[Grem] Frajka Félix vasmisés (65 éve) ferences atya, matek-fizika tanár

[Emoke Greschik]

 Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel – Interjú a vasmisés Frajka Félix
ferencessel
2018. augusztus 25. szombat 19:54
https://www.magyarkurir.hu/hirek/amig-idonk-van-tegyunk-jot-mindenkivel-interju-vasmises-frajka-felix-ferencessel
Életútjáról, hitvallásáról kérdeztük Frajka Félix ferences szerzetest, akit
hatvanöt évvel ezelőtt szenteltek pappá.

*– Hogyan indult szerzetesi, papi pályája?*

– A gyermekkorommal kezdem.* Boldogházán születtem, sokgyermekes vasutas
családban.* Édesapámnak vasutas foglalkozása mellett* volt egy kis
földbirtoka és méhészete is. Szerettem ezt a kis települést*. Egyházilag
Jászberényhez tartozott, az ottani főplébániához, amely a ferencesekkel
közösen oldotta meg Boldogháza lelkipásztori ellátását. A barátok vonattal
jártak ki Jászberényből.* Hogyan is kerültem a ferencesek közelébe? Úgy,
hogy amikor a szerzetesek jöttek,* hogy misét, ájtatosságot tartsanak, a
visszafelé induló vonatot meg kellett várniuk. Ebéd után,* sokszor ebédre
is bejöttek hozzánk. Nyolc testvérem volt, velünk játszadoztak, a
szüleinkkel beszélgettek, és az egyik ilyen alkalommal a jó Lukács Pelbárt
atya, aki a jászberényi kollégium helyettes magisztere volt, azt kérdezte
tőlem, felkelve az asztaltól: „Jancsi, nem jönnél át a templomba
ministrálni nekem?”** „Óh, Pelbárt atya, azonnal megyek” – feleltem. *Ott,
akkor Pelbárt atya – aki nagyon jó szónok volt – gyönyörű beszédet
mondott: *Szent
Ferencnek a bélpoklossal való találkozását részletezte. Olyan szemléletesen
beszélt, hogy tátva maradt a szám. Akkor kezdett ébredezni bennem az
elhatározás, hogy én is ennek a Szent Ferencnek a követője leszek, ha Isten
is úgy akarja. *Pelbárt atya nagy tűzzel árasztotta magából a Szent
Ferenc-i szellemiséget.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3859.jpg>

*– Hol teltek a tanulóévei? *

–* Bejáró diák voltam, de télidőben, amikor nem minden vonat közlekedett,
pár hónapot az jászberényi ferences Szeráfi Kollégiumban töltöttem. Pelbárt
atyát itt ismerhettem meg közelebbről.** Nagyon értett a fiatalokhoz, nem
pálcával, hanem mosollyal, szeretettel nevelt minket.* A háború után
elhelyezték innen, mert túl sok emberrel volt jóban a városból.* Hatvanba
került. Itt a gyöngyösi főiskolai tanárral, Kiss Szaléz atyával létrehozták
a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Mozgalmat (KEDIM), amit **az állam nem
nézett jó szemmel. Viszont megpróbálták lemásolni, és megalapítottak egy
kommunista színezetű ateista ifjúsági szervezetet, a Magyar Demokratikus
Ifjúsági Szövetséget (MADISZ),* ami nem lett népszerű. *A hatalom úgy
döntött, Szaléz atyát el kell távolítani az élők sorából. Mindkettőjüket
letartóztatták*, Szaléz atyát Gyöngyösön, Pelbárt atyát Hatvanban.* Koholt
vád alapján, koncepciós perben Szaléz atyát halálra ítélték, Pelbárt atyát
életfogytiglani börtönbüntetésre. A Gulágra került Finn-Karéliába, ott is
halt meg. Ő a példaképem, aki elindított a szerzetesi pályán.*

*– Ezek az események a hivatása kezdetén nem törték meg a lelkesedését?*

– Az érettségi közeledtével az igazgató egyszer félrehívott a folyosón, és
azt mondta: „Hallom, barátnak mész. Ne menj, fiam! Arra az egyetemre
vetetlek fel, amelyikre akarod.” Azt mondtam neki: „Igazgató úr, köszönöm,
de én mégis inkább barát leszek.”

Aztán,* amikor a rokonoktól búcsúztam, a keresztapám is azt mondta, hogy ne
menjek, mert a vértanúság vár rám. **Gondolkodás nélkül feleltem: én azt is
vállalom.* Nem lettem vértanú, lehet, hogy nem is bírtam volna ki a
megpróbáltatásokat. Mindenesetre *elmentem barátnak, felvettek a ferences
rendbe, és Szécsénybe kerültem, onnan pedig Gyöngyösre, a teológiai
főiskolára*.* Egy évre rá feloszlatták **a rendeket.*

*Az akkor már nyugdíjas édesapám elküldte az unokatestvéremet, hogy nézze
meg, mi van velem, és ha bajban vagyok, vigyen haza. A rokonom bement
Jászberényben a barátok kolostorába, ahol már ott voltak a szerzetesek
összegyűjtve, szalmazsákon vagy a puszta szalmán aludtak a folyosón. **Ottokár
atya üzent a gyöngyösi ferenceseknek, és kérte, hogy tájékoztassák a
kolostor vezetőit a helyzetről. *

*Hogy ne kerüljünk esetleg Szibériába, az elöljárók hazaküldtek bennünket.
Az unokatestvérem a kerékpárján vitt haza Alattyánra. Otthon maradtam, de
közben át-átjártam Gyöngyösre. Az egyik alkalommal Karácsonyi Aladár atya,
a magiszterem azt mondta nekem: „Fiam, felvetettelek a Központi
Szemináriumba, a Hittudományi Akadémiára.” Jámbor lélek voltam, azt
feleltem neki: „Aladár atya, én nem vagyok méltó erre.” „Ne törődj vele –
érkezett a gyors válasz –, belekerültél te is, mint Pilátus a krédóba.” Ott
töltöttem két évet a Nagyváradi Egyházmegye tagjaként. A szétszóratás
idején ugyanis a szerzetes papokat elhelyezték az egyházmegyékbe, a
szerzetesnövendékeket pedig az egyházmegyei szemináriumokba. De állami
rendelkezésre a szerzetes papok felét az egyházmegyékből két évvel később
elbocsátották, és bennünket is a Központi Szemináriumból. Csak a
szubdiakónusok, a diakónusok és a papok maradhattak ott.*

*Nem kerültem rossz helyzetbe, mert a szerzetesrendünk végül megmaradt.
Pocsai Vendel atyával együtt visszakerültünk a budai rendházba, és onnét
jártunk be civil hallgatókként a Hittudományi Akadémiára. Miután
doktoráltam, a nagyhatalmú Váradi Béla atya azt mondta: „Kisatya, több
teológiatanár van, mint növendék, magának egyetemre kell mennie, mégpedig
matematika–fizika szakra”. Kellett, tehát mentem. Azt is elvégeztem.*

*Még 1953-ban pappá szenteltek, nagyon fiatalon: huszonhárom és fél éves
voltam akkor.** A budai rendházból átkerültem Pasarétre, innen jártam
azután a teológiára és az egyetemre is, amelynek elvégzése után Esztergomba
küldtek.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3884.jpg>

*– A tanítás évei következtek…*

*– Rögtön osztályfőnöki megbízatást kaptam.* Szita Teofil atyával ketten
vittük az osztályt. Vele örök barátság fűzött össze. Még akkor ismertem
meg, amikor a szerzetbe lépésemkor Jászberény felől Szécsénybe mentem, és
Aszódon várakoztam a balassagyarmati vonatra. A peronon egy másik jámbor
ember is sétálgatott, várta a vonatot. Akkor az egyikünk vette a
bátorságot, és megszólította a másikat: Nem Szécsénybe mész? De! Azzal
kezet ráztunk, és attól fogva barátok lettünk.

Teofil atya prefektus volt, én osztályfőnök. *Apait-anyait beleadtam a
tanításba, és a diákjaim rendre jól is szerepeltek az országos
megmérettetéseken. A Középiskolai Matematikai Lapokba dolgoztattam őket.
Azt mondtam nekik: aki nem ír a feladatmegoldó rovatba, az nem kap ötöst
matematikából, se fizikából. Aki „csak” jól tudja az anyagot, az legfeljebb
négyest érdemel.*

*Az első osztályomból év végén az egyik tanulóm, Zichy László (akkorra már
eltörölték a grófi címet, és megszüntették az osztályidegen minősítést is)
az országos középiskolai tanulmányi versenyen tizedik lett fizikából, így
felvételi vizsga nélkül jutott be az egyetemre. A harmincnégy tanulóból
húszat (!) vettek fel egyetemre, főiskolára. Talán a numerus clausus is
közrejátszott ebben, de a többi katolikus iskolából összesen sem nyert
egyetemi felvételt annyi gyerek, mint ahány a mi osztályunkból.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3900.jpg>

*– Lelkipásztori hivatását hogyan tudta belevinni a matematika–fizika
szakos tanári munkájába? *

– *Apologetikus, hitvédő beállítottságú voltam. Beszédeimben védtem a
hitemet az ateizmus hazugságaival szemben.* *De nem durva
formában. Egyébként megjegyzem, a tanáraim kilencven százalékban vallásos
emberek voltak. Szász Pál professzor például a vizsgán a következő
szavakkal nyújtotta át a tételt: „Parancsoljon, főtisztelendő úr.” A
hallgatók tudták, hogy pap vagyok, de így kimondani mégis bátor tett volt
azokban az időkben. *Szász professzor a tudósokkal kapcsolatban mindig
kitért arra, hogy milyen műveket írtak, és szót ejtett arról is, ha
vallásosak voltak. A legfontosabb életrajzi adataikat is elmondta. Egy
alkalommal például a következőképpen: „Meghalt 1917-ben. Tisztelt
hallgatóság, ezt nagyon könnyű megjegyezni: a gyászos emlékű Trianon előtt
három évvel.” A tanársegédje a párttitkár volt, mégis ki merte mondani ezt.

*Amikor vizsgáztam*,* így imádkoztam **magamban: „Ne nekünk, ne nekünk adj
dicsőséget, Uram, hanem a Te nevednek. Ne mondják az ellenségeink: hol van
az ő Istene, miért nem segíti!?” *

*Fizikát tanítani is nagyon szerettem*. A nyugatnémet ferencesekkel jó
kapcsolatban voltunk, segítettek bennünket. *A legmodernebb eszközöket
szereztem be a fizikaszertárba. Az állam nem korlátozta ezt, mivel nem
üzleti, hanem oktatási célra érkeztek a különböző felszerelések – így nem
vetettek ki vámot rájuk. Cserébe a németeknek szentmisék elmondását
vállaltuk.*

A legdrágább eszközökhöz tudtam így hozzájutni. Az akkori Magyarországon
még az egyetemeknek sem voltak ilyen lehetőségeik. *Tizennégy méteres,
később, Szentendrén pedig már háromméteres távolságon tudtuk mérni a
fénysebességet. Holott a fény, ha görbe pályára tudnánk kényszeríteni, egy
másodperc alatt hétszer kerülné meg a Földet. Kísérleti úton be tudtam
bizonyítani a diákoknak a részecskék kettős természetét: részecske- és
hullámtermészetét.*

*Később – tizenöt, tanítással töltött esztergomi év után – Szentendrére
kerültem, koedukált iskolába. Igazgatóhelyettes lettem, és újabb tizenöt
éven át tanítottam ott is.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3892.jpg>

*– Majd elérkezett a rendszerváltozás… *

*– Akkoriban megkértek, hogy segítsek az orsolyitáknak visszaszerezni az
iskolájukat. Hegedűs Kolos atya, az akkori tartományfőnök támogatását
kértem ehhez. Megpróbáltuk, és sikerült: hála Istennek, visszakaptuk az
iskolát, ha nem is könnyen. Az első évben három osztály indult. Kolos atya
pedig megbízott azzal, hogy legyek az intézmény igazgatója. Az mondtam
neki: ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Azt válaszolta: pedig igaz*.

*Így lettem igazgató a budapesti Szent Angéla Iskolában. Nyolc évfolyamos
intézmény volt, négyszázötven tanulóval indultunk. Tanárokat könnyen
találtunk, mert jó részük nálunk, ferenceseknél végzett. Beindítottuk a
gimnáziumot is, így a nyolc évfolyamból tizenkettő lett. Új
iskolaszabályzatot kellett írni: ez sem volt egyszerű, de sikerült, és a
Szent Angéla a főváros egyik legjobb iskolája lett. Idővel elkészült a
tornacsarnok is, ahol nemzetközi mérkőzéseket is lehet játszani, és arra is
alkalmas, hogy akár egyszerre két osztálynak tartsanak testnevelésórát.*

Egyszer azt találtam mondani, amit Bolyai János az édesapjának, amikor
elküldette vele Gausshoz, a kor legnagyobb matematikusához a Bolyai-féle
geometriáról szóló dolgozatát: „A semmiből egy új világot teremtettem.”
Bennem is ilyen érzések kavarogtak, amikor láttam, hogy egy romos épületből
korszerű iskolát és tornatermet sikerült létrehozni.

A tíz éven át tartó igazgatói munkám mellett *párhuzamosan templomigazgató
is voltam a Rózsadombon, a Tövis utcában. Már korábban, még a szentendrei
igazgatóhelyettesi időszakban vasárnapi kisegítő voltam itt, megszerettek a
hívek. A főváros ékszerdobozává varázsoltam ezt az 1949-ben felszentelt
templomot, és felépítettem mellé a rendházat is.*

Az itt töltött idő alatt *egyszer súlyosan megbetegedtem. Húsfaló baktérium
támadta meg* *a szervezetemet,** az orvosok azt mondták,* *csak tíz
százalék az esélye annak, hogy meggyógyulok*,* de végül „kiragadott engem
az Úr a halál torkából”.*

*Jelenleg a pasaréti ferences rendházban élek. Kálmán Peregrin plébános
atya bevont a ferences szerzetesek boldoggáavatási ügyeihez kapcsolódó
munkákba, hiszen Pelbárt atya és mások is a nevelőim, ismerőseim voltak.*

Ha visszatekintek az életemre, *hálás vagyok Istennek: negyven éven át
tanár és hatvanöt éven át pap lehettem.* Itt, Pasaréten, még *ma is naponta
misézek.  *

*– Hogyan foglalná össze az élete, hivatása lényegét? *

– *Több jelmondatom is volt,** amit teljes szívvel vállalok ma is:** Az
első: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Majd később: „Ne
magunknak éljünk, hanem legyünk hasznára másoknak is.” Az életem alkonyán
pedig ez: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, elsősorban a
hitsorsosainkkal!”*

*– Ma is lelkipásztorkodik. Használja a modern kommunikációs eszközöket:
honlapja van, a Facebookon is megjelennek a beszédei, prédikációs könyvet
adott ki. Milyen tanácsokkal igyekszik segíteni a fiatalabb paptársakat?*

– A legfontosabb, hogy* legyenek hithű, igaz papok, foglalkozzanak az
emberekkel, hirdessék az evangéliumot,* amíg idejük van, *cselekedjék a jót
mindenkivel, és legyenek megértőek az emberekkel. A nem hívőkkel, a más
vallásúakkal, a hajléktalanokkal is.* *Keressék azt, ami összeköti az
embert az emberrel, törekedjenek a keresztények egységére*. Egymást segítve*
dolgozzunk a hívekért, hogy újra élet legyen az Egyházban. *Ennek munkása
szeretnék lenni magam is:* „amíg időm van, teszem a jót mindenkivel”.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_ffv.jpg>

*Félix atya pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából hálaadó
szentmisét tart augusztus 26-án, vasárnap 11.30-kor a pasaréti Páduai Szent
Antal-templomban.*

Fotó: Lambert Attila

Kuzmányi I
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180826/95ca9c59/attachment.html>