[Grem] A balliberális könyvpiac / 'Így ferdítenek ők' / Orbán János Dénes

[Emoke Greschik]

    Egy izgalmas cikk a kitűnő erdélyi fiatal írótól, szerkesztőtől,

Orbán János Dénestől. Az előző részben bemutatta a jellemző

balliberális túlsúlyt a könyvkiadásban és fordításban. (Aug.21-i

cikke).Ez a mai cikke meg teljesen lerántja a leplet a helyzetről.

A nagyszerű Makkai Ádám nyelvész-költő-író barátunk a példa.

Érdemes a figyelmünkre. Orbán János Dénes kimondja, amit

régóta tudunk, s kimondására régóta várunk.

Baráti üdv:

T.   (2018. aug.22.)

--------------------------------------------------------------------------

*https://magyaridok.hu/velemeny/igy-ferditenek-ok-befejezo-resz-3393115/
<https://magyaridok.hu/velemeny/igy-ferditenek-ok-befejezo-resz-3393115/>*



*MAGYAR IDŐK / Vélemény <https://magyaridok.hu/velemeny/> *

*2018. augusztus 22. szerda 10:26** 2018. 08. 22. 10:44 *
Így ferdítenek ők (befejező rész)

A fordításra kijelölt szerzők listáját nem minőségi, hanem érdek- és
lojalitási alapon rakják össze

*Orbán János Dénes *

Megjegyeztük ugye, hogy „a zöme balodali”? Ha megnézzük, kiket fordítottak
le idegen nyelvekre az elmúlt években – ajánlom tanulmányozni a Magyar
Könyv- és Fordítástámogatási Iroda vagy a Magyar Fordítóház Alapítvány
listáit –, ott is zömével baloldali írókkal találkozunk. Ez a „zöm” úgy 90
százalékot tesz ki.

Csukás István, Lázár Ervin vagy Kányádi, Faludy nevével nem igazán
találkozunk, a balliberális kánon legfőbb sztárjaira ellenben igen csinosan
költöttek. Egy dolgot nem értek.

Mindenhol azt olvassuk, hogy ezek a derék urak világhírűek, verik le
egymást értük az olvasók a könyvvásárokon. Ebből én azt a logikus
következtetést vonom le, hogy a külföldi kiadóknak visítva megérné a saját
költségükön lefordítani ezeket a műveket, hiszen kövér dollárokért meg
eurókért adják el tízezreknek a világsikerű könyveket.

Ehhez képest a fordításokat leginkább a magyar állam finanszírozza meg. Itt
valami bűzlik – ugyanis ha én egy nyugati könyvkiadó góréja lennék,
villámgyorsan lefordíttatnám és a mohó piacra dobnám a magyar nagymenők
könyveit, nemhogy egy-másfél évet elvesztegessek, amíg a nehézkes magyar
pályázati rendszerből kipréselődik valahogy az a pár százezer forint…

Akik a nemzetközi projekteket „ügyintézik”, azzal szoktak visszavágni, hogy
azokat a szerzőket fordítják, akikre nemzetközi igény van.

De megvizsgálván a szóban forgó listákat, megállapíthatjuk, hogy a szerzők
és művek legalább felére még Magyarországon sem kíváncsi senki, nemhogy
külföldön. Ne ugrassuk egymást, hogy ezeket a listákat minőségi, nem pedig
érdek- és lojalitási alapon rakják össze! A fordítók pedig azokat
fordítják, amiket kiajánlanak nekik és megrendelnek tőlük.

Nem igazán tudok mit kezdeni Nyáry magiszter önellentmondásaival. Ezt
nyilatkozza például: „Pillanatnyilag ez egy nagyon sikeres piac, az elmúlt
négy-öt évben mindig nőtt, egyre több könyvet vásárolnak az emberek.
Szépirodalmat is.

Tehát tényszerűen nem igaz, amit OJD mond, hogy a rendszerváltás óta
folyamatosan csökkenés volna.” Aztán néhány kérdés múlva – amikor a
kultúraközvetítő médiumok nagy hányadának megszűnéséről panaszkodik – azt
mondja: „Öt éve még, ha kiadtunk egy új könyvet a Magvetőnél, 50-60
sajtópéldányt küldtünk szét. Most ötöt-hatot tudunk.”

Most akkor pocsékabb a helyzet vagy sem? Vagy amikor cáfolni kell azt az
állításomat, hogy csődbe vitték a magyar szépirodalmat, akkor dübörögni
kezd a könyvpiac, amikor meg siránkozni kell, akkor az sincs már, akit a
sajtópéldányok érdekelnének, vagy anyagilag már nem engedheti meg magának
az ország vezető szépirodalmi kiadója?

Neheztelés és gúnyolódás tárgyává vált a könyvek áfakedvezményét vitató
kijelentésem is, itt sem maradhatott ki a félreértelmezés. A könyvről mint
szent tárgyról illik beszélni, a könyvpiacról mint kegytárgyakat forgalmazó
közegről. Miközben ez sajnos nem így van, tele ócska szennyel a piac, a
könyvek túlnyomó hányada nem kulturális érték, hanem fekália.

És ez a fekália ugyanúgy áfakedvezményben részesül, mint a minőségi könyv.
Ha roppant engedékenyek vagyunk, és csak a könyvek kétharmadát minősítjük
szemétnek, akkor a kultúrmocsok piaca 33 milliárd forint (ha Nyáry 50
milliárdos bevételű könyvpiacáról beszélünk).

Utánaszámolva kiderül, hogy évente mintegy hétmilliárd forintnyi
áfakedvezményről van szó, ami sokkal több, mint amennyivel az állam a
szépirodalmat támogatja. Elnézést kívánok, hogy ez nem tetszik nekem, és
elmondtam a véleményemet, egyúttal azt is hozzátéve, hogy sajnos nem igazán
kivitelezhető a különválasztás.

Egy ilyen elemzésben sort kell keríteni az ellenfél kudarcaira is. Nyáry
magiszter Méhes György kanonizálási kísérletéről is mesél, ami nem sikerült
nekem, és előkotorja Méhes György kilobbizott Kossuth-díjának toposzát is.
2002-ben ugyanis az első Orbán-kormány Kossuth-díjjal merészelte kitüntetni
Méhes Györgyöt, aki egyike volt a második világháború utáni nagyon kevés
erdélyi polgári írónak, egy fél évszázadon keresztül ellátta kiváló
gyermekkönyvekkel az erdélyi gyerekeket, megtöltötte sikeres darabjaival az
erdélyi színházakat, és legalább egymillió könyve kelt el egy nem egészen
másfél milliós piacon.

Ebből aztán jó kis támadásokat lehetett kikerekíteni, mert Méhes György fia
történetesen Fidesz-közeli nagyvállalkozó volt. Nyáry Krisztiánnak
egyébként hasonló kudarcokat kívánok, ugyanis Méhes György Kolozsvári
millio­mosok című főműve több mint 125 ezer példányban kelt el, a többi
könyve pedig 15-40 ezer között.

Való igaz, nem sikerült elérnem azt, hogy a bölcsészlaboratóriumokban
megírják az Immanencián innen és túl – a metafikció és az intertextualitás
egyedisége Méhes György prózájának elváráshorizontja mögött típusú
tanulmányokat, ezek híján pedig a balliberális kánonba nem nyert felvételt,
de hát ilyen az élet: van, akiről írnak, van, akit olvasnak.

Van Nyáry Krisztiánnak egy vesszőparipája, már sokadszorra szembesülök
vele. Makkai Ádám lekicsinyléséről van szó. Ebben az interjúban is sort
kerít rá. „Tudod, hogy ma Magyarországon hivatalosan ki az első számú
költő, ha az állami elismerést nézed?” – kérdezi a riportert. Uj Péter nem
tudja. „Makkai Ádám” – jelenti be Nyáry. „???” – „mondja” Uj Péter,
gondolom, ez a „ki a f…szom”-ot helyettesíti a balliberális portál
tájékozott főszerkesztőjénél.

„Amerikában élő költő, műfordító, irodalomszervező, egy kedves idős bácsi,
akinek most kiadták díszkötésben a műveit, és megkapta a Kossuth-nagydíjat”
– világosítja föl Nyáry.

Az életrajzok mestere, aki még az írók hálószobáinak titkait is kinyomozta,
ezúttal elfelejt megemlíteni néhány dolgot. A kedélyesen
lekedvesidősbácsizott Makkai Ádám ugyanis világhírű nyelvészprofesszor, aki
az angol és az amerikai angol idiómáinak kutatását forradalmasította,
szótárai, könyvei alapkönyvek az angol nyelvészetben.

Holott ’56-os menekültként alig tudott valamit angolul, amikor Amerikába
megérkezett. Nemcsak egyszerű műfordító volt, hanem neki köszönhető a
magyar költészet kétkötetes, mindösszesen 2500 oldalt kitevő, angol nyelvű
megaantológiája, egy elképesztő munka, amely az ősköltészettől a
kortársakig mindent felölel.

A címe In Quest of The Miracle Stag (A csodaszarvas nyomában), és olyan
monumentális kiadvány, amellyel büszkén dicsekedhetünk bárhol a
nagyvilágban.

Makkai Ádám tehát nemcsak kiváló költészetéért kapta meg a legrangosabb
magyar állami kitüntetéseket, hanem azért is, mert elismerést hozott a
nemzetnek, tudományos teljesítményével dicsőséget a legendás magyar
elmének, és költészetünk nagyköveteként is tevékenykedett.

A legmagasabb állami kitüntetéseket nemcsak művészeti teljesítményért
adják, hanem nemzetszolgálatért és azért is, ha dicsőséget hozol a hazának.
Például Nemes Jeles László vagy Röhrig Géza – különösebb művészi előélet
nélkül – is Kossuth-díjat kaptak, mert a világhírt és az Oscar-díj
dicsőségét hozták a nemzetnek a Saul fia című filmmel.

Makkai Ádámban minden kritérium egyesült, úgyhogy sarkítás azt állítani,
hogy íróként kapta meg: nemcsak íróként, hanem emeritus tudósként és a
magyar költészet nagyköveteként is. „Soha más író ezt a kitüntetést még nem
kapta meg” – fokozza a hatást Nyáry. Dehogy. Csak Csoóri Sándor 2012-ben és
Jókai Anna 2014-ben.

„De azért nem kell kardlappal oszlatni a terhes anyákat, akik sorba
állnának Makkai Ádám műveiért” – megy át cinizmusba Nyáry barátunk. Hát
igen, épp erről beszélünk, erről szól a kultúrkampf.

Hogy adottak ilyen jelenségek, mint Makkai Ádám, akinek van egy igen
különleges és színes költői életműve (amely a magyar mellett még több
nyelven írt verseket is tartalmaz), aki világhírű tudós, aki egy évtizedet
és a saját pénzét fordítja arra, hogy minden idők legkomplexebb angol
nyelvű magyar költészeti antológiáját sajtó alá rendezze és terjessze a
nagyvilágban, s akinek élete ráadásul izgalmas bulvárelemektől sem mentes
(ő volt a maláj királyfi nyelvtanára; feleségével, aki Arany János
leszármazottja, Szingapúrban ismerkedett meg, hiszen hol máshol is találna
egymásra két szerető magyar szív), összefoglalva: izgalmas figura izgalmas
életművel, a nagyközönség mégsem ismeri Magyarországon.

Mert senki nem törte magát, hogy megismertesse, leszámítva mondjuk engem,
akinek azonban nem voltak olyan eszközeim, mint Nyáry Krisztiánnak. Aki
egyébként 2015-ben nem találta méltónak az akkor még csak Kossuth-díjas
Makkai Ádámot arra, hogy a Magvetőnél publikálja.

Röhrig Géza nevét nem véletlenül említettem. Az ő verseskönyvét ugyanis
kiadta a Magvető, sőt azzal indította be az Időmérték című sorozatot. A
könyv ősbemutatója épp egy héttel azután volt, hogy Makkai Ádámot
Kossuth-nagydíjjal tüntették ki.

Na már most Oscar meg Kossuth ide vagy oda – igaz, nem is költőként kapta
–, Röhrig Géza egy kedves műkedvelő poéta, semmi több, és roppant kínos
lenne erről vitába bocsátkozniuk azoknak, akik ennél többet próbálnának
rábizonyítani. Még kínosabb lenne, ha Makkai Ádám virtuóz költészetével
vetnénk össze.

A Magvető az előbbit mégis kiadta, az utóbbit nem. Pedig Nyáry Krisztiánnak
ugyanúgy gyerekjáték lett volna az egzotikus Makkait szétsztárolnia, mint
Röhrig Gézát, és elérnie, hogy a terhes anyákat kardlappal kelljen
csillapítani a rajongásban. De valamiért nem akarta, és ennek nem piaci oka
volt. Minőségi oka sem lehetett, mert ha Röhrig Géza a mérce, akkor…, akkor
ne kormozzuk egymást…

Makkai Ádám példája csak egy a sok közül, hogy miként lehet elhallgatni
alkotókat és életműveket. De hát a kulturális diktatúrák sem tartanak
örökké.


...
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180828/d49c6575/attachment.html>