléka lettek a történet
szerint.



  Bozsóky Pál Gerő könyve
<http://bookline.hu/product/home%21execute.action?id=2100919078&tabname=antikvarium&type=10&_v=Bozsoky_Pal_Gero_Keresztes_hadjaratok>
szerint a párizsi papság tiltakozott István kezdeményezése ellen, Fülöp
Ágost király azt kérte a sokaságtól, hogy Saint-Denis-i katedrálisban
elvégezve imáit, menjen haza. A német csapat egy része, amelyhez egyébként
rengeteg felnőtt, szolga, paraszt, mindenféle foglalkozású ember
csatlakozott, Genovánál visszafordult, mivel csalódtak, hogy nem nyílt meg
nekik a tenger. Egy részük Rómába ment, ahol a pápa jóindulatúan fogadta,
majd hazaküldte őket. Harmadik részük Brindisibe igyekezett, ahol a helyi
püspök megtiltotta a hajóra szállásukat.



  Érdekes, hogy a francia had átvonulásáról nem jegyeztek fel semmit a
korabeli krónikák, pedig ha az megtörténik, biztos nem marad észrevétlen. A
tengerhez tartó, visszaforduló gyermekekről, akiknek egy részét eladták
Afrikában rabszolgának, Bozsóky szerint egy nemzedékkel későbbi krónikások
elbeszélésében jelenik meg, a korabeli dél-francia krónikák sem tudnak
róluk semmit. A fő forrásnak tekintett Albericus Monachus 1250 körüli
kéziratai sem állítják, hogy az 1212-es keresztes gyülekezetek tagjai
gyermekek lettek volna. Kifejezései pontos fordítása: zarándokok,
szegények, férfiak és nők. A későbbi vidéki francia krónikák vidéki, falusi
emberekből beszélnek, akik otthagyják jószágaikat.



  A félreértés a minden krónika által használt pueri kifejezés miatt
született meg, amit az újkorban egyszerűen gyermeknek fordítottak a
tudósok, holott a szövegtől függően jelenthet fiatal alkalmazottat, szerény
beosztású dolgozót, munkást is, házi alkalmazottat, bérest, szolgát, annak
a patriarchiális kornak megfelelően. Az Ebersheim-krónika a pueri szót a
háziszolgákra alkalmazza. A 13-14. századi számadási könyvek következetesen
a puer, pueri szóval jelölik az ideiglenes mezőgazdasági, ház körüli
munkákra elszegődött munkásokat, azaz a béreseket, napszámosokat. Az akkori
gazdasági válságban ezeket az embereket kötötte legkevésbé bármi is a
földhöz, ők voltak a legmobilabbak, és ők valóban képesek lehettek eljutni



*  Muzulmán rekontra?*



  A Crawford-féle negyedik mítosz az, hogy az iszlám világ a keresztes
hadjáratok miatt nem szereti a keresztényeket. Azonban jó, ha tudjuk, hogy
a muzulmán világban a 19. századig nem volt téma a keresztes hadjáratok
ideje. Amikor az első világháború után Stéphen Pichon a későbbi I. Fajszál
iraki királlyal tárgyalt, és a francia diplomata rámutatott, hogy hazája a
keresztes hadjáratok ideje óta érdekelt Szíriában, Fajszál kedélyesen
visszakérdezett: Pardon, melyikünk is nyerte meg a keresztes hadjáratokat?
A muzulmánok eddig a keresztes hadjáratokat egyszerűen a sok
keresztény-muzulmán konfliktus egyik fejezeteként tartották számon.







  Az iszlám világ 1899 után fedezte fel újra magának a keresztes
hadjáratokat – a nyugatnak köszönhetően. Ekkoriban kétféle iskola létezett
Európában a keresztes hadakról: a Voltaire-Gibbon-Sir Walter Scott-féle,
amely a barbár és agresszív nyugatiak támadását látta ezekben a békében élő
muzulmánok ellen (az ő kései örökösük Sir Steven Runciman, a keresztes
hadjáratok nagy huszadik század közepi mesélője, akinek alapvető könyvét
<http://www.libri.hu/konyv/a-keresztes-hadjaratok-tortenete-2.html> az
Osiris is kiadta); valamint a talán Joseph-François Michaud francia író
nevével fémjelezhető romantikus nézet, amely a keresztes hadjáratokat
hősies küzdelemnek tekintette a muszlim hordák ellen. Továbbá a szekuláris
„imperialisták” is felfedezték maguknak a középkor ezen vállalkozásait,
majd megszületett az arab nacionalizmus, végül pedig a pániszlamizmus, az
iszlám „fundamentalizmus”. Ezek a mozgalmak pedig lecsaptak a keresztes
hadjáratokat barbár imperialisták támadásának tekintő nyugati
elképzelésekre. Ironikus, nem?



*  Mérleg*



  Természetesen nem rajongunk a háborúkért, amiket rossz dolognak tartunk,
az egyik legrosszabbnak, ami történhet. Ám nem vagyunk pacifisták, sajnos
néha szükség van a háborúskodásra (lásd az igazságos önvédelmi háborúról
szóló elméletet), akármennyire is szomorú ez. Hogy a keresztes háborúkra
mennyire volt szükség, vitathatatlan módon lehetetlen megítélni.
Mindenesetre a középkorban, a lovageszmény virágzása idején a háború sokkal
inkább az élet része volt, mint ma, nálunk, és ugyan valószínűleg
horrorisztikusabb és félelmetesebb látványt nyújtott egy-egy csatatér, mint
ma, de szemtől szemben harcoltak, tömegpusztító fegyverek,
robotrepülőgépek, távirányítású bombák nélkül.



  Nyilván el lehet vitatkozgatni azon, hogy a keresztes hadjáratok
<http://lexikon.katolikus.hu/K/keresztes%20hadj%C3%A1rat.html> védelmi
háborúk voltak-e, mindenesetre a korabeli felfogás így tekintett rájuk. Azt
sem érdemes felhozni, hogy egy területért, ami mondjuk párszáz éve más
fennhatósága alatt áll, lehet-e védelmi háborút indítani. Ne évtizedes
léptékben gondolkozzunk, hiszen a középkori ember élete lehet, hogy
rövidebb volt a miénknél, ám az időt jóval lassabban mérték. Ha a keresztes
hadjáratokat támadó háborúnak tekintjük, akkor a mi török elleni
háborúinkat is annak kellene tekintenünk. Amint az látszik, a keresztény és
a muzulmán világ határán a harcok folyamatosak voltak, a keresztesek nem
egy rég elfeledett területet akartak újra a fennhatóságuk alá vonni.
Ráadásul a nyolc keletre irányuló keresztes hadjárat háromszáz év alatt
zajlott le, más háborúk között.



  A Hesemann által hivatkozott Egon Flaig, a greifswaldi egyetem
professzora 2006 szeptemberében, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban írt
esszéjében
<http://www.faz.net/artikel/C30703/essay-der-islam-will-die-welteroberung-30095693.html>
leszögezte: II. Orbán pápa jól látta a helyzetet. Ha Konstantinápoly
1100-ban elesett volna, Európára négyszáz évvel korábban zúdul rá a török
sereg, és talán így létre sem jött volna az ekkoriban alakulni kezdő,
virágzó késő-középkori kultúra: a szabad városok, az alkotmányviták, a
katedrálisok, a reneszánsz és a tudomány fellendülésének világa. A
túlkapások pedig, amelyek a pápákat is elrettentették és tiltakoztak
ellenük, ebből a szempontból másodlagosnak tekinthetők.



  A középkorban még úgy gondolták az öntudatos európaiak, hogy meg kell
védeni a civilizációjukat.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180629/db7f977a/attachment.html>