<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel – Interjú a vasmisés Frajka Félix ferencessel </h1>
<div class="gmail-datum">2018. augusztus 25. szombat 19:54</div><div class="gmail-datum"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/amig-idonk-van-tegyunk-jot-mindenkivel-interju-vasmises-frajka-felix-ferencessel">https://www.magyarkurir.hu/hirek/amig-idonk-van-tegyunk-jot-mindenkivel-interju-vasmises-frajka-felix-ferencessel</a><br></div>
<h3 class="gmail-lead"><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><span style="background-color:rgb(208,224,227)">Életútjáról,</span> hitvallásáról kérdeztük Frajka Félix ferences szerzetest, akit hatvanöt évvel ezelőtt szenteltek pappá.</span></h3><p></p>
<p><strong>– Hogyan indult szerzetesi, papi pályája?</strong></p>
<p>– A gyermekkorommal kezdem.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Boldogházán születtem, sokgyermekes
vasutas családban.</b> Édesapámnak vasutas foglalkozása mellett</span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> volt egy kis
földbirtoka és méhészete is. </span>Szerettem ezt a kis települést</b></span>. Egyházilag
Jászberényhez tartozott, az ottani főplébániához, amely a ferencesekkel
közösen oldotta meg Boldogháza lelkipásztori ellátását. A barátok
vonattal jártak ki Jászberényből.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Hogyan is kerültem a ferencesek
közelébe? <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Úgy, hogy amikor a szerzetesek jöttek,</span></b><span style="background-color:rgb(255,255,255)"> hogy misét,
ájtatosságot tartsanak, a visszafelé induló vonatot meg kellett várniuk.
Ebéd után,</span><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> sokszor ebédre is bejöttek hozzánk. Nyolc testvérem volt,
velünk játszadoztak, a szüleinkkel beszélgettek, és az egyik ilyen
alkalommal a jó Lukács Pelbárt atya, aki a jászberényi kollégium
helyettes magisztere volt, azt kérdezte tőlem, felkelve az asztaltól:
„Jancsi, nem jönnél át a templomba ministrálni nekem?”</span></b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> „Óh, Pelbárt
atya, azonnal megyek” – feleltem. </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Ott, akkor Pelbárt atya – aki nagyon
jó szónok volt – gyönyörű beszédet mondott: </span><b>Szent Ferencnek a
bélpoklossal való találkozását részletezte. Olyan szemléletesen beszélt,
hogy tátva maradt a szám. Akkor kezdett ébredezni bennem az
elhatározás, hogy én is ennek a Szent Ferencnek a követője leszek, ha
Isten is úgy akarja. </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Pelbárt atya nagy tűzzel árasztotta magából a Szent
Ferenc-i szellemiséget.</span></span></p>
<p><a title="" href="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3859.jpg" rel="lightbox['g89668']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_IMG_3859.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Hol teltek a tanulóévei? </span></strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Bejáró diák voltam, de télidőben, amikor nem minden vonat
közlekedett, pár hónapot az jászberényi ferences Szeráfi Kollégiumban
töltöttem. Pelbárt atyát itt ismerhettem meg közelebbről.</b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Nagyon értett a
fiatalokhoz, nem<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> pálcával,</span> hanem mosollyal, szeretettel nevelt minket.</b></span> A
háború után elhelyezték innen, mert túl sok emberrel volt jóban a
városból.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Hatvanba került. Itt a gyöngyösi főiskolai tanárral, Kiss
Szaléz atyával létrehozták a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Mozgalmat
(KEDIM), amit </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az állam nem nézett jó szemmel. Viszont megpróbálták
lemásolni, és megalapítottak egy kommunista színezetű ateista ifjúsági
szervezetet, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget (MADISZ),</b> </span>ami
nem lett népszerű. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>A hatalom úgy döntött, <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Szaléz atyát </span>el kell
távolítani az élők sorából. <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Mindkettőjüket </span>letartóztatták</b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">, Szaléz atyát
Gyöngyösön, Pelbárt atyát Hatvanban.</span><b> Koholt vád alapján, koncepciós
perben <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Szaléz atyát</span> halálra ítélték, <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Pelbárt atyát</span> életfogytiglani
börtönbüntetésre. A Gulágra került Finn-Karéliába, ott is halt meg.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> Ő a
példaképem, aki elindított a szerzetesi pályán</span>.</b></span></p>
<p><strong>– Ezek az események a hivatása kezdetén nem törték meg a lelkesedését?</strong></p>
<p>– Az érettségi közeledtével az igazgató egyszer félrehívott a
folyosón, és azt mondta: „Hallom, barátnak mész. Ne menj, fiam! Arra az
egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod.” Azt mondtam neki: „Igazgató
úr, köszönöm, de én mégis inkább barát leszek.”</p>
<p>Aztán,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> amikor a rokonoktól búcsúztam, a keresztapám is azt mondta,
hogy ne menjek, mert a vértanúság vár rám. </b><b>Gondolkodás nélkül feleltem:
én azt is vállalom.</b></span> Nem lettem vértanú, lehet, hogy nem is bírtam volna
ki a megpróbáltatásokat. Mindenesetre <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>elmentem barátnak, felvettek a
ferences rendbe, és Szécsénybe kerültem, onnan pedig Gyöngyösre, a
teológiai főiskolára</b></span>.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Egy évre rá feloszlatták </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a rendeket.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az akkor már nyugdíjas édesapám elküldte az unokatestvéremet, hogy
nézze meg, mi van velem, és ha bajban vagyok, vigyen haza. A rokonom
bement Jászberényben a barátok kolostorába, ahol már ott voltak a
szerzetesek <span style="background-color:rgb(234,209,220)">összegyűjtve, szalmazsákon vagy a puszta szalmán </span>aludtak a
folyosón.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> </span></b><b>Ottokár atya üzent a gyöngyösi ferenceseknek, és kérte, hogy
tájékoztassák a kolostor vezetőit a helyzetről. </b></span></p>
<p><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_IMG_3862.jpg" alt="" border="0"></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Hogy ne kerüljünk esetleg Szibériába, az elöljárók hazaküldtek
bennünket. Az unokatestvérem a kerékpárján vitt haza Alattyánra. Otthon
maradtam, de közben át-átjártam Gyöngyösre. Az egyik alkalommal
Karácsonyi Aladár atya, a magiszterem azt mondta nekem: „Fiam,
felvetettelek a Központi Szemináriumba, a Hittudományi Akadémiára.”
Jámbor lélek voltam, azt feleltem neki: „Aladár atya, én nem vagyok
méltó erre.” „Ne törődj vele – érkezett a gyors válasz –, belekerültél
te is, mint Pilátus a krédóba.” Ott töltöttem két évet a Nagyváradi
Egyházmegye tagjaként.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> A szétszóratás idején </span>ugyanis a szerzetes papokat
elhelyezték az egyházmegyékbe, a szerzetesnövendékeket pedig az
egyházmegyei szemináriumokba. De állami rendelkezésre a szerzetes papok
felét az egyházmegyékből <span style="background-color:rgb(234,209,220)">két évvel később elbocsátották</span>, és bennünket is
a Központi Szeminárium<span style="background-color:rgb(234,209,220)">ból.</span> Csak a szubdiakónusok, a diakónusok és a
papok maradhattak ott.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nem kerültem rossz helyzetbe, mert a szerzetesrendünk végül
megmaradt. Pocsai Vendel atyával együtt visszakerültünk a budai
rendházba, és onnét jártunk be civil hallgatókként a Hittudományi
Akadémiára. Miután doktoráltam, a nagyhatalmú Váradi Béla atya azt
mondta: „Kisatya, több teológiatanár van, mint növendék, magának
egyetemre kell mennie, mégpedig matematika–fizika szakra”. Kellett,
tehát mentem. Azt is elvégeztem.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Még 1953-ban pappá szenteltek, nagyon fiatalon: huszonhárom és fél
éves voltam akkor.</b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> A budai rendházból átkerültem Pasarétre, innen jártam
azután a teológiára és az egyetemre is, amelynek elvégzése után
Esztergomba küldtek.</b></span></p>
<p><a title="" href="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3884.jpg" rel="lightbox['g89668']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_IMG_3884.jpg" alt="" border="0"></a></p><b>
</b><p><strong>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> A tanítás évei következtek…</span></strong></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>– Rögtön osztályfőnöki megbízatást kaptam.</b></span> Szita Teofil atyával
ketten vittük az osztályt. Vele örök barátság fűzött össze. Még akkor
ismertem meg, amikor a szerzetbe lépésemkor Jászberény felől Szécsénybe
mentem, és Aszódon várakoztam a balassagyarmati vonatra. A peronon egy
másik jámbor ember is sétálgatott, várta a vonatot. Akkor az egyikünk
vette a bátorságot, és megszólította a másikat: Nem Szécsénybe mész? De!
Azzal kezet ráztunk, és attól fogva barátok lettünk.</p>
<p>Teofil atya prefektus volt, én osztályfőnök. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Apait-anyait beleadtam a
tanításba, és a diákjaim rendre jól is szerepeltek az országos
megmérettetéseken. A <em>Középiskolai Matematikai Lapok</em>ba
dolgoztattam őket. Azt mondtam nekik: aki <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nem ír </span>a feladatmegoldó
rovatba, az <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nem kap </span>ötöst matematikából, se fizikából. Aki „csak” jól
tudja az anyagot, az legfeljebb négyest érdemel.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az első osztályomból év végén az egyik tanulóm, Zichy László (akkorra
már eltörölték a grófi címet, és megszüntették az <span style="background-color:rgb(234,209,220)">osztályidegen
</span>minősítést is) az országos középiskolai tanulmányi versenyen tizedik
lett fizikából, így felvételi vizsga nélkül jutott be az egyetemre. <span style="background-color:rgb(255,242,204)">A
harmincnégy tanulóból húszat </span>(!) vettek fel egyetemre, főiskolára. Talán
a numerus clausus is közrejátszott ebben, de a többi katolikus
iskolából összesen sem nyert egyetemi felvételt annyi gyerek, mint ahány
a mi osztályunkból.</b></span></p>
<p><a title="" href="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3900.jpg" rel="lightbox['g89668']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_IMG_3900.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Lelkipásztori hivatását hogyan tudta belevinni a matematika–fizika szakos tanári munkájába? </strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Apologetikus, hitvédő beállítottságú voltam. Beszédeimben védtem a
hitemet <span style="background-color:rgb(234,209,220)">az ateizmus hazugságai</span>val szemben.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>De nem durva
formában. Egyébként megjegyzem, a tanáraim kilencven százalékban
vallásos emberek voltak. Szász Pál professzor például a vizsgán a
következő szavakkal nyújtotta át a tételt: „Parancsoljon, főtisztelendő
úr.” A hallgatók tudták, hogy pap vagyok, de így kimondani mégis bátor
tett volt azokban az időkben. </b></span>Szász professzor a tudósokkal kapcsolatban
mindig kitért arra, hogy milyen műveket írtak, és szót ejtett arról is,
ha vallásosak voltak. A legfontosabb életrajzi adataikat is elmondta.
Egy alkalommal például a következőképpen: „Meghalt 1917-ben. Tisztelt
hallgatóság, ezt nagyon könnyű megjegyezni: a gyászos emlékű Trianon
előtt három évvel.” A tanársegédje a párttitkár volt, mégis ki merte
mondani ezt.</p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Amikor vizsgáztam</b></span>,<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> így imádkoztam </b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>magamban: „Ne nekünk, ne nekünk adj
dicsőséget, Uram, hanem a Te nevednek. Ne mondják az ellenségeink: hol
van az ő Istene, miért nem segíti!?” </b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Fizikát tanítani is nagyon szerettem</b></span>. A nyugatnémet ferencesekkel jó
kapcsolatban voltunk, segítettek bennünket. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A legmodernebb eszközöket
szereztem be a fizikaszertárba. Az állam nem korlátozta ezt, mivel nem
üzleti, hanem oktatási célra érkeztek a különböző felszerelések – így
nem vetettek ki vámot rájuk. Cserébe a németeknek szentmisék elmondását
vállaltuk.</b></span></p>
<p>A legdrágább eszközökhöz tudtam így hozzájutni. Az akkori
Magyarországon még az egyetemeknek sem voltak ilyen lehetőségeik.
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Tizennégy méteres, később, Szentendrén pedig már háromméteres távolságon
tudtuk mérni a fénysebességet. Holott a fény, ha görbe pályára tudnánk
kényszeríteni, egy másodperc alatt hétszer kerülné meg a Földet.
Kísérleti úton be tudtam bizonyítani a diákoknak a részecskék kettős
természetét: részecske- és hullámtermészetét.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Később – tizenöt, tanítással töltött esztergomi év után –
Szentendrére kerültem, koedukált iskolába. Igazgatóhelyettes lettem, és
újabb tizenöt éven át tanítottam ott is.</b></span></p>
<p><a title="" href="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_IMG_3892.jpg" rel="lightbox['g89668']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_IMG_3892.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Majd elérkezett a rendszerváltozás… </span></strong></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>– Akkoriban megkértek, hogy segítsek az orsolyitáknak visszaszerezni
az iskolájukat. Hegedűs Kolos atya, az akkori tartományfőnök támogatását
kértem ehhez. Megpróbáltuk, és sikerült: hála Istennek, visszakaptuk az
iskolát, ha nem is könnyen. Az első évben három osztály indult. Kolos
atya pedig megbízott azzal, hogy legyek az intézmény igazgatója. Az
mondtam neki: ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Azt válaszolta: pedig
igaz</b></span>. </p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Így lettem igazgató a budapesti Szent Angéla Iskolában. Nyolc
évfolyamos intézmény volt, négyszázötven tanulóval indultunk. Tanárokat
könnyen találtunk, mert jó részük nálunk, ferenceseknél végzett.
Beindítottuk a gimnáziumot is, így a nyolc évfolyamból tizenkettő lett.
Új iskolaszabályzatot kellett írni: ez sem volt egyszerű, de sikerült,
és a Szent Angéla a főváros egyik legjobb iskolája lett. Idővel
elkészült a tornacsarnok is, ahol nemzetközi mérkőzéseket is lehet
játszani, és arra is alkalmas, hogy akár egyszerre két osztálynak
tartsanak testnevelésórát.</b></span></p>
<p>Egyszer azt találtam mondani, amit Bolyai János az édesapjának,
amikor elküldette vele Gausshoz, a kor legnagyobb matematikusához a
Bolyai-féle geometriáról szóló dolgozatát: „A semmiből egy új világot
teremtettem.” Bennem is ilyen érzések kavarogtak, amikor láttam, hogy
egy romos épületből korszerű iskolát és tornatermet sikerült létrehozni.</p>
<p>A tíz éven át tartó igazgatói munkám mellett <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>párhuzamosan
templomigazgató is voltam a Rózsadombon, a Tövis utcában. Már korábban,
még a szentendrei igazgatóhelyettesi időszakban vasárnapi kisegítő
voltam itt, megszerettek a hívek. A főváros ékszerdobozává varázsoltam
ezt az 1949-ben felszentelt templomot, és felépítettem mellé a rendházat
is.</b></span></p>
<p>Az itt töltött idő alatt <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egyszer súlyosan megbetegedtem. Húsfaló
baktérium támadta meg</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a szervezetemet,</b><b> az orvosok azt mondták,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>csak tíz
százalék az esélye annak, hogy meggyógyulok</b></span>,<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> de végül „kiragadott engem
az Úr <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a halál torká</span>ból”.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Jelenleg a pasaréti ferences rendházban élek. Kálmán Peregrin
plébános atya bevont a ferences szerzetesek boldoggáavatási ügyeihez
kapcsolódó munkákba, hiszen Pelbárt atya és mások is a nevelőim,
ismerőseim voltak.</b></span></p>
<p>Ha visszatekintek az életemre, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>hálás vagyok Istennek: negyven éven át
tanár és hatvanöt éven át pap lehettem.</b></span> Itt, Pasaréten, még <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ma is
naponta misézek. </b></span></p>
<p></p>
<p><strong>– Hogyan foglalná össze az élete, hivatása lényegét? </strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u><b>Több jelmondatom is volt,</b></u><b> amit teljes szívvel vállalok ma is:</b><u><b> Az
első: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Majd később:
„Ne magunknak éljünk, hanem legyünk hasznára másoknak is.” Az életem
alkonyán pedig ez: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, elsősorban a
hitsorsosainkkal!”</b></u></span></p>
<p><strong>– Ma is lelkipásztorkodik. Használja a modern kommunikációs
eszközöket: honlapja van, a Facebookon is megjelennek a beszédei,
prédikációs könyvet adott ki<span style="background-color:rgb(255,242,204)">. Milyen tanácsokkal igyekszik segíteni a
fiatalabb paptársakat?</span></strong></p>
<p>– A legfontosabb, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> legyenek hithű, igaz papok, foglalkozzanak az
emberekkel, hirdessék az evangéliumot,</b></span> amíg idejük van, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>cselekedjék a
jót mindenkivel, és legyenek megértőek az emberekkel. A nem hívőkkel, a
más vallásúakkal, a hajléktalanokkal is.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Keressék azt, ami összeköti az
embert az emberrel, törekedjenek a keresztények egységére</b></span>. Egymást
segítve<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> dolgozzunk a hívekért, hogy újra élet legyen az Egyházban. </b></span>Ennek
munkása szeretnék lenni magam is:<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> „amíg időm van, teszem a jót
mindenkivel”.</b></span></p>
<div class="gmail-keretes">
<p><a title="" href="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&img=o_ffv.jpg" rel="lightbox['g89668']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=89668&v=0&p=1&img=c_ffv.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>Félix atya pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából
hálaadó szentmisét tart augusztus 26-án, vasárnap 11.30-kor a pasaréti
Páduai Szent Antal-templomban.</strong></p>
</div>
<p>Fotó: Lambert Attila</p>
<p>Kuzmányi I</p>
</div>